Dunaújvárosi Hírlap, 1968. szeptember (13. évfolyam, 71-78. szám)
1968-09-03 / 71. szám
áZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA XHI. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1968. SZEPTEMBER 3., KEDD Jó tanulást! Tanévnyitó az iskolákban Hát megkezdődött. Nincs benne, semmi különös, minden évben új tanév kezdődik. Mégis minden évben újdonság elsősorban azoknak, akik először lépik át egy-egy iskola küszöbét, de azoknak is, akik egy osztállyal feljebb járnak már ősszel iskolába. Hétfőn reggel fiatalok „szállták meg’’ a dunaújvárosi utcákat, matróz blúzos lányok „foglalták el” az autóbuszokat. Izgatott szülők csatolta’■ a vadonatúj iskolatáskákat első osztályos csemetéjük hátára, próbaképpen csupán, hiszen az évnyitóra még nem kellett táskát vinni. Városunk valamennyi iskolájában hétfőn reggel 9 órakor kezdődött,az évnyitó ünnepség, néhányan munkatársaink is részt vettek. A kis tudósításokat csokorba gyűjtve nyújtjuk át az olvasónak. Dunaújváros összes diákjának pedig, híven a hagyományokhoz, jó tanulást kívánunk! Iskolaavatás Földhányások, csatornázás, r ülő kerítés, törmelékhalmazok a vöröstéglás, modern épületnél. Elhallgattak a földgépek, csendben pihentek addig a munkások az új kertvárosi iskola környékén, amíg a bejárat előtt egybegyűlt ünneplő diákok és szülők, tanárok és építők a tanévnyitó ünnepséget tartották. Az ünnepélyes kulcsátadás után birtokba vették az iskolát a kisdiákok. A bejáratnál álló Korompai Gyuláné igazgatónőt kérdésekkel és kérésekkel ostromolták a szülők, gyerekek. Alig tudtam szót vallani vele. — Pontos létszámot még nem tudok mondani, körülbelül négyszáz tanulót várunk a különböző iskolákból. Az egész kertvárosi rész hozzánk tartozik. Nyolc tantermünk van, tizenkettő rendes és három napközis osztályt indítunk. A nagy létszámra való tekintettel kétműszakos oktatást vezetünk be, a tanítás holnap már elkezdődik. A beruházásokkal, a kivitelezéssel is meg vagyunk elégedve. Közben megteltek az osztályok. A folyosókon alig lehet átjutni, izgatottan várakozó szülők beszélgetnek a nagy eseményről. Az egyik ablakmélyedésben egy egész család — mama, papa és a nagymama, karján egy csöpséggel várakozik. — Olyan érzésünk volt, hogy nem készül el időre az iskola. — mondja Bozsik Józsefné. — Kellemes meglepetés ez így. Nem kell a gyerekeket a városba kísérni. Sőt, jövő augusztusra bölcsőde is lesz itt a Kertvárosban. Teljes lesz az öröm. Fiatal tanárnővel beszélgetek az egyik első emeleti osztály előtt. Stadler Lászlónénak is ez az első tanéve. — Első tanév, első tanítási nap, új iskola. Sokszoros újdonság, több gond. Legalább olyan izgatott vagyok, mint az első osztályos kisgyerek. Harmadikos gyerekek ünneplőbe öltözve ülnek várakozóan a másik tanteremben. Minden elfogultság nélkül, egymást túlharsogva beszélgetnek. Értelmes tekintetű kis srác válaszolgat vidáman. — Szebb mint a régi iskola és itt minden új. Alig vártam már, hogy ide járhassak. Az ünneplők között egy ünnepelt Hunkár István bácsi munkavezető az új iskola építkezésén. Ez volt az utolsó nagy építkezése. — Decemberben nyugdíjba vonulok. Nem az első iskola ez, a harminckét tantermest is mi adtuk át. Negyvennyolc éves munkaidő után mindenesetre jól eső érzés egy új iskolával befejezni a munkás éveket. B. G." A gimnáziumban Iskolai viseletre szelídített miniszoknyák és megkurtított fiú-hajak — ez volt a diák-divat a Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola hétfői évnyitóján. Az ünnepség előtti nem kevésbé ünnepi percekben Pifkó József igazgató néhány percet szakított arra, hogy olvasóinkat tájékoztassa: — Az idén ezerszáz diák kezdi meg tanulmányait a Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában. Közülük 390-en első évesek. Ezek a számok valamivel magasabbak múlt évinél. A demográfiai hullám a nálunk csak jövőre érkezik el a középiskolákig. Reméljük akkorra készen áll majd az új szakközépiskola. Ez évben nálunk továbbra is ipari és közgazdasági szakirányú, valamint gimnáziumi oktatás folyik. Az első évfolyamon a múlt évihez képest eggyel emeltük a szakközéposztályok számát. Tantestületünk négy új tanárt köszönthet. Most már ötvenketten biztosítják az oktatás mind magasabb színvonalát. Új tantárgyként tanítjuk az idén a honvédelmi ismereteket, mégpedig a testnevelési órákba beépítve. Évenként két honvédelmi napot is rendez majd az iskolánk. Röviden ennyi az igazgatói nyilatkozat. Ám pillantsunk még egyszer vissza a nyári vakáció örömeire. A tanévnyitó ünnepség műsorának egyik előadója, egy diáklány, beszámol a velencei RTL’E-táborról. ......