Dunaújvárosi Hírlap, 1972. október (17. évfolyam, 79-87. szám)

1972-10-20 / 84. szám

8. oldal Könyvtárigazgatók országos értekezlete Az úgynevezett A-típusú könyvtárak igazgatói minden negyedévben értekezletet tartanak módszertani, könyvtárépítési, képzési és to­vábbképzési kérdésekről. Az idén ősszel a miskolci új megyei könyvtár adott ott­hont az október 17. és 19. között megtartott értekezlet­nek, amelyen a mi A-típusú városi könyvtárunkat Venesz Béla igazgató, és helyettese, Varga Zsuzsa képviselte. a A konferencia első napján könyvtárképzésről­­ és továbbképzésről folyt vita; ennek eredményeképpen ja­vaslat született arra, hogy — a minisztériummal egyetér­tésben — a következő okta­tási évtől kezdve megformál­ják a közép- és felsőfokú képzést. Újdonságnak fog számítani, hogy mind főis­kolai, mind egyetemi nívón két élő nyelvből kell a könyvtárosoknak felsőfokú nyelvvizsgát­­ tenniök, s kép­zésük során speciális könyv­tárosi stúdiumok mellé egy humán vagy természettudo­mányi szakot is kell ven­niük, s szigorlatoznak kell belőle — a következő könyv­táros generáció tagjai tehát például a fizika, a matema- Új iskolák a járásban Tízmillió forintos állami támogatással, összesen 12 millió forintos költséggel új iskolát építenek Perkátán­ Az új, 12 tantermes iskola építését még az idén meg­kezdi a Fejér megyei Taná­csi Építőipari Vállalat. Iváncsán szintén ebben az évben kezdik el építeni az új, hattantermes iskolát, 6,3 millió forintos költséggel- Országos diákparlament Székesfehérváron Székesfehérváron rendezik meg az idei országos diák­parlamentet. A Művelődés­ügyi Minisztérium közremű­ködésével, az alsóbb szintű tanácskozások után no­vem­­­ber 23. és 27. között tartják meg az országos tanácsko­zást- amelyen kétszáztíz fia­tal hat szekcióban ülésezik majd. Áramszünetet okozott a viharos szél A szerdai orkánszerű szél zavart okozott az áramszol­gáltatásban. Zárlatossá vált a járás északi községeit ellá­tó 20 kilovoltos távvezeték. Mintegy negyedórás áram­szünet volt emiatt Pusztasza­­bolcs, Besnyő, Iváncsa, Be­loiannisz községekben és A Adony egyik részén. Az ala­csony feszültségű hálózat ve­zetékeit is egymáshoz ver­­deste sok helyen a viharos szél,­­ ezért fél-egésznapos áramszünet volt Pusztasza­­bolcs, Perkáta, Rácalmás községek egyes részein. DÉDÁSZ szerelői még szer­­­dán hozzákezdtek a hálózat­helyreállításához. Felborult egy teherautó , nem törtek össze a képcsövek A szembejövő forgalom miatt lemondott előzési szán­dékáról és fékezés közben az útpadkára sodródott teher­autójával Ercsi határában a 6-os főközlekedési úton H­o­r­á­n­s­z­k­y János nyírpi­lisi lakos szerdán délután. Az útpadkáról vissza akarta kormányozni a kocsit, de az felborult az úttest közepén. Személyi sérülés nem tör­tént, a teherautóban három­ezer forintnyi kár keletke­zet. A teherautó televízió­képcsöveket szállított, szakszerű csomagolás megóv­­­ta a szállítmányt, a képcsö­vek nem törtek össze. tika, a geológia, a történe­lem, a pszichológia területé­nek alapos ismerői, a szó szoros értelmében vett szak­emberek lesznek. A konferenciának második és harmadik napján előadá­sok hangzottak el a biblio­gráfiai tevékenység korsze­rű formáiról, és a helytör­téneti kutatás anyagáról és módszereiről. ♦ Dunaújvárosi résztvevő a nemzetközi ifjúsági cuk­rász- és hidegkonyhai verse­nyen. Október 22-én utazik Várnába Tóth Dezsőné, a Dunavidéki Vendéglátó Vál­lalat dolgozója, aki tagja a nyolctagú magyar csapatnak. A nemzetközi versenyen csaknem mindegyik európai ország részt vesz.