Dunaújvárosi Hírlap, 1979. június (24. évfolyam, 44-52. szám)

1979-06-01 / 44. szám

1979. június 1., péntek Folytatni kell! Egy KISZ-alapszervezet, a kulturális intézményeké, (Munkásotthon, Bartók, múzeum, bíróság, zeneiskola, szer­kesztőség, Képcsarnok) kamarahangversenyt rendezett Munkásotthon nagytermében. Nem a Filharmónia által ki­a közvetített pesti művészek, hanem a mi zeneiskolánk taná­rai léptek dobogóra, az ismert, de abbamaradt múzeumi­­kamarahangversenyek folytatásaként, házizene-jelleggel, minden mű előtt nagyon röviden, nagyon közérthetően és nagyon szakszerűen bemutatva a szerzőt, ama kor zenei kö­zegét, amelyben a mű megszületett, s magát a művet. Ez a fajta zenei ismeret- és műveltségterjesztés az, ami nem esetlegesen, hanem rendszeresen kellene a városnak, még­hozzá nagyon-nagyon kellene. Értelmes szavak a zenéről, s azután maga a végül is szavakkal nem magyarázható, ön­magát magyarázó zene, nívósan előadott, jó zene. A koncert nem teljesen hiába hangzott el, hiszen vol­tunk ott pontosan tizenegyen, s e tizenegy közül négyen tag­jai az említett KISZ-alapszervezetnek (ez korántsem kritika, pusztán száraz ténymegállapítás), dehát mégiscsak kár, hogy a bibliai szavakat kölcsönözve — sokan voltak a hivatalo­sak, de kevesen a választottak. Pedig nagyobb érdeklődést érdemelt volna meg ez a koncert: a zenei anyag (Haydn, Poulenc, Sosztakovics, Milhaud) kitűnően volt összeválogat­va, a klasszikus bécsi kamaraszerző után a súlyos és mo­dern, egyáltalában nem „közérthetetlen” orosz, s a „Hatok" csoportjához tartozó két francia, a maguk áttetszően világos, és gall módra gúnyolkodóan szellemes zenéjével. S az inter­pretálás is egészen kitűnő, „profinívójú” volt. Lehet, hogy azért volt ilyen gyér az érdeklődés, mert ingyen, belépőjegy nélkül kínálták ezt a zenei élményt? Ha így van, akkor szerény hangversenytapasztalataim birtokában és teljes felelősséggel állítom, hogy a távolmara­dók értékítélete rossz, hamis. S azt hiszem, hogy ideje volna zeneiskolánk e néhány tanárának művészi interpretáló ere­jét és szándékát programszerűen a város szolgálatába állí­tani, véget vetni ennek a szélmalomharcnak vagy árnyék­­bokszolásnak, áttörni végre az előítéletek vízszintes, s a hozzá nem értés függőleges rúdjaiból hegesztett vasrácsot,­­ beiktatni a mi saját zenénket a város jövő évadi stúdió­termi kamarabérlet-sorozatába. A zenei program előkészítésébe persze beleszólni sem képesítésem, sem jogom nincsen. De meggyőződésem, hogy zeneiskolánk tanáraival i s hadd soroljam el e koncert előadóit: A­bony­i Katalin, Bánkövi András Garzos Jenő, Horváth Béla, Horváth Dénes, Kánya Olga, Kocsis Teréz — nos igen, művésztanárainkkal egyáltalában nem vallanánk szégyent. Miért is nem tudjuk megbecsülni a magunkét, miért csak a máshonnét jötteket ünnepelhetjük? Miért volnánk mi képtelenek arra, amit már sok vidéki város csinál (és csinált a múltban is), — a város kamarazenei­ igényét lénye­gében hazai erőkkel kielégíteni, s ebből a hazai, jó zenéből még a várost környező községeknek is juttatni valamit, (k) A közművelődési programból ZENE Az Orange együttes koncertje. (Ifjúsági Park, június 2-án 19 órától. Eső esetén a Bartók Béla Művelődési Központ színházter­mében ugyanebben az időpont­ban.) TÁRLAT A dunaújvárosi szobrász-alkotó­telep és szimpozion kiállítása. (Uitz terem. A kiállítás meg­tekinthető naponta 11—19 óráig) Monos József festőművész kiál­lítása. (Képcsarnok, Apáczai