és akkor néhányan fürdőruhában, fölötte orkánkabát, átkötve a fülrdőkenerty zsinórjával, mezítláb, közben a strandpapuccsal és 11 forinttal beállítottunk a Cápa vendéglőbe. Mit lehet itt tizenhét forintért kapni? A pincérnő végiemért bennünket, alaposan szert,ügyre vette szörnyű szerelésünket és kijelentette: tizenhét forintért semmit. Különben is, ilyen öltözetben nem lehet bejönni. Mit képzelnek?! Legalább vennék föl a strand napucsot”. Felvették Tegnanra már ünnepi sötétkék-fehér ruháinkat is, hiszen megkezdődött az 198 69-es triv. M. M. ÉVI - esztergályos lesz Rozika nénivel együtt szálltunk le a buszról. És egyfelé indultunk. — Csak nem az évnyitóra tetszik menni? — kérdeztem a vasmű kultúrterme előtt. — De igen. A lányom első éves. — És milyen szakmát választott? — Esztergályos lesz. — szólt Rozika néni és kesernyés, beletörődő fintora mintha azt mondta volna: „mit lehet itt tenni?” Az évnyitó ünnepség szünetében megkerestem Somorácz Évát. Nem volt könnyű dolgom, hiszen a vasmű kultúrtermében több mint ötszáz első éves gyűlt össze, az Iparitanuló és Szakközépiskola az idei tanévben 18 első éves osztályt indít. Az engedélyezettnél többet, összesen 85 lányt vettek fel ipari tanulónak, s ebből 45 a vasiparban fog dolgozni. Vasas lesz Éva is. De vajon miért éppen az esztergályos szakmát választotta? A válasz egyszerű: — Az iskolával vasmű látogatáson voltunk, nagyon megtetszett a esztergapad ... — És az anyuka mit szólt hozzá? — Hát.'. Először nem akarta engedni, de aztán beleegyezett. Éva emelt szintű osztályba fog járni, ezt bizonyos büszkeséggel mondta, hiszen egyike lesz azoknak, akik a szakma mellett az érettségi bizonyítványt is megszerzik. „Leérettségizni, és megtanulni parancsolni a gépeknek nem lesz könnyű dolog*’ — mondta Schwemilieh Rezső igazgató helyettes tanévnyitó beszédében. Somorácz Éva is ezt a nehéz, kettős feladatot választotta. „Mit lehet itt tenni?” A. G. Házi dolgozat a vakációról Vége a nyárnak. Ma már füzetekkel, könyvekkel a táskában érkeznek a diákok az iskolákba, és holnap talán már meg is kapják az első iskolai, vagy házi feladatot: írjátok le legkedvesebb nyári élményetek! Ebből az apropóból szabadjon nekem is az ifjúság nyári vakációjával kapcsolatos véleményemet rögzíteni. Tízezer diákember szabadult ki júliusban az iskolákból vidám hejehujákra, élményekre, szórakozásra, pihenésre éhesen. A társadalom, jól szervezett rendje szerint bővében vagyunk intézményeknek, szervezeteknek, amelyeknek hivatalból irányítani kellene a diákifjúság foglalkoztatását. A KISZ városi bizottsága és a városi tanács munkaügyi csoportja dicséretesen gondoskodott arról, hogy lehetőleg minél több diák dolgozhasson két-három hetet a mezőgazdaságban, illetve a városi vállalatoknál. Az úttörő szövetség és a szakszervezet nagy anyagi erőket áldozva üdültette a kispajtásokat Balatonszéplakon, Alsóörsön és másutt. A tízezer diákból két hétig szervezetten dolgozott 1 300. Szervezetten üdült ugyancsak tizennégy napot 1 200 pajtás. Vagyis tízezer diák 700 ezer vakációs napjából sikerült 35 000 napot hasznosan lefoglalni, tartalommal megtölteni. De mi van a többi 665 000 szabad nappal, délelőttel, délutánnal, kora estével? Ezen a nyáron már nyomasztóan érződött a krónikus programhiány, minek következtében a kis és nagy srácok ahogyan ezt manapság mondják „dögre unatkoztak magukat". Legelőször említem, a legkisebbeket, akiket napi egy forintért (milyen dicséretes a városi uszodának ez a hihetetlenül olcsó díjszabása) kizargattak a strandra. De azzal például már senki sem törődött, hogy valamilyen laza, nem terhes, szóval nyári szervezéssel ezek a kis srácok tömegesen megismerkedjenek az úszás örömével, vagy valamilyen módon mást is tanuuljanak a strandon, mint a cigaretta élvezetét és a káromkodást. Ezen a nyáron totálisan tönkrementek a városi parkok. És nemcsak a rendkívüli szárazságtól, hanem attól is, hogy a „parkok