Dunaújvárosi Hírlap, 1970. október (15. évfolyam, 79-87. szám)

1970-10-27 / 86. szám

Mai nyereségterv holnapi lehetőségek Az országgyűlés október 3-án törvényerőre emelte a magyar népgazdaság negyedik ötéves tervét. Azóta a szakemberek és érdeklődők százezrei tanulmányozzák a tervet, hogy általa megismerjék a gazdasági fejlődés fő irányait. A 12. paragra­fusban a vaskohászat számára a nemesacélok, lemezfélék, másodter­­mékek és betonacélok termelésének növelését írja elő a törvény. Ezzel egyidőben és párhuzamosan az épí­tőipar és a járműipar nagyarányú fejlesztése, az­ olaj- és gázprogram is kiadós leckét ad a magyar kohá­szatnak. A gazdasági mechanizmus reformja sok önállóságot követel a vezetőktől a tervezés területén. A D­unai Vasműnek fel kell ismernie a maga helyét és szerepét a népgazda­ság fejlesztésének egészében, és sa­ját erőit olyan irányba kell fejlesz­tenie, hogy azzal eleget tegyen a népgazdasági elvárásoknak. A népgazdaság igényei parancso­lban előírják, hogy a ma meglevő erők és eszközök kihasználásán túl, a Dunai Vasmű új létesítményekkel is szolgálja a gazdasági fejlődést. A már említett iparágak fejlesztésére természetesen nagy összegeket biz­tosít a kormány. A Dunai Vasmű vezetői lépést tettek annak érdeké­ben, hogy ebből a központi keretből közvetve, vagy közvetlenül részesül­jön a gyár. A tervidőszakban beru­házott összeg döntő többsége azon­ban saját erőből származik majd. Számítások szerint a Dunai Vasmű­ben a IV. ötéves terv során éven­ként 500—600 millió forint fejlesz­tési alap képződik, tehát öt év alatt mintegy hárommi­lliárd forintot költhet beruházásokra a gyár saját­­ erő­ből. (Durván 2 milliárd forintot szánnak a folyamatos öntőmű 1372— 73-ra történő befejezésére és a me­leghengerműi rekonstrukcióra, 1 mil­liárd forintot pedig ,,kisebb” felada­tok megoldására fordítanak.) Köztudott, hogy a saját fejlesz­tési alap a vállalati nyereség függ­vénye. A következő években pedig még nagyobb­­ szerepet kap a nye­­reség a fejlesztési alap képzésében, hiszen az 1971-től érvényes gazda­sági szabályzók szerint azonos nagy­ságrendű nyereségből kisebb fejlesz­tési alap képezhető, mint­ eddig. A negyedik ötéves tervben tehát na­­­gyobb vállalati nyereséget kell elér­ni ahhoz, hogy a­ beruházások, kor­szerűsítések megszokott, vagy meg­kívánt ütemét saját erőből biztosít­sa a vállalat, millió forint nyereségcsökkenéssel jár együtt. Ez a szám egyértelműen bizonyítja, hogy a Dunai Vasműben sürgősen meg kell teremteni a faj­lagos mutatók csökkentését eredmé­nyező körülményeket. Ha nem is ilyen mérvű, de nagy szerepe van az önköltségcsökkentésben az álta­lános költségek, a karbantartási költségek redukálásának. Ebben az esztendőben viszonylag sok volt a rendkívüli karbantartás a henger­műben. Ez­ fél év alatt 30 ezer tonna kapacitáskiesést eredményezett, ami 20—30 millió forint nyereségkiesés­sel járt együtt. Nem is szólva arról, hogy a karbantartási költségek nyereségkiesés mellett az önköltsé­­­get is növelik. A termék minősége ,é. nyelében meghatározza az eladási árat, az árbevételt, tehát a nyeresé­get. Nagyon fontos, hogy az elkövet­kező ötéves tervben jelentősen ja­vuljon a Dunai Vasmű termékeinek minősége. Ez piackeresés szempont­jából is fontos, hiszen a lemezkon­­junktúra csökkenő tendenciát mu­tat, tehát az elkövetkező esztendők­ben igényesebb vásárlókkal áll majd szembe a termelő. A minőség hang­­súlyozása azért is fontos, mert az idei év ezen a területen romlást ho­zott. Az 1970. évi nyereség több tíz­­ millió forinttal lehetne nagyobb, ha hengerműből nem kellett volna sok megrakott­­ vagont az elegytérre irányítani, ha már a kiszállított