Dunaújvárosi Hírlap, 1971. március (16. évfolyam, 18-26. szám)

1971-03-16 / 22. szám

Gyenge csatárjáték D. Kohász - Salgótarján 0:0 Mintegy két és fél ezer néző előtt, Müncz játékvezető sípjelére az aláb­bi összeállításban kezdtek a csapa­tok: D. Kohász, Papp — Formaggini, Huppert, Faji — Nagy E., Nagy F. Somogyvári — Simon, Csörgő, Már­­tha, Kovács. Salgótarján: Szőke— Gecse, Kmetty, Vertig, Szalai, Horváth, Kriskó, Ré­pás, Kajdi, Básti, Jeck. Viszonylag jó talajú pályán, enyhe szélben kezdődött a találkozó. Az el­ső tíz percben óvatosan játszott mindkét csapat. Igyekeztek kipuha­tolni egymás gyengéit. Nagy B. Bás­­tit, Somogyvári pedig Szalait követ­te. Az iram jó, a színvonal gyenge volt. Nagyon sok volt mindkét olda­lon a rossz indítás, a nézők sokat bosszankodtak. Az első parázs jelenet a vendégek kapuja előtt adódott a 15. percben. Egy bal oldali beadást Csörgő nagy helyzetben néhány lépésről Szőkébe bombázott. A kipattanó labdát Ko­vács keresztbelőtte a kapu előtt. Si­mon lekezelte és az ötös sarkáról ka­pu fölé rúgta. A vendégek szemmel láthatóan vé­dekezésre, az egyik pont megszerzé­sére rendezkedtek be és a középpá­lyát átengedték a Kohásznak. A 16- os közelében azonban határozottan romboltak és sikerült is kifejelniük vagy kivágniuk a Szőke kapuja felé tartó labdák nagy részét. A 26. percben Csörgőt vágták fel a 11-es pont közelében, a játékvezető azonban továbbot intett. Néhány perccel később Mártha lőtt fordulás­ból alig valamivel Szőke kapuja fö­lé majd válaszképpen Papp kapujá­nál, a gólhelyzetbe keveredett Kajdi lövése került az alapvonalon túlra. A 35. percben újabb nagy helyzet maradt kihasználatlanul a vendégek kapuja előtt: Kovács bal oldali be­adását Mártha lőtte kapura. Másod­percekig a tarjániak ötösén pattogott ide-oda a labda, de a védők menteni tudtak. A félidő utolsó perceiben ki­­tám­adtak a vendégek és két szögle­tet harcoltak ki. A másodikat Básti lőtte be. Ruppert előrevetődve kife­jelte a labdát, az Horváth elé került, a középpályás nasrv lövését Papp ügyesen védte. A félidő utolsó gól­szerzési lehetőségét Nagy E. hagyta ki: egy, Mártha fellökéséért megítélt szabadrúgást lőtt a sorfal mellett a kapu mellé. A szünetben a figyelmes szemlé­lődő több komlói szakvezetőt és ak­tív játékost, Lantos edzőt, Lazaridiszt, Bordácsot és másokat vehetett észre a nézőtéren. Ellenfélnézőbe jöttek... Szünet után nagy fölénybe került a Kohász. Még Faji is a vendégek térfelén tanyázott. Csatáraink ügyet­lensége miatt azonban sorra marad­tak ki a gólszerzési lehetőségek. A vendégek remekül megszervezték vé­delmüket és hárítani tudták a nem túlságosan veszélyes Kohász-akció­kat. Az 53. percben Nagy E. lövését fogta Szőke majd Formaggini beadá­sát lőtte Somogyvári kapu fölé. Csa­patunk fölénye szögletekben fejező­dött ki. De amíg mindenki a táma­dással volt elfoglalva, addig elfeled­keztek a Kohász-játékosok a véde­kezéstől. A 62. percben például Kaid­ lövése nyomán alig kerülte el a lab­da Papp kapujának jobb alsó sarkát. A félidő derekán a védőkre is kez­dett átragadni a csatáro­k bizonyta­lankodása, határozatlankodása. A tarjániak felismerték a kínálkozó lehetőségeket és egyre gyakrabban lendültek támadásba. A 69. percben maradt ki a mérkő­zés legnagyobb helyzete: Kovács be­adását Mártha Simon elé továbbí­totta, a szélső azonban három-négy méterről a jobb oldali kapufa mellé bombázott. ra Ekkor Fejes edző friss erők pálya­küldését tartotta célszerűnek: Nagy F. és Simon helyét Somogyi és Cseh foglalta el. A cserék azonban majdnem balul sikerültek, mert a két új­­ játékos percekig nem találta helyét.