Dunaújvárosi Hírlap, 1970. március (15. évfolyam, 18-25. szám)
1970-03-13 / 21. szám
J e f * # , , »f arasi uttoroseregszemle A dunaújvárosi járás tizenkét általános iskolájának úttörői, kisdobosai szerepelnek vasárnap, március tizenötödikén a besnyői művelődési házban, a járási kulturális seregszemlén. Kétszáz általános iskolás vesz részt a seregszemlén, ahol ének, zene, tánc, vers- és prózamondásban mérik össze eredményt elért tudásukat. A legjobb iskolásokat arany, ezüst és bronz oklevéllel tüntetik ki. Április 4-re elkészül a Ságvári II. üzletháza A Ságvári II. városrész várva várt üzletháza, a Weiner körút és a Bercsényi utca sarkán felépült. Az épületben fiókkönyvtár kapott helyet. Az új létesítmény műszaki átadása megtörtént, az építők a hibajavítást végzik. A megnyitás az üzletház mögötti út hiánya miatt húzódik, az útépítést a fagy gátolta és kivitelezéséhez csak a közelmúltban kezdhetett a 26. Állami Építőipari Vállalat. Ez az út biztosítja az ABC áruházhoz az áruszállítást. Az üzlet berendezése megkezdődött, az állványokat már összeszerelték és az ideiglenes villanyvezeték a hűtőgépek kipróbálását is lehetővé tette. A szolgáltató részlegben patyolat felvevő cipőjavító és valószínűleg köszörűs, sőt esernyőjavító műhely is nyílik. A megnyitás időpontja a kulcsátadás után egy hét múlva, azaz március végére várható. A szolgáltató részleget a Vegyesipari Vállalat üzemelteti. Az üzletház Weiner körút felöli részében rendezik be a fiókkönyvtárat. 65 négyzetméter terület áll rendelkezésre, a könyvtár bútora már megérkezett. A Ságvári II. új fiókkönyvtárában tízezer kötet várja majd az olvasókat és a megnyitással egyidejűleg megszűnik a Bolyai utcai kis fiókkönyvtár. A Ságvári II. üzletháza előreláthatólag április 4-re nyílik meg. A MTESZ nemrégiben megalakult dunaújvárosi intéző bizottsága megtartotta első ülését, és elfogadta a szervezet 1970 évi programját. Pusztaszabolcson tartották járás KISZ és ifjúsági klub vezetőinek továbbképzését. A Budapestről érkezett központi előadók ifjúsági klubok megalakításához, működtetéséhez adtak hasznos tanácsokat. Az előadáson, megfigyelőkként, más járások ifjúsági vezetői is részt vettek. Kórustalálkozó a gimnáziumban Március 21-én látja vendégül a Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola kamara és vegyeskara a pécsi Janus Pannonius Gimnázium leánykórusát és zenekarát. A közös koncert iránt igen nagy az érdeklődés, már jó előre minden jegy elkelt, telt ház előtt szerepelnek a diákok. S ez nemcsak dr. Varga András karnagy szervezőkészségét dicséri, hanem annak a helikoni aranyéremmel hatszor kitüntetett pécsi vendégkórusnak is szól, amely Ivasivka Mátyás vezetésével fellép a dunaújvárosi zenekedvelő középiskolások előtt. Az Irodalmi Színpad műsorából A dunaújvárosi irodalomszerető közönség két ízben lehetett tanúja a a Városi Irodalmi Színpad műsorának. Az Óvárosi Klubkönyvtárban és a Vörösmarty Könyvtárban mutatkozott be az elmúlt héten és ezen a héten Amerika című műsorával az együttes. A modern mai amerikai irodalomból összeállított műsor legsikeresebb része Le Roy: Zátony című egyfelvonásos darabjának részlete és a Néger litánia volt. A színpad tagjai nemcsak irodalomszeretetükről, hanem tehetségükről is meggyőzték a nézőket. Tillér Sarolta, Varga Béla, Gabányi László, Szentpétery Margit, Szűcs Valéria az együttes legjobbjaiként tekinthetők. ők is részt vesznek március tizenötödikén a székesfehérvári „Ünnepelj velünk” vers- és prózamondóversenyen. Radnóti, Mrozek, Brecht, Illyés Gyula verseivel, illetve Vercors prózájával szerepelnek. Az Irodalmi Színpad tagjai részt vesznek a móri kétnapos Pódium Fesztiválon, ahová a megye legjobb irodalmi színpadait hívták meg. Pilinszky János: Sötét mennyország című oratóriumát és a francia ellenállási irodalom magyar vonatkozású műveit mutatják be. Kohász Étterem 1970. március 16-án, hétfőn este ('f nytfabail revü két részben fatsengi Közreműködnek: Magas Klementina táncdalok Bakacsi Béla táncdalok Urbán Eta nótacsokor Völgyi Éva sláger-coctail Monostori Magda sztriptíz Dobán Ferenc operett dalok Boháti Lajos paródiák Noszlopi György zongoránál FORTUNA Vokál trió Asztalrendeléseket elfogadunk; (675) -4- Horgászok értekezlete. Március 15-én vasárnap délelőtt 10 órakor a csónaktulajdonosok és a horgásztanyát használók részére árvízvédelemmel kapcsolatos megbeszélést tartanak a horgásztanyán.