árut — engedve a jogos minőségi rekla­mációnak — nem kellett volna áron alul adni. Mindez bár drága, de jó figyelmeztető a következő évekre. A termékösszetétel korszerűsítése, helyes megválasztása és kialakítása jelentősen növelheti a vállalati nye­reséget. Fontos feladat, hogy a gyár műszaki vezetői megteremtsék a fel­tételeket az értékesebb termékek gyártásához. A termékösszetételt meghatározzák azok a feladatok, amelyek teljesítésével a Dunai Vas­mű hozzájárul a népgazdasági fej­lesztés megvalósításához, az építő­ipar, a járműipar korszerűsítéséhez, az­ olaj- és gázprogram végrehajtá­sához. A Dunai Vasmű vezérigazga­tója a gyár kommunistáinak pártér­tekezletén említést tett egy kooperá­ció létrehozásáról, amelyben az épí­tőipar területén együtt dolgozhatna tervező, gyártó (vasszerkezetről lé­vén szó) és kivitelező. Az ilyen tár­sulások feltétlenül együtt járhatnak a kívánt népgazdasági és vállalati haszonnal. A belső mechanizmus változtatása tulajdonképpen azt je­lenti, hogy gyáron belül is meg­szűnnék az utasításos irányító rend­szer, és mind nagyobb teret enged­nének a szabályzóknak. Azoknak a szabályzóknak, amelyek a gyárrész­legek eredményességét befolyásolják. Ezen a téren már történtek intézke­dések, gondolunk itt a szabályzati bértömeg-gazdál­kodás bevezetésére. További előrelépésre azonban egy­értelműen szükség van. Csakúgy, mint a vállalati információs rend­szer átalakítására. A korszerű és gyors információ a vállalati műkö­désben egyre nagyobb szerephez jut. Esetenként a várható nyereséget is befolyásolja. Gondolunk itt elsősor­ban a piackutatásra, amelyet az el­következő öt évben már aligha nél­külözhet a Dunai Vasmű, vagy a számítógépek üzem­behelyezésére, amely a korszerű irányításnak ma már nélkülözhetetlen eszköze. A negyedik ötéves terv küszöbén állunk. A Dunai Vasmű vezetői töb­bé-kevésbé már elkészítették a vál­lalat öt évre szóló fejlesztési tervét, legalább­is, ami a saját fejlesztési alap felhasználását illeti. A terv jó, hiszen egyaránt fontosnak tartja a népgazdasági érdeket és a vállalati érdeket. A következetes és sikeres végrehajtáshoz most az első feladat a fejlesztést biztosító nyereségterv teljesítése. És ebben — éppen a le­írtak bizonyítják — a Dunai Vasmű minden dolgozójára számít a gyár ötéves terve. *»> .«w-1 ■ A fejlesztés bázisa a vállalati nyereség. A gyár vezetőinek és dol­gozóinak tehát azon kell munkál­kodni, hogy a nyereségszint tartá­sával, avagy inkább növelésével megfelelő alapot teremtsenek a saját erőből történő fejlesztésre. A beru­házásoknak pedig természetesen olyan irányba kell hatni, hogy a népgazdasági hasznossággal egyidő­­ben a vállalati hasznot (nyereséget) is biztosítsa, és így teremtse elő a következő évek beruházásait finan­szírozó fejlesztési alapot. Ilyen for­mán a vállalati nyereségterv telje­sítése ma már "egyszerre fontos a népgazdaságnak és a gyár kollektí­vájának, amennyiben a nyereségtől függ a fejlesztés­, a fejlesztéstől pe­dig a népgazdasági tervek teljesítése és a következő időszak vállalati nye­resége, vagyis az adott gyár dolgo­zóinak bére, nyereségrészesedése, életszínvonala. Időszerű feltenni a kérdést: mi­lyen lehetőségek vannak a vállalati nyereség növelésére? Mindenek előtt a termelés növelése, fontos az ön­költségcsökkentés, a minőségjavítás, a termékösszetétel korszerűsítése, a belső mechanizmus megjavítása . .. Az­ elmúlt időben a Dunai Vasmű gazdasági vezetői tanulmányozták: vajon mi hozza a nyereséget. A ter­melési volumen növelése egyértel­műen nyereséghozó tényező. Az 1963. évi ,,nagy ugrás” óta azonban a termelés növelésére csak­­ szeré­nyebb formában, fokozatosan van le­hetőség. Sőt, az utóbbi időben a Du­nai Vasmű termelési szintje rend­szeresen elmarad a maga tervezte szinttől. Volumen-növelésre, leg­alábbis jelentős nagyságrendű növe­lésre a folyamatos öntőmű üzembe­helyezéséig, tehát a negyedik ötéves terv derekáig kevés lehetőség lesz. Mint nyereségnövelő tényező első helyre lép tehát az önköltségcsök­kentés. A fajlagos mutatók erőtelje­­­sen befolyásolják az önköltséget. Mégis csak az idén 30—40 kilogram­mal nőtt az egy tonna hengereltáru előállításához szükséges fémbetét. 