Csere János utca 4—6. A kiállítás meg­tekinthető hétköznap 9.30—18, szombaton 9—14 óráig). A mi világunk címmel gyer­­mekrajz-kiállítás a város óvo­dásainak munkáiból. (MMK-aula, Nyitva naponta 10—20 óráig). Gyermekvilág címmel Kamarás Kata keramikus kiállítása. (MMK-könyvtár, előadóterem) A Móricz Zsigmond Általános Iskola volt tanív­ányainak kép­zőművészeti kiállítása. (Bartók, emeleti és földszinti aula) GYERMEKEKNEK A nemzetközi gyermekév alkal­mából a Hazafias Népfront ren­dezésében filmvetítés. (Bartók, színházterem, június 1-én délelőtt 11 órakor) Gyermekfoglalkozás minden má­sodik kedden és pénteken a Szórád Márton Általános Iskola tanulóinak. Vezeti: Farkas Pé­­terné. (Óvárosi klubkönyvtár) KLUBÉLET JAZZKLUB (Minden hétfőn és csütörtökön 17—20 óra között a­ Vörösmarty utca 1. alagsorában, vezeti: Ko­vács István) RUDAS LÁSZLÓ IFJÚSÁGI KLUB (Minden hétfőn és csütörtökön 17—20 óra között a Balogh Ádám utca 24. alagsorában.) MAGNÓSKLUB (Minden kedden és pénteken 17—20 óra között a Vörösmarty utca 1. alagsorában.) BIZALOM, ACÉL, SZOBROK Szerdán, délután a Magyar Képzőművészek Szövetsége képviselőinek, a városi tanács vezetőinek, a művé­szek és meghívott vendégek jelenlétében Kovalovszky Márta művészettörténész nyitotta meg az acélszobrász­­szimpozion zárókiállítását. Megnyitó szavaiban Cosi­­mo Medicinek, az egykori fi­renzei hercegnek és az általa meghívott művésznek, Cellini­­nek a vitáját idézte. Medici ki­fogásolta az egyik szoborter­vet, s a művész így válaszolt neki: „Exellenciád nagyon kevéssé bízik bennem... Higgye el, hogy mindaz a nagy nehéz munka, amit Franciaországban Ferenc, ama csodálatra méltó ki­rály részére készítettem, azért sikerült olyan jól, mert a jó fejedelem folyton buz­dított azzal, hogy gazdagon ellátott, annyi szobát bocsá­tott rendelkezésemre, amen­­­nyit kívántam. Ezért tettem oly sok munkát készí­oly rövid idő alatt. Higgyen ne­kem­, s adja meg a­n­re szük­ségem van, és én olyan mun­kát készítek, mely tetszését teljesen megnyeri, míg ha exellenciád elveszi bátorsá­gomat és megvonja a szüksé­geseket, sem tőlem, sem sen­ki mástól nem várhat jó dolgokat.” Kovalovszky Már­ta elmondta, hogy a modern szobrászati alkotótelepet nem Dunaújvárosban találták fel. A szimpozion-mozgalo­m ép­pen egy évtizedes. Az viszont kétségtelen, hogy itt Duna­újvárosban feltalálták azt , művészetnek szóló buzdítást, a türelmet és bizalmat, amely nélkül dolgozni lehetetlen. S végül is a művek elkészül­tek. Függetlenül egyedi érté­küktől, ezek éppen így má­sutt nem jöhettek volna lét­re, ehhez pontosan a vasmű által nyújtott anyagok, szer­számok, lehetőségek, ponto­san ez a műhelymunka és műhelyszellem, pontosan ez a fajta bizalom kellett, szimpozion idején megszüle­­­tett nagyméretű plasztikák is a szabadba, a város utcái­ra, tereire, a Duna partjára kerülnek majd, benépesítik, betöltik, szellemi sugárzásuk­kal bevilágítják környezetü­ket. És persze , tette hozzá a művészettörténész, magunk is arra várunk, hogy a kö­zösség befogadja, megértse, magáénak tekintse, a város részének, elidegeníthetetlen elemének érezze őket. Ne fe­lejtsük el — hangsúlyozta — hogy Cellini szobrai — bár végül kölcsönösen becsapták egymást a herceggel, s ha­raggal váltak el — egyszóval Cellini szobrai ma is ugyan­ott állnak, ahová több mint négy évszázada helyezték őket. Ma is ugyanolyan épek és változatlanul vonzóak, mint egykor. A­M­F­I­T ’79 Ismét egy rövidítés, ami­ről