Dunaújvárosi Hírlap, 1974. november (19. évfolyam, 87-95. szám)

1974-11-01 / 87. szám

A sokoldalú együttműködés közös érdek • Együttes ülést tartott a párt városi és járási végrehajtó bizottsága Kedden együttes ülést tartott az MSZMP városi és járási végrehajtó bizottsága. A testületek elé Keréh Sándor a városi és Farkas Sándor a járási pártbizottság titkára közös jelentést terjesztett a várost és a városkörnyéket jellemző politikai, gazdasági kérdésekről, s­­ vázolták a két pártbizottság együttműködésének további feladatait. A városi pártbizottság egy korábbi határozatának megfelelően a mun­kakapcsolatok felvételét és a rendszeres együttműködés kialakítását kezdeményezte a város vonzáskörzetét érintő dunaújvárosi, paksi és kalocsai járási pártbizottságokkal. A keddi együttes ülésre e határozat szellemében került sor. A végrehajtó bizottságok áttekintették azokat a hatá­sokat, amelyeket az ötven­ezer lakosú munkásváros 25 éves fejlődése során környe­zetére — elsősorban a duna­újvárosi járásra — gyakorolt. A város körül az agglomerá­ció spontán módon megin­dult, s a városba telepített ipar már akkor jelentős ha­tást gyakorolt a környékre, amikor a város saját általá­nos funkcióit még csak alap­fokon tudta ellátni. E hatás erőteljesen fokozódott, ahogy Dunaújvárosban lépésről lé­pésre kifejlődhettek a közép­fokú városfunkciók. A város közvetlen vonzáskörzetébe tartozó települések lakossá­gának munkahelyszerzési igényeit, az ifjúság tanulási, művelődési igényeit, az ellá­tási, beszerzési és szolgálta­tási igényeket mindinkább a városnak kell kielégítenie. A város és a járás terüle­tén jelenleg 106 800 ember él, ebből 55 100 a járás terüle­tén. Az aktív keresők száma együttesen 62 890. Ebből 38 025-en dolgoznak az ipar­ban és az építőiparban. Hogy a város jelenléte milyen ha­tással volt a környék társa­dalmi átrétegződésére is, azt mutatja, hogy magában a já­rásban 12 500 kereső dolgozik az iparban és az építőipar­ban, jóval többen, mint a mezőgazdaságban (a mező­­gazdaságban dolgozó aktív keresők száma a járásban 10 ezer). A város és a járás gaz­dasági egységei évente 12,8 milliárd forint termelési érté­ket állítanak elő, ebből Du­naújváros részesedése 11,3 milliárd forint. • A járás területéről jelenleg 3626 dolgozó naponta ingázik dunaújvárosi munkahelyére és vissza otthonába. Ez a Du­naújvárosba bejáróknak csaknem fele, zömmel mun­­kások. A két végrehajtó bi­zottság megkülönböztetett fi­gyelmet kíván fordítani a vá­ros vonzáskörzete és a cent­rum közötti közlekedési vi­szonyok javítására, az ésszerű megközelítési útvonalak ki­építésére. A város és a járás kapcsolatának javításában ez alapvető politikai feladat. A végrehajtó bizottságok a la­kásellátás ésszerűbb megol­dása érdekében — figyelembe véve az állami, vállalati és egyéni erőforrások együttes felhasználását — szorgal­mazzák, hogy a családi házas építkezési igényeket a város­­környéki községekben oldják meg, míg a város igen nagy költséggel közművesíthető be­­­­építési , területeit a koncent­rált, sűrű beépítésű többszin­tes lakótömbökkel kell be­építeni. Egy ilyen megosztás megfelel mind a gazdasági erőforrások ésszerű felhasz­nálása szempontjából, mind pedig a jelenleg tapasztal­ható igények