Dunaújvárosi Hírlap, 1968. november (13. évfolyam, 88-96. szám)
1968-11-01 / 88. szám
AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA XIü. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1968. NOVEMBER 1., PÉNTEK Az ipar előszobája MUNKAERŐ GONDOK AZ ÉPÍTŐKNÉL Érdemes a szakképzetlen munkaerő útját végigkísérni a mezőgazdaság és az ipar között. Az első állomás többnyire az építőipar. Ugyanis itt van a legnagyobb szükség szakképzetlen munkásokra. Országosan 77 ezer szakmunkást, 30 ezer betanított munkást és 78 ezer segédmunkást, kost foglalkoztat az állami építőipar (1966-os adat). Ez kulcsaz arány nagyjából hasonlóan alakul az egyes építőipari vállalatoknál is. Az építőipart azonban sokan csak átmeneti munkahelynek tekintik. Egyrészt tovább vándorolnak más ipari üzemekbe, másrészt vissza a mezőgazdaságba, vagy egyéb idénymunkára. Ezért magasabb a munkaerővándorlás itt, mint a többi iparágban. A vándorlás okai Dehát miért nem tudja megtartani az építőipar a munkásait? Dunaújvárosban a 26-os Építőipari Vállalat fennállása óta munkaerő, főleg segédmunkás hiánnyal küzd. Átlagosan a teljes létszám 20—25 százaléka (néha több is) vándorol, ami abszolút számban 700—800 embert jelent. Ennyi az instabil munkaerő, ezek cserélődnek állandóan. Miért? Első helyen a bért, a jelenre vonatkozóan pedig a kötött átlagbért említették. Másodikon a vándormunkát, a ma itt, holnap ott életet. Harmadik okként pedig a bizonytalanságot, az építőipar még mindig fellelhető idényjellegét jelölték meg. Csak ezek után jöttek a szociális, a bánásmód miatti és egyéb személyes okok, az előző háromhoz képest szinte elhanyagolható mértékben. Vizsgáljuk meg ezt a három főokot. Havi 1800 forint A 26-os Építőipari Vállalat éves átlagbér-szintje 23 ezer 100 forint. Ez 1800 forintos havi átlagkeresetnek felel meg. Erre ezt mondta Gulyás László, a vállalat munkaügyi osztályvezetője: — A segédmunkások is legalább 1800 forintot akarnak keresni, a szakmunkások ennél jóval többet. Kinek fizessünk tehát kevesebbet, hogy tartani tudjuk az átlagbért? Hogyan áll ez a gyakorlatban? A 31-es építésvezetőségen nem jelentős a vándorlás. Legalább is Lambert Lajos építésvezető szavaiból ez szűrhető le. A törzsgorda nem vándorol. A kétlaki emberek egy része elmegy, a lakóhelyén vállal munkát Egyremásra alakulnak a tsz-építőbrigádok is, helyben dolgozhat, s legtöbbször jobban is keres. A másik, az igazi vándor típus, az idénymunkás. Az új emberek, a toborzottak nem tartanak ki sokáig. Véleményem szerint miattuk ilyen magas a fluktuáció. S milyen az átlagjövedelem a 31-es építésvezetőségnél? A szakmunkásoké 2400—2600 forint, a segédmunkásoké 1800—1900 forint. De mindennel együtt. Ha a 15 százalék idénypótlékot, a napi 10—15 forint különélési pótlékot és a családi pótlékot levonjuk, a munkabér, a nyers kereset 300—400 forinttal kevesebb. A ezeket a pótlékokat már más építőipari, szolgáltató vállalatoknál is megkapják a dolgozók, ahol sokszor nagyobb az alapkereset is. „Megyek gombot nyomni” Tehát nagy csábítást jelentenek a jobban fizető vállalatok. Az építőiparban az átlagos havi munkáskereset 2—300 forinttal alacsonyabb, mint például a kohászatban. A nehéziparban kedvezőbb munkafeltételek (most már csökkentett munkaidő is) várják a volt építőmunkásokat. Például: magasabb órabér, és nem kell normában dolgozni. Egy adat a Dunai Vasmű munkaerőgazdálkodásáról: egyre emelkedik az építőiparból jött újfelvételesek száma. Tavaly összesen 180 volt építőt alkalmaztak, az idén szeptemberig 180-at, nagyrészt segédmunkásként. — Mivel indokolják a kilépést? — kesereg S. Hegedűs Lajos, az építők munkaerőgazdálkodója. — Megyek a ví műbe gombot nyomni! Nem dolgozni, gombot nyomni! Fiatal szakmunkásaink közül pedig minden nyolcadik gépkocsivezetőnek