Dunaújvárosi Hírlap, 1975. május (20. évfolyam, 36-43. szám)
1975-05-06 / 36. szám
A mi május elsejénk Derűs volt, vidám, és persze büszke is a mi Vasmű úti menetünk ezen a május elsején. Kinevettük a bősz szelet. A megnőtt, megerősödött Vasmű úti fák napsütötte lombsora a távolban szinte összeért menetünk fölött, s ez élő, magunk teremtette gyönyörű diadalív felé vonulók kezében béke-kék kendők zaja lebbent, a nemzetek sokszínű zászlaival együtt repkedtek a szélben, útirányukat mintha a vörös színű zászlók folytonos sora szabta volna meg. Szép volt ez az ünnep nálunk, a szabad májusok városában. Amióta május elseje „a nyolcórás munkanapért vívott harc ünnepi napjául” a II. Internacionálé alakuló kongresszusán kimondatott, azóta ez a nap a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepe. Ám a mi városunkban a nyolcórás munkaidőért nem kellett tüntetnünk már sohasem, a mi városunkban születése óta — mint 1949 óta Magyarországon mindenütt — ez a munkásünnep magyar nemzeti ünnep is. A gyárak munkása, a városkörnyéki földek parasztja, az értelmiségi, az alkalmazott a mi városunkban mindig is együtt ünnepelte május elsejét, együtt vonult most is, s együtt lobogtatta a munkásság nemzetközi vörös zászlaját. Népünnep volt ez a munkásünnep ebben az esztendőben is, erőt sugárzó és erőt adó, igazi frissítő népünnepély a győzedelmes munkásság magateremtette városában, egy munkásváros lakóinak diadalmas, vidám és persze büszke ünnepe is. Zúgott a bősz szél, de nem zilálhatta szét, nem ritkíthatta meg a vonulók büszke, zászlódíszes menetét. Vonultunk ünnepelve, vonultunk örömmel, vietnami nép nagyszerű győzelme ajándékának birtokában, s zászlóink a chilei és minden más rab nép szabadságáért is lobogtak. Tudtuk jól, hogy ünnepi menetünk túl a Vasmű úti fák napsütötte lombsorán, más városokban és más országokban is folytatódik, hogy az ünnepi és harcos májusi menetek ma már a világot szövik át, hogy ezen a május elsején is megmutatta erejét, ami szilárd abrocsként összetartja és jobbá teszi egész glóbuszunkat. E hallatlan erőnek része a miénk, amelyet ezen a május elsején is tartoztunk megmutatni. Hogyne mutattuk volna meg tudatos örömmel éppen itt, a magunk ültette fák dús lombjai alatt, a magunk emelte házak között, hogyne mutattuk volna meg örömteli büszkeséggel ez erőt éppen itt, ahol már negyedszázada dolgozhatunk, élhetünk: a mindig is szabad májusok első magyar városában... « v *■» Aczél Gábor MUNKÁSÜNNEP —A SZABAD MÁJUSOK VÁROSÁBAN