10 kilogramm fémbetét-növekedés 40 Az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének napja zárta e hetet, az esz­tendőnek az a napja, amelyen a vi­l­ágszervezetről szokás megemlékez­ni. 1945. október 24-én lépett ha­tályba, ugyanis az ENSZ alapokmá­nya, a San Francisco-i egyezmény. Mivel ennek most huszonöt eszten­deje, érthető, hogy hosszú és lát­ványos jubileumi ülésszakot rendez­tek Volt olyan nap amikor tucatnyi állam- és kormányfő­ váltotta fel egy­mást az ENSZ közgyűlési termének szónoki­­ emelvényén. Az újságírók, az ENSZ-ből tudósító kollégáim aligha örülhettek ennek a „nagy ember-inváziónak”, hiszen nem volt könnyű az egymás után szónokló elnökök által mondottakat röviden összefoglalni. Talán csak a tolmá­csok örültek a neves nagyságok fel­vonulásának, mert­­ alig kellett fordítaniok: a feszólalók maguk gondoskodtak arról, hogy beszédeik hiteles és pontos fordításban jusson el mindenkihez ... Sok szépet és jót elmondtak az ünnepi üléssorozaton az ENSZ-ről, elhangzottak kifogások is. Észre le­het venni, hogy a nyugati nagyha­talmak szívesen hozzányúlnának az ENSZ alapokmányához, különösen a Biztonsági Tanács jogkörének mó­dosítása végett. Volt vita a jubiláris üléssorozatról kiadandó, 12 pontot tartalmazó külön nyilatkozat meg­szövegezése körül is, főleg azért, mert abban név szerint megbélye­gezték a fajgyűlölet politikáját al­kalmazó Dél-Afrikát és az utolsó gyarmatosító hatalmát, Portugáliát. Fel-felmerült ez a fogalom: az ENSZ egyetemessége. Talán nem árt „lefordítani”: azt jelenti, hogy a világ minden országa képviseltesse magát az ENSZ-ben. Nem lehet .,egyetemes”, „univerzális”, az egész emberiség nevében szólni jogosult, vagy képes szervezet az ENSZ, ha nem tagja a két Németország, hiszen az NSZK és az NDK a világ első tíz ipari hatalma között szerepel, vagy ha nincs ott a Kínai Népköztársa­­m Meo­ens Mifd­ós­ság. (Éppen a stabiláris ízléssorozat alatt került nyilvánosságra az ENSZ demográfiai évkönyve: e szerint Kínai Népköztársaság lakossága 740­­ millió.) A Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok lélekszámát is ideiktatom: 240 millió a szovjet emberek száma, az USA területét 224 millióan lakják. Ezé a két hatalomé kétségtelenül a döntő felelősség a világ békéjének megmaradásáért. Amint mondani szokás: e két ország „szuper-nagy­hatalom”. Nos, az elmúlt hét több alkalmat teremtett a szovjet—ame­rikai viszony tisztázásához, a két fél álláspontjának kölcsönös megismer­tetéséhez. A múlt heti Gromikn—­­Rogers találkozót a hét elején kö­vette az a vacsora, amelyet a New York-i Waldorf adott az amerikai Astoria szállóban külügyminiszter szovjet kollegája tiszteletére. Pusz­tán a jelenlevők következtetni lehetett névsorából már arra, hogy ezen a „munkavacsorán"­ milyen té­mák jöhetnek szóba, hiszen ott volt egy-egy amerikai diplomata a közel­­keleti, a nyugat-berlini, az indokí­nai, a leszerelési ügyek felelőseként. Aztán létrejött egy Nixon—Gromiko találkozó is. Az amerikai elnök washingtoni Fehér Házban fogadta a a szovjet külügyminisztert. A két és fél órás megbeszélésen szóba ke­rült a két nagyhatalom viszonya, az