akar átnyergelni, de várják őket a szerelő vállalatok is. Az évről évre végzett tanulóink fele nem is marad meg a szakmájánál. Nagy az elöregedési veszély is az építőiparban. A kubikosok átlagos életkora 46 év, azaz csak a régiek maradnak. A „vándormadarak” Van egy kimondottan idénymunkás réteg is 26-os Építőipari Vállalatnál. Mesélték a nyírségiekről, hogy a céljuk a havi háromezer forint, ha ezt nem kapják meg, odébbállnak. Vannak jócskán tsz-tagok, akik ide jönnek áttéteim, s februárban kilépnek, mondván: nem találták meg a számításukat. Vagy Nagy József kubikos brigádját hozzák elő példának. Ezek az emberek évente 86—90 ezer forintot is keresnek idénymunkával. Járják az országot. Hol aratnak, hol kubikálnak, hol rizst aratnak, kukoricát törnek — az idénytől függően. Ha nincs más, akkor visszajönnek építeni. De segédmunkások egy része is vállaalatról vállalatra jár, csábítják őket az újsághirdetések és a falubeli társak. A körülményektől függetlenül mindig oda mennek, ahol több a fizetés. Újvári Ignác a Betonútépítő Vállalat segédmunkása. 1960—61-ben szalmacellulózgyár építkezésén dolgozott kubikosként. Utána az Erzsébet-híd következett, mostani helyén másfél éve dolgozik. — Nem mennék vissza a Építőipari Vállalathoz. Akkor 2606 1590 forintot kerestem náluk, a pénz miatt mentem el. Most a pótlékokkal együtt felmegy 2100—2200 forintra.. Ha már távol vagyok a családtól, legalább keressek. A szállás a barakkban van, de csak 15 forintba kerül havonta. Úgyis hazamegyek minden szombaton Akasztóra. Idénymunka Furcsa, hogy a 26-os Építőipari Vállalatnál kárhoztatják ugyan a „vándormadarakat”, mégis nagy szükség van vándorló munkásokra. Olyanokra, akik szeretik a változatosságot. Egyszerre Beremenden, Százhalombattán, Dunaújvárosban és a fővárosban is építkeznek és időnként létszám átcsoportosításra kerül sor. „Sajnos, az építők elkényelmeskedtek, pedig az építés vándorélet” — sóhajtoznak a vállalat központjában. Valójában az építőmunkások a kényelmesebb, állandóbb életformát szerették meg, kevés embert vonz már az ideiglenes, ma itt, holnap ott munkahely. Ez érthető. Ráadásul egyetlen iparágban sem annyira meghatározó tényező az időjárás, mint az építőiparban. Az építésnek igenis van főszezonja, télen csak fedett, fűtött helyen folyhat a munka. Kevesebbet végeznek tehát télen, az egyre tervszerűbb téliesítés ellenére is. A még meglevő idényjelleget időnként anyagellátási, munkaszervezési zökkenők is tetézik, s mindennek következtében egyes hónapokban ingadozó a kereset is. Nem csoda, ha a biztonságosabb gyári munkát választják, különösen a szakképzetlen építőmunkások. A tények is ezt bizonyítják. Dunaújvárosi munkahelyről — a kisebb pótlék, külön pénz ellenére — kevesebben lépnek ki a vállalattól, zömmel az ide-oda helyezett emberek mondanak fel. Emiatt a nem dunaújvárosi építkezéseken szorítóbb is a munkaerőhiány. Mit lehet mégis tenni, hogy csökkenjen a munkaerővándorlás az építőiparban? Úgy tűnik, a több bér, a magasabb átlagbér-szint az egyedüli orvosság, legalábbis pillanatnyilag. De végleges megoldást csak a mostohább munkakörülmények felszámolása jelenthet. A fokozottabb gépesítés és gépkihasználás, a nagypaneles építkezés, a közelgő munkaidő csökkentés is hatásos marasztalás. Ha pedig a vállalati nyereség alakulásában, a jobb, gazdaságosabb építkezésben anyagilag mind jobban érdekeltek dolgozóik, akkor az építőipar a többi munkalehetőséggel kiállja a versenyt , megszűnik az „ipar előszobája” lenni. Zsiday Csaba A százezredik Megszületett! Hétfőn hajnali háromkor, kilenc nappal a tervezett határidő előtt elkészült a százezredik tonna szalmacellulóz. A cellulózgyár — mint ismeretes — 1962 szeptember végén indult, évi huszonhétezer tonna kapacitással. A próbaüzemelés ideje alatt konstrukciós hibák, azok kijavítása, maga a bejáratás nehezítette a munkát, s csak 1963 második felében kezdődött az igaz termelés, de még akkor sem teljes gőzzel. 