Dunaújvárosi Hírlap, 1968. szeptember (13. évfolyam, 71-78. szám)

1968-09-03 / 71. szám

áZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA XHI. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1968. SZEPTEMBER 3., KEDD Jó tanulást! Tanévnyitó az iskolákban Hát megkezdődött. Nincs benne, semmi különös, minden évben új tanév kezdődik. Mégis minden évben újdonság elsősorban azoknak, akik először lépik át egy-egy iskola küszöbét, de azoknak is, akik egy osztállyal feljebb járnak már ősszel iskolába. Hétfőn reggel fiatalok „szállták meg’’ a dunaújvárosi utcákat, mat­róz blúzos lányok „foglalták el” az autóbuszokat. Izgatott szülők csatol­ta’■ a vadonatúj iskolatáskákat első osztályos csemetéjük hátára, pró­baképpen csupán, hiszen az évnyitóra még nem kellett táskát vinni. Városunk valamennyi iskolájában hétfőn reggel­­ 9 órakor kezdő­dött,­­az évnyitó ünnepség, néhányan munkatársaink is részt vettek. A kis tudósításokat csokorba gyűjtve nyújtjuk át az olvasónak. Dunaúj­város összes diákjának pedig, híven a hagyományokhoz, jó tanulást kí­vánunk! Iskolaavatás Földhányások, csatornázás, r ülő kerítés, törmelékhalmazok a vörös­­téglás, modern épületnél. Elhallgat­tak a földgépek, csendben pihentek addig a munkások az új kertvárosi iskola környékén, amíg a bejárat előtt egybegyűlt ünneplő diákok és szülők, tanárok és építők a tanév­nyitó ünnepséget tartották. Az ün­nepélyes kulcsátadás után birtokba vették az iskolát a kisdiákok. A be­járatnál álló Korompai Gyuláné igazgatónőt kérdésekkel és kérések­kel ostromolták a szülők, gyerekek. Alig tudtam szót vallani vele. — Pontos létszámot még nem tu­dok mondani, körülbelül négyszáz tanulót várunk a különböző iskolák­ból. Az egész kertvárosi rész hoz­zánk tartozik. Nyolc tantermünk van, tizenkettő rendes és három napközis osztályt indítunk. A nagy létszámra való tekintettel kétműsza­­kos oktatást vezetünk be, a tanítás holnap már elkezdődik. A beruhá­zásokkal, a kivitelezéssel is meg va­gyunk elégedve. Közben megteltek az osztályok. A folyosókon alig lehet átjutni, izga­tottan várakozó szülők beszélgetnek a nagy eseményről. Az egyik ablak­­mélyedésben egy egész család — mama, papa és a nagymama, kar­ján egy csöpséggel várakozik. — Olyan érzésünk volt, hogy nem készül el időre az iskola. — mond­ja Bozsik Józsefné. — Kellemes meglepetés ez így. Nem kell a gye­rekeket a városba kísérni. Sőt, jövő augusztusra bölcsőde is lesz itt a Kertvárosban. Teljes lesz az öröm. Fiatal tanárnővel beszélgetek az egyik első emeleti osztály előtt. Stadler Lászlónénak is ez az első tanéve. — Első tanév, első tanítási nap, új iskola. Sokszoros újdonság, több gond. Legalább olyan izgatott va­gyok, mint az első osztályos kis­gyerek. Harmadikos gyerekek ünneplőbe öltözve ülnek várakozóan a másik tanteremben. Minden elfogultság nélkül, egymást túlharsogva beszél­getnek. Értelmes tekintetű kis srác válaszolgat vidáman. — Szebb mint a régi iskola és itt minden új. Alig vártam már, hogy ide járhassak. Az ünneplők között egy ünnepelt Hunkár István bácsi munkavezető az új iskola építkezésén. Ez volt az utolsó nagy építkezése. — Decemberben nyugdíjba vonu­lok. Nem az első iskola ez, a har­minckét tantermest is mi adtuk át. Negyvennyolc