­­ Kevesebb sör fogyott a Sörkertben. Tavasszal II. osztályú vendéglővé „lépett elő” a Sörkert. A tavalyi év első háromnegyedévéhez vi­szonyítva 28 százalékkal ke­vesebb szeszesital míg az ételforgalom fogyott, 35—36 százalékkal emelkedett. Szeptember közepétől elfo­gadják a Dunai Vasmű étke­zési hozzájárulási jegyeit + Kubai fiatalok Dunaúj­városban. A kubai ifjúsági szövetség központi bizottsága titkárának vezetésével há­romtagú delegáció érkezé­sét várják ma a Dunai Vas­mű KISZ-bizottságán. vendégek megtekintik a ko­­­hászati kombinát néhány üzemét­­ és tájékozódnak a dunaújvárosi munkásfiatalok mozgalmi életéről. + Évadzáró klubestet tar­tott a beloianniszi tánc­­együttes október 16-án, hét­főn. R­a­p­t­i­s­z Kosztasz, a község Művelődési Házának igazgatója elismeréssel szólt az együttes munkájáról. A táncosok valóban nagy fel­adatokat vállaltak ebben az évben: három táncot tanul­tak meg, és tizennégyszer léptek fel a nyári hónapok­ban. ♦ Petőfi-emléktúra, kerék­párral. A Dunai Vasmű KISZ Bizottságának honvédelmi és sport munkabizottsága, vala­mint az agitációs és propa­ganda munkabizottsága Petőfi-ünnepségek keretében a emléktúrát szervez október­ 22-én, vasárnap. A fiatalok komppal kelnek át a Dunán, majd Szalkszentmártonba ke­rékpároznak, ahol megtekin­tik a Petőfi-múzeumot és koszorút helyeznek el a költő szobránál.­­ A Rosti Pál Fotóklub­ban október 23-án, hétfőn a klubnap keretében T­a­r­­­c­z­a­i Béla miskolci fotómű­vész kamarakiállításának anyagát mutatják be és be­szélgetést folytatnak az al­kotó művésszel. Tarczai Béla a klubnap keretében diapar noráma színes bemutatót is tart. A fotóművész kamara­kiállításának anyagát a du­naújvárosi közönség is meg­tekintheti a Városi Könyv­tár aulájában egy későbbi időpontban rendezett bemu­tatón. Dunaújvárosi Hírlap Ami a Deltából kimaradt... Tulajdonképpen ezt a ne­vet is viselhetné a vasmű klub újonnan induló elő­adássorozata. Ám nemcsak előadássorozatról van szó, hanem egy újszerű klubról is, ami a televízió Delta mű­soráról kapta a nevet. vasmű klub a Bányász—Ko­l­bász Egyesülettel együtt szervezi a Delta klubot, és a műszaki ismeretterjesztés új formáját kívánják ezzel lét­rehozni. Sok új, kohászati eljárást, technológiát, kutatá­si eredményről, módszerek­ről szóló filmet, információt ismernek a Delta műsor szerkesztői, munkatársai. A székreszabott adásidő, azon­ban nem mindig ad lehető­séget a bemutatásra és így számos, különösen kohászati szakemberek számára érde­kes újdonság nem kerülhet a tévénézők elé. A vasmű klubban szervezendő Delta klub — ami egyébként nem klubtagsághoz kötött, hanem nyilvános lesz — jó alkalom lesz arra, hogy műszaki is­mereteiket ily módon is gya­­rapíthasák az újszerű kohá­szati technológiai eljárások, kutatások iránt érdeklődők. A VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG fe­TANÁCS LAPJA ♦ Kinevezés. R­e­m­é­n­y­f­i Ernőt, a Dunai Vasmű szak­­szervezeti bizottságának ter­melési felelősét a szállító gyárrészleg vasútüzemének vezetőjévé nevezték ki.