1964-ben is csak 14 150 tonnát termeltek, de ekkor már nem az üzemben volt a hiba, a szalmaellátás akadozott. 1965-től már folyamatos a felfutás. 19 600 tonnát termeltek, majd 1966-ban 21 200 tonnát és tavaly mindössze 300 tonnával kevesebbet a teljes kapacitásnál. A szalmacellulózgyár dolgozói ezév elején más üzemek munkásaihoz hasonlóan felajánlásokat tettek hármas évforduló tiszteletére. Vállalatuk többek közt, hogy november hetedikére elkészítik a százezredik tonna szalmacellulózt. Hogy vállalásukat túlteljesítették, ebben egyformán része van a négy műszak minden dolgozójának, mind a négy szocialista brigádnak. És részük van a cellulózgyártás kiszolgálóinak, a karbantartó és a vegyi üzemrész dolgozóinak is. A túlteljesítés egyúttal azt is jelenti, hogy az idén már 22 ezer tonnás terv időarányos részét kétszáz tonnával meghaladták, méghozzá úgy, hogy önköltségcsökkentési felajánlásuknak is eleget tettek. ünnepi megemlékezés az őszirózsás forradalomról Az 1918-as polgári demokratikus forradalom 50. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést tartott kedden este a Hazafias Népfront Városi Bizottsága. A Bartók Béla Művelődési Ház színháztermében rendezett ünnepség elnökségében népfront vezetők, a munkásmozgalom veteránjai foglaltak helyet, ott volt Takács Imre elvtárs, az MSZMP városi bizottságának első titkára, Borovszky Ambrus, a Dunai Vasmű vezérigazgatója, Lakner Kálmán a Papíripari Vállalat igazgatója is. Nics János országgyűlési képviselő, a HNF városi bizottság alelnöke megnyitó szavai után Simon Ferenc, a HNF városi bizottságának elnöke tartott előadást az őszirózsás forradalomról. Beszédében elemezte az 1918-as polgári demokratikus forradalom előzményeit, lefolyását, és méltatta jelentőségét. Az előadás után forradalmi emlékműsor következett. A Bartók Béla Művelődési Ház Irodalmi Színpada „Rohanunk a forradalomba” címmel irodalmi összeállítást adott elő, majd a Központi Énekkar és a szimfonikus zenekar bemutatta Mérész Ignác zeneszerzőnek Tóth Árpád: Az új isten című versére komponált kantátáját. Az emlékműsor méltatására lapunk más helyén visszatérünk. Teljes létszámban Híradás a vasműi véradó hétről • „Nincs szebb, mint egyszerre ennyi segítőkész embert látni” vélte valaki várakozás közben a vasmű hengerművének orvosi rendelője előtt. Öt napja tart a véradó kampány a vasműben. Sikeréről Pável Bertalan, a gyár Vöröskereszt szervezetének titkára számol be olvasóinknak: — Eddig 1300-an jelentkeztek véradásra és összesen 410 liter vért gyűjtöttünk össze a rászorulóknak. (Az adatok csütörtök délelőtti keltezésűek. A szerk.) Ami különösen dicséretes, hogy a szocialista brigádok közül sok teljes létszámban vesz részt a véradáson. Úgy is mondhatom, hogy ez az akció a ,,teljes létszámok” akciója. Csak néhány példát: a szénelőkészítő gyáregység Ságvári, a szállítók Béke és az Erőmű Béke brigádja teljes létszámmal jött el az orvosi rendelőbe. Ugyancsak teljes létszámmal szerepeltek a véradók listáján az igazgatóság személyzeti osztályának dolgozói is. A Gorkij téri általános iskolában kézimunka szakkör működik Csatlós Istvánné tanárnő vezetésével. A gyerekek kéthetente találkoznak, s eredeti minták alapján készítik szebbnél szebb munkáikat. A tavaly rendezett politechnikai szeminárium alkalmából több munkájuk szerepelt kiállításon, legutóbb a moszkvaiak is láthatták egyik alkotásukat A dr. Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola I. szakközéposztályának autó-villamosság szerelő tanulói lakatosmunkát végeznek. Képünkön Farkas Béla tanár útmutatása alapján a reszelés tudományával ismerkednek