Dunaújvárosi Hírlap, 1975. április (20. évfolyam, 26-35. szám)

1975-04-01 / 26-27. szám

M HÍROM ÉVTIZED ITÍ ilyen a mai Magyarország? Hová érkezett, hová tart? Röviddel ezelőtt kaptunk rá szép, lelkesítő feleletet a párt XI. kongresszusától. Bőségesen és sokoldalúan dokumentálva, számokba szedve és tervekbe építve, dinamikus fejlődésében rajzolódott ki hazánk mai arculata a kongresszus elé terjesztett és jóváhagyott okmányokból; a vitából, amely megerősítette a szocialista építés eddig követett politikáját; a határozatból, amely megszabta az új tennivalókat. Ez a Magyarország-kép, amely számunkra a valóságot és a mindennapokat jelenti, természetes. Egész mértékrendszerünk, amellyel sikert vagy elmaradást mérünk, hazánk mai fejlettségi szintjéből ered. Összehasonlítási alapunk sokkal erőteljesebben a jövő követelménye, mint a múlt mélysége. Így is kell lennie. Ha társadalmunk dinamikus és előretekintő akar lenni, akkor gondolkodásunk csak ehhez mérheti önmagát. Ha azokra a csúcsokra szegezzük pillantásunkat, amelyeket még ezután kell meghódítani, akkor az ütem, az erőfeszítés nem lankadhat. Azonban bármennyire is haladjunk, bármilyen tetőkre is hágyunk, alkalmanként vissza kell pillantanunk, mert közben új nemzedékek jöttek, amelyek tudják is meg nem is, hogy mit hagytunk magunk mögött. Három évtizeddel ezelőtt a szovjet hadsereg egy nádfödeles országot szabadított fel. Terpeszkedő nagybirtokok, sovány kis parcellák, egészségtelen házakban, lakásokban élő sokaság. A mezőgazdasági termelés csaknem teljes egészében az emberi és állati erőkifejtésen alapul. Korszerű utak és közlekedés nélküli sárba fulladt falvak tömege. Az ipari termelés túlnyomó része rosszul felszerelt műhelyekben, „kócerájok”-ban zajlik. Írástudatlan százezrek, rosszul táplált gyermekek, tengődésre szorított milliók kizárva a jogokból, a művelődés lehetőségeiből. Elképesztő kontrasztok a szegények és gazdagok között. A létfenntartás minimumára szorított dolgozó tömegek. És ennek megfelelő szellemi-erkölcsi állapot, amelyben felőrlődnek és elsorvadnak a tehetségek. A félelem, az alázatosság mozgat széles társadalmi rétegeket. S maga az ország, történetének mélypontján, barátok nélkül, presztízsét vesztve az európai népek közösségében. Köznapi szavakkal nehéz is összeállítani ezt a képet. Leghűbben ma már csak az irodalom, az akkori idők nagy költői, a társadalmi béklyók ellen lázadók kivételesen kifejező erejű sorai képesek felidézni ennek az atmoszférának a valóságát, a kétségbeesett József Attila-kiáltás hangján: „föl kéne szabadulni már!” Ez a felszabadulás jött el 1945. április 4-én. A felszabadulás óta eltelt harminc esztendő, de különösen a közvetlenül mögöttünk hagyott másfél évtized töretlen fejlődése, e fejlődés üteme és átalakító ereje váltotta valóra a szocialista társadalmi célok egész sorát. Természetesen vannak gondjaink és megoldatlan problémáink, amelyek ugyancsak nem hiányoznak a XI. kongresszus által felvázolt helyzetképből. De a képnek ugyanakkor nincs egyetlen olyan részterülete, egyetlen olyan szöglete, amelynek ne a változás, a fejlődés adná meg a jellemzőjét. A tartós stabilitás és az állandó haladás olyan tényezőkké váltak életünkben, amit nemzetünk történelmében egyetlen előttünk élő nemzedék se ismert ebben az országban. Joggal állapította meg tehát a Központi Bizottság kongresszusi beszámolója, hogy „a KGST