Dunaújvárosi Hírlap, 1969. szeptember (14. évfolyam, 69-77. szám)
1969-09-12 / 72. szám
önkéntes véradás a hengerműben A hengermű gyárrészleg önkéntes véradói 9—12-ig, négy napon keresztül adtak vért a hengermű irodaházában berendezett ideiglenes véradó állomáson. Csütörtök reggelig 250 véradó jelentkezett, és ez körülbelül 85 liter vért jelent, önkéntes véradó napot a vasműben október 2-án és 3-án rendeznek legközelebb, a szállító gyárrészlegnél rr Őszi vásár a Kőműves utcai ruházati boltokban A Budapesti Textilnagykereskedelmi Vállalat és a Dunaújvárosi Kiskereskedelmi Vállalat szeptember 15-től 30-ig nagyszabású szövetbemutatót és vásárt rendez. A vásárban a közös üzemeltetésű méteráru-bolton kívül bekapcsolódnak a többi Kőműves utcai boltok is. Küsztner Sándor, a Dunaújvárosi Kiskereskedelmi Vállalat osztályvezetője elmondta, hogy a vásáron új beszerzésű, főleg őszi-téli árucikkeket fognak árusítani. — Mintegy 14 millió forint értékű árukészlettel állunk a vásárló közönség rendelkezésére. A méteráru-boltban hazai és külföldi ruhákat, kosztümöket és kabátszöveteket árusítanak, a férfiruha-szaküzletben pedig konfékeió’al, fehérneművel és divatáruval, a cipőboltban pedig férfi és női cipőkkel, valamint bőrdíszműárukkal várjuk vevőinket. Meglepetéseket is tartogat a vállalat: a boltokon belül árubemutatók lesznek, egyes férfi télékabátokhoz pedig a vásár ideje alatt egy sálat ajándékoznak. — Hatezer pár cipőt rendeltünk közvetlenül a martfűi Tisza cipőgyártól. Ezeket 40 százalékos árengedménnyel árusítjuk. Sláger a gyűrtelenített szintetikus szövet, cippzárral beerősíthető bélésű télia kabát. A vásárral egyidőben a férfi divatboltokban ingeket, a kiállítási teremben pedig bélelt és béleletlen női bőrkesztyűket vásárolhatnak kedvezményes áron vevőink. Napirend: a munkásvédelem A Szakszervezetek Megyei Tanácsa munkavédelmi bizottsága szeptember U-én a Dunai Vasműben dolgozó vállatok igazgatóit, biztonsági megbízottait, társadalmi, munkavédelmi felügyelőit tanácskozásra hívta össze. A tárgyalás napirendjén a vasmű területén építő, szerelő vállalatok munkásvédelmi feladatai, szerepeltek, továbbá azok egységes értelmezése, gyakorlati kialakítása. Önálló MHSZ klubok, szervezettebb honvédelmi oktatás Az MHSZ 1969—70. évi feladatai közül különösen fontos a klubok szervezeti megerősítése. Ehhez mindenekelőtt az szükséges, hogy a függetlenített társadalmi aktívák megismerjék azokat a követelményeket, melyekre az MHSZ főtitkárának legutóbbi intézkedése utal. — Milyen továbbképzésen vagy tanfolyamon vettek részt a dunaújvárosi klubok vezetői? — kérdeztük Rácz János őrnagytól, az MHSZ városi titkárától. — A klubtitkárok részére augusztusban Agárdon szakmai továbbképző tanfolyamokat rendeztünk. Itt szakáganként kaptak tájékoztatást a klubok előtt álló feladatokról, szakmai és politikai előadások, valamint csoportos beszélgetések formájában. — Hány klub van a városban, és milyen követelményeket tartalmaznak az 1969—70. évi feladatok? — Huszonnyolc klub van. Ezek közül tizenhárom lövész, tíz tartalékos, és öt technikai (két rádió, egyegy vízi, modellező és repülő) klub. Az eddigiektől eltérően a katonai elő- és utóképzés kimondottan a klubokban