szempontjából. A végrehajtó bizottságok közös véleménye, hogy a já­rás és a város lakosságának együttes érdeke az, hogy a járás községeiben az alapfokú ellátás fejlődjék, a városban pedig a középfokú ellátási funkciók légiumok, (középiskolák, kül­kórház, áruházak stb.) váljanak teljesebbé, hogy azok ne csak a város, hanem a járás lakóinak szük­ségleteit is kielégíthessék. Járásunk községei az alap­fokú ellátás viszonylag nem magas szintjén állnak. To­vább kell fejleszteni a keres­kedelmi hálózatot, a helyben igénybe vehető javító-szolgál­tató tevékenységet. Az egész­ségügyi alapellátást főként az orvoshiány és az ápolónő­hiány zavarja a járás közsé­geiben. Gondot okoz a köz­ségi tanácsoknak a közművek fejletlensége, néhány község­ben különösen a okoz súlyos gondot. vízhiány . A két végrehajtó bizottság kifejezte szándékát, hogy a munkásság helyzetével össze­függő párthatározatok végre­hajtására a jövőben megkü­lönböztetett figyelmet fordít, s a városban és járásban egy­aránt e határozatok mind következetesebb végrehajtá­sára ösztönzi a tanácsi és más politikai, társadalmi szerve­zeteket. Már eredménynek tekinthető, hogy a városi pártbizottság kezdeményezé­sére a dunaújvárosi nagyüze­mek pártbizottságai intenzí­ven foglalkoznak a bejáró munkások helyzetével. Ugyan­csak eredménynek tekinthető, hogy ez évtől a városi és já­rási pártbizottság együttesen oldja meg a vezető káderek képzését, az aktívák felkészí­tését, tájékoztatását. A városi tanács végrehajtó bizottsága és a megyei tanács dunaúj­városi járási hivatala együtt­működési intézkedési tervet dolgozott ki, amelyben a két terület középtávú terveit egyezteti, s összehangolja a közös feladatokat. Az együtt­működési intézkedési terv ki­tér a foglalkoztatottság és munkaerőellátás kérdéseire, a környezetvédelem közös fel­adataira, tartalmazza többek között az üdülőterületek ki­alakításának és fejlesztésének együttes feladatait, és kitér az ellátás és közművelődés fejlesztésének arra a megle­pően sokoldalú lehetőségeire, amelyek a Politikai Bizottság 1973. július 3-i határozata nyomán, mint a város és vá­roskörnyék közötti feladatok kerültek felszínre. A két végrehajtó bizottság megállapította, hogy a hatá­rozat végrehajtása eredmé­nyesen folyik, a város és a járás közeledése, sokoldalú­vá váló együttműködése to­vább erősíti a munkás—pa­raszt szövetséget, a fiatal funkciók megerősödése rmztcn inkább azt eredményezi, hogy a munkásosztály vezető sze­repe a város és városkörnyék viszonylatában is következe­tesebben érvényesül. A járási pártbizottság első titkára a párt városi végre­hajtó bizottságát kérte meg, tolmácsolja a járás dolgozói­nak köszönetét azért az áldo­zatos segítségért, amelyet a dunaújvárosi munkások és fiatalok ezrei nyújtanak az utóbbi hetekben a rendkívüli időjárás miatt súlyos betaka­rítási gondokkal küzdő me­zőgazdasági nagyüzemeknek. Az önzetlen segítség, amit a város munkáskezekben és technikában nyújtott a me­zőgazdaságnak — mondotta — mély tiszteletet és megbe­csülést váltott ki a dunaúj­városi munkások iránt. N. 3. Ülést tartott a mezőgazdasági operatív bizottság Tegnap délután ülést tar­tott az őszi mezőgazdasági munkák koordinálására ala­kult operatív bizottság. Meg­vitatták az eddig