Dunaújvárosi Hírlap, 1969. augusztus (14. évfolyam, 61-68. szám)

1969-08-05 / 62. szám

Álmodozás egy Hosszúhajú fiúk rövidszoknyás lá­nyokat kísérgetnek, a hangszóróból beat-zene árad, de a hajóhinta, a cél­lövölde, az inga és a ringlispil a ré­gi Városliget hangulatát idézi — a csíkos trikójú Liliom és a kis Zel­ler Júlia feledhetetlen figurája kel életre újból és újból, valahányszor megnyílik a Vidám Park kapuja,­ és a kerítésen belül ,minden forogni, mozogni kezd. Hétköznap szomorú és halott a vurstli,­­csak vasárnap él, vasárnap csillog és hívogat: tedd fél­re a nagyképűséget, felejtsd el epe­köveidet és anginádat, főnöködet és beosztottai­d­at, merj visszafiatalodni, egy-két-három évtizeddel, merj ját­szani, hintázni, forogni, örülj a ki­halászott tányérnak, telitalálattal szerzett bögrének. Végy zsákbamacs­ka-jegyet szíved hölgyének, vén ga­vallér, ültesd fel az óriáskerékre és állj meg egy-két percre a ringató előtt — ebből a távlatból még rö­­videbbek a miniszoknyák. S ha mindent végigélveztél, menj tovább. Ballagj végig az úttörővasúti pályán, ahol ma már nagyon ritkán indulnak a szerelvények, nézd meg az egykor­i botanikus- és állatkert helyét, keresd a kilátót, amit elvitt a partomlás, s visszafelé jövet bú­csúzz el a lepkehintától —egy, leg­feljebb két szezont húz még ki itt ez öreg jószág, azután nyugdíjba vo­nul. Azután ülj le egy padra, nézd az előtted fel-alá hullámzó tömeget és töprengj el: elég-e a vurstli-ro­mantika, jó-e, hogy ami tíz évvel ezelőtt még szép volt, jó volt, az ma már elhanyagoltan búslakodik, lassan benövi a fű, elfeledkeznek ró­la. S töprengj el, mit lehetne és kel­lene tenni ahhoz, hogy a nagyon is létező igény és a lehetőség házassá­gából valóság szülessék. Mindenek előtt­ pedig ezen töprengj: milyen 'fa­gyon ez’a valóság. * Egy szó: kultúrpark Mit jelent ez a szó? Bűvös szezám tárulj? Koránt­­sem. Ez: kultúrpark. az elkövetkező tizenöt év munkájának, s tegyük hozzá: társadalmi munkájának cél­a. szimbó­uma, mondhatnék így is, fé­rj a ne­ve. Társadalmi munka a Vidám Park­ban? Miért ne? Ha a házunk előtti park társadalmi munka eredménye, miért ne lehetne az a Kultúrpark? A Kultúrpark elődje, a mostani Vi­dám Park éppen elég társadalmi munkát látott már — a vasmű és az építőipari vállalat dolgozói, értsd: szakmunkásai, technikusai és mér­nökei hihetetlen mennyiségű munkát végeztek itt egy jó szóra, és egy baráti kézszorításért — s ha akarjuk, hogy valóban létrejöjjön az a tervezett Kultúrpark, ha azt akarjuk, a­hogy ez a könnyű fajsúlyú szórakoz­tató intézmény szerves részévé vá­­­jék a város művelődéspolitikájának, a jövőben sem szabad ezt megtagadd­nunk tőle. Igen ám, de nem fából vaskarika-e: vurstliból művelődési intézmény? S létre lehet-e hozni a rendelkezésre álló erőkkel? Verne: Utazás a Föld körül nyolc­van nap alatt című regénye jut eszembe, annak is egy mondata, ami a hidegvérű Mr. Phileas Folg szájá­ból hangzik­­ el: „A jól felhasznált minimum mindenre elegendő.” Nem­ pedig­ az elgondolás, nagy vo­­­nalakban a következő: Az elkövetkezendő tizenöt év alatt a Vidám Park bejárata mögött lévő ,,vurstli”-rész átkerül az úttörővas­út végállomásához, nagyjából