éves munkaidő után mindenesetre jól eső érzés egy új iskolával befejezni a munkás éve­ket. B. G." A gimnáziumban Iskolai viseletre szelídített mini­szoknyák és megkurtított fiú-hajak — ez volt a diák-divat a Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközép­­iskola hétfői évnyitóján. Az ünnepség előtti nem kevésbé ünnepi percekben Pifkó József igazgató néhány percet szakított ar­ra, hogy olvasóinkat tájékoztassa: — Az idén ezerszáz diák kezdi meg tanulmányait a Münnich Ferenc Gim­názium és Szakközépiskolában. Kö­zülük 390-en első évesek. Ezek a számok valamivel magasabbak múlt évinél. A demográfiai hullám a nálunk csak jövőre érkezik el a kö­zépiskolákig. Reméljük akkorra ké­szen áll majd az új szakközépiskola. Ez évben nálunk továbbra is ipari és közgazdasági szakirányú, valamint gimnáziumi oktatás folyik. Az első évfolyamon a múlt évihez képest eg­­­gyel emeltük a szakközép­osztályok számát. Tantestületünk négy új ta­nárt köszönthet. Most már ötven­­ketten biztosítják az oktatás mind magasabb színvonalát. Új tantárgy­ként tanítjuk az idén a honvédelmi ismereteket, mégpedig a testnevelési órákba beépítve. Évenként két hon­védelmi napot is rendez majd az is­kolánk. Röviden ennyi az igazgatói nyilat­kozat. Ám pillantsunk még egyszer vissza a nyári vakáció örömeire. A tanévnyitó ünnepség műsorának egyik előadója, egy diáklány, beszá­mol a velencei RTL’E-táborról. ......és akkor néhányan fürdőruhában, fö­lötte orkánkabát, átkötve a fülrdő­­kenerty zsinórjával, mezítláb, köz­ben a strandpapuccsal és 11 forint­tal beállítottunk a Cápa vendéglőbe. Mit lehet itt tizenhét forintért kap­­ni? A pincérnő végiemért bennün­ket, alaposan szert,ügyre vette ször­nyű szerelésünket és kijelentette: ti­zenhét forintért semmit. Különben is, ilyen öltözetben nem lehet bejönni. Mit képzelnek?! Legalább vennék föl a strand­ napucsot”. Felvették­ Tegnanra már ünnepi sötétkék-fehér ruháinkat is, hiszen megkezdődött az 19­8 69-es t­riv. M. M. ÉVI - esztergályos lesz Rozika nénivel együtt szálltunk le a buszról. És egyfelé indultunk. — Csak nem az évnyitóra tetszik menni? — kérdeztem a vasmű kul­túrterme előtt. — De igen. A lányom első éves. — És milyen szakmát választott? — Esztergályos lesz. — szólt Ro­zika néni és kesernyés, beletörődő fintora mintha azt­ mondta volna: „mit lehet itt tenni?” Az évnyitó ünnepség szünetében megkerestem­ Somorácz Évát. Nem volt könnyű dolgom, hiszen a vas­mű kultúrtermében több mint öt­száz első éves gyűlt össze, az Ipari­­tanuló és Szakközépiskola az idei tanévben 18 első éves osztályt indít. Az engedélyezettnél többet, össze­sen 85 lányt vettek fel ipari tanu­lónak, s ebből 45 a vasiparban fog dolgozni. Vasas lesz Éva is. De vajon mi­ért éppen az esztergályos szakmát választotta? A válasz egyszerű: — Az iskolával vasmű látogatáson voltunk, nagyon megtetszett a esz­tergapad ... — És az anyuka mit szólt hozzá? — Hát.'