Dunaújvárosi Hírlap, 1973. október (18. évfolyam, 79-87. szám)

1973-10-05 / 80. szám

6. old­at Dunaújvárosi Hírlap Egyre több fiatalt vonz a tömegsport A honvédelmi- és sportbizottság tevékenységét vizsgálta a KISZ városi bizottsága . Az MSZMP Központi Bi­zottsága a testnevelés és sport fejlesztésével foglalkozva ha­­­tározatban mondta ki, hogy lakosság testnevelésének fejlesztése az egész társa­dalom érdeke és feladata. E célkitűzések megvalósításá­ban az összes érdekelt állami és társadalmi szervek össze­fogására, akcióegységére hív­ta fel a figyelmet. Dunaújvá­rosban az MSZMP KB hatá­rozatának megvalósítására — a városi pártbizottság intéz­kedése alapján —, 1970-ben létrejött a városi tömegsport­bizottság. . Ebben a városi sportfelügyelőség, az MHSZ, a szakmaközi bizottság és a KISZ közösen törekszik, hogy a fiatalok honvédelmi felké­szítésének és a tömegek mi­­n­él szélesebb körű sportolása érdekében az iskolák és az üzemek sajátosságainak, ér­deklődési körének megfelelő programot dolgozzanak ki. — Állapítja meg az a jelentés, amely a KISZ városi bizott­ságának végrehajtó bizottsá­ga előtt hangzott el néhány nappal ezelőtt, és amely a KISZ-bizottság honvédelmi és sportbizottságának a KISZ VIII. kongresszusa óta kifej­tett tevékenységét összegezte. A KISZ városi bizottságá­nak honvédelmi és sportte­vékenységét a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség VIII. kongresszusán elfoga­­­­dott határozatok, valamint az 1971. évi megyei és városi küldöttértekezletek határo­zatai szabták meg. A KISZ VIII. kongresszusa egyértelműen állást foglalt a testnevelési és sportmoz­galom fejlesztése mellett. Ennek — az elvi jelentőségén túl — ma már a gyakorlat­ban is megmutatkozik a jó­tékony hatása. A kongresszus határozatainak tükrében vi­lágosan kirajzolódik nemcsak az ifjúság társadalmi erősö­dése, hanem az egész magyar sportmozgalom tömegbázisá­nak szélesedése is.­­ E fo­lyamat dunaújvárosi ered­ményeiről adott képet a je­lentés. A honvédelmi és sportbi­zottság eseménynaptárának legnagyobb jelentőségű­­ ak­ciói a Dunaújvárosi Ifjúsági Napok keretében sorra kerü­lő üzemi és tanintézeti tö­megsport-rendezvények. Ezek közül az „Öt karika — öt verseny” rendezvénysoro­zatot — amely a KISZ Köz­ponti Bizottságának kezde­ményezése alapján indult és 1972. március 15-től szeptem­ber 15-ig tartott —, külön is meg kell említeni, mert ez az olimpiai tömegsport-akció várakozáson felüli sikert ara­tott. Dunaújvárosból 4200 résztvevő sorsjegye került az urnába. A további főbb rendezvé­nyek: KISZ—Komszomol sport­­találkozók: az üzemi és az iskolai KISZ-szervezetek rendszeresen szervezik eze­ket a találkozókat, főként április 4-én, hazánk felsza­badulásának és december 6-án, Pentele felszabadítá­sának évfordulóin. Leg­utóbb a Vörös Hadsereg Napján került sor ilyen ta­lálkozókra és a programban kézilabda-, röplabda- vala­mint terem foci mérkőzések szerepeltek. „15 éves a KISZ” — mezei futóverseny: március 12-én, a Kádár-völgyben zajlott le ez a demonstratív sportver­seny. A zord időjárás elle­nére hatalmas mezőny in­dult, kifejezve a dunaújvárosi fiatalok tiszteletét a kommu­nista