keretében megvalósuló együttműködés nyújtotta és fogja nyújtani a jövőben is hazai építőmunkánk szilárd nemzetközi támaszát”. Ez a nemzetközi támasz egyúttal lehetővé teszi, hogy a XI. kongresszus helyzetelemzésére és határozataira támaszkodva — az eddigieknél is hatékonyabban kihasználjuk a szocialista társadalmi rendben és gazdaságban rejlő lehetőségeket és tartalékokat. A pártnak, a magyar társadalomnak pontosan, tudományosan felépített terve van mind a jelen, mind a közeljövő feladataira és azok megoldásának módjaira, mind pedig a távlatokra, amelyek az új ötéves terv alapjainak kidolgozásával, a XI. kongresszus határozatainak végrehajtásával és a párt programnyilatkozatában rögzített célok közelítésével válnak majd valóra. Ki tanulmányozza ezeket a dokumentumokat, az látja, hogy a legteljesebb realizmus és határozottság jellemzi azokat. Az iránymutató kongresszusi határozatok tükrében világosan látható a párt, az állam, a társadalmi szervek, a gazdasági irányítás lépcsőinek minden fontos tennivalója a szocialista társadalmi és termelési viszonyok továbbfejlesztésében. Kádár János elvtárs a központi bizottság beszámolójában mondotta: „A párt minden tervét arra alapozza, hogy elnyeri hozzá a munkásosztály, a nép egyetértését és támogatását. Munkásosztályunk, népünk pedig építhet arra, hogy a párt a helyén van, s a jövőben is mindenkor feladatainak a tőle telhető legjobb megoldására törekszik”. A ÉLJEN ÁPRILIS 4! Cepae«monpHBCTCTByeMAOporax apy3eH—BoponiHJiOBrpaanieBbHameMropone Szeretettel köszöntjük városunkban kedves vorosilovgrádi vendégeinket Április 5-én városunkba látogat a vorosilovgrádi terület Fejér megyében tartózkodó küldöttsége, amely hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából érkezett megyénkbe. A testvérmegye küldöttségét Borisz Tromfimdbics Gomcsarenko, a területi pártbizottság első titkára vezeti. Tagjai: Ligyija Grigorjevna Vaszalscsiszja, a vorosilovgrádi kötöttárugyár dolgozója és Vlagyimir Grigorjevics Murzenko bárr~Asz. A vendégek látogatásuk során találkoznak a város vezetőivel, megkoszorúzzák a szovjet hősök emlékművét. Megismerkednek városunk, üzemeink fejlődésével, életével, baráti találkozókon vesznek részt. (Vorosilovgrádról szóló írásaink a 2. oldalon.) DUNAÚJVÁROS 1975. Díszünnepség hazánk felszabadulásának harmincadik évfordulóján Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére az MSZMP városi bizottsága és a városi tanács április 3-án délután az óvárosi szovjet hősi emlékműnél koszorúzási ünnepséget tartott, este órakor pedig a Bartók Béla Művelődési Központ színháztermében ünnepi nagygyűlést, jubileumi emlékünnepséget rendezett. A díszünnepségen Sárosi Józsefnek, a városi pártbizottság első titkárának megnyitója után Sófalvi István, a városi tanács elnöke mondott ünnepi beszédet. Beszédében mindenekelőtt felszabadítóinkra emlékeztetett, s mint mondotta, a történelmi sorsforduló jubileumán népünk a Szovjetunióra gondolva a hála lobogóját hajtja meg. Méltatta többek között a Szovjetunió békediplomáciájának jelentőségét, amelynek révén ma Európában reális esélye van a tartós biztonság megteremtésének. E békediplomáciának köszönhető, hogy bővülnek a különböző társadalmi rendszerű országok gazdasági együttműködési formái, s hogy — bár az imperializmus természetével kapcsolatban nincsenek illúzióink — a tőkés világban erősödik a néptömegek békeakaratával