Dunaújvárosi Hírlap, 1979. június (24. évfolyam, 44-52. szám)
1979-06-01 / 44. szám
1979. június 1., péntek Folytatni kell! Egy KISZ-alapszervezet, a kulturális intézményeké, (Munkásotthon, Bartók, múzeum, bíróság, zeneiskola, szerkesztőség, Képcsarnok) kamarahangversenyt rendezett Munkásotthon nagytermében. Nem a Filharmónia által kia közvetített pesti művészek, hanem a mi zeneiskolánk tanárai léptek dobogóra, az ismert, de abbamaradt múzeumikamarahangversenyek folytatásaként, házizene-jelleggel, minden mű előtt nagyon röviden, nagyon közérthetően és nagyon szakszerűen bemutatva a szerzőt, ama kor zenei közegét, amelyben a mű megszületett, s magát a művet. Ez a fajta zenei ismeret- és műveltségterjesztés az, ami nem esetlegesen, hanem rendszeresen kellene a városnak, méghozzá nagyon-nagyon kellene. Értelmes szavak a zenéről, s azután maga a végül is szavakkal nem magyarázható, önmagát magyarázó zene, nívósan előadott, jó zene. A koncert nem teljesen hiába hangzott el, hiszen voltunk ott pontosan tizenegyen, s e tizenegy közül négyen tagjai az említett KISZ-alapszervezetnek (ez korántsem kritika, pusztán száraz ténymegállapítás), dehát mégiscsak kár, hogy a bibliai szavakat kölcsönözve — sokan voltak a hivatalosak, de kevesen a választottak. Pedig nagyobb érdeklődést érdemelt volna meg ez a koncert: a zenei anyag (Haydn, Poulenc, Sosztakovics, Milhaud) kitűnően volt összeválogatva, a klasszikus bécsi kamaraszerző után a súlyos és modern, egyáltalában nem „közérthetetlen” orosz, s a „Hatok" csoportjához tartozó két francia, a maguk áttetszően világos, és gall módra gúnyolkodóan szellemes zenéjével. S az interpretálás is egészen kitűnő, „profinívójú” volt. Lehet, hogy azért volt ilyen gyér az érdeklődés, mert ingyen, belépőjegy nélkül kínálták ezt a zenei élményt? Ha így van, akkor szerény hangversenytapasztalataim birtokában és teljes felelősséggel állítom, hogy a távolmaradók értékítélete rossz, hamis. S azt hiszem, hogy ideje volna zeneiskolánk e néhány tanárának művészi interpretáló erejét és szándékát programszerűen a város szolgálatába állítani, véget vetni ennek a szélmalomharcnak vagy árnyékbokszolásnak, áttörni végre az előítéletek vízszintes, s a hozzá nem értés függőleges rúdjaiból hegesztett vasrácsot, beiktatni a mi saját zenénket a város jövő évadi stúdiótermi kamarabérlet-sorozatába. A zenei program előkészítésébe persze beleszólni sem képesítésem, sem jogom nincsen. De meggyőződésem, hogy zeneiskolánk tanáraival i s hadd soroljam el e koncert előadóit: Abonyi Katalin, Bánkövi András Garzos Jenő, Horváth Béla, Horváth Dénes, Kánya Olga, Kocsis Teréz — nos igen, művésztanárainkkal egyáltalában nem vallanánk szégyent. Miért is nem tudjuk megbecsülni a magunkét, miért csak a máshonnét jötteket ünnepelhetjük? Miért volnánk mi képtelenek arra, amit már sok vidéki város csinál (és csinált a múltban is), — a város kamarazenei igényét lényegében hazai erőkkel kielégíteni, s ebből a hazai, jó zenéből még a várost környező községeknek is juttatni valamit, (k) A közművelődési programból ZENE Az Orange együttes koncertje. (Ifjúsági Park, június 2-án 19 órától. Eső esetén a Bartók Béla Művelődési Központ színháztermében ugyanebben az időpontban.) TÁRLAT A dunaújvárosi szobrász-alkotótelep és szimpozion kiállítása. (Uitz terem. A kiállítás megtekinthető naponta 11—19 óráig) Monos József festőművész