­ 4 A KISZ városi bizott­sága agitációs és propaganda munkabizottsága ma, ber 20-án értekezletet okta­tott a városi pártbizottság nagy­termében. Napirenden: a KISZ­ oktatási év indításá­nak aktuális feladatai. + A Dunai Vasmű nép­táncegyüttese egy hónap múlva­­­ mutatja be megala­kulásának huszadik évfordu­lója­­ alkalmából jubileumi műsorát. Addig is számos meghívásnak tesz eleget a táncegyüttes. Műsort adnak az öregek napján, a szociális otthon lakóinak ajándékmű­sorral kedveskednek, és if­júsági rendezvényen is tán­colnak. A főiskolások gólya­bálját a vasmű néptáncegyüt­tesének nyitótáncával kez­dik meg. A Mars és a Jupiter esetleges élővilága után nyomoznak világszerte az űrkutatás eddigi ered­ményei alapján a csillagá­szok és a biológusok. Meg­állapításaikról és feltételezé­seikről részletes­­ ci­kkben szá­mol be a Delta tudományos magazin új száma. Másik cikkében összefoglalja az atomfizika legfontosabb tisz­tázatlan kérdéseit, bepillan­tást enged a tengeralatti ré­gészeti kutatások, valamint az ókori csillagászati beren­dezések világába, ismerteti a legújabb utasszállító repülő­­géptípusokat, az új szovjet elektronmikroszkópokat, cik­ket közöl a telefon jövőjé­ről, a közlekedési útvonalak biztonsági berendezéseiről, a bénult zsigereket villamos­sággal gyógyító új magyar orvosi berendezésről, új ge­netikai ismeretek alapján elsőként kitenyésztett új ál­latfajról s színes képekben mutatja be a szőnyeg szere­pét a korszerű lakásokban. Delta-lexikon, számos hír­képes információ, találmány és újdonság teszi teljessé a lapot, amely ezúttal is száz­nál több — javarészt szí­nes — látványos fotót közöl. Időjárás jel fen­t és Várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhő­zet, szórványosan kialakuló havasesővel, hózáporral. A viharos északi szél átmeneti­leg mérséklődik. Hideg idő: Várható legmagasabb hő­mérséklet 4—9 fok között. Távolabbi kilátások reggelig: Szeles, hideg kedd idő, többfelé eső, havas eső, a he­gyeken havazás. Legalacso­nyabb hajnali hőmérsékletek mínusz 3— plusz két fok kö­zött. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 5—10 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter) csa­padék az ország területének 80 százalékán várható. Előadássorozat a Ho Si-Minh Klubban A jövő héttől három téma­körben szervezett előadá­s­­sorozatot a Ho Si-Minh If­júsági Klub. Október 24-én Klein András a KISZ VIII. kongresszusáról, október 26- án Rutai István az ifjúsági törvényről, október 31-én Topánka György a jó közös­ség kialakításáról tart elő­adást. Mindhárom előadá­son részt vehetnek nem klubtag fiatalok is. Az elő­adásokat este fél hétkor kezdik a klub Balog Ádám utcai helyiségében­ ♦ Társadalmi munka: Ala­posan túlteljesítették társa­dalmi munka­vállalásukat az üzemfenntartási gyárrészleg szerelőüzemének dolgozói. A vállalt 4800 óra helyett 11 ezer 800 órát teljesítettek ok­tóber 15-ig, főként a közpon­ti sporttelepen épülő sport­­csarnok szerelésévek Az üzem valamennyi dolgozója elérte az­­ aranyjelvényes szintet. Lieszkovszky József 1450 órát dolgozott ellenszol­gáltatás nélkül a kilenc és fél hónap alatt. A szocialista brigádok közül az Asztalos János szocialista brigád tag­jai bizonyultak legszorgalma­sabbnak: ők 5700 órát telje­sítettek. + Egy héttel később. A dunaújvárosi úttörők mára tervezett parlamentjét egy héttel későbbre halasztották. Az úttörőparlamentet a jövő hét péntekjén, október 