­­ Nagy Ervin cselezte át magát a tarjáni védőkön, de az akció befeje­zése nem sikerült: 14 méterről csú­nyán fölé lőtt. Válaszképpen a bá­nyászok lendültek előre: Szalai lab­dáját Básti kapta, a beívelt labdát Kriskó az üres kapu mellé gurította. Az utolsó negyedóra változatos já­tékot hozott. Egy alkalommal az elő­retörő Jeck került góhelyzetbe, de labdája elkerülte Papp kapuját. * Bírálat: A gyér bányász támadá­sok többször is alaposan megkever­ték csapatunk védelmét, egyedül Ruppert volt biztos pont. A kö­zéppályások közül Somogyvári játszott a legjobban. Fáradhatatlanul szerelt, és a támadásokból is dereka­san kivette részét. Nagy Ervin vál­tozó teljesítményt nyújtott. A csatár­sorban Kovács igyekezete és be­adásai dicsérhetők. A többiek gyen­gén játszottak. Somogyinak és Cseh­­nek nem volt ideje játékba lendülni. A tarjáni csapatból Kmetty, Sza­lai és K­a­j­d­i volt a legjobb. Müncz játékvezető határozottan nagyvonalúan, néha fordítva bírás­kodott. A csapat szerdán a D. Papírral ját­szik előkészületi mérkőzést. A labdarúgó NB I. állása A 69. percben Simon hagyta ki a Kohász legjobb helyzetét. 1. V. Dózsa 17 10 4 3 47-18 32 2. Vasas 17 U 2 4 40-14 30 3. FTC 17 8 5 4 26-13 29 4. MTK 17 7 8 2 30-21 29 5. Honvéd 17 8 4 5 30-19 27 6. Csepel 17 4 9 4 17-18 23 7. DVTK 17 7 4 6 18-29 23 8. Pécs 17 4 9 4 17-16 22 9. SBTC 17 7 5 5 27 -25 21 10. Tatabánya 17 6 4 7 22-21 20 H. ETO 17 8 2 7 19-21 19 12. Videoton 17 4 8 5 14-18 19 13. Haladás 17 5 4 8 22-30 17 14. Komló 17 4 4 9 18-31 1 ¥ 15. Dunaújváros 17 2 4 11 13-35 12 16. SZEOL 17 2 2 13 10-41 7 Sporthírek A DKSE női tornászai közül hatan (Barczi, Hajas, Lővinger, Nagy J., Szabó és Varga) Horváthné, Elek Anna edző vezetésével II. osztályú pontozó­bírói vizsgát tettek 14-én Székesfehérváron. Minősítésük ered­ményeként ezentúl a dunaújvárosi női tornaversenyekhez nem kell Bu­dapestről pontozókat kérnie a szak­osztály vezetőségének. * Technikai minimum vizsgát tettek a D. Elemgyár ökölvívói. Az új szak­osztály 17 tagja bizonyította be, hogy megérett a versenyzésre. A vizsgázók nemcsak a sportkövetelményeknek, hanem az intelligencia-vizsgán is megfeleltek. Ez utóbbi tény a szak­osztályban folyó oktató-nevelő mun­kát dicséri. Sportolók nyerték a sportvetélke­dőt. Jól sikerült sporttörténeti vetél­kedőt rendezett szombaton a vasmű­­energia - gyárrészleg KISZ és szak­­szervezeti bizottsága. A sporttémájú kérdések felölelték városunk, hazánk sportját, az olimpiák és a labdarúgó­sport egész területét. A győzelmet a Czigler Ernő, Pel­­sőczy András és Tóth János összeté­telű csapat szerezte meg. A második helyet a Pánczél, Czukóczi, Melkvi hármas hódította el. * Kilián-pontokért — minden sport­ágban. Az MTS városi tanácsának tömegsport-bizottsága a Kilián-moz­­galom felújítását, határozta el. Az erőműből kettőszázöten, a hen­germűből pedig 120-an jelentkeztek eddig. A tömegsport-bizottság továb­bi üzemrészek, vállalatok, intézmé­nyek