kiállítása. (Képcsarnok, Apáczai Csere János utca 4—6. A kiállítás megtekinthető hétköznap 9.30—18, szombaton 9—14 óráig). A mi világunk címmel gyermekrajz-kiállítás a város óvodásainak munkáiból. (MMK-aula, Nyitva naponta 10—20 óráig). Gyermekvilág címmel Kamarás Kata keramikus kiállítása. (MMK-könyvtár, előadóterem) A Móricz Zsigmond Általános Iskola volt taníványainak képzőművészeti kiállítása. (Bartók, emeleti és földszinti aula) GYERMEKEKNEK A nemzetközi gyermekév alkalmából a Hazafias Népfront rendezésében filmvetítés. (Bartók, színházterem, június 1-én délelőtt 11 órakor) Gyermekfoglalkozás minden második kedden és pénteken a Szórád Márton Általános Iskola tanulóinak. Vezeti: Farkas Péterné. (Óvárosi klubkönyvtár) KLUBÉLET JAZZKLUB (Minden hétfőn és csütörtökön 17—20 óra között a Vörösmarty utca 1. alagsorában, vezeti: Kovács István) RUDAS LÁSZLÓ IFJÚSÁGI KLUB (Minden hétfőn és csütörtökön 17—20 óra között a Balogh Ádám utca 24. alagsorában.) MAGNÓSKLUB (Minden kedden és pénteken 17—20 óra között a Vörösmarty utca 1. alagsorában.) BIZALOM, ACÉL, SZOBROK Szerdán, délután a Magyar Képzőművészek Szövetsége képviselőinek, a városi tanács vezetőinek, a művészek és meghívott vendégek jelenlétében Kovalovszky Márta művészettörténész nyitotta meg az acélszobrászszimpozion zárókiállítását. Megnyitó szavaiban Cosimo Medicinek, az egykori firenzei hercegnek és az általa meghívott művésznek, Cellininek a vitáját idézte. Medici kifogásolta az egyik szobortervet, s a művész így válaszolt neki: „Exellenciád nagyon kevéssé bízik bennem... Higgye el, hogy mindaz a nagy nehéz munka, amit Franciaországban Ferenc, ama csodálatra méltó király részére készítettem, azért sikerült olyan jól, mert a jó fejedelem folyton buzdított azzal, hogy gazdagon ellátott, annyi szobát bocsátott rendelkezésemre, amennyit kívántam. Ezért tettem oly sok munkát készíoly rövid idő alatt. Higgyen nekem, s adja meg anre szükségem van, és én olyan munkát készítek, mely tetszését teljesen megnyeri, míg ha exellenciád elveszi bátorságomat és megvonja a szükségeseket, sem tőlem, sem senki mástól nem várhat jó dolgokat.” Kovalovszky Márta elmondta, hogy a modern szobrászati alkotótelepet nem Dunaújvárosban találták fel. A szimpozion-mozgalom éppen egy évtizedes. Az viszont kétségtelen, hogy itt Dunaújvárosban feltalálták azt , művészetnek szóló buzdítást, a türelmet és bizalmat, amely nélkül dolgozni lehetetlen. S végül is a művek elkészültek. Függetlenül egyedi értéküktől, ezek éppen így másutt nem jöhettek volna létre, ehhez pontosan a vasmű által nyújtott anyagok, szerszámok, lehetőségek, pontosan ez a műhelymunka és műhelyszellem, pontosan ez a fajta bizalom kellett, szimpozion idején megszületett nagyméretű plasztikák is a szabadba, a város utcáira, tereire, a Duna partjára kerülnek majd, benépesítik, betöltik, szellemi sugárzásukkal bevilágítják környezetüket. És persze , tette hozzá a művészettörténész, magunk is arra várunk, hogy a közösség befogadja, megértse, magáénak tekintse, a város részének, elidegeníthetetlen elemének érezze őket. Ne felejtsük el — hangsúlyozta — hogy Cellini szobrai — bár végül kölcsönösen becsapták egymást a herceggel, s haraggal váltak el — egyszóval Cellini szobrai ma is ugyanott állnak, ahová több mint négy évszázada helyezték őket. Ma is ugyanolyan épek és változatlanul vonzóak, mint egykor. AMFIT ’79 Ismét egy