Dunaújvárosi Hírlap, 1969. október (14. évfolyam, 78-86. szám)

1969-10-17 / 82. szám

Nagykarácsony a járási labdarúgó bajnok Véget ért a járási labdarúgó-baj­nokság. A bajnoki cím sorsa csak az utolsó fordulóban dőlt el. A N­­agy Karácsony csapa­ta megérdemel­ten szerezte meg az első helyet. Vé­gig egyenletes teljesítményt nyúj­tott. Különösen a hazai mérkőzésein szerepelt kitűnően, mint pályavá­lasztó, minden mérkőzését meg­nyerte. Reméljük, hogy a jövő év­ben a megyei II. osztályban is si­keresen szerepel. A Perkáta biztosan szerezte meg a II. helyet, annak ellenére, hogy év közben több megingásuk volt. A bajnoki cím megszerzésére is esé­lyes Apátszállás csapata a hajrára elfáradt. Az utolsó öt mérkőzésén csak 3 pontot szerzett és így kény­telen volt megelégedni a III. helye­zéssel. A Ráckeresztúr kitűnő őszi sze­replésével szerezte meg a IV. he­lyet. Az őszi fordulóban mindössze két pontot vesztett. A többi csapat teljesítménye nagyon hullámzó volt. Csak időnként nyújtottak elfogad­ható teljesítményt. A versen­ykiírás értelmében a tar­­talékcsapatok mérkőzésének elma­radásáért a szövetség a vétkes Kulcs. Besnyő, Előszállás és Per­­káta felnőtt csapatainak évi össz­­eredményéből a megfelelő számú büntetőpontokat levonta. Eredmények: Apátszállás — Perkáta 0:0 Apátszállás 400 néző, vezette: Er­délyi. Apátszállás: Borbás ,— Maár, Va­­gyóczki, Balczer, Fülöp, Sudár, Pas­­kó, Bárdos, Mekler, Krausz, Tamási. Perkáta: Kulcsár — Szabó, Pulai, Fuchs, Koller, Gecseg, Bölcskei, Lampert (Kovács), Csobánczi (Er­dős), Somogyi A. és Somogyi I. Nagy iramú mérkőzésen igazságos eredmény született. A hazai csatár­sor nem bírt a jól tömörülő vendé­gek védelmével. Jók: Vagyóczki, Mekler, illetve a vendégcsapat egész védelme. Rácalmás — Kulcs 2:0 (0:0) Rácalmás 300 néző, vezette: Berzai Rácalmás: Godó — Madaras, Vas­kó, Rodenbücher, Hirtling, Ignácz, Torma, Holupka, Nagy, Kecskés (Gadány), Szabó (Kolek). Kulcs: Molnár — Fehér, Sasvári, Rácz, Kukucska, Plesz M., Szalai, Hegedűs, Kocsis, Varga, Mészáros. Végig a hazaiak játszottak fölény­ben­­ és megérdemelten szerezték meg a győzelmet. Góllövő: Nagy N­. Jók, Hirtling, Nagy, Vaskó, Szabó, illetve Molnár, Kocsis, Mészáros, Fehér. Versenyen kívül: Nagyvenyim 9 5 1 3 20:27 11 Megjegyzés: * két büntetőpont levonva ** négy büntetőpont levonva *** nyolc büntetőpont levonva A bajnokság végeredménye: 1. N.Karácsony 16 10 2 4 44:24 22 2. Perkáta* 16 10 2 4 35:22 20 3. Apátszállás 16 9 2 5 27:23 20 4. B. Keresz­túr 16 9 1 6 38:29 19 5. Rácalmás 16 8 1 7 47:37 17 6. Besnyő** 16 6 3 7 19:28 11 7. Kulcs*** 16 6 4 6 37:40 8 8. Előszállás** 16 4 2 10 39:36 6 9. Sinatelep 16 1 1 14 18:65 3 Sporthírek Asztalitenisz eredmények: A D. Kouász í NB I-es asztali­teniszezői 10:9 arán­yú vereséget szenvedtek vasár­nap a Szeged csapatától. Az NB 111-ban szereplő Vörös Me­teor asztaliteni­szezői 50 százalékos teljesítményt nyújtottak az elmúlt két fordulóban, csapatát idegenben A Komlói Bányász 12:4-re verték. Vali négy, a Juhász testvérek három­­három, Végső pedig két alkalommal győzött. A Pécsi BTC ellen már nem