Dunaújvárosi Hírlap, 1967. augusztus (12. évfolyam, 61-69. szám)
1967-08-11 / 64. szám
Sporthírek Vereséget szenvedett a D. Kohász női röplabda csapata a vasárnapi MNK fordulóban. BVSC—D. Kohász 3:1 (6, -12, 12, 10). Központi sporttelep, vezette: Gál, Gubányi, Szigeti, Gyurcsik, Csendes, Szekeres, Bogáth Csere: Bogáth II., Nagy összeállításban játszott a D. Kohász az NB I. negyedik helyezettje ellen, s színvonalas, jó mérkőzésen, csak nagy küzdelem után maradt alul, Pécsről Ausztriába. A Pécsi Dózsa elleni mérkőzés után négy napos osztrák portyára utazik a D. Kohász NB I-es labdarúgó csapata. Augusztus 14 és 18 között lesznek kint Ausztriában. Először 15-én lépnek pályára az I. osztályú Sturmgraz ellen Grazban, majd 17-én a vendéglátókkal, az SA Kindberg csapatával mérkőznek. A portyázó csoport tizenöt játékosból és négy vezetőből áll majd. A csapatot Barts Oszkár sportköri elnök vezeti. Jelenleg még nem dőlt el, ki lesz az utazó tizenöt a játékosok közül. A vasárnapi mérkőzés után a következő játékosokból jelöli ki Marosvári Béla edző az utazókat: Mohács, Formaggini, Ligeti, Csepecz, Andriska, Ajtony, Magasházi, Nagy F., Végh, Földi, Kiss, Mártha, Czigler, Takács, Mihály és Borsányi. Aczél László, a csapat kapusa, tekintettel arra, hogy ellene bírósági eljárás folyik, a portyán nem vehet részt. A csapat kapuját az osztrák portyán Mohács Károly védi majd. Vasárnap rajtol az NB III-as labdarúgó bajnokság is. A D. Építők idehaza fogadja a Mohácsi TE együttesét. Az Építők összeállítási gondokkal küzdenek, néhány standard játékosuk hiányzik, de így is esélyesei a mérkőzésnek. A bajnoki találkozóra vasárnap délután négy órakor kerül sor az Építők kertvárosi pályáján. Két dunaújvárosi atléta Bulgáriába utazott a magyar utánpótlás válogatottal. Szerdán indult el a magyar atlétikai utánpótlás válogatott a hét végi bolgár-magyar nemzetek közötti viadalra. Ezúttal két dunaújvárosi atléta , Telekes és Hege is magára öltheti a címeres mezt. Óvott a Tolnai Vörös Lobogó. Nagy Párharc folyik a női kézilabda NB II-ben a D. Kohász és a Tolnai Vörös Lobogó csapatai között. A tavaszi idény utolsó mérkőzésén a D. Kohász idegenben is legyőzte riválisát 13:11 arányban. A Tolna megyei csapat azonban óvott. A mérkőzésen játékvezetői műhiba történt. Formaggininét, akit már háromszor kiállítottak, a harmadik kiállítás után is pályára engedte a játékvezető, holott a harmadik kiállítás már végleges. A Magyar Kézilabda Szövetség helyt adott a Tolnai Vörös Lobogó óvásának, és a mérkőzés újrajátszását rendelte el. A mérkőzés időpontjában még nem született megállapodás a két csapat között. D. Építők—Adony 9:1 (5:0) Barátságos labdarúgó mérkőzés. Kertvárosi sporttelep, 100 néző. Vezette: Miczi. D. Építők: Horváth — Für II., Németh, Kósa (Szabó), Fundák, Móri, Für I., Zsinka, Bódiss (Szentamdrási), Tar, Borbély. Az edzőmérkőzésen különösen csatárok tűntek ki, ötletes játékukakal, míg a védők többször is zavarba jöttek. Góllövők: 4. perc: Borbély, 6.p.: Zsinka, 8. p.: Für I., 12. p: Zsinka, 36. p.: Móri, 60. p.: Bódiss, 65. p.: Kovács, 69. p.: Kósa, 75. p.: Borbély, 84. p.: Borbély. A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság őszi nyitánya számos meglepetést hozott — többek között a D. AKÖV Előre vereségét. Eredmények: Sárszentmiklós—D. AKÖV Előre 2:0, Alap—Seregélyes 4:1, Pusztaszabolcs —Adony 0:0, Sárosd—Sárbogárd 1:1, Szív. Szikra—D.Kohász III. 4:2. Iváncsa—Szív. AKÖV 2:0, Szabadegyháza—Mezőfalva 0:2. A D. Papíripari—Perkáta találkozó elmaradt. A bajnokságban 23 ponttal továbbra