Dunaújvárosi Hírlap, 1969. augusztus (14. évfolyam, 61-68. szám)

1969-08-01 / 61. szám

Petőfi szülőföldjén két falu versengett a kegyért, hogy a költő szülőfalujának mondhassa magát.’ Kiskőrös és Kiskunfélegyháza. Az 1961 decem­berében rendezett nyilvános vitában mindkét­ falu képviselői alá­támasztották a maguk igazát. A vitát végül is egy eddig figyelmen kívül hagyott kézirat döntötte el, a pápai kollégium anyakönyvi naplója, amelynek ,,I-ső Czikkelye A Deákok közé való Bevétel­ről” a következőket mondja: az Oskola Törvényeinek megtar­tására kezeik aláírásával, igaz neveket, hazájokat megnevezvén magokat kötelezzék”. S az 1836. november 19-i bejegyzés szerint — amelyről írásszakértők megállapították valódiságát — a költő kiskőrösi születésűnek vallotta magát. Kiskőröshöz közeledve keskeny aszfaltú­ton száguld az autóbusz, kopár legelők, szabályta­lan alakú kukoricatáblák között. Birkanyáj legel a napégette síkon, egy-egy mélyedésben víz csillan meg. Az ember azt gondolná, egy nagy­­nagy lapos tányér a föld, mindjárt megbillen, s kicsurran belőle ez a földszomjú hozta víz. Az akác fa­nyar, savanyú illattal válaszol a nap perzselésére, s durcásan elfordítja tőle leveleit. Az árok szélén, korha­dó fakereszten pléhből kivágott Jé­zus árválkodik. A birka leégetését, a puli csaholását, s a kolomp pengé­sét elnyomja a gép zúgása. A változatosságot adó dombokhoz szokott dunántúli ember elcsodálko­zik, vajon mit szeretett ezen a tájon Petőfi, azt­án kutatni kezdi, mi is lehetett olyan szép a költőnek a fu­tóhomok hazájában a szülőföld sze­­retete mellett. És elmosolyodik vízbebillenő fekete vízimadáron, tá­­ volba révedő tekintete zöld kis lige­tet vesz észre. A cseppnyi folt nagy földabroszon szürkés-kékké szí­­n néződve integet vissza. Egy-egy tanya áll útjában az errejáróknak. Arról, hogy élet van itt is­, a megzabolázott természet tanúskodik. Eerre szapo­rodnak a hosszú-hosszú dróthuzalra felfutott szőlősorok, kókadtan bó­biskolnak a zsendülő, sárgaborsókka­ megrakott fák. S az almák is hival­kodóan virítanak a sötétzöld lom­bok mögül. A szülőföld Néhány falun áthaladva előtűnnek Kiskőrös házai, lombos kertjei. Épü­lő házak a falu szélén, szürke vá­lyogfalak, vörös téglafalak. Ez sá­tortetős lesz, amaz emeletes. Ez Kis­kőrös, egy folyton épülő, változó nagyfalu. Ez Petőfi szülőhazája. A tornácos, oszlopos, nádtetős öreg há­zak szégyenlősen bújnak meg dölyfös fiatalabbak között. És ilyen a­­z a ház is, amelynek faragott desz­kamennyezete alatt született egy emberke, egy volt cselédlány és egy mészárosmester gyermeke, a neve. Petrovics Sándor. A szinte földhöz lapuló nádfedeles házban, a félig nyitott zsalugáterek mögött ihletett csend honol immár 1880 óta. Mert ettől fogva láthatatlanul újra a Pet­rovics család költözött ide vissza: Az 18­61-ben műemlékké nyilvánított há­zat ekkor rendezték be múzeumnak a család bútoraival, eredeti Petro­vics emlékekkel és korabeli haszná­lati eszközökkel. A szülőszoba A sarokban ágy, csipkével leterít­ve: ezen szült új életet 1823. január 1-én Petrovicsné és aznap nagy bol­dogság szállt e falak közé. Az apró ablakok alatt pad, asztal, faragott székek — egyik sem a családé volt, csupán korhűek és eredetiek. De itt a láda, amelyen a gy­ermekifjú, verselgető Sándor az Anyám tyúkját s­írta. A sarokban a