sikerült győznie a csapatnak. Vali há­rom, Juhász B. két, Juhász I. és Vég­ső egy-egy győzelme kevésnek bizo­nyult, így a csapat 9:1 arányú vere­séggel hagyta el a mérkőzés színhe­lyét. * A kézilabda megyei bajnokság va­sárnapi fordulójának eredményei: Férfiak: D. Kohász—Sárkeresztúr 22:13, D. Vegyesipari—320-as ITSK 38:31, D. Kohász Sportiskola—Mar­ton­vásár 15:27. Női mérkőzés: D. Ko­hász Sportiskola—Martonvásár 17:3. A Ságvári iskola ismét városi baj­nok. Hétfőn és kedden a központi sporttelepen bonyolították le az 1970. évi Ndülőolimpia városi labdarúgó selejtező mérkőzéseit. Az első helyet, az 1903-ban már Úttörőolimpián aranyérmet nyert Ságvári Endre Ál­talános Iskola csapata szerezte meg 16:1-es gólaránnyal. Eredmények: Móricz—Barátság 2:1. Barátság—Jó­zsef Attila 2:1,­­József Attila—Móricz 0:3, Ságvári—Vasvári 8:0. Ságvári— Mező I. 4:1. Mező I.—Vasvári 3:3. é­s. 1959. október 17., péntek Az 5—6. helyért: Vasvári—József Attila 3:0, a 3—4. helyért: Barátság— Mező 2:0, 1—2. helyért: Ságvári—Mó­ricz 4:0. A városi selejtezőn győztes Ságvári iskola csapata, október 25-én a me­gyei döntőben küzd a továbbjutásért. Jól szerepeltek a Magyar Atlétikai Szövetség idényvégi ellenőrző verse­nyén a D. Kohász serdülő atlétái Fiú súlylökésben 11.47 méteres ered­ményel Valaczka szerezte meg a har­madik helyet. A serdülő lányok ver­senyében, a 300 méteres síkfutásban Rab Ágnes, a 80 méteres gátfutásban pedig Máté Ella bizonyult a legjobb­nak. Mindketten elsők lettek 43,2, il­letve 12,7 másodperces eredménnyel. A D. Kohász ifjúsági és serdülő labdarúgói továbbra is tartják jó for­­májúak­. Eredmények: D. Kohász ifi I. —Csepel II. 2:1, D. Kohász ifi II.­­Csepel III. 1:4, D. Kohász ifi III. Láng Gépgyár 2:2. A megyei serdülő bajnokság legutóbbi eredményei: D Kohász serdülő II.—D. Kohász serdü­lő I. 4:2, D. Kohász serdülő I.—Szív, MÁV Előre 5:0, D. Kohász serdülő II. —Alba Regia 3:1. Az országos III. osztályú kard mi­nősítő versenyen Keszthelyi Gábor végzett az első helyen és így II. osz­tályú minősítést­ szerzett. A hatodik helyezett Keszthelyi László és a nyolcadik helyezett Téglássy Imre harmadosztályú sportoló minősítést szerzett. A budapesti ifjúsági bajnokságban játszó D. Kohász fiú röplabdázói 3:0 arányú vereséget szenvedtek a Cse­pel II. és a Fürdőigazgatóság csapa­tától. Vasárnap játssza idei utolsó mérkőzését a D. Kohász NB II-es női kézilab­­dacsapata. Ellenfele a bajnokság lista­vezetője, a Szombathelyi Cipőgyár , ,paf­i lesz. A csapatban sok a sérült: Kecskemétinek hét közben kifor­dult a bokája, Balatoni pedig a vasárnapi sérülését érzi még. Ennek elit i -re is játékot és győzelmet várnak a szurkolók a Kohász lányoktól. Ké­pünkön: a vasárnapi mérkőzés egyik hőse, Buruncz kapus hárít egy kapura lőtt labdát Döntetlen az első portya­meccsen D. Kohász-leipzig 3:3 (3:1) A D. Kohász NDK-ban portyázó NB I-es labdarúgói első portyamér­kőzésüket Lipcsében, a Lokomotív Leipzig ellen vívták. A Dunaújváros­­ban júliusban látott I. ligás német együttes ellen jó játékkal rukkolt ki a Kohász és az első félidőben megér­demelt vezetéshez jutott. A