27-én tartják a tanácsház földszin­ti üléstermében, délután két órai kezdettel. + Nics János, országgyű­lési képviselő tart előadást az országgyűlés munkájáról, hétfőn 18 órakor a Hazafias Népfront III. körzetének klubestjén a Béke Étterem emeleti presszójában. Ezután dr. J­á­v­o­r­k­a Ferenc algé­riai utibeszámolóját hallgat­hatják meg az érdeklődők, amelyet filmvetítés egészít ki. ♦ Diákparlament: Szerdán délelőtt tartották diákparla­mentjüket a II. Gimnázium és Szakközépiskola tanulói. Az iskola KISZ-bizottságá­­nak titkára Virág Katalin tartott beszámolót a KISZ- munkáról, Engloner Gyu­la igazgató pedig az ifjúság­­politikai és oktatáspolitikai határozat végrehajtásának feladatairól szólt a diákpar­lamenten. Az „expozékat” in­terpellációk követték, majd megválasztották a megyei diákparlamentre az iskola küldötteit. Székesfehérváron a Fejér megyei középiskolá­sok diákparlamentjén Ka­tona Ernő, K­o­h­u­t Gábor, O­r­o­s Anikó és S­u­b 1­a Imre képviseli a dunaújvá­rosi II. Gimnázium és Szak­­középiskola tanulóit. Mennyit költünk szolgáltatásokra? Sokan veszik igénybe Du­naújvárosban a Vegyesipari Vállalat szolgáltatásait. Na­ponta 2500—2800 ember for­dul meg a vállalat különbö­ző üzleteiben, műhelyeiben­ Városuflk lakói, a legifjab­­baktól a legidősebbekig, évente 266 forintért veszik igénybe a szolgáltatásokat­ A legtöbbet — a számok alpján — szépítkezcane­k51­­tjeik, mert átlagosan min­denki 97 forintot hagy éven­te a fodrászüzletekben. Az első helyet elfoglaló szolgál­tatás feltehetően a dunaúj­városi lányok, asszonyok jó­voltából „vívta ki” ezt az előkelő helyet. Patyolatra, ruhamosásra- tisztításra évente egy-egy dunaújváro­si lakos hetven forintot költ. A legkevesebbet cipőcsinál­­tatásra fordítjuk, mindössze évente két forint hetven fil­lért. i Új üzlet a Ságvári II. városrész lakóinak Tegnap délelőtt új­ üzlet nyílt a Ságvári városrészben. A Dunaújvárosi Munkásszövetkezet erejéhez mérten törekszik a lakosság jobb ellátására. Legutóbb a motorjavító műhely helyén nyitott üzletet, ahol műszaki cikkeket, cipőket, női, férfi- és gyermekruhákat árusítanak. Az üzlet belsejében butik is nyílt, ahol egyedi, különleges ruhákat, divatcikkeket is vásárolhatnak az érdeklődők. Az új üzlet megnyitásával a Weiner Tibor körút sarkán levő ABC-áruházban több helye lesz az élelmiszereknek. Magas daru a magasban A 3-as léghevítő tetején, 31 méteres magasságban mű­ködik majd az a­ 13 tonna te­herbírású, 20 tonna önsúlyú Derrick-daru, amelyet az 1-es és 2-es léghevítő javítá­sánál használnak a­ jövő hó­naptól. A csehszlovák gyárt­mányú, Ózdról gép összeszerelését kölcsönkért néhány napja kezdték meg a kocsi­javító üzem szakemberei. A teljes összeállítás után teher­­próbával ellenőrzik a fát, és egy lánctalpas man­dara segítségével a léghevítő tete­jére emelik a 27 méter ma­gas szerkezetet. + Kiállítások: A Vörös­marty György Könyvtárban, Dózsa életét bemutató ki­állítás a hónap végéig tart nyitva. November elején Illyés Gyula műveit mutat­ják be kiállítás keretében, majd pedig a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tisz­teletére rendeznek kiállítást a könyvtárban.