dolgozóinak jelentkezését vár­ja. (Vasmű út 41, fszt 5—7J 6 1971. március 16. * kedd Nagyarányú vereség az NB I-es bemutatkozáson Asszalitenisz eredmények Megkezdődött vasárnap az asztali­­tenisz­ idény. A D. Ruhagyár újonc NB I-es férfi csapata Budapesten a Pénzügyőr ellen nem várt, nagy­arányú vereséget szenvedett. Az NB I-es légkörben elfogadott dunaújvá­rosiakat a szokatlanul kemény Bar­na-asztal is zavarta. A Pénzügyőr erőfeszítés nélkül győzött az idény­­nyitón. Győztek: Müller, Herendi­­ (5-5), Hubik, Hagyák, (4-4), Haraszti (1), illetve Sebestyén (2), Horváth, Grósz, Ignácz, Török (1-1). Az asztalitenisz NB III-ban a D. Kohász lelépte a gyenge játékerőt képviselő Fűzfő csapatát. A vasmű kultúrteremben rendezett találkozón Szeri, Szigeti, Zsákai négy-négy, Mencze három győzelmet szerzett. A tartalékbajnokságban: Salgótarján • II. Kohócz 2:1 (hl) NB I-es tartalékbajnoki labdarú­gó mérkőzés. Tömegsporttelep, vezette Jurinko­vits. Salgótarján: Magyar (Szikora) — Baranyai, Csikós, László, Lisztóczky Kokinda, Loch (Jávori), Bartha, Szoó, Angyal, Kökény. Dunaújváros: Mohács (Peltzer) — Ambach, Medvegy, Debreczeni, Bo­­romissza, Mihály, Czigler, (Szabó I.), Szabó S., Bartók, Vajda, Harangi (Szilágy). Gólszerzők: Szoó, Bartha, illetve László öngól. A D. Kohász szerezte meg a ve­zetést. A vendégek kiegyenlítettek és biztosan győztek a két 11-est ki­hagyó (Szabó S., Harangi) D. Kohász felett. Jók: Lisztóczky, Bartha, Csikós, illetve Mihály, , Győzelem sakkban O. Kohász-Tatabánya 8:6 A vasárnapi fordulóban a D.­­Ko­hász sakkozói alaposan visszavágtak a bán­yászcsapatnak a tavalyi vere­ségért. Különösen az utolsó táblá­sok tettek ki magukért. Pais—Baráti döntetlen, Marton— Szüts 1:0, Zsigmond—Hornyák 0:1, Brayer—Szirma döntetlen, Könye— Szabó 0:1, Bauer—­Laczó 1:0, Laza­­­nyi—Blaskovits döntetlen, Gérecz—■ Finta döntetlen. Dér—Fekete 0:L Kardos—Lángos 1:0, Jovanovics— Nagypál 0:1, Grosch—Pongrácz 1:0, Tóth—Ignits 1-0, Nagy—Székely 1:0. Fejér megye 1971 évi sakkbajnoka: Pala Nimród (U. kohans) A megyei egyéni sakkbajnokság szombaton fejeződött be Székesfehér­váron. A D- Kohász versenyzői jól helytálltak: mind az öten a mezőny első felében végeztek. Fejér megye bajnoka: Pars Nimród (DKSE) 9 pont, 2. Zsigmond­­ Károly (DKSE) 7 pont, 3. Fehér Ferenc (Szív. Építők) 6,5 pont, 4. Marton János (DKSE) 6,5 pont, György (DKSE) 6,0 pont, 5. Hingyi 6. Gérecz Károly (DKSE) 6 pont, 7. Kárpát Aurél (Videoton)­ 5,5 pont, 8. Reiter László (Videoton) 5­ pont, 9. Tvaruskó László (Videoton) 4,5 pont, 1. Korcs­­ma György (Szív. Építők)­­3,5 pont, 11. Lemer Ignác (Videoton) 2,5 pont. nii .■.. —— .....i •— Kilenc­százötven a mezei futóbajnokságon Vasárnap délelőtt ragyogó idő­ben, de rendkívül nehéz talajon rendezték meg az idei mezei futó­bajnokság városi döntőit a Kádár­völgyben. A hirtelen beköszöntött tavaszias időjárás hatására a talaj legfelső egy-két centiméteres rétege felengedett, s az agyagos, nedves felszín csúszóssá vált. A domboldalon a versenyzőknek lejtő s nemcsak a győzelmekért, hanem így talpon maradásért is meg kellett küz­­­deniük. A nehéz terep, és a nagy küzdelem igazolja a nagyszámú leállást is. Az viszonylag elindult közel kilenc és félszáz versenyző kö­zül mindössze 730-an értek célba. A fiatalabbak