ifjúsági szövetség év­fordulója iránt. Üzemi Spartakiád — KISZ- kupa: 1973-ban kilencedszer rendezték meg ezt a tíz sportágból álló versenysoro­zatot. A házi versenyeken 1972-ben 6875-en, 1973-ban pedig 8100-an vettek részt. E versenyformának évről évre növekszik a népszerűsége az üzemi fiatalok között, ör­vendetes, hogy a kisebb üze­mek és vállalatok is mind jobb és jobb eredményeket érnek el. Az utóbbi évek­ben — hét sportágban — me­gyei döntőkre is sor került. Eddig mindig a Dunai Vas­mű csapata nyerte meg az összetett pontversenyt. Ifjúsági szocialista brigá­dok labdarúgó-bajnoksága: a DIN keretében negyedszer rendezték meg. A tavalyi ti­zennyolc csapatal szemben az idén huszonkét csapat vett részt a küzdelemben. Városi összetett honvédel­mi verseny: szintén a DIN keretében bonyolódott le, az erdei tornapályán. Egy esz­tendővel korábban 1972-ben 32 csapat indult, az idén vi­szont csak 27 csapat nevezett be. A legutóbbi — 1973-as — rendezvényt jól szervezett, feszes program jellemezte, bár az MHSZ közreműködé­sét jogosan érte kritika. Vízitúra: kétnapos táboro­zással egybekötött rendez­vény, a vízisportok népsze­rűsítése céljából. Könnyűbú­vár-, csónak és úszóverse­nyek, labdajátékok és élet­mentő gyakorlatok szerepel­tek a programban, amelynek átlagosan 130 résztvevője — zömmel ifjúgárdista — volt az utóbbi két évben. Tömegsportolók Vietna­mért: Az ünnepélyes meg­nyitón 41 csapat sorakozott fel. A mérkőzések teljes be­vételét — 3800 forintot — a vietnami nép megsegítésére ajánlották fel. Kitért a jelentés a társ­szervekkel való kapcsolatok­ra is, amelyek közül kiemel­te a városi tanács sportfel­ügyelőségével való szoros együttműködést. Növekvő szerepe van a városi tanács művelődésügyi osztályához fűződő kapcsolatoknak is, amelyeknek hatása főként az általános iskolákban folyó honvédelmi nevelésben mu­tatkozik meg. Komoly segít­séget nyújtanak a tantestü­letek azzal, hogy az iskolát befejező fiatalok közül egyre többet nyernek meg például az ifjúgárdisták mozgalma számára. Sajnos, az MHSZ városi vezetőségével az utób­bi időben jóformán csak for­mális a kapcsolat, de a vas­mű klubjaival ennek elle­nére szoros együttműködés folyik. A honvédelmi és sportbi­zottság honvédelmi tevékeny­ségét igen eredményesen se­gítették az Ifjú Gárda Mező Imre Zászlóaljának fiataljai: részt vettek a különböző honvédelmi versenyek szer­vezésében, a közrend erősí­tésében, hozzájárultak a ka­tonai előfelkészítés és a haza­­f­iságra való nevelés haté­konyságának növekedéséhez. Az évenként megrendezett­­alap-, közép- és felsőfokú szemléken városunk ifjúgár­distái honvédelmi, techni­kai ismeretekből, állóképes­ségből és kötelességtudatból jól vizsgáztak. 