sokan nem tudjuk, hogy mi, aminek azonban a fil­mes szakemberek körében már jelentősége és súlya van. így nevezik — AMFIT ’79 — a harmadízben, ezút­tal Dunaújvárosban megren­dezett­ Amatőrfilmes Találko­zót, amelynek múlt heti ese­ményeiről legutóbbi lapszá­munkban hírt adtunk, ám amely — az eredmények közlésén kívül — néhány méltató szót is bízvást meg­érdemel. Mindenekelőtt az eredmé­nyek: Tömösközy Sándor mező­túri pedagógus Maradnak cí­mű cigánytémájú filmjével első díjat nyert. Második dí­jat nyert Kiss Ferencnek, a kőbányai amatőr filmklub tagjának két filmje, a Fém­idő és a Bagi csoport. Har­madik díjat kapott Máday Miklós, a dunaújvárosi Ros­ti Pál Amatőr Filmstúdió tagja Üveggyártók című filmjéért. Operatőri díjban részesült a Fémidő című film felvételeiért Beleznay Ákos, aki ugyancsak a Rosti Pál Amatőr Filmstúdió tagja és — stílusosan — a spirál­­csőüzem Rosti Pál szocia­lista brigádjának ajándékát vihette haza. Különdíjat ka­pott a szintén dunaújvárosi Deák Sándor Féltés című filmjéért, őt az energiagyár­egység Kandó Kálmán szo­cialista brigádja jutalmazta meg. A közönség díját meg­osztva kapta a százhalom­battai Györígy Kálmán és a budapesti Kiss Ferenc Csak úgy mondom, illetve a a Hétfő délután kettőtől ötig című filmekért. Őket az óra­gyár Luis Corvalan szocia­lista brigádja ajándékozta meg. Vélemények az amatőrfil­mes találkozóról. Borhy Anna filmrendező, a zsűri elnöke: — Az eddigi mindhárom amatőrfilmes találkozón részt vettem a zsűri munkájában. Véleményem szerint egyen­letes színvonal-emelkedésről beszélhetünk, de ez a har­madik találkozó kiemelke­dően jobb produkciókat „mutatott fel”, mint eddig bármelyik. Szabó Árpád, Balázs Béla­­díjas operatőr, érdemes mű­vész: — öreg róka vagyok filmszakmában, de az itt lá­­­tottak közül sok képet én is elvállaltam volna a maga­ménak. Meglepett, hogy amatőrtechnikával is milyen magas színvonalú labortech­nikai megoldásokat lehet el­érni. Rónyai Balázs, a Magyar Amatőrfilm Szövetség elnök­ségi tagja: — Nagy öröm számomra, hogy a díjazott filmek közül a legtöbb az általunk szer­vezett alkotótáborokban ké­szült. Jó lenne, ha megfelelő mecenatúra mellett Dunaúj­város is szervezne ilyen al­kotótábort. Véleményem sze­rint a Dunai Vasmű és a többi dunaújvárosi nagy­üzem kitűnő témákat kínál a következő , Munkásportré címet viselő fesztiválra. Tömösközy Sándor elsődí­jas: — Ne haragudjatok, hogy elbőgtem magam, de tudjá­tok, ha negyvenéves korá­ban az ember eljut odáig, hogy megértik, amit a film­jével mondani akar, az nagy szó. Nagyon köszönöm. Egy új magyar filmről Ragályi Elemér míves operatőri munkája a Trombi­tás című új magyar film leg­nagyobb erénye. Szép erdő­­részlet akfk­, hangulatos élet­képeket naturalista és hátborzongatóan felvételeket lá­tunk különféle borzalmakról. A Thököly utáni korszak ér­zékletes bemutatásához hoz­zátartoznak mindazok a rész­letek, amelyek a valósághűbb kép kialakítását szolgálják. De nem vagyok biztos ab­ban, hogy feltétlenül látnom kell a karóbahúzást vagy a bőrnyúzást ahhoz, hogy pon­tosabb képem legyen az egy­kori kegyetlen igazságszol­gáltató módszerekről. Mintha Rózsa János nem tudott volna ellenállni a mindent megmutatás vágyának. Van­nak olyan epizódok a film­ben (pl. a nemi mozzanatai), amelyek erőszak egy­szerűen szükségtelenek. Egy filmet a jó fetegrafálás még sohasem mentett meg. A Trombitás unalmas film. A szimpatikus főhős, egy ka­maszfiú, meglehetősen zűrös történelmi időszakban szüle­tett, de ez még nem jelenti azt, hogy a néző is zűrösnek lássa, ami a fiú körül tör­ténik. Csak indulatos utalá­sok, szemvillanások jelzik, hogy ki hova tartozik és mit akar, de a történelemkönyv pontos ismerete nélkül a né­ző nem lát tisztán. A filmet május 31-től jú­nius 3-ig vetítik a Dózsa moziban. 