mezőnyeiben szinte még az utolsó métereken is óriási küzdelmek alakultak ki a győzelem, illetve a helyezések megszerzéséért, míg az idősebb korosztályokban már voltak szép elfutások, sőt lekörözé­­sek is. Imponáló volt Csorba Irén és Géri Károly könnyed futása, ne­kik szinte a táv kezdetétől csak az óra volt az ellenfelük. A mezőnyt messze megelőzve, külön versenyt vívtak egymással, mint örök riváli­sok, Czobor Valéria, és Bondor Má­ria, valamint a fiúknál Dobóvári Zoltán és Szabó János. Az ötezer méteres mezőnyben együtt indultak a 17 éves fiúk a felnőttekkel, így alakulhatott ki az első méterektől kezdve óriási küzdelem a győzele­mért Telekes Sándor és Fekete Já­nos között. Telekesnek csak az utol­só körben sikerült biztosítania a győzelmét, s mintegy 20 méterrel megelőzve Feketét a célba érnia. Az egyes futamok eredményei: Férfiak: Felnőttek S000 m.: 1. Telekes (DKSE), 2. Bárnaki (MAFC), 3. Paszternák (DKSE). Csapatban: 1. DKSE 17 évesek, 5000 m.: 1. Fekete (II. sz. Gimn.), 2. Hérig S (ITSK), 3. Hajdú (ITSK). Csapatban: 1. (II. sz. Gimnázium és Szakközépiskola). 16 évesek, 4000 m.: 1. Géri (II. sz. Gimn.), 2. Valaczka (Ép. Szakm. isk.), 3. Orha (ITSK). Csapatban: 1. ITSK. 15 évesek, 3000 m.: 1. Dobóvári (Münnich Gimn.), 2. Szabó (Mün­­nich Gim­n.), 3. Kanalas (Mező Imre ált­al fej. Csapatban: 1. Nagykarácsony. 14 évesek, 3000 m.: 1. Kiss (József A. isk.), 2. Mayer B. (Barátság isk.), 3. Tüske (Szórád M. isk.). Csapatban: 1. Ságvári isk. 13 évesek, 2000 m.: 1. Horváth L. (Ságvári isk.), 2. Simon (Ságvári isk.) 3. Takács (Perkáta). Csapatban: 1. Ságvári isk. 12 évesek, 1500 m.: 1. Orbán T. (Perkáta), 2. Szenczi (Vasvári), 3. Bitó (Perkáta). 11 évesek, 1200 m.: 1. Török (Vas­vári), 2. Német (Nagykarácsony), 3. Kőszegi (Perkáta). Csapatban: 1. Perkáta. 10 évesek, 800 m,.: 1. Viczkó (Per­káta), 2. Bakos (Ságvári isk.), 3. Pa­­lotási (Perkáta). Csapatban: 1. Perkáta. Nők: 17 évesek, 1500 to.:­ 1­. Csorba (ITSK), 2. Hemcő (ITSK), 3. Hor­váth E. (ITSK). Csapatban:­ 1. ITSK. 16 évesek, 1300 m.: 1. Czobor (Münnich Gimn.), 2. Bondor (Mün­nich Gimn.), 3. Bakos (ITSK). Csapatban: 1. ITSK. 15 évesek, 1000 m.: 1. Kincses (Nagykarácsony), 2. Kovács (Duna­­f­öld­vári Szöv. SE), 3. Sebestyén (N­agy­karácsony). Csapatban: 1. Nagykarácsony. 14 évesek, 1000 m.: 1. Szokolai (Móricz isk.), 2. Túri (Nagykará­csony), 3. Balázs (Perkáta). Csapatban: 1. Nagykarácsony. 13 évesek, 800 m.: 1. Héring K. (Vasvári), 2. Kucsera (Móricz), 3. Eizenberger (Szórád). Csapatban: Ságvári. 12 évesek, 800 m.: 1. Peitler (Ság­yán),­ 2. Vörös (Perkáta), 3.­ Orbán E. (Perkáta). Csapatban: 1. Perkáta. ■ 11 évesek, 600 m.: 1. Török E. (Ságvári), 2. Csonka (Ságvári), 3.­­Oláh A. (Nagykarácsony). Csapatban: 1. Ságvári ált. isk.: 10 évesek, 500 m.: 1. Orbán Zs. (Perkáta), 2. . Czeiler (Nagykará­csony), 3. Szekeres (Perkáta). Csapatban: 1. Ságvári I. A városi mezei futóbajnoksággal egyidőben együtt bonyolította le a KISZ járási bizottsága a Tanácsköz­társaság mezei versenyét 3000 mé­teres távon. A versenyt Csizmarek Pál (Ráckeresztúr) nyerte Szabó (Előszállás) és Zsigmond (Ercsi) előtt. A csapatversenyben Előszállás sze­rezte meg az elsőséget. H — h: Izgalmas befutó ezer méteren: Szokolai pár lépéssel nyert a nagy kará­csonyi Túri előtt

Next