végzett munkák tapasztalatait, meg­határozták a további felada­tokat. Az ipari üzemektől kapott szállítási és szakember-segít­séggel az erőgépek gazdasá­gosabb kihasználásával fo­kozni kell a cukorrépa,­­ a burgonya és a napraforgó betakarításának ütemét. tervezett vetésterületek meg­­­változtatásával is biztosítani kell a központilag meghatá­rozott mennyiségű búza el­vetését, hogy az idén meg­késett munkák miatt a jövő évi termés ne károsodjon. * MA: Z­árttaggyűlések előtt' * Mi változott a KISZ-m­unkában? Virtusunk tere $ A kongresszusi munkaverseny eredményei a papírgyárban ¥ Minden marad, ahogy eddig volt? * Közoktatás és közművelődés Az iskolák felelősségéről... Díszü­nnepség és koszorúzás a Hága Októberi Szocialista Forradalom 57. évfordulója alkalmából A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 57. évfor­dulójáról városunkban díszünnepséggel és koszorú­ús­zással emlékeznek meg. A díszünnepség előtt no­vember 6-án délután három órakor az óvárosi szovjet hősi emlékműnél helyeznek el koszorút Dunaújváros és a dunaújvárosi járás politikai,­­állami, tömegszervezeti kép­viselői és a fegyveres testü­letek. A koszorúzási ünnepsé­gen a dunaújvárosi üzemek, intézmények dolgozóinak képviselői is részt vesznek. November 6-án este hat órakor kerül sor a díszünnep­ségre, amelyet az újjáalakí­tott Bartók Béla Művelődési Központ színháztermében rendeznek meg. Ünnepi be­szédet mond Lakner Kálmán, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Dunaújvárosi Bizott­ságának tagja, a Papíripari Vállalat dunaújvárosi gyárá­nak igazgatója. A díszünnep­séget színvonalasnak ígérkező műsor zárja. Hétfőn kaput nyit a Munkás Művelődési Központ Hétfőn, november 4-én dél­után fél 4 órakor megnyitja kapuit a Munkás Művelődési Központ és Könyvtár. Dunaújváros új, s egyben legnagyobb létesítményének közművelődési ünnepélyes megnyitóján az országos köz­­művelődési szervek, a megyei és a városi pártbizottság és tanács képviselői, s más köz­életi személyiségek is részt vesznek. Az ünnepi megnyi­tóbeszédet Méhes Lajos, a SZOT elnökségének tagja, a Vas-, Fém- és Villamosener­giaipari Dolgozók Szakszer­vezetének főtitkára tartja. A megnyitó után a meghí­vott vendégek megtekintik az új kulturális központ közmű­velődési szárnyát és könyv­tárát. A központi megnyitóval egyidőben új fiókkönyvtár is nyílik a városban; a Vasmű Klub legnagyobb klubhelyisé­gét induló állományként hét­ezer kötettel rendezték át fiókkönyvtárrá. Őszi fagyok nehezítik a munkát a mezőgazdaságban • A búzavetés a legfontosabb feladat Már a talajmenti fagyok okoznak gondot a mezőgaz­daságban, de a búzának még csak 38 százalékát vetették el a járás termelőszövetkeze­teiben. Több helyen gondot okoz a belvíz, ami nehezíti és helyenként megakadályozza a vetéseket. Sok termelőszövet­ , kezeiben még napraforgó * vagy burgonya van azokon a táblákon, ahová búzavetést terveztek. A vetésben legjob­ban a ráckeresztúri Március 15. Tsz áll. Ők­ a megyében elsőként teljes mennyiségben földbe juttatták a jövő évi kenyér magját. A szövetke­zetek többsége úgy tudja csak megoldani az őszi búzavetést, hogy eltér a tervektől, és azokba a táblákba juttatják a vetőmagot, ahova eredetileg mást szántak. A járás veze­tői arra