második félidőben több cserejátékos jutott szóhoz mindkét csapatban, s a hazai­ak erősíteni tudtak. A D. Kohász kezdőcsapata: Aczél — Formaggini, Oláh, Csepecz — So­mogyi, Ruppert — Simon, Csörgő, Nagy E., Végh, Kovács. Góllövők: Nagy E. (2), Mihály,­­il­letve Weisse, Geisler, Kupfer. A D. Kohász együttese szombaton Erfurtban, vasárnap Jénában, vagy Halléban lépnek pályára. A csapat kedden érkezik haza az NDK-ból. Kispályás csoportelsők: az Admiral, A­FOR, Sportvezetők A kispályás labdarúgó bajnokság hajrájában eldőlt két baj­noki cím is. Legelőször a C-csoportban fejeződött be a bajnokság és a há­rom élcsapat közül az utolsó fordulóban izgalmas csatában Sportvezetők együttese diadalmaskodott a Kórház II. ellen és ez­­­zel megérdemelten jutott a bajnoki címhez. A B-csoportban az ÁFOR csapatának még hátra van egy mér­kőzése, de a vetélytárs Olimpia súlyos v­ereséget szenvedett a meg­táltosodott Spartacus együttesétől és így a sorra kerülő ÁFOR— Olimpia mérkőzésnek már nincs jelentősége, az ÁFOR már meg­nyerte a bajnokságot. Az A-csoportot hagytuk utoljára, mert itt még papíron nem dőlt el a bajnokság sorsa, de minden valószínűség szerint az Ad­mirál kitűnő együttesének nem okoz gondot a hátralévő két mér­kőzésből egy pontot szerezni és akkor már őket is bajnoknak te­kinthetjük. Ebben a csoportban­ is az FKT váratlan vereséget szen­vedett a kitűnően „finiselő” Kórház I. csapatától és ezzel csupán a második helyért küzdhetnek a továbbiakban. Eredmények és az élmezőnyök ál­lása: A-csoport Kórház I.—FKT 7: 1 (1:0). Góllövő: Bódiss, Karalyos, illetve Hollósi. M. Posztó—Nyomda 6:0 (5:9) Góllövő: Vitéz (4), Baranyi, Szabó. DVSC—Elemgyár 5:2 (3:1) Góllövő: Tőkési (3), Érsek (2), ill. Markovics (2). B-csoport-Spartacus—Olimpia 7:0 (2:0) Góllövő: Kotrik (4), Rácz, Németh, Gombaszögi (öngól). ÄFOR—Kinizsi 5:1 (2:0) Góllövő: Verő (3), Kálmán, Szent­­andrási, ill. Kiss. Olimpia—IKV 1:0 (0:0) Góllövő: Gouth. Sportvezetők—Kórház II. 3:1 (2:1) Góllövő: Lipták (2), Garda, illetve Mihály. Pedagógus—Gyár- és Gépszerelő 4:1 (­3:1) Góllövő: Kiss A. (3), Szabó, illetve A versenykiírás 5. ponja értelmé­ben a csoportbajnokok — tehát az A. B. C. csoport bajnokai — a sze­zon végén egymás ellen mérkőznek az „abszolút első helyért” és a leg­több pontot elérő csapat elnyeri a VTS által felajánlott serleget. A lab­­darúgó szövetség által megejtett sor­solás alapján a következő időpontok­ban és helyen lesznek a mérkőzések lebonyolítva: 1969. okt 24. (péntek) C—B. Központi sporttelep 15.30 órakor. 1969. okt 26. (vasárnap) B—A. Központi sporttelep de. 10 óra. 1969. okt. 27. (hétfő) A—C. Központi sporttelep 15.30 órakor. Ezek szerint először a Sportveze­tők—ÁFOR csapatai játszanak majd vasárnap az ÁFOR az A-csoport győztesével, mely valószínűleg az Admirál lesz akik addigra lejátsszák az elmaradott mérkőzéseiket. Góllövőlista állása: 24 gólos: Mihály, Lipták. 23 gólos: Verő. 22 gólos: Kotrnk Xoth I. 17 gólos: Cserpes I., Hegyes, Vitéz. 14 gólos: Tőkési. 12 gólos: Miklós. 11 gólos: Markovics. 10 gólos: Takács, Nagy I. 9 gólos: Bódiss, Szabó L. 8 gólos: Czinkóczi, Horváth .