__________ Relatív nyugalom Ketten beszélgetnek: — Még sosem láttalak téged idegesnek, nyugodt természeted lehet. — Á, ne hidd. A minap is nagyon ideges voltam. Képzeld, elvesztettem a táskámat, tizenötezer forint volt benne. — És meglett? — Meg. Két óra múlva jutott eszembe, hogy az utcán felejtettem a kerékpáron. Állati ideges voltam ... — Hát hogyne. Ennyi pénz nagy veszteség, ha elvész. — Igen, de én inkább attól voltam ideges, mit szólt volna hozzá a feleségem... — ej — Szerkesztői üzene' Horváth Ferenc: nagy figyelemmel és érdeklődéssel olvastuk levelét, melyben a hírlappal való korábbi kapcsolatát feleleveníti nelmi visszapillantásnak is és törtébeillően ír tanácsköztársasági élményeiről. Levelét köszönjük, és keressen fel máskor is írásaival. Főiskolás hírek Kiosztották a diplomaterveket Műszaki Főiskola utolsó éves hallgatóinak. Ebben az évben közel kétszáz harmadéves végez a főiskolán, a Szombaton, március tizennegyedikén Lengyel Klub ünnepélyes klubavatót tart. Megemlékeznek március tizenötödikéről és az 1848-as szabadságharc lengyel hőséről, Bem apóról. A Lengyel Klub március végén Lengyelországba utazik, ahol felkeresik Bem szülőházát. Fáklyás felvonulást és ünnepélyes szakestélyt rendeznek március huszonegyedikén a harmadéves kohász hallgatók. A szakestélyen tűzik fel a kohászjelvényes karszalagot, ami csak végzős hallgatókat illet meg. A diákhagyományoknak megfelelően, humoros, vidám krónikában számolnak be az eltelt három év eseményeiről. Ipari tanulók sikere Hazánk felszabadulásával kapcsolatos történelmi vetélkedőt tartottak vasárnap Székesfehérváron, Fejér és Veszprém megye diákjainak részvételével. A vetélkedőn, mely a „Győzelem útján” címmel, országos jellegű, a két megye legjobb huszonöt versenyzője vett részt. A dunaújvárosi Makarenko iparitanuló intézet öttagú csapata az első helyezést érte el, és így bejutottak az április elején megrendezendő országos elődöntőbe. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás idő, sokfelé havazás, havaseső, eső. Mérsékelt, időnként élénk északkeleti, északi szél. Várható legmagasabb nappali ható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2,plusz 7 fok között. (MTI) Unisex A megszólalásig egyforma ruhában, egyforma hajviselettel, egyforma cipőben igyekszik az ifjú pár a buliba. — És ha mégis engem néznek férfinak? — aggodalmaskodik a fiú. — Attól ne tarts! Ingyenes filmvetítés gyerekeknek A Bartók Béla Művelődési Központban március 16-án délelőtt 10 órakor és délután 4 órakor gyermekek részére ingyenes filmvetítés lesz. Bemutatásra kerülnek: Kaland a világűrben; Kaland az erdőben; kárpáti medve; Kék bolygó foglya című mese és rajzfilmek. Földgyaluk, markolók küszködnek a fagyos talajjal az új tanácsháza előtt, hogy idejekorán elkészítesse a betonozás, s helyére kerüljön az új Lenin-szobor Baleset kizárva A vasmű minőségellenőrző és anyagvizsgáló főosztály elemzőjéhez gyorsötletes újítást készített a karbantartó csoport. A mintaelőkészítés gyorsítására mégsíkköszörűt állítottak össze, melynek csak a felfogóasztala mozog. Így balesetmentessé tették a nyersvas és acélminták, valamint a lemezminták csiszolását. Kós Béla, Balogh József és Csiák Ferenc újítását a múlt hónapban használatba vették, s bevált. Képünkön: acélmintát munkál meg a különleges síkköszörű. Műszaki konferenciát tartanak a 26. Állami Építőipari Vállalatnál március 14-én. Az éves feladatokról Simai Pál műszaki igazgató tart referátumot. Előadást tart a konferencián dr Csaba György gazdasági igazgató is. ri Mesterszakácsok bemutatója. Az Arany Csillag Szálloda éttermében március 13-14-15-én mesterszakácsok ,,mestervacsorákon” mutatják be ételkülönlegességeiket. 