kérték a termelőszö­vetkezeteket, hogy ahol sza­bad megművelhető terület van, oda búzát vessenek, így pótolják a kései betaka­s­zítás és a belvíz miatt ki­esett területeket. A talajelőkészítés sem­­ a terveknek megfelelően halad, mert a napraforgó helyére, a cukorrépa- és burgonyaföl­dekre még nem mehetnek rá az ekék. Így csak 76,5 száza­lékát tudták elvégezni a mun­káknak. Már befejezte szántást a mezőfalvi, a beloi- a­­nniszi és a ráckresztúri ter­melőszövetkezet, de másutt nagy az elmaradás. A burgonyabetakarítás a fagy miatt különösen sür­gőssé vált Kisap­ostagon a másnapi szedésre terményt megcsípte kiszántott a fagy. Hasonló veszélyeket rejt zöldség betakarítása is, mert a a fagyott sárgarépa, káposzta nem alkalmas hosszabb táro­lásra.­­ A cukorrépának még 54 százaléka a földeken van, de minden téesz megkezdte a betakarítást. A mezőfalvi XXI. Pártkongresszus Ter­melőszövetkezetben már vé­geztek is, így gépeiket köl­csön adhatták a nagyvenyi­­mieknek. Nagy az elmaradás a kuko­rica-betakarításban. Tavaly ilyenkor már a táblák 80 százalékáról elszállították a terményt, most ugyanennyi van a földeken. Ahogy a szakemberek mondják: még decemberre is marad. Jelen­leg semmi nem akadályozza a betakarítást, de ha újabb esők, vagy havazások megtö­rik a kukorica szárát, akkor már nem lehet azt kombájn­nal törni. Nagyon nagy segítséget nyújtanak a termelőszövetke­zeteknek az ipari üzemek, hi­vatalok dolgozói, az iskolák­­ tanulói, csapások hogy a természeti minél kevesebb veszteséget okozzanak. Az üzemek szakemberekkel is segítenek. A Dunai Vasműből például tizenkét hegesztő és lakatos három hétig Adony­­ban dolgozik a terményszárí­tó építésén. A járási szövet­kezetek huszonhat traktorost, öt kombájnvezetőt és kilenc gépjavítót kértek segítségül, s az üzemek ezt meg is ad­ták. Iváncsára már kedden megérkezett egy traktoros, Kisapostagon két gyári mun­kás is ott ül a traktor nyer­gében, Mezőfalván négy üze­mi dolgozó segíti a gépek za­vartalan üzemelését. Felsorolni is hosszú lenne azoknak a nevét, akik kérés nélkül maguk, vagy brigád­társaikkal együtt kimentek a földekre minden hívás és központi szervezés nélkül. Valamennyi iskola diákjai dolgoztak a földeken. Az üzemek szabad napos mun­kásainak nagy része szintén nem pihent. Dolgoztak a ka­tonák is. Jöttek segíteni a rendőrök. Szüretelni voltak a járási tanácsi hivatal alkal­mazottai és a pártbizottság dolgozói. Mindenütt segítet­ték a munkát a nyugdíjasok és a faluból eljáró ipari mun­kások. Még nem tudják felmérni a szakemberek, hányan segí­tették a mezőgazdaságot, hogy milyen értékű munkát végez­tek, de a segítség gazdasági és erkölcsi értéke pusztán fo­rintokban úgy sem mérhető. N. L. Burgonyaválogatás A MÉK dunaújvárosi telepén válogatják már a nagy nehézségek árán betakarított burgonyát. A diákok — amint az képünkön is látható — ebben a munkában is segítenek Jubilál a Lőrinci Hengermű Fennállásának huszonötö­dik évfordulóját ünnepli a Dunai Vasmű Budapesti gyáregysége, a Lőrinci Hen­germű, november 5-én. A jubileumi ünnepség alkal­mából rendezett megemléke­­­zésen öt kormány- és mi­niszteri kitüntetést, valamint harminckét kiváló dolgozó kitüntetést osztanak ki gyáregység legjobb dolgozói a között.

Next