­­ Jugoszláv néptáncosokat várnak november elejére Mezőfalvára. A negyven fia­tal, öt napot tölt a községben, s több alkalommal is fellép­nek. A mezőfalvi táncosok a jövő nyáron viszonozzák a látogatást. + Nyugdíjasoknak. Helyes táplálkozás idősebb korban címmel dr. Buga László — a rádióból is ismert tanács­adó-orvos — tart előadást a nyugdíjas klubban október 24-én, délután négy órakor. + Elkészült a Steinmetz Miklós Ifjúsági Klub mű­szaki és berendezési terve. Az üzemfenntartási gyár­részleg fiataljainak pince­klubját két ifjú tervező E­r­­d­é­s­z László és Fried­rich Ferenc készítette el társadalmi munkával. Illaziiiai&i DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Október 20—22-ig: Har­minckét nevem volt. Magyar film. (Korhatár nélkül!)­­Október 21-én: Art Kino. Alphaville. Francia—olasz film. (Csak 14 éven felüliek­nek !) Október 23—25-ig: Kecs­keszarv. Bolgár film. (Csak 18 éven felülieknek!) MATINÉ Október 22-én: Maga tet­szik nekem. Színes, NDK ka­landfilm. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ Október 20-án: Fel a fej­jel. Magyar film. (Korhatár nélkül!) Október 21—22-ig: Har­minckét nevem volt. Magyar film. (Korhatár nélkül!) Október 23—24-ig: Fanto­­mas a Scotland Yard ellen. Angol film. (Korhatár nél­kül!) 1972. október 20., péntek Izsákon szüretelnek a spirálcsőgyártók A Dunai Vasmű spirálcső üzemében pénteken és szom­baton a TMK-sok végzik el a szükséges javításokat- kar­bantartják a berendezéseket. A spirálcsőgyártó dolgozók a pénteki szabadnapot is munkával töltik. Huszonöten Izsákra kirándulnak közü­lük, a helyi termelőszövet­kezet szőlőjét szüretelik majd. Ez segítség a téesz­­­nek, de a vasműsök sem jár­nak rosszul, hiszen őszi me­zőgazdasági munkáknál kézi munkaerőnek nagy ér­­­téke vann és alaposan meg is fizetik. A szüretelő spirál­csőgyártók szombaton már itthon lesznek, munkahelyü­kön segítenek a TMK-sok­­nak. ♦ Jubileumi évkönyvek: Alapításának huszadik év­fordulóját ünnepli ez évben a középfokú kohóipari tech­a­nikum és tizedik jubileumát felsőfokú technikum, il­letve a műszaki főiskola. Ez alkalomból két évkönyv ké­szül, amelyek tartalmazzák a technikum és az FKT két, illetve egy évtizedes történe­tét, legjellemzőbb adatait. Az évkönyveket a főiskola házinyomdájában készítik. + Mesedélelőtt. A Vörös­marty Könyvtárban a legif­jabb olvasóknak, az általá­nos iskolás gyerekeknek me­­sedélelőttöt tartanak hétfőn, október 23-án, 10 órakor. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetemet fejezem ki a Dunai Vasmű pártbizott­ságának, közvetlen elvtár­saknak és mindazoknak, akik édesanyám, JAKO ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, részvétükkel mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló fia (2556) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a kedves ismerősöknek, barátoknak, munkatársaknak, akik sze­retett férjem és édesapám, KÖRMENDI ERNŐ temetésén részt vettek, sír­­­jára koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban együttéreztek. Gyászoló felesége és fia (2569) DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP Az MSZMP Városi Bizottsága és a Városi Tanács lapja Főszerkesztő: Nagy Jenő Kiadja: a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Sógorka Béla Szerkesztőség: Dunaújváros, Lenin tér Telefon: 160-10, 165-11 Terjeszti a Magyar Posta Előfizetés­ díj egy hónapra S­őt Előfizethető a helyi posta­­hivatalokban és kézbesítőknél Fejér m Nyomdaipari vállató dunaújvárosi telepe Index: 25.907

Next