a fenn­síkon rostokoló repülőgép közvetlen környezetébe. Végre újból lesz funk­ciója a vasútnak; akik hintázni, fo­rogni akarnak, kényelmesen megkö­zelíthetik majd a szó szoros értel­mében vett Vidám Parkot. Akik pe­dig gyalogosan vágnak neki a nem túlságosan hosszú útnak, azok akar­­va-akaratlan keresztül mennek a Parknak ama részén, ami kultúr­­parkká teszi a Parkot. Képzeljük el, hogy nem messze a bejárattól nagy­méretű kiállítási terem fogadja a lá­togatókat, benne, állandó jellegű képzőművészeti kiállítás — akár a helyi képzőművészekre gondolunk, akár más városokban élőkre — kiállítási terem közelében a múzeum a kőanyagából felépített romkert, vagy esetleg a csak részben feltárható Castrumnak kissé kicsinyített mása. Cölöpkerítéssel, őrtornyokkal, a lak­tanyák és istállók­, fegyv­erraktárak pontos imitációival; itt ál­l a prae­torium, ez az utca volt a via prin­cipalis, ez volt a pedites, a gyalo­gosok szállása, és így tovább. Lég­vár-e egy ilyen római erődítmény felépítése? Csak anyag kell hozzá, csak az kerül pénzbe. A munkát és a szakértelmet adni fogja a város lakossága. A természetbeni szemlél­tetés pedagógiai hasznáról ne is be­széljünk. S­­ azzal sem kell bizony­kodni, hogy mennyire örülnének város nyugdíjasai egy idetelepített a fiókkönyvtárnak; kora tavasztól késő őszig a sétányok peremét szegélyező padokon, télidőben pedig a fűtött olvasóteremben olvashatnának, vagy akár sakkozhatnának is, szép idő­ben a szabad ég alatt elhelyezett táblás asztalokon, rossz időben sa­kkszobában. És nem volna-e hasz­a­­os, nem volna-e igény­ébresztő, ha a kiállítási terem mellett valami al­kotóház-félét teremtenénk, hogy vál­tott, rendszerrel, nyolc-tíz tehetséges gyereket vendégül lásson a város akár nyáron, akár télen, akik a rendelkezésükre bocsátott anyaggal és anyagból alkotnának, s műveik itt maradnának a kiállítási terem múzeum-jellegű részében. Nem vol­na hiábavaló befektetés — hangsú­lyozni kell: csak anyagbefektetés, mert a kivitelezéshez szükséges szel­lemi és fizikai munkát adni fogja­ a város. Télidőben is élet lüktetne itt, nemcsak a falak között, hanem sízabad ég alatt is, ha megvalósulna a a tervezett nagyméretű műjégpálya öltözőkkel, melegedővel, s szórakoz­tatva kultúráló intézménnyé válnék ez is, ha a melegedőben mód lenne egy-egy öt-tízperces filmvetítésre. * Ábrándkép? Nem az. Néha csaló­ka a valóság képe, és a látszólag semmi mögött tetemes erőtartalékok rejtőznek. Már eddig is sok minden történt itt, észrevétlenül, nem kia­báló, nem mutatós módon, de tör­tént. A budapesti Vidám Park da­rabonként nyolcvanezer forintért vá­sárolt robogókat Olaszországból. A mi Vidám Parkunk a régi robogók mo­torjainak felhasználásával saját mű­helyében készített el huszonöt új, modern vonalú, r­ám, előre-hátra műanyag karosszé­haladó robogót, műszaki rajzdokumentáció nélkül, skicc alapján; egy teljes év ráment a munkára, de megérte, mert egy­­egy robogó nem került így többe, mint nyolcezer forintba. És nem csúnyábbak, nem rosszabbak, mint az import-robogók. Elkészült a Vi­dám Park tetőszerkezetének terve — csak anyag kell hozzá és kivitelező munka, hogy esős** időben se kelljen