„ Kara­lyos, Kálmán’- Kalácska. 7 gólos: Csatári, Horváth Gy. Ignácz. 6 gó­los: Baranyai, Érsek, Kalmár, Kiszli, Lakner, Molnár, Pincési, Simon, T. Szabó, Szabadi. 5 gólos: Bóta, Far­kas, Guoth, Horváth J., Kovács I., Kovács J., Kalmár, Németh L., Piri, Rácz, Szatmári, Szabó Z., Szabó J., Szabó L., Tóth F. Vadász. 4 gólos: Bogdán, Dénes, Garda, Hollósi, Her­­ku, Horváth A., Siba, Tóth P., Kiss A.. Zöld. 3 gólos: Dubniczki, Balogh, Fejes, Jilling. Juhász, Maróti, Pintér, Szalai, Szentandrási, Schöffer, Schef­fer. Tóth Gy.. Vász. 1. Admiral 7 7 ---- 34: 9 14 2. Kórház L 9 5 1 3 26:19 11 3. DVSC 8 5 — 3 28:17 10 4. FKT 6 4 — 2 23:10 8 Spartacus—IKV 2:2 (2:1) Góllövő: Kotrik, Rácz, ill. Hirt­­ling (2). 1. ÁFOR 8 7 1 — 52: 9 15 2. Spartacus 9 5 2 2 43:19 12 3. Olimpia 8 6 — 2 19:13 12 4. IKV 9 4 2 3 14:16 10 C-csoport: Nagy. 1. Sportvezetők 9 8 — 1 39:14 16 2. Hungária 9 7 1 1 43:23 15 3. Kórház IX. 9 6 1 2 41:25 13 4 „ÓZ” PSV 9 5 2 2 14:11 12 Hétvégi sportműsor SZOMBAT Röplabda: D. Kohász—Salgótarján NB II-es női mérkőzés 15 órakor a központi sporttelepen. VASÁRNAP Röplabda: D. Kohász—Zagyvapál­­falva női és D. Kohász—Ganz-MÁ­­VAG NB II-es férfi mérkőzés 9:30 és 11 órai kezdettel a központi sporttele­pen. Kosárlabda: D. Haladás—Budapesti EAC NB II-es férfi mérkőzés 10.30 órakor a gimnázium tornatermében. Labdarúgás: D. Papír—Pécsi BTC NB III. bajnoki mérkőzés 10.30 óra­kor a papírgyári pályán. D. Volán— Toldi SE megyei bajnoki mérkőzés 14 órakor a radari pályán. Kézilabda: D. Kohász—Szombathe­lyi Cipőgyár NB II-es női és D. Ko­hász Sportiskola—D. Vegyesipari megyei bajnoki férfi mérkőzés 10, illetve 11 órai kezdettel a központi sporttelepen. , __________ Tornászlányok az országos élmezőnyben Cegléden rendezték meg a másod- és harmadosztályú női tornászok or­szágos vidéki bajnokságát. A kétna­pos versenyen lányaink bebizonyítot­ták: van létjogosultsága a dunaújvá­rosi tornasportnak. Az ifjúsági harmadosztályúaknak ez volt a legrangosabb versenye és az előző versenyeken továbbjutottak kö­zül került ki az a legjobb tizennyolc versenyző, aki bronzjelvényessé mi­nősült. Ebbe az élmezőnybe küzdötte be magát mind a három dunaújvá­rosi versenyző is. Vedelek Mária hetedik (70,0 pont), Szabó Márta tizennegyedik (69,1 pont) és Haraszti Vera tizennnyolca­­dik (67,9 pont) lett. A másodosztályúak­ versenyén még sikeresebben szerepeltek lányaink, igaz ők az Országos Bajnokságon va­ló részvétel jogáért küzdöttek. Az erős mezőnyben Hajas Zsuzsa negyedik (71,9 pont), Nagy Judit ötö­dik (70,9 pont) és Varga Erzsébet ha­todik (70,6 pont) lett. Prémusz Zsuzsa — bár nem tudta a tőle megszokott formát hozni — (68,1 pont), szintén tovább­jutott, így mind a négy duna­újvárosi versenyző indulhat az or­szágos bajnokságon. Amiben iisszegyüjthetem a rongyot, mert egy kg. tiszta háztartási pamutrongyért, vagy öt kilogramm vegyes háztartási rongyért az ellenértéken felül ajándéksorsjegyet is ad a a Rongygyűjtő hetek alatt, október 1-től november 9-ig Ezernél több értékes nyeremény! Főnyeremény Skoda 1000 MB MEM személygépkocsi­ 4060

Next