számolni kényszerülő politikai irányzat. Hangoztatta, hogy a szocialista országok politikai, gazdasági és katonai ereje, a haladó erők összefogása visszariasztja a béke ellenségeit, s hogy a magyar nép is megtesz mindent azért, hogy az enyhülés folyamata visszafordíthatatlan legyen. Beszéde további részében utalt a szocialista országok fejlődésére, s kifejtette Szovjetunió segítségének fontosságát ebben a folyamatban. A Szovjetunió — mondotta — ma már eljutott oda, hogy a szén, az acél és a cement termelésében már az amerikai ipar előtt jár, s közeledik az az időszak, amikor gazdasági tekintetben utoléri az Amerikai Egyesült Államokat. A szovjet—magyar gazdasági kapcsolatokról szólva kifejtette, hogy a kapcsolatok meghatározó jelentőségűek hazánk gazdasági fejlődésében. A továbbiakban vázolta a népi demokratikus forradalom jelentőségét, utalt földbirtokos osztály megsemmisítésének, a bankok, a bányák, a gyárak államosításának jelentőségére, kiemelte a tervgazdálkodás útjának fontosságát, s a népgazdaság fejlődésének legfontosabb állomásait. Méltatta az elért eredményeket, amelyekben a dolgozó nép munkája öltött testet. Elmondta, hogy a társadalom osztályszerkezetében bekövetkezett változás, az anyagi termelés növekedése és a kulturális felemelkedés olyan tények, amelyek tanúsítják, hogy népünk nagy lépésekkel halad a fejlett szocialista társadalom építésének útján. A dolgozó nép pártunk vezetésével — mondotta többek között — olyan alkotásokat hozott létre, mint szeretett városunk. Dunaújváros 25 év alatt felnőtté vált. Ötvennégy ezer lakosával elfoglalta helyét a magyar középvárosok élvonalában. Sófalvi István utalt szocialista városunknak eddigi nagyszerű eredményeire, megemlítette, hogy Dunaújváros mind jelentősebb tényezője lesz az ország gazdaságának, s felsorolván városunk fejlődésének legjellemzőbb adatait, kiemelte, hogy idén adjuk át a tizenötezredik lakást. Jelentős eredménynek mondotta, hogy a negyedik ötéves terv célkitűzéseit jó ütemben valósítjuk meg, hogy a társadalmi összefogás eredményeképpen a városi gyermekintézményeknek a tervezettnél nagyobb ütemű bővítésére nyílt lehetőség. — A mi városunk — mondotta Sófalvi István — a felszabadult, a fejlett szocializmust építő magyar nép jelentős alkotása, s egyben a szovjet—magyar barátság betonba és acélba öntött szimbóluma is. Az ünnepi beszéd elhangzása után került sor az 1974. évi társadalmi munka értékelésére. A város szépítésében, részt vett és kiemelkedő eredményt elért vállalatok, brigádok képviselői, valamint a kiemelkedő munkát végző városlakók a díszünnepségen vehették át az elismerő okleveleket, továbbá a városi pártbizottság és a városi tanács ajándékait. Ilyen elismerésben részesült a Dunai Vasmű, a 26. Állami Építőipari Vállalat, valamint az Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat kollektívája, továbbá a Dunai Vasmű Egyetértés, Béke és Hamum Kató elnevezésű szocialista brigádja, az építők Egyetértés és Béke brigádja, az IKVGV Petőfi, az épületelemgyár Ifjúság, a Dunaker Molnár János, a Volán Május 1., a papírgyár Auróra és a kórház Ybl Miklós elnevezésű szocialista brigádja. Társadalmi munkájukért oklevelet és jutalmat kaptak: Kovács László és Lieszkovszky József, a Dunai Vasmű dolgozói, Molnár György, a 26. ÁÉV és Böde Istvánná, az IKVGV dolgozói. Az ünnepi nagygyűlést a Münnich Ferenc gimnázium tanulóinak műsora zárta.