történik, tehát ott szervezik és irányítják az oktatást és a kiképzést. Szorosabban együttműködnek a tömegszervezetekkel. Igen, eddig is együttműködtek, de nem volt ennyire konkrét megállapodás az MHSZ és a tömegszervezetek között, mint most. A megállapodás szerint például az üzemi szakszervezeti bizottságok, KISZ-szervezetek az MHSZ-szel együtt honvédelmi napokat, laktanyalétogatásokat, bevonulás előtti ünnepélyes búcsúztatókat, sportbemutatókat, honvédelmi tárgyú kiállításokat rendeznek. Vagy például az üzemi szakszervezeti vezetők a gazdasági vezetéssel közösen a részesedési alapból megfelelő összeget terveznek a szakköri munka fejlesztésére,a magasabb szintű honvédelmi nevelés és képzés érdekében. — Térjünk vissza a klubokra. A dunaújvárosi MHSZ-klubok munkája milyen változtatásokra szorul? Min kell javítani? — Az aktívahálózatot kell kiszélesíteni és szervezettebbé tenni az együttműködést. A klubokban kiképzési felelősök, gazdasági felelősök, propagandisták, és külön oktatók is dolgoznak majd a titkárok mellett. Eddig nem klubrendszerben folyt az oktatás. A kluboknak ezen kívül jobban kell igényelniük a tanácsadó testület és a klubtanácsok segítségét. Javítani kell a közgyűlések színvonalán. Az évenként egyszer megtartott közgyűléseken tehát konkrétabb feladatokat kell megjelölni, ami persze nem lesz nehéz, mert az MHSZ városa vezetőségétől a klubok tervszámokat kapnak. — Például? — Például a Dunai Vasmű hengerművek lövészklubjának az összetett Honvédelmi Versenyben ötszáz résztvevőt, az Úttörő Honvédelmi Versenybe hatszáz pajtást, a honvédelmi lövészversenybe negyven dolgozót kell bevonni. Meghatározott számú bíróit, edzőt és lövészvezetőt kell kiképezni. És a kiképzési év végére minimálisan tizenhárom minősített versenyzőt kell kinevelniük. A többi klub is hasonlóan részletes tervet kap. — Most kezdődött az iskolai honvédelmi oktatás második éve. Az MHSZ hogyan tudja ezt segíteni? — Szeretnénk elérni, hogy a városban legalább négy általános iskolában a hetedik-nyolcadik osztályos tanulók alapfokú rádiós tanfolyamon vegyenek részt. Szervezettebbé kívánjuk tenni a modellezés oktatását. Egészében az első év tapasztalata alapján az MHSZ, főképp társadalmi aktivistái révén, nagyobb segítséget nyújt majd az iskolai honvédelmi oktatáshoz. „Szabad hazában — Lenin útján" Dunaújváros valamennyi iskolájában szeptember 1-én a tanévnyitó ünnepségen ismertették az úttörőcsapatok vezetői az Országos Úttörő Elnökség felhívását, valamint tájékoztatót adtak arról, hogy a csapatok milyen módon vesznek majd részt a „Szabad hazában — Lenin útján” mozgalomban. A dunaújvárosi kisdobosok és úttörő őrsök is újjá alakulnak, és az őrsi munkát a nyári próba teljesítésének értékelésével, valamint tisztségviselők megválasztásával kezdik. Szeptember 27-én a város minden általános iskolájában szünetel a tanítás. Ezen a napon a Fegyveres Erők Napjáról emlékeznek meg az úttörők, és tartják meg csapatzászló ünnepélyt. Minden úttörőcsapat önállóan rendez különböző játékokat és sportversenyeket. A „Szabad hazában — Lenin útján,” mozgalomba a csapatzászlóünnepélyen jelentkeznek az őrsök és adják át jelentkezési lapjukat a csapatvezetőségnek. Az úttörőmunka