vagy gyerekek” vitát, a gyerekek egészen egyértelműen eldöntötték a maguk javára. Fül, és szemtanúja voltam az alábbi esetnek. Egy csoport srác vadul focizott a truppén. Arra jött egy felnőtt a kerti úton. Az egyik fiú az udvariasság halvány jelével átszőtt csatártársának. ..várj, amíg elmegy ez az ember”’ Mire a nekikészült csatárivadék. ..Mire várnak? Ez nem sétatér! Miért nem sétál az utcán?!” És rúgta a labdát — a gyepen. Ezen már csak nevetni lehet Milyen kulturális tömegprogram várta a kicsinyeket? Kinek a hatáskörébe tartozna például a koraesti, utcai szabadtéri filmek vetítése, utcabajnokságok szervezése, kirándulások lebonyolítása? A kertvárosi gyerekek legnagyobb kollektív nyári öröme állítom, hogy a polgári védelmi gyakorlat során megrendezett kimenekítés volt. Milyen boldog órákat töltöttek az adonyi parkban?! Nem, tudom, de érzésem szerint, amikor én még kis srác voltam , ilyesmire többet adtak a felnőttek. De nézzük a nagyobb diákokat, akik estét estébe öltve fránya tarka ingjeikben díszelegtek a Vasmű után anélkül, hogy a legigénytelenebb kulturális programot, a táncolási lehetőséget valamelyik illetékes szerv biztosította volna számukra. Miként a KISVÁROS vita mai hozzászólója írja, egész nyáron nem volt táncos, diákoknak való rendezvény a városban. A kultúra dunaújvárosi terjesztői és a felügyelettel megbízottak olyan komolyan vették a művelődésház nyári szünetét, hogy erről teljesen megfeledkeztek. De nem kezdeményezett az ifjúsági szervezet sem. Van a táncos délutánoknak egy árnyoldala is. A strandon szívesen rendeztek volna vasárnap délutánonként táncot az egyébként is strandoló ifjúságnak, külön belépő nélkül. Ám az egyik beat-zenekar (ki tudná megjegyezni a sok csinált névből, hogy melyik) tetemes gázsit kért zenéjéért mondván, ha ők Perkátára elmennek ugyanennyi idő alatt 120 forintot is megkeresnek per koponya.. Egyébként ha értesüléseim nem csalnak, ugyanez a zenekar a művelődésház negyvenezer forintért vásárolt új elektromos szerelését használja — természetesen díjtalanul. Szólhatnék, itt arról is, hogy amíg a mi gyermekeink a Balatonra járnak nyaralni, vagy az úttörő városban főnek a forró napon, addig más városokból és falvakból vidáman és egészségesen táborozik sok úttörő. A Szalki-szigeti camping elkerítése óta nincs egy talpalatnyi kirándulásra alkalmas hely. Nem is törődünk vele, hogy legyen. Sajnos a városi tanács illetékesei azt sem tudták elintézni, hogy a gazdaságtalanság miatt leállított tassi kishajó az idén újból üzemeljen, így aztán elfolyt mellettünk a Duna egész nyáron anélkül, hogy gyermekeink igazán élvezhették volna, a tényt, hogy Európa egyik legnagyobb folyama mentén laknak. Eddig a dolgozat, vagy inkább annak rövid vázlata. Megírni már meg sem írom, mert tartalmára magam is szekundát adnék. (miskolczi) Elsősök A Vasvári Pál Általános Iskola tanévnyitóján — s azt hiszem minden tanévnyitón — az elsősök voltak a legkedvesebbek. A szülők ott álltak a háttérben, izgalommal vegyes örömmel, és figyelték, mi történik. Figyelték a gyermekek arcát, és a kis elsősök ugyanúgy figyeltek, hogy az életre szóló nagy élményt elraktározzák magukban. Az igazgató felnőttes komolysággal szólt hozzájuk. Az úttörő-csapatvezető szintén köszöntötte őket. Majd egy úttörő pajtás elmondta, hogy milyen lesz ezentúl az életük az iskola falai között. Végül egy kis első osztályos mondott bájos verset a füzetről, a könyvről, a ceruzáról és a krétáról, amellyel ma még aligha tudnak mit kezdeni, de a tanító néni elvezeti őket az új, varázslatos világba. Az egykori óvodások — mint egy kis sziget — ott álltak az udvaron, körülöttük végeláthatatlan sereg. A megilletődöttségük tanulólassan feloldódott, ők is érezték, hogy ebben a számukra még ismeretlen zsongásban, zsibongásban egy kicsit körülöttük forog a világ. Érezheti-e a hat esztendős, óvodában verselgető és folyton játszó emberpalánta, hogy itt most valami más kezdődik, hogy itt feladatokat adnak számára és számonkérik, s hogy amit itt végeznek ezentúl, az: munka! Figyeltük a gyermekek arcát. Az üdvözlő szavakra tekintetük ugyanolyan felnőtes komolysággal válaszolt, mint amilyen komolyan mondták. Elsősök, akik paránynak tűnő feladatokkal a világ gondjait veszik vállukra. Kr.m