1972-ben az ifjúgárdisták megyei szemlé­jén a szakközépiskola csa­pata abszolút­ győztesként jutott tovább­ az országos szemlére, ahol jó minősítést ért el. 1973-ban a megyei szemlén való részvételig ju­tottak el a dunaújvárosi if­­júgárdisták, ahol a szakkö­zépiskola és a MÜM 316. Szakmunkásképző Intézet fiataljai képviselték a duna­újvárosi ifjúgárdisták csak­nem háromszáz fős táborát. A jelentés részletesen fog­lalkozott az ifjúgárdisták te­vékenységének jövőbeni fel­adataival is. A KISZ VIII. kongres­­­szusának határozatai meg­erősítették a KISZ-ben fo­lyó hazafias és honvédelmi nevelőmunka fontosságát, to­vábbá megfelelő súllyal érintették szerepét a testne­velési és sportmozgalomban is. A fő faladat ebből eredően, hogy a KISZ-szervezetek tárják fel azokat a meglévő tartalékokat, amelyek újabb lehetőségekkel, formákkal és módszerekkel gazdagítják az ifjúsági mozgalom honvédel­mi tevékenységét. Ezen mun­kaformák közül elsősorban az Ifjú Gárdát kell olyan színvonalra emelni, hogy az ne csak a KISZ egyik mun­kaformája, hanem a fiatalok osztályharcos szellemű neve­lésének fontos tényezőjévé válhasson. K. J. Labdarúgás: Lajoskomárom­ az élen A megyei II. o. labdarúgó­bajnokság Kotrobai csoport­jában meglepetésnek számít a bajnokság egyik esélyesé­nek, a dégieknek veresége az őszi szezonban eddig gyen­gén szereplő alapiaktól. Perkáta csapata nagy küzde­­­lemben legyőzte a nagyhör­­csöki együttest, míg a D. Vo­lán imponáló fölénnyel verte az előszállásiakat. A fegyel­mi bizottság ezúttal csak egy kiállítást tárgyalt, de az Apátszállás—D. Építők ifi r­érkőzés — mely elmaradt az Építők gépkocsijának meg­hibásodása miatt — novem­ber 7-i új időpontban való lejátszását rendelte el. D. Volán—Előszállás 6:2 (2:1) Nagyvenyim, 100 néző. Ve­zette: Zubi. D. Volán: Petőfalvi — Ma­gyar, Kőkúti, Jenei, Somo­gyi, Tóth, Csepely, Egédi, Kertész, Rási, Kváki. A D. Volán különösen a második félidőben játszott kitünően. G.: Csepely (2), Egédi (2), Kertész, Rási. Alap—Cég 4:2 (2:2)­­ Alap, 200 néző. Vezette: Garda. Alap: Bauer — Németh, Hakstok, Kovács, Pekarek, Balogh, Hídvégi, Takács, Lustyik, Halasi, Matolcsi. A mindvégig kemény, nagy­iramú mérkőzésen 2:2-es ál­lásnál Magasföldi I-et után­­rúgásért kiállította a játék­vezető, az emberelőnyt a ha­zaiak kihasználták. G.: Lustyik (2), Takács, Ha­lasi, itt. Ihász, Boda. Apátszállás—D. Építők II. 3:1 (1:1) Apátszállás, 200 néző. Ve­zette: Kovács I. G. Apátszállás: Vida — Hro­­zik,­ Bodó, Fü­löp, Vollmann, Sudár, Balczer, Ádám, Rácz, Juhász (Krausz), Markovics. A sportszerű mérkőzésen biztosan győztek a hazaiak. G.: Rácz, Krausz, ill. Soós. További eredmények: Hantos—Sár­bogárd 2:5 (0:2), La­j­oskomárom—Mezőkomá­­rom 4:0 (2:0), Perkáta—Nagy­­hörcsök 1:0 (0:0), Cece— Nagykarácsony 0:2 (0:1), Rác­­keresztúr—Iváncsa 2:2 (1:0). Ifjúsági eredmények: D. Volán—Előszállás 7:2, Alap—Dég 3:3, Apátszállás— D. Építők elmaradt, Hantos —Sárbogárd 1:1, Lajoskomá­­rom—Mezőkomárom 4:0, Perkáta—Nagyhörcsök 5:1, Cece—Nagykarácsony 0:2, Ráckeresztúr—Iváncsa 5:2. Megyei II. o. „Kotrobai csoport” állása: Felnőtt: A megyei serdülő bajnok­ság vasárnapi fordulóján mindhárom dunaújvárosi csapat győzött, a D. Kohász I. és a Pusztaszabolcs áll a tabella élén. 1. Lajoskomárom 7 6 1 - 23: 3 13 2. Sárbogárdi TSz>7 6-1 21:11 12 3. Apátszállás 7 5 - 2 22:10 10 4. Dég­i 6 4 1 1 24: 9 9 5. Nagykarácsony 6 4 1 1 13: 6 9 6. Ráckeresztúr 7 3 1 3 18:15 7 7. Nagyhörcsök 7 2 3 2 13:11 7 8. D. Volán 7 2 2 3 17:16 6 9. D. Építők II. 7 3 - 4 19:20 6 10. Mezőkomárom 7 2 1 4 15:22 5 11. Alap 7 2 1 4 15:24 5 12. Iváncsa 