1 M. K. 5 A szép könyv — Szép könyv — mondjuk az irodalmi alkotásra, ha megnyerte tetszésünket, és ha nagyon megnyerte, elolvassuk életünk során többször is, mintegy haza­járunk az író világába, újra, meg újra föllapozzuk a mieinkre felelő gondolatait, és szinte dédelgetve töröl­jük le a port a kötetről, mely talán szerény köntös­ben, olcsó kiállításban húzódik meg polcunkon.­­ De a könyv nemcsak ilyen értelemben lehet szép. A könyv műtárgy is­ megfogható, tárgyi mivoltában is művészi formát nyerhet, és bár vonzását feltétlenül irodalmi becse adja meg, mégis örülünk, ha kedves könyveinket méltó köntösben sorakoztathatjuk polcain­kon, esetleg ugyanazt a művet több kiadás többféle­­ viseletében is. Mindig is így volt ez, a könyvön minden korszak rajta hagyta keze nyomát, stílusjegyeit, műalkotásnak tekintették mindenkor, amelynek megjelenésével is méltóvá kellett válnia a magában hordott tartalomhoz.­­ A kézzel írott kódex egész birtok értékével felérő, egyedi alkotás volt, készítői felöltöztették bársonyba, selyembe, díszítették drágakövekkel, arannyal, igaz­gyönggyel; miniatúrái apró festőremekek, szépen for­mált sorait olykor egy élet munkájával vetette papírra a másoló barát. A könyvnyomtatás demokratizálta a könyvet, lehe­tővé tette tömeges elterjedését, következésképpen kön­tösének, díszítésének is egyszerűbbé kellett válnia. Lemaradtak róla a selymek, bársonyok, drágakövek, ám nem maradt le a szépség: az egyszerűség nem állta a művészet útját. Amikor a magyar könyvnyomtatás 500. évforduló­ját ünnepeltük, egymás után jelentek meg a szép magyar könyvről szóló munkák. (Kner Imre: A könyv művészete, Haiman György: Tótfalusi Kis Miklós, Jakó Zsigmond: Erdélyi Féniks — Misztótfalusi Kis Miklós öröksége. Szántó Tibor: Az 500 éves magyar könyv­művészet képeskönyve — A szép magyar könyv 1473—1973.) Hadd idézzünk a felsoroltak egyikéből Haiman György könyvéből, a Tótfalusi Kis Miklósról szóló gondolatot: „Elindította azt a folyamatot, amely a római kőtáblák lapidáris hagyományaitól és a kódexek tollírásának vonásait őrző reneszánsz nyomdabetűtől végül is a mai betűhöz vezetett.” Igen, a betű! Az a legfontosabb, a könyv szépsége nála kezdődik, mert benne ölt testet a gondolat. Itt nyomban érzékelhetővé válik tartalom és forma egy­sége: szép lesz a könyv, ha tipográfiája a szöveghez illik, ha a betűformák alkalmazkodnak a mű hangu­latához, jellegéhez. Elvárjuk ezt persze sok egyébtől is, de az első követelmény: jó papíron szép betűk, tiszta tükör, rendezett, a túloldalra át nem ülő sorok, ará­nyos, jól áttekinthető tördelés. A nyomtatott könyv szépsége a jó tervezés mellett a szép nyomáson ill vagy bukik. A­ könyv illusztráció nélkül is lehet szép, de a hozzáillő illusztráció feltétlenül vonzóbbá teszi. A mű­vészi alkotás azonban nem járhat külön utakon: célja, hogy az irodalmi mondanivalót egy másik művészet formanyelvén kifejezze. Közlendőjében, stílusában, hangulatában az irodalmi alkotást hozza közel, de még­sem alávetett módon — hiszen önálló művészi alko­tás —, hanem úgy, hogy egyik művész a másiktól ihletve megformálja, amit