eseményeit, a vállalások teljesítését, a kutatások eredményeit, dokumentumait az őrsök és a rajok a „Szabad hazában — Lenin útján” című albumba gyűjtik. A legszebb albumokból 1970-ben kiállítást rendeznek. Már falazzák a Ságvári városrészben épülő ABC áruházat Jó ütemben halad a legújabb ABC áruház építése a Ságvári városrészben, a most elkészült szakközépiskolával szemben. A 26. Állami Építőipari Vállalat dolgozói a pincefalakat betonozzák és megkezdték a falazást is. Az építők december végére szeretnék befejezni itt a munkát, de ehhez az is kell, hogy az ígért portálokat, ajtókat, ablakokat a budapesti Fémmunkás Vállalat és az Épületasztalos Gyár időben szállítsa. Ki minek a mestere? Vasárnap délelőtt a Vasmű kultúrtermében rendezik meg tíz Fejér megyei és tíz Vasműben dolgozó villanyszerelő részvételével a Ki minek a mestere? megyei döntőjét. A legjobb megyei és Vasműben dolgozó ifjú villanyszerelő az országos döntőbe kerül, ahol 19 megye és a három kiemelt vállalat, a Dunai Vasmű, a Csepel Vas- és Fémművek, valamint a Lenin Kohászati Művek legjobbja a tv nyilvánossága előtt küzd az országos első helyért. — Ismeri ezeket a sorokat? Jevtusenko: Nem, nem a legkedvesebb költőm, egyáltalán nem. Azt hiszem, nekem nincs is kedves költőm, soraim vannak, verssoraim, melyeket elolvastam és megmaradtak bennem, anélkül, hogy akartam volna. Ezek az enyémek: „Megfojt ez a sok rossz fonál! Jöjjön aki széttépi már idegen szivek közelségét, közeliek idegenségét!” — Ne haragudjon, hogy mégegyszer elmondtam, de amikor Tibor meglátogatott, állandóan ez járt az eszemben. Tibor az az ember, aki végtelenül közel van hozzám. Vagy csak volt? Nem tudom eldönteni. Amikor ajtót nyitottam neki, és megláttam azt a félszeg kisfiús mosolyt az arcán, nagyon megörültem. Aztán később, ahogy olyan idegenül ténfergett az albérleti szobában, ahogy megtapogatta a tárgyaimat, a vázát, a hamutartót, Kormost, a mackómat, már ezek a verssorok voltak bennem és nem ő. — Három éve szakítottunk. Engem a munkám szólított ebbe a városba, őt is munkája tartotta vissza attól, hogy velem jöj jön. És persze, Budapest. A színházak, a múzeumok, a nagykörút. Nem akart elengedni, mondta, hogy maradjak vele, nem tudta megérteni, hogy nekem elsősorban magamra van szükségem, s csak másodsorban őrá. — Olyan furcsa volt tegnap, hogy nem tudtunk beszélgetni egymással. Éppen mi ketten, akik összetartoztunk valamikor. Volt mondanivalónk, el is mondtuk, hogy mi történt velünk, hogy mit csináltunk az elmúlt három év alatt, de nem beszélgettünk. — És akkor egyszerre a régi hangján szólalt meg. Az ablak előtt állt, háttal nekem, a földhányásokat nézte, tudja, építkeznek a házunk előtt, balra parkosítottak már, de jobbra ott van a drótkerítés, szóval kinézett az ablakon és azt kérdezte: „Mondd, kedvesem, milyen ez a város?” Pontosan így. Én hallgattam. Sokáig hallgattam, egyszerűen nem tudtam megfogalmazni a teljes választ, minden, amit mondtam volna, csak rész lett volna az egészből, pedig Tibor is, én is mindig teljességre törekedtünk. Engem tegnapig csak érzések kapcsoltak a városhoz, szavak, gondok, vagy kimondott szavak nem fűztek hozzá. — Eddig, ha bárki kérdezte, azt mondtam, hogy