rövidítés, amiről sokan nem tudjuk, hogy mi, aminek azonban a filmes szakemberek körében már jelentősége és súlya van. így nevezik — AMFIT ’79 — a harmadízben, ezúttal Dunaújvárosban megrendezett Amatőrfilmes Találkozót, amelynek múlt heti eseményeiről legutóbbi lapszámunkban hírt adtunk, ám amely — az eredmények közlésén kívül — néhány méltató szót is bízvást megérdemel. Mindenekelőtt az eredmények: Tömösközy Sándor mezőtúri pedagógus Maradnak című cigánytémájú filmjével első díjat nyert. Második díjat nyert Kiss Ferencnek, a kőbányai amatőr filmklub tagjának két filmje, a Fémidő és a Bagi csoport. Harmadik díjat kapott Máday Miklós, a dunaújvárosi Rosti Pál Amatőr Filmstúdió tagja Üveggyártók című filmjéért. Operatőri díjban részesült a Fémidő című film felvételeiért Beleznay Ákos, aki ugyancsak a Rosti Pál Amatőr Filmstúdió tagja és — stílusosan — a spirálcsőüzem Rosti Pál szocialista brigádjának ajándékát vihette haza. Különdíjat kapott a szintén dunaújvárosi Deák Sándor Féltés című filmjéért, őt az energiagyáregység Kandó Kálmán szocialista brigádja jutalmazta meg. A közönség díját megosztva kapta a százhalombattai Györígy Kálmán és a budapesti Kiss Ferenc Csak úgy mondom, illetve a a Hétfő délután kettőtől ötig című filmekért. Őket az óragyár Luis Corvalan szocialista brigádja ajándékozta meg. Vélemények az amatőrfilmes találkozóról. Borhy Anna filmrendező, a zsűri elnöke: — Az eddigi mindhárom amatőrfilmes találkozón részt vettem a zsűri munkájában. Véleményem szerint egyenletes színvonal-emelkedésről beszélhetünk, de ez a harmadik találkozó kiemelkedően jobb produkciókat „mutatott fel”, mint eddig bármelyik. Szabó Árpád, Balázs Béladíjas operatőr, érdemes művész: — öreg róka vagyok filmszakmában, de az itt látottak közül sok képet én is elvállaltam volna a magaménak. Meglepett, hogy amatőrtechnikával is milyen magas színvonalú labortechnikai megoldásokat lehet elérni. Rónyai Balázs, a Magyar Amatőrfilm Szövetség elnökségi tagja: — Nagy öröm számomra, hogy a díjazott filmek közül a legtöbb az általunk szervezett alkotótáborokban készült. Jó lenne, ha megfelelő mecenatúra mellett Dunaújváros is szervezne ilyen alkotótábort. Véleményem szerint a Dunai Vasmű és a többi dunaújvárosi nagyüzem kitűnő témákat kínál a következő , Munkásportré címet viselő fesztiválra. Tömösközy Sándor elsődíjas: — Ne haragudjatok, hogy elbőgtem magam, de tudjátok, ha negyvenéves korában az ember eljut odáig, hogy megértik, amit a filmjével mondani akar, az nagy szó. Nagyon köszönöm. Egy új magyar filmről Ragályi Elemér míves operatőri munkája a Trombitás című új magyar film legnagyobb erénye. Szép erdőrészlet akfk, hangulatos életképeket naturalista és hátborzongatóan felvételeket látunk különféle borzalmakról. A Thököly utáni korszak érzékletes bemutatásához hozzátartoznak mindazok a részletek, amelyek a valósághűbb kép kialakítását szolgálják. De nem vagyok biztos abban, hogy feltétlenül látnom kell a karóbahúzást vagy a bőrnyúzást ahhoz, hogy pontosabb képem legyen az egykori kegyetlen igazságszolgáltató módszerekről. Mintha Rózsa János nem tudott volna ellenállni a mindent megmutatás vágyának. Vannak olyan epizódok a filmben (pl. a nemi mozzanatai), amelyek erőszak egyszerűen szükségtelenek. Egy filmet a jó fetegrafálás még sohasem mentett meg. A Trombitás unalmas film. A szimpatikus főhős, egy kamaszfiú, meglehetősen zűrös történelmi időszakban született, de ez még nem jelenti azt, hogy a néző is zűrösnek lássa, ami a fiú körül történik. Csak indulatos utalások, szemvillanások jelzik, hogy ki hova tartozik és mit akar, de a történelemkönyv pontos ismerete nélkül a néző nem lát tisztán. A filmet május 31-től június 3-ig vetítik a Dózsa moziban. 