6­ 1­2 3 8:15 4 13. Előszállás 7 1 2 4 13:22 4 14. Perkáta 7 2 - 5 5:18 4 15. Cece 7 2 - 5 7:21 4 16. Hantos 6 - 3 3 8:18 S_ Sporthírek Az NHKG Ostrava, máso­dik ligás csehszlovák labda­rúgócsapat hétfőn városunk­ba érkezik. Kedden, 9-én délután 14.30 órakor a D. Kol­básszal játszanak nemzetközi mérkőzést. Csütörtökön, 11- én pedig a Szekszárdi Dó­zsa vendégei lesznek. DKSE II—Pénzügyőrök II. 2:0 (1:0). NB I/B tartalék­bajnoki mérkőzésen a Péter (Kasza) — Fúrják, Peter­­csák, Pais, Szentesi, Varga, Somogyvári, Simon, Székely, Tatár, Házi összetételű együttes Simon és Házi gól­jaival győzött a legutóbbi bajnoki­ találkozón. Jók: Pé­ter, Simon, Fúrják. A DUNAKER Vörös Meteor az NB III legutóbbi fordu­lójában 11:5-re verte Gödöl­lő csapatát. Győztek: Bodó (4), Vali (3), Greksa (2), Csik (1). 'C Sportműsor PÉNTEK: Kispályás foci: Wilkinson—Fi­reball 16.30 óra, Központi sport­telep, SZOMBAT: Röplabda: DKSE—BKV Előre 15.00 óra, Központi sporttelep NB II-es férfi bajnoki mérkőzés. Asztalitenisz: D. Kohász— JYLAFC NB II. férfi mérkőzés 17.30 óra, DV kultúrterem. Kispályás foci: Metaxa—Fire­ball 15,00 óra, Lenin tér, Zrínyi- Kinizsi 15,00 óra, Papírgyár, Tor­pedó— Internazionale 16,00 óra, FKT pálya, Rotax—Sunderland 16.00 óra, Kádárvölgy, Feuer— Betis 16,00 óra, Sziget, Chelsea— Santos 16,30 óra, Barátság iskola, Viktoria—Leeds I. 16,30 óra, Le­nin tér. VASÁRNAP: Labdarúgás: D. Papír—Fehér­várcsurgó 11,00 óra. Papírpálya, megyei I. o. bajnoki mérkőzés: D. Építők II.—Cece 11,00 óra. Kertváros, megyei TI. o. Röplabda: DKSE—Kalocsa 10,00 óra. Központi sporttelep NB II-es­­ női bajnoki mérkőzés. Kézilabda: D. Vendéglátók— Győri Richards 11,00 óra. Ven­déglátó pálya, NB II-es női baj­noki mérkőzés. DKSE—Tisza Ci­pő 10,00 óra. Központi sporttelep, NB I/B-s női bajnoki mérkőzés. Birkózás: A DKSI úttörő és serdülő versenye délelőtt a Köz­ponti sporttelep edzőcsarnoká­ban. Kispályás foci: Bláthy—Vik­tória 9,00 óra, Lenin tér, Viktó­ria—Metaxa­ll:00 óra, Lenin tér. HÉTFŐ: Kispályás foci: Independiente— Internazionale 16,00 óra, Lenin tér, Geodézia-Volán 16,15 óra,­­ Kádár-völgy. KEDD: Labdarúgás: D. Kohász—NHKG ‘ Ostrava nemzetközi labdar­úgó­­mérkőzés 14.30 órakor a köz­­­­ponti sporttelepen. 1973. ok­tóber 5., péntek Ökölvívás: öt aranyérem, egy­esület Szeptember 28-án Székes­­fehérváron rendezték a ser­dülők megyei bajnokságát. A D. Épületelemgyár hat in­duló versenyzője közül öten: Valkóczi Tibor (kispa­pírsúly), Tábi György (har­matsúly), Tábi László (pe­helysúly), Balog István (könnyűsúly), Horváth And­rás­ (légsúly) az első helyet szerezték meg. Brezsnyik László (kisváltósúly) máso­dik lett. Valamennnyien to­vábbjutottak a Dunántúl baj­nokságra, melyet október 19—21-én szintén Székesfe­hérváron rendeznek. * • Bár megkésve, de közöljük a Duna Kupa ökölvívó ver­seny dunaújvárosi­ vonatko­zású eredményeit. A verse­nyen, melyen összesen 24 sportkör 320 versenyzője állt szorítóba, öt kiütés történt. A pontverseny végeredmé­nye: 1. PVSK 54 pont, Oroszlány 51 pont, 3. D. Épü­­­­letelemgyár 42 pont... 16. Toldi ITSK 18 pont. A D. Épületelemgyár ököl­vívóinak eredményei: Serdü­lők: Kispapírsúly: 5. Valkó­czi, harmatsúly: 1. Tábi Gy., 3. Horváth, pehelysúly: 1. Tábi L., könnyűsúly: 2. Ba­logh L, kisváltósúly: 3. Brezsnyik. Ifjúságiak: lég­súly: 3. Braun, váltósúly: 5. Bíró, középsúly: Felnőttek: légsúly: 4. Varga. 