nem szeretem ezt a várost. Hiszen, aki annyi ideig élt Budapesten, mint én, az legfeljebb megszokhatja, de nem szeretheti meg ennek a városnak a hangulatát. Higgye el, nem azért, mert hiányzik a színház, meg a múzeum, és nem azért, mert a Vasmű úti korzó nem pótolhatja a körutat, meg a zegzugos belvárosi utcákat. Igen, tegnap ez jutott eszembe legelőször, hogy hiányoznak a kirakatok, különösen itt az új városrészben, tudja, soha nem volt annyi pénzem, hogy Rotschild Kláránál vásároljak, de most is, ha a két hónapban egyszer feljutok Pestre, mindig végigjárom a Váci utcát és nézem a kirakatokat. Ezt mondtam volna el Tibornak? Hiszen magam is tudom, hogy nem ez a lényeg. Egyáltalán mi a lényeg, ha egy város hangulatáról van szó? A házak? De sokan csepülték már előttem a régi házak kaszárnyaszerűségét, a stukkókat, az értelmetlen oszlopokat, amelyek nem tartanak semmit, csak odatapadnak a házak falához. Tibor az ablakon keresztül az új épületeket nézte. Az egyformán új épületeket, a velünk szemben épülő ház is pontosan olyan lesz, mint a mienk. A házát láttam Tibornak, és éreztem, hogy nem beszélhetek a házakról, hogy ez mind mind külsőség, ami ugyan hozzátartozik a városhoz, de amit Tibor, a hozzám olyan közeli és nálam olyan idegen Tibor nélkülem is észrevesz. Az épülő lakóháznak ott szemben, hogy is mondjam, egyszerűen a birtokosának éreztem magam, meg mindennek, ami a város. A szemben épülő házban éppen az volt a nagyszerű, hogy épül, hogy földhányások vannak körülötte és jólesett volna elmondani, hogy ott nemsokára park lesz, meg játszótér, meg fák. Igen, fák, nagy lombos fák, mint a város közepén mindenütt és nem arra gondoltam, hogy messzire kell mennem bevásárolni, hanem arra, hogy ahova megyek, ott már megnőttek a fák, s hogy a lomboktól tulajdonképpen észre sem veszem a stukkókat. De ezt sem mondhattam el, Tibor olyan, mint egy matematikus, neki egyenletre, egy alapképletre van szükség, amire minden visszavezethető. Nem nevetett volna. Tibor nem cinikus. inkéhez r °adott mint hogy megint túlságosan intuitív vagyok. — Mi egy város lényege? Az emberek? Tegnapig, ha nem is fogalmaztam meg, de valószínűleg főként az emberek miatt nem szerettem a várost. Túlságosan közel vagyunk egymáshoz. Nem arra gondolok, hogy vékonyak a falak és minden áthallatszik a szomszédból, hanem, hogy nem mehetek végig az utcán, hogy ne találkozzam munkatárssal és ismerőssel, és ha találkozom, akkor meg kell állni beszélgetni, hogy az ember mindenkiről mindent megtud, anélkül, hogy akarná, hogy egy meghívást nem lehet visszautasítani, márpedig ha megállok beszélgetni, akkor meghívnak, és ha elfogadom a meghívást és elmegyek, akkor nekem is meg kell hívnom azokat, akik meghívtak és amikor együtt vagyunk, akkor tabu a munkáról beszélni, ellenben kötelező inni és hülyéskedni. Túlságosan közel vagyunk egymáshoz és túlságosan idegenek vagyunk egymásnak. Ezt mondtam volna el Tibornak? Már akkor láttam rajta, hogy sajnál, amikor a Kormos nevű mackómat babrálta. Sajnált azért, hogy itt élek, hogy egyedül vagyok, hogy régi tárgyaim közül egyedül a Kormoshoz ragaszkodtam. És mert sajnált talán éppen azért, mert sajnált, ébredtem rá, hogy az emberek