elhalasztani egy-egy rendezvényt. Ha illetve, amikor majd elkészül, re­mélhetőleg egy-két éven belül, ak­kor majd olyasmire is lehet gondol­ni, hogy szabadtéri hangversenyeket, operaelőadásokat hallgassunk meg nézzünk végig a szabadtéri színpa­don. Készen vannak az elgondolások a Park csillagvizsgálójának felépíté­sére — a raktárban ott pihen egy 250 milliméteres, és két kisebb táv­cső. Az anyagigény minimális, csak a segítőkész munkáskezek hiányoz­nak ahhoz, hogy felhőtlen esteken a Holdnak most már nem is olyan tá­voli tájaiban, a Jupiter holdjaiban, a Szaturnus gyűrűjében gyönyörköd­hessünk.. Sajátságos dolog, hogy Pest, Bala­­tonfüred, Szombathely, Szarvas, vagy­is azok a városok, ahol botanikus kert van, boldogan segítik a mieinket ta­nácsokkal, tervekkel, elgondolások­kal, sőt anyaggal is, de mi másunk érdektelenek vagyunk. Csak munka kellene a botanikus kert létrehozá­sához, semmi más. Pedig hát — hogy megint csak újabb ötletet em­lítsek — nem szívesen megfogná-e akármelyik dunaújvárosi a kerti ol­lót, a fűnyíró gép nyelét, ha vala­melyik Eszterházy-kastély kertjének fényképe alapján egy kis Versatile létrehozása jönne szóba? Egy barokk kert geometrikusan nyírt fákkal, bok­rokkal, élősövényekkel, és szökőku­­takkal. Egy órai séta ebben a park­ban felérne egy stílustörténeti elő­adással. S ha szép nyári esteken ebben a parkrészben felcsendülne Haydn szerenádja, bizonyára lenne annyi látogató itt­, mint a pesti Káro­lyi kertben, vagy a Margit-szigeten. A jól felhasznált minimum min­denre elegendő — és erőtartalékaink nem minimálisak. Van ebben a vá­rosban annyi impulzitás, van olyan kulturális igény, hogy külső segítség nélkül is létrehozzon egy olyan kul­­túrparkot, ami nyíltan, vagy burkol­tan, de feltétlenül a művelődés cél­jait szolgálná, létező, de mindmáig kielégítetlenül maradt igényeknek adna módot a kielégülésre. Hiszem, hogy nem kell hozzá az a tizenöt év, amit a tanács végrehajtó bizott­sága keret­időként az elmúlt már­ciusban jóváhagyott. Hamarabb meg fogjuk csinálni: a fiatal műsza­k­­­iak, a fiatal szakmunkások, a KISZ- korúak és az élemedettebbek — mi, dunaújvárosiak, saját magunknak, és vendégeinknek. Lesz kultúrpark­­ja a városnak. K. D. Ipari vásár Pécsett Tízezer négyzetméternyi területen cs­aknem száz vállalat mutatja be ter­mékeit a Pécsett most megnyílt Baranya megyei Ipari Vásáron. A tíz na­pig nyitvatartó vásáron budapesti vállalatok is részt vesznek . (MTI fotó : Bajkor József felvétele) Nem véletlen? n Nem véletlen, hogy az üzem termelékenysége .. „Nem véletlen, hogy diplomá­ciai körökben ..„Nem vé­letlen, hogy a csapat erőnlé­te...”, — és így tovább. Nem megy le a Nap az égről anél­kül, hogy ne hallanánk, vagy olvasnánk legalább egy tucat mondatot ezzel a kezdettel: „Nem véletlen.. Nemcsak azért bántó az ilyen jellegű­ és szerkezetű fordulat, mert túlzottan gya­kori, hanem azért is, mert okoskodó, bennfenteskedő — többnyire­ egyáltalában nincs mögötte tartalom. S nyelvta­nilag sem szerencsés ez szóhasználat — kétszeres ta­a­gadás van benne: egyrészt a „véletlen” szó, ami maga is tagadást rejt (véletlen — a nem vélt), másrészt a tagadást jelentő ,.nem” szócska. Az in­doeurópai nyelvek kedvelik az ilyen kettős tagadást, ami nyomatékos állítást jelent ná­luk a magyar azonb­an nem. A „nem véletlen” kifejezés idegen eredetet, idegen nyelvi szemléletet tükröz. Egyetlen újságcikk sorai közül bolháztam ki ezeket a lényegében azonos fordulato­kat: „Nem véletlen, hogy a vendéglátóipar ...Nem egy ember úgy véli . .Nem ke­vés pénz ez .. „Nem éppen a legszerényebb jövedel­műek..