is az Szfv. AKÖV vezet a 22 pontos Sárbogárdi és Szív. Szikra, illetve a 21 pontos Pusztaszabolcs és D. AKÖV Előre előtt. A lengyelországi Koszalinben kedden este befejeződtek a birkózó Olimpiai Reménységek Tornájának küzdelmei. Szabadfogásban a dunaújvárosi Szabó Tamás végig dicséretesen küzdött, és súlycsoportjának (a váltósúlynak) harmadik helyét szerezte meg. * A Pécsi Dózsa labdarúgó csapata hétközi edzőmérkőzésen 7:2 (4:2)-re győzött a Dombóvári VSE ellen. A pécsiek góljait Daka (3), Dunai dr. (2), Tüske és Györkő dr. lőtték. Formaggini, a D. Kohász tehetséges jobhátvédje szerdán az utánpótlás válogatottban kapott helyet. Az utánpótlás válogatott keret 3:1-re győzte le az EVTK együttesét. Női NB II bajnoki kézilabda mérkőzés. Központi sporttelep, 100 néző, vezette: Papp. D. Kohász, Buruncz — Erdei, Formaggininé, Kovács, Lantos, Fekete, Takács. (Csere: Balatoni, Bakos, Jób és Szávaid.) Góldobók: Lantos, Formaggininé (2—2), Fekete, Bakos Erdei, Takács, illetve Szántó (6), Bedőcs (2), Szalai és Fejes. Képünkön, a Kohász legjobbja, Lantos az első gólt dobja. Pápai Spartacus—D. Kohász 10:8 (5:5) Vasárnap: Pécsi Dózsa — Kohász Vasárnap nehéz idegenbeli mérkőzés előtt áll a D. Kohász. Pécsre utazik,, s .. bár a pécsiekkel mindig szoros mérkőzést vívtunk, s idegenben szoros mérkőzésen maradtunk alul, — jelenleg nem teljesen esélytelen a D. Kohász. Mit mondanak minderről a szakvezetők? " Ullman István szakosztályvezető: Jó formában van a csapat. Jól játszottunk Győrben, s jól a Salgótarján ellen. Úgy látszik, nem lesz az idén formahanyatlás. Sikerült jól együttartani a gárdát. Bár a vasárnapi mérkőzésnek voltak egyes időszakai, amikor kiengedtek a fiúk, különösen a második félidőben, de azok a kiengedések nem erőnléti fogyatékosságok voltak. A Pécsi Dózsa még itthon is nagy ellenfél ... de most... az egyik pont megszerzésében bizakodom. Nagy szükségünk van erre a pontra, hiszen két hét múlva nehéz sorozatunk kezdődik. Háromszor egymás után játszunk idegenben a két éllovas — a Ferencváros és a Vasas —, illetve az MTK ellen... Egyszóval, most döntetlent várok. Marosvári Béla edző: Megy csapatnak a játék. Nem is változatatok az összeállításon, hacsak vasárnapig meg nem sérül valaki. Így ismét az Aczél — Formaggini, Ligeti, Ajtony, Magasházi, Nagy F., Földi, Mártha, Végh, Kiss, Czigler * összeállítású tizenegy lép pályára. Elsőszámú tartaléknak pedig még mindig rendelkezésünkre áll Borsányi és Mihály. Megfelelő taktikát dolgoztam ki a mérkőzésre. Hogy mit, az?egyelőre titok. Ami pedig az eredményt illeti, remélem, az egyik pontot sikerül megszereznünk ... Közületek! Földművesszövetkezetek! Termelőszövetkezetek! A DUNAI VASMŰ Szénelőkészítő művébőől származó daraszén és májasra szikkadt csepegési veszteség nélküli széniszap újból korlátlanul kapható Levélbeni, vagy távirati megrendelésre vagoniéselékben szállítunk Kiutalás nem szükséges ! Sütőképes tüzelőanyagok! Csökkenő rostélyveszteség ! Előnyös szállítási feltételek Felvilágosítást ad levélben is és telefonon: DUNAI VASMŰ Értékesítési Főosztálya Dunaújváros Telefon: 52-52 M: 17-14 A Papíripari Vállalat Dunaújvárosi Gyára felvesz FÉRFI SEGÉDMuNKásokat csökkentett munkaidővel, valamint TMK-munkára ÁLTALÁNOS LAKATOSOKAT, CSŐSZERELŐKET, MOTORSZERELŐKET Jelentkezés a gyáregység munkaügyi osztályán A DUNAÚJVÁROSI ÉPÜLETELEMGYÁR TÖBB ÉVES GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ tervelőadót keres FELVÉTELRE JELENTKEZÉS A GYÁR ÜZEMGAZDASÁGI OSZTÁLYÁN — A Vörös Október Férfiruhagyár felvesz varrógépműszerészt, fűtőket és segédmunkást. — 2552._________ — Elcserélném Kőműves utcai első emeleti egybenyíló kétszobás lakásom belterületi kétszoba-hallosra. Levélcím: Zámbó, Schöpherz Zoltán u. 2. III. 5. — 2447. — A szegedi Universeál Ktsz. szappancsere helyet létesített Óváros, Vöröshadsereg u. 90. szám alatt. Cserélés minden kedden és pénteken 8—16 óráig. — 2511.