közelsége örömet is nyújt. Sok örömet, egy hangulatot, amit Budapesten nem érezhet az ember. A budapesti lakóházak körbefutó folyosóin a szomszédasszonyok éppen úgy pletykálnak, mint itt, a házak elé kitett padokon. Az itteni közelség valahogy tágasabb, mint a régi, barátságosabb, meghittebb, mert a házak között rengeteg a gyerek, a házak közötti tér értelmet ad a beszélgetéseknek, hiszen az asszonyok a gyerekekre vigyáznak. Hogy a főbérlőm egy szál shortba öltözve építette a hintát a gyerekeknek, ebben Tibor valamiféle falusiasságot látna, talán abban is, hogy a főhérlém esténként kiül a térre és a szomszédokkal sakkozik. Pedig ennek az egésznek levegője, távlata van. Tibor bizonyára csodálkozott volna ha látja, hogy az egyik lakó amikor hazajön a munkából, fogja a slagot kivezeti a kapu elé és locsol. De valószínűleg nem értette volna, hogy én miért vagyok erre büszke és hogy miért örülök neki . Végül is egy téli élményemet mondtam el. Onnan jutott eszembe, hogy a vasműről akartam beszélni. Arról, hogy milyen szép látvány éjjel, amikor vörösre festi az eget maga fölött, és hogy milyen messzire látszik a fénye. Aztán arról is, hogy a vasmű környékén, így az egész városban mennyire rövid ideig fehér a frissen hullott hó. — Hóvihar volt és kellemetlen, csípős szél, mindenfelé buckák, torlaszok. Innen város széléről igyekeztem eljutni a Május 1 a utcába. Kitaposott ösvényeken mentem, késő este volt és mint mondtam, valóságos ítéletidő, nemigen merészkedett ember rajtam kívül a szabadba. Nekem fontos volt, mindegy, hogy miért, elég az hozzá, hogy el kellett jutnom egy bizonyos címre. Átvágtam a Dózsa György úton, elhaladtam a Gimnázium mellett, és akkor jutott eszembe, hogy én még soha nem jártam a Május 1 utcában. Soha. Már több, mint két éve itt éltem és egyszerűen nem tudtam, hogy hol van, csak a körülbelüli helyét sejtettem, a Kossuth Lajos utcáig ösztönösen mentem, csak ott kezdtem gondolkozni. Nem akartam megállni, mert fáztam, és rossz felé, a Görbe utcába kanyarodtam. Felhajtott gallérú kabátban egy férfi ment előttem. Utánasiettem, hogy megkérdezzem tőle, merre menjek? És amikor utolértem, szégyelltem megszólítani. Szégyellem elárulni, hogy nem ismerem a város első utcáját. Egy idegennek szégyelltem bevallani, hogy sohasem jártam ott. Minden dunaújvárosi prospektusban van kép erről az utcáról, tudtam, hogy a „Mackó" ott van, közvetlenül az elején és mert azt is tudtam, hogy a ,,Mackó” az uszoda közelében van, úgy döntöttem, hogy nem kérdezek semmit senkitől, inkább kerülök az uszoda felé, megkeresem a szobrot és így megtalálom az utcát. Így történt. Nagyot kellett kerülnöm, pedig hideg volt és eléggé átfáztam az úton. És a hóval borított szobor előtt mégis megálltam egy pillanatra. Olyan méltóságteljesnek hatott, valahogy tiszteletet ébresztett bennem ez „Mackó" és minden, ami körülötte van. Azt a hiszem, ott a szobor előtt kezdtem szeretni ezt a várost. — Tibor nem értett meg. Pedig mindig érzékeny volt, mint egy szeizmográf, a legkisebb rezdüléseimet is lereagálta. Ebben történetben nem tudta felfedezni az élményt. a Este elutazott. Úgy váltunk el egymástól, mint az idegenek. Aczél Gábor Mondd, kedvesem, milyen ez a város?