13-án Eigen Egon mesterszakács, a Hotel Intercontinental konyhafőnöke; 14-én Juhász Miklós mesterszakács, a Sport Szálló konyhafőnöke; 15-én Sztifka János az Arany Csillag Szálló konyhafőnöke tart bemutatót. — Mozi-műsor — DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Március 13—15-ig: Utazás a koponyám körül. Karinthy Frigyes népszerű regényének színes, magyar filmváltozata. (Korhatár nélkül!) Március 16—18-ig: Magányos vadász a szív. Színes, amerikai film. (Korhatár nélkül!) SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ Március 13-án: Férfibeszélgetés, Magyarul beszélő, szovjet film. (Korhatár nélkül!) Március 14—15-ig: A holtak nem vénülnek. „A hetedik kereszt" világhírű írónője, Anna Seghers ismert regényének magyarul beszélő, NDK filmváltozata. (Korhatár nélkül!) Március 16—17-ig: Egy zsák arany egy fejért. Bolgár film. (Korhatár nélkül!) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak a véradóiknak, akik fiunk JUHÁSZ MIKLÓS segítségére voltak, valamint a kokszvegyészeti gyárrészleg, a szabadegyházi VViski üzem dolgozóinak, rokonoknak, barátoknak, iskolatársaknak, akik a temetésén részt vettek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (835) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet a Dunai Vasmű üzemfenntartása gyárrészleg dolgozóinak, rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett férjem, édesapánk KISS GYÖRGY temetésén részt vettek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (856) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet a Férfi Fehérneműgyár szakszervezeti bizottságának, Fehérneműgyár dolgozóinak, a Dunai Vasmű mechanika üzem dolgozóinak, a nyugdíjas klub szakszervezeti bizottságának és a lakótársaknak, valamint az összes ismerősöknek, hogy BESZTERI LÁSZLÓ elhunytéval, részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút helyeztek és anyagi segítséget nyújtottak. Gyászoló felesége és lánya (874) Naptár MÁRCIUS — „Pedagógus szabadegyetem”. A TIT ■ ^ előadásai 9 órakor. I % _ A pályaválasztás gondjai címmel a TIT előadása a Pétitek Dunai Vasmű Művelődési Házában 16 órakor. — A fotók kib programjában, a Vidám Parkról készítendő kisfilm megbeszélése. ^ — IX. Vasas Országos Fotókiállítás a Dunai Vasmű Művelődési Házában. Március — A városi pártbizottság munkáért«■ ja kezlete a pártbizotts £gság tanácstermében 7 órakor. — A városi úttörő Szombat ének-zenei seregszemle a Bartók Bé TM* la Művelődési Központban 14 órakor. — IX. Vasas Országos Fotókiállítás a Dunai Vasmű Művelődési Házában. Március — Matematikai és fizikai egyetemi elő■ p készítő a Bartók Béla Művelődési Központban 8 órakor. — Horgászok meg Vasárnap beszélése az árvízvédelemmel kapcsolatban a horgász-tanyán, 10 órakor. — „Teenager vasárnap” a Bartók Béla Művelődési Központban 15 órakor. — IX. Vasas Országos Fotókiállítás a Dunai Vasmű Művelődési Házában. — „Musica Rinata” a Sztereo színház előadása a Bartók Béla Művelődési Központban 18 órakor. Március — Ingyenes filmvetítés gyermekeknek £ a Bartók Béla Művellődési Központban 10 és 16 órakor. — A „Sárköz népifétfő rajza és táncos hagyományai” címmel .m TIT előadás a Dunai Vasmű Művelődési Házában 18 órakor. _ Fotóklub programja, bemutatása a Bartók Béla Moró István Művelődési Központban. © „A szőlő növényvédelméről" tart előadást az óvárosi klubkönyvtárban március 13-án 18 órakor Makács Károly növényvédelmi főfelügyelő. Az előadás után filmvetítés lesz. DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP Az MSZMP városi Bizottsága és a Városi Tanács tapja Főszerkesztő: Nagy Jenő Kiadja: a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Sőgorka Béla Szerkesztőség: Dunaújváros, Lenin tér Telefon: 60-10. 83-11 Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra 8 forint Előfizethető a helyi postahivatalokban és kézbesítőknél Fejér megyei Nyomdaipari vállalat Index: 25.907