búboskemence hidegen, fehér fénnyel virít, egykor békés meleget adott. A kopott al­márium, s az asztalon a nagy fara­gott pipa is még eredetiek. A konyhában a szabadkémény tor­ka füstösen tátong. A padkán cse­répedények és lábasok. A falon kis Sándor dajkájának, Kurucz Zsu­a­zsannának fából faragott, főzéshez használt eszközei. Odébb, a másik szobában, eredeti kéziratok. Meg­tudhatjuk, hogy Petőfi a pennát a versírás mellett a rajzolásnál is kitűnően forgatta. Erről tanúskodik egy rajzos levele Arany Jánoshoz itt van a két Orlai Petrich Soma festmény a költő szüleiről, — és ezek még a „jó öreg”, s a „legéde­sebb anya” életében készültek. Még beljebb Petőfi szabadsághar­ci emlékeit őrzik. Évente 20-30 ezren látogatják meg a kiskőrösi Petőfi múzeumot, s hogy milyen érzéssel távoznak, íme találomra néhány be­jegyzés a vendégkönyvből: „Egy igaz hazafi szülőotthonában boldog érzés lenni.” „Meghatottan jártunk itt, mint Gyalókay mérnökkari szá­zadosnak, Bem vezérkari tisztjének leszármazottai, Székesfehérvár.” És még egy fehérvári bejegyzés: „Az hal meg, akit elfelednek. Mi nem felejtünk el, Vörösmarty Irodalmi Színpad.” Kiskőrös is őrzi Petőfi emlékét. A róla elnevezett utcával, a térrel, ahol e ház is áll, az ő nevét viselő álta­lános iskolával és gimnáziummal, ahol külön tisztelettel és lelkesedés­sel tanítják és tanulják Petőfit, és a rendezvények sorával. A szomszéd épületben augusztus 3-án állandó ki­állítás nyílik a költő irodalmi emlé­­­keiből, és szó van egy kiskőrösi Pe­tőfi Kör megalapításáról is. 120 éve, 1848. július 31-én a se­gesvári csatában esett el a XIX század nagy költője, úgy, mint azt az Egy gondolat bánt engemet című versében megjósolta magának. Ha­lálának évfordulójáról emlékezve szülőházát kerestük fel. A szülőház születés, az élet jelképe. És Petőfi él. Fejős László A 112 vers hasa Ünnep előtt a szalkszentmártoni Petőfi Múzeumban ! Szalkszent­márton felé hala­­dónak elsőre a rengeteg új ház tűnik szemébe. Szinte sehol sincs egyetlen olyan régi épü­let, amelybe Petőfit bele tudnánk képzelni. A Petőfi ház felé menet mindenütt munkálkodnak, csinosít­ják a vasárnap felavatásra kerülő szobor környékét. Körüljárva a terjedelmes L-alaku épületet, melynek rövidebbik szár­nyában a tábla szerint könyvtár működik, megakad a szemem egy nyitott ajtón. Pincelejárat. A sze­möldökfába vésve ez áll: „Készült B. Nagy András borbírója 1847.” a „nak” már kimaradt belőle. A pin­cében bal oldalt székek, faasztalok halomra rakva, jobbra pedig a bolt­­hajtások alatt egy furcsa alkotmány fogad, később jövök rá, hogy egy bölcsőben, régi rokka részei húzód­nak meg ódon viharlámpák, lisztes­­lapátok és kaptafák között. A pince végében egy ócska polcon vázált, megkövesedett fadarabok kö­zött két pisztoly maradványai he­vernek. Az egyik ócska hatlövetű, a másik még régebbi lehet, talán Rákóczi korából való, gondolom a formájából. Mindkettőt vastag rozs­daréteg fedd, markolata már régen elkorhadt. Magáról a faluról, „Lovász föld­jéről” már az 1200-as évekből ma­radtak ránk írásos emlékek a kalo­csai püspökség levéltárában. A Pe­tőfi ház irodalomtörténeti értékét néprajzi jelentősége csak fokozza. Építését még az utolsó budai török pasa engedélyezte. Sokáig építették, míg végre 1710-ben elnyerte mai formáját: beálló vendéglő lett. Erről tanúskodik az