________________ — Elcserélnénk állami lakásunkat egyszobás különbejáratú kétszobásra, esetleg nagyobb szövetkezetire, megegyezéssel, II. emeletig. Marosi, Vasmű út 7. IV. 4. — 2551. — Érden háromszobás családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Cím: Dunaújváros, Vöröshadsereg u. 71. — 2553._____________________ — Jó állapotban levő kétszemélyes rekamié, két fotel, négy szék és egy íróasztal eladó. Táncsics M. u. 11. I. 3. — 2554.______________________ — Kétszoba összkomfortos lakásom elcserélném egyszoba összkomfortosba. Táncsics Mihály u. 13. III. 2. Érdeklődni: hétfőn és pénteken 10—20 óráig, szerdán és vasárnap 10—16 óráig. — 2555. — Eladó egy „Miskolc” hálószobabútor és egy „Imi” lemezjátszó. Kossuth Lajos u. 7. TI. 3. — 2556.______________ — Rácalmáson, Szigetfő utcában 250 négyszögöles házhely négyszemélyes csónaktest, Moszkva motor eladó. Érdeklődni: Rácalmás, Somogyi Béla u. 42. Sirmer. — 2557 _________________, — Kerékpár-dinamó lámpával, teljesen új eladó. Szórád Márton u. 28. T. 2. — 2558. — Kovácsoltvas szép kivitelű kiskapu eladó. Óváros, Újtelep, Jókai u. 41.. — 2559. — Kulcson jó fekvésű szőlő, gyümölcsös terméssel eladó. Dózsa György u. 16. — 2560. — Kifogástalan állapotban Terta magnó szalagokkal együtt eladó. Kőműves u. 11. fszt. 3. délután. — 2561. * Elgatron örökvakú eleladó. Telefon: 74-10. — Horváth. — 2598. — Két darab hízónak való sertés, lakáscserével ház eladó. Újtelep, Thököly u. 23. — 2467. — Eladó egy jó állapotban levő gyermekágy, sarokrekamié, két fotel. Úttörő u. 5. I. 10. — 2562. — Használt üvegajtó eladó. Baracsi út 4. — 2563. =ú Eladó 250-es Jáva motor. Barátság u. 15. fszt. 2. — 2564.___________________________ = Üres albérleti szoba kiadó. Ács u. 11. Kertváros. — 2565._______________________ *= Eladó 200 x180 x80-as ajtó, 140 x 137-es ablak. Ugyanott. Danuvia is eladó. Érdeklődni: 26-os konyhán. (Béke térnél) . — 2566.______ # Garázs kiadó a nyomda mögött. Megtekinthető: 16—18 óráig. — 2567.___________ — Rácalmáson 500 négyszögöl szőlő terméssel és 600 négyszögöl szántó eladó. Ajánlatokat: „Dunához közel” jeligére a hirdetőbe. — 2568.___ _ Mohács garnitúra eladó. Batsányi u. 51, I. 3. — 2569. = Konyhabútor sürgősen eladó, költözködés miatt. Kossuth u. 7. III. 2. — 2570. = Elcserélném kétszobás, kertes családi házamat OTP- vel másfélszobás állami lakásra. Erdősor 20. — 2571. = Danuvia motorkerékpár és két zöld kárpitozott szék eladó. Rudas László u. 5. EL 2. — 2572. = Budapesti egyszobámat elcserélném sürgősen dunaújvárosiért. Ajánlatokat: „egyszoba” jeligére a hirdetőbe. — 2573.________________________ _ Eladók akváriumok halakkal betelepítve, nevelő ketrecekkel, felszereléssel, állvánnyal együtt. Kossuth Lajos U. 14. TI. 8._2574. = Debreceni háromszobás lakásomat elcserélném dunaújvárosi egyszoba forrásra. Érdeklőrd; összkomGorkij tér. 1. TI. 2. — 2575._______ = Különbejáratú üres szoba gyermektelen házaspárnak kiadó. Batsányi u. 29. fszt. 1. — 2576.______________________ * Lehel hűtőszekrény eladó. Martinovics u. 8. TV. 1. Megtekinthető: vasárnap 6— 18 óráig. — 2577.