. Először nem akarta en­gedni, de aztán beleegyezett. Éva emelt szintű osztályba fog járni, ezt bizonyos büszkeséggel mondta, hiszen egyike lesz azoknak, akik a szakma mellett az érettségi bizonyítványt is megszerzik. „Leérettségizni, és megtanulni pa­­rancsolni a gépeknek nem lesz kön­­­nyű dolog*’ — mondta Schwemilieh Rezső igazgató helyettes tanévnyitó beszédében. Somorácz Éva is ezt a nehéz, kettős feladatot választotta. „Mit lehet itt tenni?” A. G. Házi dolgozat a vakációról Vége a nyárnak. Ma már füzetekkel, könyvekkel a táskában érkeznek a diákok az iskolákba, és holnap talán már meg is kapják az első iskolai, vagy házi feladatot: írjátok le legkedvesebb nyári élményetek! Ebből az apropóból szabadjon nekem is az ifjú­ság nyári vakációjával kapcsolatos véleményemet rög­zíteni. Tízezer diákember szabadult ki júliusban az isko­lákból vidám heje­hujákra, élményekre, szórakozásra, pihenésre éhesen. A társadalom, jól szervezett rendje szerint bővében vagyunk intézményeknek, szervezetek­nek, amelyeknek hivatalból irányítani kellene a diák­ifjúság foglalkoztatását. A KISZ városi bizottsága és a városi tanács munkaügyi­ csoportja dicséretesen gon­doskodott arról, hogy lehetőleg minél több diák dol­gozhasson két-három hetet a mezőgazdaságban, illetve a városi vállalatoknál. Az úttörő szövetség és a szak­­szervezet nagy anyagi erőket áldozva üdültette a kispajtásokat Balatonszéplakon, Alsóörsön és másutt. A tízezer diákból két hétig szervezetten dolgozott 1 300. Szervezette­n üdült ugyancsak tizennégy napot 1 200 pajtás. Vagyis tízezer diák 700 ezer vakációs napjából sikerült 35 000 napot hasznosan lefoglalni, tartalommal megtölteni. De mi van a többi 665 000 szabad nappal, dél­el­őttel, délutánnal, kora estével? Ezen a nyáron már nyomasztóan érződött a krónikus programhiány, mi­nek következtében a kis és nagy srácok ahogyan ezt manapság mondják „dögre unatkoztak magukat". Legelőször említem, a legkisebbeket, akiket napi egy forintért (milyen dicséretes a városi uszodának ez a hihetetlenül olcsó díjszabása) kizargattak a strandra. De azzal például már senki sem­ törődött, hogy vala­milyen laza, nem­ terhes, szóval nyári szervezéssel ezek a kis srácok tömegesen megismerkedjenek az úszás örömével, vagy valamilyen módon mást is tanuuljanak a strandon, mint a cigaretta élvezetét és a káromko­dást. Ezen a nyáron totálisan tönkrementek a városi parkok. És nemcsak a rendkívüli szárazságtól, hanem attól is, hogy a „parkok vagy gyerekek” vitát, a gye­rekek egészen egyértelműen eldöntötték a maguk ja­vára. Fül, és szemtanúja voltam az alábbi esetnek. Egy csoport srác vadul focizott a truppén. Arra jött egy­ felnőtt a kerti úton. Az egyik fiú az udvariasság halvány jelével átszőtt csatártársának. ..várj, amíg elmegy ez az em­ber”’ Mire a nekikészült csatárivadék. ..Mire várnak? Ez nem sétatér! Miért nem sétál az utcán?!” És­ rúgta a labdát — a gyepen. Ezen már csak nevetni lehet Milyen kulturális tömegprogram várta a kicsi­nyeket? Kinek a hatáskörébe tartozna például a kora­esti, utcai szabadtéri filmek vetítése, utcabajnokságok szervezése, kirándulások lebonyolítása? A kertvárosi gyerekek legnagyobb kollektív nyári öröme állítom, hogy a polgári védelmi gyakorlat során megrendezett kimenekítés volt. Milyen boldog órákat töltöttek az adonyi parkban?! Nem, tudom,­ de érzésem szerint, amikor én még kis srác voltam , ilyesmire többet adtak a felnőttek. De nézzük a nagyobb diákokat, akik estét estébe öltve fránya tarka ingjeikben díszelegtek a Vasmű után anélkül, hogy a