1 M. K. 5 A szép könyv — Szép könyv — mondjuk az irodalmi alkotásra, ha megnyerte tetszésünket, és ha nagyon megnyerte, elolvassuk életünk során többször is, mintegy hazajárunk az író világába, újra, meg újra föllapozzuk a mieinkre felelő gondolatait, és szinte dédelgetve töröljük le a port a kötetről, mely talán szerény köntösben, olcsó kiállításban húzódik meg polcunkon. De a könyv nemcsak ilyen értelemben lehet szép. A könyv műtárgy is megfogható, tárgyi mivoltában is művészi formát nyerhet, és bár vonzását feltétlenül irodalmi becse adja meg, mégis örülünk, ha kedves könyveinket méltó köntösben sorakoztathatjuk polcainkon, esetleg ugyanazt a művet több kiadás többféle viseletében is. Mindig is így volt ez, a könyvön minden korszak rajta hagyta keze nyomát, stílusjegyeit, műalkotásnak tekintették mindenkor, amelynek megjelenésével is méltóvá kellett válnia a magában hordott tartalomhoz. A kézzel írott kódex egész birtok értékével felérő, egyedi alkotás volt, készítői felöltöztették bársonyba, selyembe, díszítették drágakövekkel, arannyal, igazgyönggyel; miniatúrái apró festőremekek, szépen formált sorait olykor egy élet munkájával vetette papírra a másoló barát. A könyvnyomtatás demokratizálta a könyvet, lehetővé tette tömeges elterjedését, következésképpen köntösének, díszítésének is egyszerűbbé kellett válnia. Lemaradtak róla a selymek, bársonyok, drágakövek, ám nem maradt le a szépség: az egyszerűség nem állta a művészet útját. Amikor a magyar könyvnyomtatás 500. évfordulóját ünnepeltük, egymás után jelentek meg a szép magyar könyvről szóló munkák. (Kner Imre: A könyv művészete, Haiman György: Tótfalusi Kis Miklós, Jakó Zsigmond: Erdélyi Féniks — Misztótfalusi Kis Miklós öröksége. Szántó Tibor: Az 500 éves magyar könyvművészet képeskönyve — A szép magyar könyv 1473—1973.) Hadd idézzünk a felsoroltak egyikéből Haiman György könyvéből, a Tótfalusi Kis Miklósról szóló gondolatot: „Elindította azt a folyamatot, amely a római kőtáblák lapidáris hagyományaitól és a kódexek tollírásának vonásait őrző reneszánsz nyomdabetűtől végül is a mai betűhöz vezetett.” Igen, a betű! Az a legfontosabb, a könyv szépsége nála kezdődik, mert benne ölt testet a gondolat. Itt nyomban érzékelhetővé válik tartalom és forma egysége: szép lesz a könyv, ha tipográfiája a szöveghez illik, ha a betűformák alkalmazkodnak a mű hangulatához, jellegéhez. Elvárjuk ezt persze sok egyébtől is, de az első követelmény: jó papíron szép betűk, tiszta tükör, rendezett, a túloldalra át nem ülő sorok, arányos, jól áttekinthető tördelés. A nyomtatott könyv szépsége a jó tervezés mellett a szép nyomáson ill vagy bukik. A könyv illusztráció nélkül is lehet szép, de a hozzáillő illusztráció feltétlenül vonzóbbá teszi. A művészi alkotás azonban nem járhat külön utakon: célja, hogy az irodalmi mondanivalót egy másik művészet formanyelvén kifejezze. Közlendőjében, stílusában, hangulatában az irodalmi alkotást hozza közel, de mégsem alávetett módon — hiszen önálló művészi alkotás —, hanem úgy, hogy egyik művész a másiktól ihletve