1. Tóth Szabó S., pehelysúly: 1. Ger­gely Miklós, kisváltósúly: 4. Vizner, nagyváltósúly: 3. Hol­­hos, nehézsúly: 3. Sudár. (Va­lamennyi versenyző edzője Szalai Károly.) A Toldi ITSK versenyzői­nek eredményei: Serdülők: légsúly: 4. Horváth, harmat­súly: Pálffy, pehelysúly: 1. Papp, könnyűsúly: 3. Len­gyelházi. Ifjúságiak: kisvál­tósúly: 4. Bencze. Kaj­ak—kenu: Sikeres szereplés A dunaújvárosi kajak-ke­nusok a hét végén — szep­tember 29—30-án Szentesen versenyeztek. Szombaton a hosszútávú versenyszámokat bonyolították le. A versenyen népes versenyzőgárda állt rajthoz, minden számban sok induló rajtolt. A versenyen 16 egyesület indult. Hosszútávon az alábbi du­naújvárosi eredmények szü­lettek: K—1 ffi ifi bronz 5000 m: 6. Gotthárd. K—1 ffi ifi ezüst 5000 m: 1. Sebők. PK—1 ffi ifi ezüst 2000 m: 1. Kundra. K—1 női ifi ezüst 5000 m: 2. Oroszi, 4. Bácsi, 5. Oroszi. K—1 ffi fem­. III. o. 10 000 m: 1. Bölcskei, 2. Si­pos, 3. Ancsa. A szombati eredmények alapján Oroszi Olga arany jelvényes minősítést szerzett. Sípos Árpád a felnőtt III. osztályú mezőnyben szerezte meg a megfelelő pontot a minősítéshez. Vasárnap délelőtt hűvös időben történtek meg a rö­vidtávú számok döntői. Az alábbi eredményeket érték el: K—1 női ifi ezüst 500 m: 6. Oroszi. K—1 ffi fein. III. o. 500 m: 2. Ancsa, 3. Sipos, 4. Bölcskei. K—1 ffi fein. II. o. 500 m: 4. Balogh. K—1 ffi fein. II. o. 1000 m: 1. Balogh. K—1 ffi fein. III. o. 1000 m: 1. Ancsa, 2. Sipos, 3. Bölcs­kei, 5. Gazdag. A rövidtávokon elért ered­mények alapján Balogh László megvédte a II. osz­tályú minősítését, Ancsa Attila az ezer méteren szer­zett első hellyel az ifjúsági arany jelvényes minősítés mellé a felnőtt III. o. minő­sítést is megszerezte. Utolsó versenyre a hét vé­gén mennek a dunaújvárosi kajakosok a Pécs melletti Orfűi tóra. Asztalitenisz: Szeri a városi tizek bajuok Szombaton rendezték meg a Dunai Vasmű kultúrter­mében Dunaújváros 1973. évi Tízek Bajnokságát. Szeri At­tila, a D. Kohász versenyzője biztosan szerezte meg a baj­noki címet. Meglepetésre, a második helyen az ugyancsak Kohász-versenyző, Holtz végzett, míg a harmadik a „veterán” Csősz lett. * Október 8-án indul a vá­rosi asztalitenisz-bajnokság őszi fordulója mindkét cso­portban. Az „A” csoportban a DV öregfiúk csapata külön klasszist képvisel. 12 ponttal vezeti a bajnoki mezőnyt. A második helyen a DVSK I., a harmadikon a DUNAKER VM áll. Kosárlabda: Két győzelem A D. Haladás kosárlabda csapata a közelmúltban kezd­te meg NB III-as őszi szezon­ját. A kezdet rosszul sike­rült. Szeptember 13-án az Szív. GEO csapatától 69:58 arányú vereséget szenvedtek. A félidőben még 34:28 volt az eredmény a dunaújváro­­siak javára. Ezen a találko­zón nem volt ott Farnadi, a csapat legjobb játékosa. Nem lehetett ott, hisz a csapat kép­viselőit még a szezonkezdet előtti ligaértekezletre sem hívta meg a rendező Komá­rom megyei szövetség, sőt a sorsolást is