„Ezek ugyancsak nem fiatal dolgozók...” Ám különös valami a­ nyelv. Az a megállapítás, hogy egy szerkezet rossz, hibás, lapos, vagy zavaros, sosem lehet abszolút érvényű. Megbízható nyelvérzékű ember azonnal ráhajl a helyes használatra­­..Ezt a tragikus történetet nem lehet nem elszorult to­rokkal végighajlgatni..Ez a mondat jó, különös érze­lemkeltő hatása énnen nem kétszeres használatában a rejlik. h­a jobb, ha csínján bánunk vele. „ — kemény — ! A SZOBOR Nyugtalanság, lobogás, fejet-nem-hajtó örök ellenzékiség, világ­­megváltás, forradalmi dac, konokság, villanásnyi üstökös élet, elpusztít­hatatlan és csodálatos életmű. — és még ki tudja mennyi jelző, ami mind kevés lenne ahhoz, hogy méltóan jellemezze, dicsérje Petőit. Huszonhat éves titán. A magyar irodalom költő-csodája. Berobbant a világba, tüzes nyíl száguldással, aztán eltűnt, talányokat, titkokat hagyva maga után. Annyiszor és annyian formázták meg alakját, próbálták szoborként felidézni. Az ország legfiatalabb Petőfi szobrát Szalkszertmártonban avatták két napja. — Alkotás Petőfiről? Merjem ezt mondani? Lehet róla nagyszerűt, tökéleteset formázni, mikor ő volt az utolérhetetlen, a legnagyobbat alkotók egyike? — hárítja el a dicséretet Marton László Munkácsy-díjas szobrászművész, a szobor leleplezése utáni percekben. A falu főterén felállított szobor a Petőfi múzeummal szemben áll, ahol 1845—46 telét töltötte a költő, ahol a falusi kocsmát bérelték a szülők. A bronz szobor nemcsak az avatás megható és kedves ünnepsé­gének fényébe­n szép. Felvetett fejjel, lobogó hajjal, vállára csapott men­tével, az örök vándorlásban egy pillanatra megálló Petőfi ez. Ahogy felnéz az ember a szoborra, amely a rosszul élelmezett robusztusság helyett, vékony, a történetírók szerint negyvenöt kilós költőt ábrázolja, kedve lenne beszélgetni ezzel a fiatal fiúval. Dehát ez csak képzelet játéka, a versekben ott van minden, és százhúsz éve elevenen, mához szólva élnek Petőfi szavai. És csodálja őt a falu apraja, nagyja, akik egy kicsit közelebbinek érzik Petőfit, a „mi Petőfink”-nek mondják, mert itt is élt, itt is szü­lettek versei. És élnek Szalkszentmártonban azoknak az utódai is, akik nem kevés büszkeséggel emlékeznek arra, hogy valamikor ősükhöz köl­teményt írt. A Petőfi ház szomszédságában lakó kislányhoz íródott a­ „Fa leszek, ha fának vagy virága”. Fehér hajú, nagybajuszos parasztember járja körül, nézegeti az új szobrot. Ilyen hát ez a Petőfi Sándor, akinek kívülről tudja összes ver­seit, a hatvanéves elmúlt idős ember, aki versenyre kel a múzeumigaz­gatóval, ha idézni kell a verssorokat. A Duna másik oldalán, Szalkszentmártonban vasárnap ünnepelt az egész falu. Majsai Károly a szoboravatási ünnepség főszervezője, a fa­lubeliekre mutat: — Mindannyian akartuk, mindenki benne volt, közös volt a mun­kánk és a dicséret is. Csak néhány kilométer Dunaújvárostól a falu, ide látszik­ a torony is. Ne legyen választóvíz a Duna. Közeli szomszédaink új műalkotását, múzeumát Petőfi kultuszát érezzük kicsit magunkénak Az oda látogatók biztosan érzik majd — nem volt hiábavaló út, érdemes. _ S. E. Állandó Petőfi-kiállítás Kiskőrösön Vasárnap délelőtt Petőfi Sándor halálának 120. évfordulója alkalmá­ból — a költőre emlékezett szülő­helye, Kiskőrös. Megnyitották „Petőfi életútja” című állandó em­­­lékkiállítást, amelynek gondolata a község újratelepülésének 250. évfor­dulójára való készülődés során fo­gant meg. A kiállítás a szülőház mellett kialakított múzeumi épület három helyiségében kapott méltó helyet. A fővárosi Petőfi Irodalmi Mú­zeum adta az anyag nagyobb részét. Több mint nyolcvan eredeti Petőfi dokumentummal gazdagodott a szü­lőfalu. Ide került át a költő szülő­házában őrzött irodalmi hagyaték is. Az első teremben láthatók a Pető­fivel kapcsolatos emlékek 1845-ig, a János Vitéz megjelenéséig. A költő életét 1848-ig, a forradalom évéig szemléltetik a következő helyiség­ben, míg a harmadik teremben Pe­tőfit mint a forradalom és­­ szabad­ságharc lánglelkű költőjét mutatják be. Ugyanitt állították ki a Petőfi­­kultusz hazai és nemzetközi vonat­kozású dokumentumait is. A kis nádfedeles nyitott kéményű szülő­házban őrzik továbbra is a Petro­­vics-család ereklyéit, továbbá a kis­kőrösi Petőfi-emlékeket és a szülő­ház történetére vonatkozó anyagot. A múzeum­avatáson a községi és a járási vezetőkkel együtt részt vet­tek a Bács-Kiskun megyei párt- és tanács vb képviselői is. Az emlék­­kiállítást Váci Mihály Kossuth­­díjas költő nyitotta meg. (MTI) Megjelent a Nemzetközi Szemle angtipiztusi száma A Nemzetközi Szemle augusztusi száma több­ jelentős írást közöl, köztük Gustáv Húsáknak, a Cseh­szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának beszédét, amelyet a kommunista újságírók prágai értekezletén mondott. Be­szédében foglalkozik a kommunista és munkáspártok Moszkvában meg­tartott tanácskozásának jelentősé­gével. Ennek kapcsán, mint köz­vetlen következtetést említ, hogy Csehszlovákia is a nemzetközi osz­tályküzdelmek áramában él, ezek po­litikai és ideológiai következmé­nyeivel együtt. Gustáv Husák a to­vábbiakban a Központi Bizottság áprilisi és májusi határozataival foglalkozik, s az azokat követő dif­ferenciálódási folyamattal. Megálla­pítja: ez helyes folyamat, amely •­Húsossá teszi. ..ki a szövetségesünk, ki támogat bennünket, kinek van­nak kétségei és ki a nyilvánvaló ellenség.” A Nemzetközi Szemle legújabb számában olvashatjuk Pirityi Sán­dor: „Alkotó vitaszellem, erősödő egység” című cikkét is. Az MTI moszkvai tudósítójának írása ös­­­szefoglaló áttekintést ad a kommu­nista és munkáspártok moszkvai nagy tanácskozásáról. A Nemzetközi Szemle számos ér­dekes cikke közül megemlíthetjük még: B. B­acskov „A közel-keleti válság és az amerikai olajmonopó­liumok” című írását. Bacskov cik­ke Izrael és az arab országok kö­zötti konfliktus gazdasági okait részletezi, amelynek hátterében a külföldi tőke áll. 1969. augusztus 5., kedd

Next