európai kérdéscsoport, a fegyverzet korlátozása, a Közel-Kelet és Viet­nam problémája. Érdekes volt meg­figyelni, hogy Nixon oldalán Rogers mellett ott volt Henry Kissinger, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Az amerikai—szovjet eszmecsere után washingtoni diplomáciai kö­rökben azt mondták, hogy valame­lyest javult a helyzet a két ország viszonyában. Az ENSZ-közgyűléssel párhuzamo­san egész sor olyan két- és többol­dalú megbeszélésre került sor, amelynek témája a közel-keleti vál­ság, a fegyverszünet meghosszabbí­tása és a Jarring-féle tárgyalások esetleges megindítása volt. miltHMMMIHIHIN­SHtttlItIHIIIIHItlimim Például a G Az idén 470 dolgozó ment el gyárrészlegtől, nagy részük a Du belépők számát is figyelembe vés a létszámmozgás. De nemcsak „a kilépők egy része törzstag volt, dolgoztak. Az adatok szerint a h végén mozdult meg, azóta a fel­dolgozó. Cikkünk a törzsgárda-tagok Vállalati sibérharc” Nincs könnyű helyzetben a me­leghengermű az év hátralevő részé­ben, hiszen a gyár termelése, jöve­delmezősége nagyrészt a hengermű munkáján múlik. Egyre jobban sta­bilizálni kell tehát a gyárrészleg lét­számát, egyre nagyobb feladatok várnak a tapasztalt, kipróbált mun­kásokra, műszakiakra. Vagyis a hen­germű egyre kevésbé tudja nélkülöz­ni és pótolni törzstagjait. Kézenfekvő tehát, hogy egyre na­gyobb súlyt kell helyezniük a törzs­gárda megbecsülésére, a munkafel­tételek javítására, a következetes, át­gondolt irányításra és a bánásmód­ra. Kardos János, a gyárrészleg munkaügyi osztályvezetője szerint azonban ezek a feltételek nincsenek meg minden munkahelyen. — Különösen az anyagiak — mondja. — A napi átlagkereset ta­valy óta még 2 forinttal sem növe­kedett a gyérrészlegnél. Ezért nem tudunk versenyezni bérben a tetsz­őkkel, termelőszövetkezetekkel, sze­relő vállalatokkal. Nyolc-tíz éves dolgozónk elmegy falura több fize­tésért és nemcsak a gyárat hagyja el, hanem legtöbbször a szakmáját is. Szélsőséges példa: egy csőszere­lő, akinek „fejében volt*’ a henger­mű összes vezetéke — tsz-gebines kocsmáros lett. 15 forintos órabére volt, ami plafon, mégis elment, mert kocsmárosként havonta tízezret ke­res. Az ilyen ajánlatokkal valóban nem tud a vasmű versenyezni, de az a kétezres létszámú hengerma nai Vasműtől is megvált. Ha a szűk, csaknem 50 százalékos volt ándormadarak” jöttek-mentek, a akik öt-tíz éve a hengerműnél engermai törzsgárda tavaly év­mondák között egyre több a régi eltávozásának okait keresi, 1—2 forintos órabér-ráígérésekkel sem. Most már a régi, nagy szak­tudású munkásokat is csábítják a le­hetőségek, csak kérdés, mivel lehet megelőzni a nagyarányú vándorlást? Milyen az axomi mikroklíma? A hengermű­gyár részlegvezetője, Hajdú András szerint három ténye­ző befolyásolja a munkásvándorlást. Az egyik, hogy a tervezett 6 forin­tos napi átlagbérnövekedés a terme­léskiesések miatt csak harmadában valósult meg eddig. Az idén három hónapban csak 10 százalék mozgó­bért kaphattak a munkások, mivel ennek mértéke a termelési értéktől függ. Emellett a meleghengerműben 5 százalékos — jogos — normaszi­­gorítást is végrehajtottak.