legigénytelenebb kulturális prog­ramot, a táncolási lehetőséget valamelyik illetékes szerv biztosította volna számukra. Miként a KISVÁ­ROS vita mai hozzászólója írja, egész nyáron nem volt táncos, diákoknak való rendezvény a városban. A kultúra dunaújvárosi terjesztői és a felügyelettel megbízottak olyan komolyan vették a művelődésház nyári szünetét, hogy erről teljesen megfeledkeztek. De nem kezdeményezett az ifjúsági szervezet sem. Van a táncos délutánoknak egy árnyoldala is. A strandon szívesen rendeztek volna vasárnap délutá­nonként táncot az egyébként is strandoló ifjúságnak, külön belépő nélkül. Ám az egyik beat-zenekar (ki tudná megjegyezni a sok csinált névből, hogy melyik) tetemes gázsit kért zenéjéért mondván, ha ők Perká­­tára elmennek ugyanennyi idő alatt 120 forintot is megkeresnek per koponya.. Egyébként ha értesüléseim nem csalnak, ugyanez a zenekar a művelődésház negy­venezer forintért vásárolt új elektromos szerelését használja — természetesen díjtalanul. Szólhatnék, itt arról is, hogy amíg a mi gyerme­keink a Balatonra járnak nyaralni, vagy az úttörő városban főnek a forró napon, addig más városokból és falvakból vidáman és egészségesen táborozik sok úttörő. A Szalki-szigeti camping elkerítése óta nincs egy talpalatnyi kirándulásra alkalmas hely. Nem is törődünk vele, hogy legyen. Sajnos a városi tanács illetékesei azt sem­ tudták elintézni, hogy a gazdaság­talanság miatt leállított tassi kishajó az idén újból üzemeljen, így aztán elfolyt mellettünk a Duna egész nyáron anélkül, hogy gyermekeink igazán élvezhet­ték volna, a tényt, hogy Európa egyik legnagyobb folyama mentén laknak. Eddig a dolgozat, vagy inkább annak rövid váz­lata. Megírni már meg sem írom, mert tartalmára magam is szekundát adnék. (miskolczi) Elsősök A Vasvári Pál Általános Iskola tanévnyitóján — s azt hiszem min­den tanévnyitón — az elsősök vol­tak a legkedvesebbek. A szülők ott álltak a háttérben, izgalommal ve­gyes­­ örömmel, és figyelték, mi tör­ténik. Figyelték a gyermekek ar­cát, és a kis elsősök ugyanúgy fi­gyeltek, hogy az életre szóló nagy élményt elraktározzák magukban. Az igazgató felnőttes komolysággal szólt hozzájuk. Az úttörő-csapatve­zető szintén köszöntötte őket. Majd egy úttörő pajtás elmondta, hogy milyen lesz ezentúl az életük az is­kola falai között. Végül egy kis első osztályos mondott bájos verset a füzetről, a könyvről, a ceruzáról és a krétáról, amellyel ma még aligha tudnak mit kezdeni, de a ta­nító néni elvezeti őket az új, va­rázslatos világba. Az egykori óvodások — mint egy kis sziget — ott álltak az udvaron, körülöttük végeláthatatlan sereg. A megilletődöttségük tanuló­lassan feloldódott, ők is érezték, hogy eb­ben a számukra még ismeretlen zsongásban, zsibongásban egy kicsit körülöttük forog a világ. Érezhet­i-e a hat esztendős, óvodában versel­­gető és folyton játszó emberpalánta, hogy itt most valami más kezdődik, hogy itt feladatokat adnak számára és számonkérik, s hogy amit itt végeznek ezentúl, az: munka! Figyeltük a gyermekek arcát. Az üdvözlő szavakra tekintetük ugyan­olyan felnőtes komolysággal vála­szolt, mint amilyen komolyan mond­ták. Elsősök, akik paránynak tűnő­­ feladatokkal a világ gondjait veszik vállukra. K­r.m

Next