megformálja, amit az ő indítására „álmodott", amit a szöveg a képzőművészben felidézett. A jó illusztráció: testvérmúzsák találkozása. Annál tökéletesebb, minél közelebbi lélekrokon az író és a művész, minél jobban átérzi ez utóbbi a lényeges mondanivalót, érzésvilágot, s minél teljesebben fejezi azt ki a maga eszközeivel. Mindez érvényes a kötéstervre, a borítóra, a könyv külső köntösére is. Annak is a belső lényeget kell kifejeznie formájával, díszítésével, a kötés anyagával, a borító ábráival. Azonban ne feledjük: a könyv szépsége járulékos szépség. Az irodalmi műalkotás műalkotás marad, ha sajtpapírra nyomják is, ha sárga papundeklibe kötik is, míg a fércmű szép köntösben olyan, mint a herendi porcelánon tálalt puliszka. Csalóka játék. „Nesze semmi, fogd meg jól” a nagy pompával tálalt üresség. Akár a Peer Gynt hagymája. Csak héja van, magja semmi. A könyv célja nem az, hogy szobadísz legyen: szépségének titka a tartalom és a külső megjelenés harmonikus egységében rejlik. A mondanivaló szolgálatában. Csak ezzel válik olyan műalkotássá, melynek jelenléte a könyvespolcon otthonunkat barátságosabbá teszi. Az igazgyöngy hordásban fényesedik, a könyv hasonlít rá, szépségéhez tartozik a funkciója is. Olvasás végett van, tehát le szoktuk venni a polcról, amely helye csupán és nem temetője. Ha mégis, meg is látszik rajta, meg a polc kaszárnya-rendjén is. Ahol a könyv szobadísz, ott megüli a szobát a keserű bánat, az eltékozolt, magányos sorvadásra ítélt szépség panasza. Ám ahol élet, mindennapi kenyér, ott, ha talán Zene A múzsák testvériségéről írtunk a közelmúltban, elismerő szavakkal emlékezve meg a zenei általános iskola végzett növendékeinek képzőművészeti kiállításáról, most újra zenei—képzőműészeti kapcsolatokról kell beszámolni a nemzetközi gyermekév jegyében. A zeneiskola pályázatot hirdetett tanítványai között Zene a gyermekvilágban címmel, s e pályázaton a képzőművészet bármely ágába tartozó munkával részt lehetett venni. Mivel még csak nem is amatőr képzőművészekről van szó, hanem gyerekekről, természetesen csak rajzok, akvarellek és ötletes technikai eljárással készült grafikák kerültek a helyi képzőművészekből álló zsűri elé. A kicsik (tíz éven aluliak) és a nagyok (tíz éven felüliek) kategóriájában három-három munkát jutalmazott a zsűri hanglemez-díjjal, de tegyük hozzá, hogy a nagyok legidősebbike sem több még tizenkét évesnél. A nagyok közül első díjat kapott Árvai Gabriella Erdei kórus című akvarelljéért, másodikat Jankovics Szilvia Fekete zongora című rajzáért (mintha egy hangversenyterem csillárjáról néznék a hatalmas hangszer előtt ülő icipici leánykát), harmadik díjat pedig Ficsor Krisztina három részből álló, Csellóóra című karikatúrájáért. A kicsik közül szinte magától értetődően kapott első díjat Fiorosz Zoi Fuvolás című munkájáért (mellékesen: ez a kislány is azok közé tartozik, akire figyelnünk kell, s akinek felnőtt művésszé érését gonddal és felelősséggel kell kísérnünk), második díjat Kőhalmi Zoltán Négy évszak című rajza, harmadikat pedig Dobos Barna Érik a szőlő című, érdekes, letakarásos technikával készült tusrajza kapott. A jutalomlemezeket az iskolai évzárón kapják ,meg a gyerekek, s a kiállítás egész anyaga is az évzáróig tekinthető meg a zeneiskolla első emeleti folyosóján. — ka meg is kopik a kötése, betölti maga körül bensőséges melegével a teret. Bozóky Éva a gyermekvilágban