udvaron álló zsin­delytetős kocsiszín is. Érdekessége a házból kiinduló és a közeli nádasig húzódó betyárszöktető folyosó, mely­re­ 1961-ben talajgyaluval végzett munkák során bukkantak rá. A ház homlokzatát hazánkban egyedülálló 1710-ben festett mészáros-cégér dí­szíti. " Sokat kellett dolgozni," míg végre 1961. májusában megnyílt a múzeum. Régebben zsír, tojás és­­ zöldségfelvásárló hely volt a ház, és­­ 1956-tól 1961-ig fokozatosan sikerült az egész házat az őt megillető mú­zeumi célokra visszahódítani. Most már egyre könnyebb lesz. A vasár­napi ünnepség után a budapesti Vá­rosépítési és Tervező Iroda tervei alapján megkezdődik a Petőfi ház teljes rekonstrukciója. A több mint 1 millió 200 ezer forintos felújítási munkálatok 1970 decemberében fog­nak befejeződni, — világosít fel Majsai Károly múzeumigazgató. Er elmondja, hogy a faluban meg­­itt alakult a múzeumbarátok körének negyven főt számláló társasága, és hogy ebben a község­ben nagyon tisztelik Petőfi emlékét. Az öregek Sándornak, a mi Sándo­runknak nevezik. Sokat dolgoznak a község lakói társadalmi munkával a múzeumért. Csinosítják a környé­ket, összegyűjtik a régiségeket, a Petőfi ereklyéket. A múzeum falán a költő már­­ványba vésett mellképe látható. A hajdani ivóban a lepergett festék alatt régi adósok áthúzott nevei hú­zódnak meg. A konyhában korabeli használati tárgyak, az egykori ven­dégszobában Petőfi ereklyéket és dokum­entumokat helyeztek el. Az öreg Petrovicsék szobájában dong a padló a léptek alatt, innen indult ki a betyárszöktető alagút. Mindenütt sok érdekes látnivaló Gölöncsérek munkái, az aradi tizen­három vértanú arcképe egy fokosra faragva, az első Petőfi-kötet. Érde­kessége hogy német nyelven adták ki. Hogy miért éppen németül? Erre felelte a kiadó: „hadd tudják meg az osztrákok, hogy milyen kul­túrát tiportak el". A szentek szent­jében, Petőfi szobájában, az ablak előtt az asztal, rajta a gyertyacsonk, melynek világánál verseit írta. Ott az öreg ládában helyezte el köny­veit, írásait. a „112 vers háza” megújhodás­­a előtt áll. Renoválják, bekap­csolják a múzeumhálózatba Halálának 120. évfordulója alkalmá­ból vasárnap leplezik le a költő egész alakos szobrát, mely tovább hirdeti:­­„Dicső neve költő fiadnak Anyám, soká, örökkön él.” Harcsa Gábor Vándorolnak az építők Befejezés előtt áll a Dózsa György úti toronyházak mögött épülő hatvan férőhelyes bölcsőde. Igaz, ezt már egyszer megírtuk róla, hiszen­­ az épí­tőmunkások, a kőművesek már már­cius végén befejezték a munkát. Az eredeti átadási határidő május 30-a volt. Hogy nem tudták ezt a határ­közik. A nyár folyamán az elsődle­gesen fontos szakközépiskola építke­zéséhez csoportosította a vállalat erőit s a fellelhető szakiparosok is itt dolgoztak. A Ságvári városrészben épülő ötven férőhelyes óvoda építkezését is a 13. tantermes iskola építése miatt hagy­ták félbe az építők, az óvodának mindössze az alapozása készült el és az alapfalak állnak. A szakközép­­iskola átadása után augusztus 8-án a 26. Állami Építőipari Vállalat dol­gozói mindenek előtt a Dózsa György úti bölcsődét fejezik be, az utolsó simításokat a háromszárnyas félbehagyott óvoda építését folytat­ják, hanem ezzel egy időben megkez­dik a szakközépiskolával szemben az új ABC-áruház építését is. Az áru­házat is ebben az évben szeretnék átadni. Az