­­ A törzstagok felmondásának csak egyik oka az, hogy a vártnál kisebb mértékben emelkedtek a bé­rek — magyarázza a gyárrészleg­­vezető. — Egyedül több pénzzel nem vethetünk gátat a munkásvándorlás­­nak, mellé a munkahelyi légkör ja­vítása is szükséges. Általában mond­hatom, hogy vezetőink időnként ügyetlenül, következetlenül nyúlnak a munkásokat érintő kérdésekhez, sok még a szervezetlenség, nem a megfelelő bánásmódot alkalmaz­zák. Ez is okoz annyi zavart, sér­tődést, mint az anyagiak. A har­madik ok a zsarolók, akik nem akarnak elmenni, csak így próbál­nak nagyobb bért kicsikarni. Nem is a legjobb munkások ezek, viszont szomorú, hogy sok esetben célt érnek és jogos elégedetlenséget keltenek környezetükben. Miért mondanak föl? A hengerműben a rossz munka­helyi légkörre, a megértés hiányára több példát is tudnak. Legtöbben a spirálcső üzemet említik, ott is a nagy port kavaró Gulyás-ügyet. Anélkül, hogy a szerteágazó, bonyo­lult esetet részleteznénk, tudni kell, hogy Gulyás János kiemelt vezető­hegesztő volt, akit nemrégen a cso­portvezető utasított: végezze el szabadságon lévő lángvágó munká­­­ját is. A gyártógépen hárman, tehát minimális létszámmal dolgoztak, Gu­lyás azt válaszolta, hogy ő vezető­hegesztő, tehát nem csinálja. Ugyan­akkor joga volt a két spirálcsőgép személyzetét átcsoportosítani, azt ja­vasolta: a másik gépről a belső var­ratvizsgálót bízzák meg, annak is megvan a lángvágói képesítése. Ehelyett beavatkozott a művezető, az üzemvezető, nyolc órára leállították a­ termelést Gulyásék gépén, őt pe­dig munkamegtagadás címén alacso­nyabb munkakörbe helyezték. — Éppen egy hasonló eset miatt kaptam írásbeli figyelmeztetőt és büntetést nemrégen — védekezik Gulyás János. — Az üzemvezető utasítása lényegében az volt, hogy a vezetőhegesztő elsősorban a gép­pel, a termeléssel törődjön. A fe­gyelmi után felmondtam és döntő­­bizottság elé vittem az ügyet. A döntőbizottság Gulyás Jánosnak adott igazat, ismét lett, így felmondását vezetőhegesztő visszavonta. Marad, de keserű szájízzel, s azt mondja, nem ő az egyedüli. Gyulai József belső varratvizsgáló, fiatal technikus: — Háromnegyed évig vezetőhe­­gesztő voltam. Kezdeti gyakorlatlan­ság után kezdtem belejönni. Akkor jött a Gulyás-ügy, az ő helyére új ember került. Amikor Gulyás vis­szakerült, a mi műszakunkba tették. Idejött, és azt mondta, hogy ő lesz itt a vezetőhegesztő. Ott sétált a cso­portvezető, a művezető, semmit sem szóltak nekem a döntésről, nem is indokolták. Elismerem, hogy Gulyás jobb vezetőhegesztő, de ez nem el­járás. A fiatal technikus felmondott, el­megy lakatosnak a mezőfalvi tsz le­mezvágó műhelyébe. A spirálcső üzemben 2600 forintot keres, nem jár jól, viszont Mezőfalván futbal­loz­i­k és munkaidő-kedvezményt kap mellé. A pártsxorvaxot jelzése A szervezetlenséget, a következet­len vezetést, a rossz üzemi hangula­tot látja az üzemi pártszervezet is. A hónap elején az alapszervezet ve­zetősége feljegyzést juttatott el az üzemvezetőnek, a gyárrészlegi ve­zetésnek és a gyárrészlegi pártbi­zottságnak, amelyben jelzi a terme­lési, szervezési és vezetési hibákat. Tőke László párttitkár az alábbiakat mondja az üzemi állapotokról. — Van túlzás is a vélemények­ben, viszont az igaz, hogy alacsony­­színvonalú, nem megfelelő a veze­tés, a termelés szervezése, követke­zetlen, kapkodó a bánásmód. Ezért nem az üzemvezető felelős egyedül, rész­ben a spirálcső üzem­anyagellá­tási, programozási, értékesítési gondjaiból fakad az idegesség, kap­kodás. Viszont írásbeli figyelmezte­tők, megrovások tömegével nem lehet jól irányítani. Nálunk csoport­vezető, vezetőhegesztő, általában produktív, húzó­ember, nincs is évente két-három fegyelmi nélkül. A baj az, hogy ezeket akkor oszto­gatja az üzemvezető, amikor valami baj van a termeléssel és akiket ak­kor elkap apró-cseprő vétségeken, válogatás nélkül kijut nekik. Utána az­tán ugyanazt esetleg elkövetheti bárki, következmények nélkül ma­rad. A műszaknaplót kell csak fel­lapozni ahhoz, hogy ellentmondó utasításokat, ismétlődő feladatokat, észrevételeket lássunk, de számon­kérés nincs. — Véleményt ritkán kér tőlem az üzemvezető, ha kéretlenül mondom, akkor támadásnak veszi. Itt volt

Next