___________ *• Wartburg és TLT típusú Pannónia sürgősen eladó. Kiss Adony. Kossuth u. 6. — 2599. — Nagyméretű, modern íróasztal eladó. Batsányi u. 15. Kaizer. — 2578. — Fekete Pannónia oldalkocsival 8 ezerért eladó. Megtekinthető: Jókai u. 77. (Újtelep) szombat-vasárnap. — 2579._________________________ _ Elcserélném egyszobás lakásom különbejáratú kétszobásra. Dunasor 29. III. 2. —12380._________________________ _ Két férfi részére bútorozott szoba kiadó. Érdeklődni: 15 órától. Batsányi u. 33. IV. 2. — 2581. ____ _ jó karban levő rövid zongora eladó. Érdeklődni: szombat egész nap. Zalka Máté U. 5. I. 2. — 2582.___ _ P. 1o-es motorkerékpár oldalkocsival eladó. Zalka Máté u. 5. H. 1. — 2583. Bútorozott különbejáratú kis szoba tanuló vagy dolgozó nőnek kiadó. Érdeklődni: 15 órától. Zalka Máté u. 5. fszt. 1. — 2584.________________ _ A Dunaújvárosi MÁV Fűtőház tánkovács felvesz lakatos, haszakmunkásokat segédmunkásokat. Jelentke- és mozdonyfűtői kiképzésre rés: Új állomáson a fűtőház személyzeti irodájában. —* 2585. = Kétszobás különbejáratú lakásom elcserélném 1 43 félszobásra Dózsa György út mögé. Rákóczi tér 4. II. 1. — 2586. Elcserélném egyszobás, földszinti szövetkezeti lakásom kétszobásért. I. emeletig. Batsányi u. 19. fszt. 1. — 2587__________________________ si = Elcserélném dunaújvárokülönbejáratú kétszobás, összkomfortos, gázos, távfűtéses lakásomat vidéki családi házra. Ajánlatokat: „Belváros” jeligére a hirdetőbe kérem. — 2588._______________ __* Különbejáratú albérleti szoba gyermektelen házaspárnak riadó. Érdeklődni: 17 óra után Dózsa György u. 48. I. 3. — 2589. _______________ _ Danuvia motorkerékpár 3500 forintért eladó. Bocskai u. 4. Barna. — 2591.__________ _ Fekete Pannónia eladó. Akácfa u. 9. (Kertváros) — 2593. 600 négyszögöl házhely eladó. Tábor*állási dűlőben, köves út mellett. Érdeklődni: József Attila u. 1. I. S. — 2600. Univerzális villanyszerelő szakmunkás elhelyezkedne? önálló munkakörben is, illetve környékbeli kisüzembe, ktsz-be vagy termelőszövetkezetbe. Válásokat: „jó szakmunkás” jeligére a hirdetőbe kérem. — 2592. = összeköltözők, figyelem! Kétszoba összkomfortos lakásom elcserélném kettő egyszobásra, vagy egyszoba garzonra. Liszt Ferenc kert 3. IL 4. — 2594.___________________ _ Szegedi vagy budapesti lakásra cserélném kétszobás, gázos, távfűtéses, telefonos, összkomfortos dunaújvárosi lakásom. Ajánlatokat a hirdetőbe „sürgős 78” jeligére, — 2595._________________________ _ Kettő személyes „Túra” kajak, 75 oldalmotorral, köbcentiméteres vagy különkülön eladó. Esetleg részletre is. Telefon: 74-10. Horváth. — 2597. Vegyesipari Vállalat felvételre keres gyakorlattal rendelkező női szabó szakmunkást mintakészítő szabász munkakörbe jelentkezni lehet: Táncsics M. u. 3. munkaügy — Kettő darab hármas ablakhoz való redőnytok és egy darab kettes ablakra való új redőny eladó. Baracsi u. 20. — 2601. — Háromszobás, különbejáratú, földszintes lakásom elcserélném Ady Endre utca környéki I. emeleti erkélyes, különbejáratú kétszobás lakásra. É^eklődni: 2174 telefonon. 2602. — Zongorát bérelnék, esetleg megvenném. Kossuth u. .7. II. 2. 18 óra után. — 2603. D. Kohász—D. Papíripari 11:3 (1:1) Központi sporttelep, 200 néző. Vezette: Korniss, D. Kohász: Aczél — Devecseri, Ligeti, Ajtony (Borsányi), Magasházi, Nagy F., Földi, Mártha (Mihály), Végh, Kiss, Czigler. A második félidő első tíz perce után Zugébert új kapus váltotta fel, de el is fáradt a megyei I. osztályban játszó D. Papíripari. Ezután a Kohász már tetszés szerint érte el góljait. Góllövők: Czigler (3), Végh (3), Földi (2), Borsányi, Kiss, Magasházi, illetve Kovács, Molnár, Németh.