óvoda átadási határideje október 31, az ABC-áruház előrelát­hatólag 1969. végére készül el­ időt tartani, erről a kőművesek nem impozáns épületen augusztus­ 15-ig sokat tehetnek. Közismert tény, szeretnék elvégezni, hogy a 26. Állami Építőipari Válla- A vándorló építőmunkások a Ság­lat c­ zalcínak­ 1í=>1 «vámbiánnyííl kíi«7- vári TT várratrá'S'j’han r»É»m rsnnán A Petőfi ünnepség, szoboravatás Szalkszentmártonban Petőfi Sándor halálának 120. év­fordulóján, vasárnap délelőtt 10 óra­kor Petőfi emlékünnepséget tartanak Szalkszentmártonban. A kecskeméti munkásőrzenekar reggel térzenét ad, majd H­o­d­i­k Ferenc, a községi tanács vb titkára mond köszöntőt. Petőfi: Egy­­ gondolat bánt engemet című költeményét Major Pál szín­művész adja elő, majd Madarász László, a Bács Kiskun megyei ta­nács vb elnkkhelyettese mond ünne­pi beszédet. Ezután kerül sor Marton László egészalakos Petőfi szobrának lelep­lezésére. Emlékezőt Majsai Ká­roly, a szalkszentmártoni Petőfi em­lékmúzeum igazgatója mond. A szo­­boravatót a kecskeméti Kodály kó­rus műsora és a szobor megkoszorú­zása zárja. Délután a Petőfi-ház udvarán folytatódik az ünnepség. 18 órától nótadélutánt és Petőfi-dalok estjét rendeznek, melyen közreműködik a tévé „Nyílik a rózsa” népdalvetélke­­dőjének két győztese, dr. Pleskó Bá­la és Csabai János előadóművészek. A Petőfi emlékünnepség alkalmá­ból a szalkszentmártoni Petőfi-­ház egész nap megtekinthető. Az offenzívát két hete indította el fe­leségem. Amikor még nem sejtettem sem­mit. Csak annyit mondott: — Isteni cipőt vett K1GM. Tudod, olyan modern sarkút... Oda se figyeltem. Egy héttel később mondott valamit. — Azt hiszem rö­videsen cipőre lesz szü­k­ségem. Itt a nyár... Ekkor egy pillanat­­ra felfigyeltem. Tegnap aztán így szólt­— Szeretném, ha eljönnél velem cipőt venni. Erre már nagyon odafigyeltem, de mi­előtt szólhattam vol­na, már folytatta: — Jót tesz neked egy kis séta, és az idő is olyan szép . . Amikor a dik cipőboltból hárma­jöt­tünk kifelé, megkér­deztem: — Mondd, fiacs­kám, tulajdonképpen milyen cipőt akarsz venni? Csodálkozva néze­t rám­­ — Természetesen fehéret, hiszen nyo >■ van. — Persze — mond_ tam és közben arra gondoltam, hogy ed­dig három üzletben mindenféle cipőt né­zett, csak fehéret nem. A negyedik cipői le­letben fáradtan ül­tem le és türelmesen vártam hátha itt si­­­kerül. Negyedóv alatt kiderült, hog­y milyen cipő tetszet abból nem volt meg­felelő nagyság, ame­lyekből volt, azo nem tetszettek. In­dulás tovább. Mikor az utcán rágyújtot­tam, az reszketett a öngyújtó kezem­ben. Feleségem is észrevette. — Csak nem vagy ideges? — kérdezte aggódva. — Á, dehogy! Re­mekül szórakozom! Csak azt nem tudom, hogy mi szükség van énrám?! — Na hallod? Csak nem veszek olyan cipőt, ami neked nem tetszik,? ! A hatodik üzletben végre sikerült az óhajtott cipőt megta­­lálni. Feleségem fel­­próbála és elém áll — Ugye, milyen tünd­éri? re. Odanéztem a cipői­tényleg csinos volt, de élénk zöld­­színű. — Nagyon tündéri — mondtam. — Na­gyon tetszik . . . csak­­ úgy emlékszem, mintha fehér cipőről beszéltél volna. Csodálkozva nézett rám. — Tényleg? Erde, kés, én már nem is tudom biztosan.­­ Én azonban abban pillanatban már biztosan tudtam, hogy többé nem me­gyek vele cipőt vá­sárolni. Nem én! Inkább, lemondok a sétáról is. (v. i.) Ciuai vish

Next