az ő indítására „álmodott", amit a szöveg a képzőművészben felidézett. A jó illusztráció: testvérmúzsák találkozása. Annál tökéle­­tesebb, minél közelebbi lélekrokon az író és a művész, minél jobban átérzi ez utóbbi a lényeges mondanivalót, érzésvilágot, s minél teljesebben fejezi azt ki a maga eszközeivel. Mindez érvényes a kötéstervre, a borítóra, a könyv külső köntösére is. Annak is a belső lényeget kell kifejeznie formájával, díszítésével, a kötés anyagá­val, a borító ábráival. Azonban ne feledjük: a könyv szépsége járulékos szépség. Az irodalmi műalkotás műalkotás marad, ha sajtpapírra nyomják is, ha sárga papundeklibe kötik is, míg a fércmű szép köntösben olyan, mint a herendi porcelánon tálalt puliszka. Csalóka játék. „Nesze sem­mi, fogd meg jól” a nagy pompával tálalt üresség. Akár a Peer Gynt hagymája. Csak héja van, magja semmi. A könyv célja nem az, hogy szobadísz legyen: szépségének titka a tartalom és a külső megjelenés harmonikus egységében rejlik. A mondanivaló szolgá­latában. Csak ezzel válik olyan műalkotássá, melynek jelenléte a könyvespolcon otthonunkat barátságosabbá teszi. Az igazgyöngy hordásban fényesedik, a könyv ha­sonlít rá, szépségéhez tartozik a funkciója is. Olvasás végett van, tehát le szoktuk venni a polcról, amely helye csupán és nem temetője. Ha mégis, meg is látszik rajta, meg a polc kaszárnya-rendjén is. Ahol a könyv szobadísz, ott megüli a szobát a keserű bánat, az eltékozolt, magányos sorvadásra ítélt szépség pana­sza. Ám ahol élet, mindennapi kenyér, ott, ha talán Zene A múzsák testvériségéről írtunk­ a közelmúltban, elis­merő szavakkal emlékezve meg a zenei általános iskola végzett növendékeinek képző­­művészeti kiállításáról, most újra zenei—képzőmű­­­­észeti kapcsolatokról kell beszámolni a nemzetközi gyermekév jegyében. A zeneiskola pályázatot hirdetett tanítványai között Zene a gyermekvilágban címmel, s e pályázaton a képzőművészet bármely ágába tartozó munkával részt lehetett venni. Mivel még csak nem is amatőr képzőművészekről van szó, hanem gyerekekről, termé­szetesen csak rajzok, akva­­rellek és ötletes technikai eljárással készült grafikák kerültek a helyi képzőmű­vészekből álló zsűri elé. A kicsik (tíz éven aluliak) és a nagyok (tíz éven felüliek) kategóriájában három-há­­rom munkát jutalmazott a zsűri hanglemez-díjjal, de tegyük hozzá, hogy a na­gyok legidősebbike sem több még tizenkét évesnél. A nagyok közül első dí­jat kapott Á­r­v­a­i Gab­riella Erdei kórus című ak­­varelljéért, másodikat Jan­­kovics Szilvia Fekete zongora című rajzáért (mint­ha egy hangverseny­terem csillárjáról néznék a hatal­mas hangszer előtt ülő ici­pici leánykát), harmadik dí­jat pedig Ficsor Krisztina három részből álló, Csellóóra című karikatúrájáért. A kicsik közül szinte ma­gától értetődően kapott első díjat F­i­o­r­o­s­z Zoi Fuvolás című munkájáért (melléke­sen: ez a kislány is azok kö­zé tartozik, akire figyelnünk kell, s akinek felnőtt művés­­­szé érését gonddal és felelős­séggel kell kísérnünk), má­sodik díjat Kőhalmi Zol­tán Négy évszak című rajza, harmadikat pedig Dobos Barna Érik a szőlő című, ér­dekes, letakarásos techniká­val készült tusrajza kapott. A jutalomlemezeket az is­kolai évzárón kapják ,meg a gyerekek, s a kiállítás egész anyaga is az évzáróig tekint­­hető meg a zeneisk­olla első emeleti folyosóján. — k­a meg is kopik a kötése, betölti maga körül bensőséges melegével a teret. Bozóky Éva a gyermekvilágban

Next