teljesen a csapat megkérdezése nélkül készí­tették el... A második és a harmadik fordulóban már feledtették a főiskolások a második helye­zettől elszenvedett vereséget. Komáromban 78:56-ra ver­ték 32:26-os félidő után a Komáromi AC csapatát. Ezen a találkozón Farnadi 43 pon­tot szerzett. Külön öröm volt az, hogy a tavaszi D. Hala­dás—Komáromi AC-találko­­zó két pontját is végre a D. Haladásnak ítélte meg a szö­vetség, így lényegében Ko­máromból négy bajnoki ponttal tértek haza. Vasárnap Monoron játszott a csapat, és nagy küzdelem­ben 66:52-re győztek. A fél­időben még a hazaiak vezet­tek 27:23-ra. A találkozó leg­jobbja Szenei volt, a legtöbb kosarat viszont ismét Farna­di szerezte. Szám szerint 24-et. E hét végén Tatán lépnek pályára a főiskolások. Jövő vasárnap 11.30 órai kezdettel pedig­­ a főiskola udvarán lesz bajnoki mérkőzésük. Az őszi szezon előjelei nem a legkecsegtetőbbek. Nevet­ségesen lassan történik pél­dául az új főiskolás sporto­lók átigazolása, és az is na­gyon furcsa és egyoldalú döntés, hogy a nagy költsé­gekkel felújított főiskolai tornatermet — mely ellen ed­dig még egyetlen csapatnak sem volt kifogása — alkal­matlannak minősítették NB III-as mérkőzések lejátszá­sára ... Ennek ellenére a csapat je­lenleg 14 induló közül, nem hivatalos értesülések szerint, a hatodik helyen áll. Kézilabda: Táblázatok Az NB II. Nyugati csoport állása, férfiak: D. Kohász, NB I/B női: 78 gó­los: Kecskeméti, 40 gólos: Torba­­veczné, 31 gólos: Németh, 30 gó­los: Varga Zs., 16 gólos: Sonyák, 10 gólos: Varga K. D. Kohász. NB II. férfi: 76 gó­los: Vura, 68 gólos: Kolics, 44­­ gólos: Nagy-Palócz, 31 gólos: Priskin, 27 gólos: Szabó K., 22 gólos: Borsy, 21 gólos: Kovács, 20 gólos: Nagy S., 18 gólos: Deb­­reczeni. D. Vendéglátók. NB II női: 63 gólos: Pfaff, 53 gólos: Vajdáné, 31 gólos: Obermayer, 14 gólos: Straub, 13 gólos: Ackermanné, 11 gólos: Boros, 10 gólos: Kelemen. Az NB I/B állása, nők: 1. Sabaria C. 19 18 - 1 289:161 36 2. Bors. B. 19 15 1 3 222:165 31 3. Bp. Bp. 19 9 3 7 255:236 21 4. TFSE 19 9 3 7 203:191 21 5. OGSC 19 10 1 8 210:212 21 6. D. Kohász 19 9 2 8 225:228 20 7. Tisza C 19 8 3 8 205:212 19 8. Bp. Postás 19 6 2 11 167:199 14 9. DVSC 19 6 2 11 139:176 14 10. Főkert 19 6 - 13 174:208 12 11. BVSC 19 5 1 13 187:219 11 12. MVSC 19 2 4 13 169:239 8 1. Keszthely 19 18 1 - 359:247 37 2. Győri M. 19 13 3 3 362:299 29 3. Várpalota 19 10 1 8 344:315 21 4. Bp. Volán 19 10 - 9 356:330 20 5. III. ker. 19 9 2 8 286:284 20 6. D. Kohász 19 9 1 9 340:329 19 7. Nagy­kan. 19 8 3 8 298:298 19 8. OVSC 19 7 2 10 348:362 16 9. Bakony V. 19 7 - 12 313:344 14 10. Cs. Papír 19 6 2 11 309:351 14 11. Siklós 19 6 - 13 299 :323 12 12. MTK 19 3 1 15 280:412 7 Az NB II. Nyugati csoport állása, nők: 1. Szekszárd 19 13 1 5 213:180 27 2. Zalaeg 19 11 4 4 188:151 26 3. Nagykan­ 19 11 1 7 236:183 23 4. Veszprém 19 8 6 5 161:163 22 5. Pápa 19 10 1 8 201:176 21 6. Testvéris. 19 10 1 8 207:199 21 7. Győri K. 19 7 4 8 148:154 18 8. Pécsi T. 19 9 - 10 159:166 18 9. DKSK 19 6 5 8 196:198 17 10. Győri M. 19 7 3 9 155:175 17 11. Győri R. 19 6 2 11 153:176 14 12. MTK 19 2 - 17 107:203 4 Góllövőlista:

Next