Dunaújvárosi Hírlap, 1980. január (25. évfolyam, 2-9. szám)
1980-01-15 / 5. szám
1980. január 15., kedd ■ i mum H liTn »WirM^I 5w MB rv'nH'tr<m«P? ytfiwc í,W]gr jtffrrjF Vß^nvunK |w> HÍ^Ö^i.OT’vrT'<3 Swpv* J.'vtNS^ r*wr^^v^^T^>EnfflS «v'If*t ? < mn iwifnKi i i. y ‘-{*13 — Dehogyisnem félünk! Csak tudod, azzal bátorítjuk magunkat, hogy az ellenkezőjét próbáljuk szuggerálni — fogalmazta meg tömören a vizsgaidőszakra jellemző diáklélektan lényegét egy főiskolás fiú. Egyike annak az ötszáznegyven nappali tagozatos hallgatónak, akik a műszaki főiskolán december 22-től január 26-ig igyekeznek megfelelni a vizsgakövetelményeknek, s ha ez történetesen nem sikerül, akkor január utolsó hetében — az utóvizsga-időszakban — újból nekifutnak a „gátnak”. Január tizedike, délelőtt. Javában folyik a vizsgáztatás, itt is, ott is fiatalok csoportosulnak a folyosókon. Úgy látszik, a dunaújvárosi főiskolán öltözékben megadják a módját a vizsgáknak: a lányokon fehér blúz, a fiúkon sötét öltöny, fehér ing, nyakkendő. Még a harmad-, negyedévesek se jönnek lezser „szerelésben”, csak azok tűnnek föl farmerben, pulóverben, akik nem ma vizsgáznak, csupán a kíváncsiság hozta be őket a „bűvös” ajtók elé. Az egyik előadóteremben Ajtony Csaba főiskolai docens vizsgáztatja elektrotechnikából a harmadéves kohászokat. Az udvaron sűrű hópelyhek kapaszkodnak egymásba, itt bent a vizsgázó kislány az RZ 225 nagyságú, zárt motor hosszmetszetét szemléli. Szó esik frekvenciákról, vektorokról, váltakozó áramról és indukcióról, mindezt sok-sok segítő szándékú tanári kérdés kíséri. Végül is megszületik a vizsgajegy: közepes. — Volt ma eddig egy ötös, két egyes és ez a hármas. Nem szeretik túlságosan ezt a tárgyat, meg is értem, nem tartozik szorosan a szakjukhoz. A következő vizsgázó egy szemüveges, szakállas fiú. Egy biztos, most nem lenne alkalmas modell a nyugalom szobrához. De aztán az eredmény már megnyugtató: négyes. Közben a padsorok közül diszkrét zörejek hallatszanak, papírzizegés, susogás, amit közönségesen puskázásnak és súgásnak szokás nevezni. Mert hát a diák — az mindig diák! Ilyenkor a folyosói beszélgetések témája természetesen mindig a soros vizsga. — Gyere csak, ezt nézd meg! — hívnak be az egyik előadóterembe. A táblán az egyes mellett öt strigula sorakozik. Vagyis a szomszéd teremben vizsgázók közül eddig mindenkit „megvágott” a tanár. Nyílik az ajtó, boldogan jön kifelé a hatodik vizsgázó, „a nap hőse” — egy kettessel. Egyből megváltozik a légkör, a kedélyek kissé lecsillapodnak, a beszélgetés új mederbe terelődik. — Tudod, a koleszben nehéz tanulni, mert zajongunk, egymást zavarjuk. — Szerintem az oktatási rendszer nem a legjobb. Persze, hogy kínlódunk például a kémiával, amikor a szakközépiskolában csak egy évig tanultunk kémiát, rosszak az alapok! Valóban nem mindegy, hogy a középiskolák milyen tudással bocsátják ki a tanulókat. A főiskolán nemcsak elsőben, de még harmadévben is meglátszik, ki, mennyit hozott a gimiből, szakközépből. Igen-igen gyengén felelt ma az egyik gépészfiú tudományos szocializmusból. Kántor Károlyné főiskolai adjunktus valóban nem tehetett egyebet, minthogy megkérdezte tőle, mikor jön legközelebb? — Nézze, maga alapvető és közismert dolgokat nem tud. Sajnálom ezt az elégtelent, mert a szakmai jegyei igazán szépek, de ha maga végez és középszintű vezető lesz egy üzemben, akkor azért a politikában is jártasnak kell lennie valamelyest... Persze egy-egy vizsgán mindig vegyes a kép. A főiskolai vizsgaátlag egyébként évek óta három egész háromtized körül mozog. Elmúlt dél. A folyosókon kevesebb az ember, az ebédidő vizsgaidőszakban is ebédidő. A főiskola könyvtárából két másodéves kohászlány, Fekete Ágnes és Erdősi Zsuzsa szintén ebédelni indulnak. — Két vizsgát tettünk le eddig, még három van vissza, ha minden jól megy, huszonharmadikára befejezzük, aztán hazautazunk egy kicsit. — Nem könnyebb otthon készülni a vizsgákra? A kollégiumok általában zajosak... — Ez igaz, viszont könyvtárban reggel fél nyolcától este kilencig tanulhatunk. Tankörtársak és szobatársak is vagyunk, gyorsabban haladunk, ha közösen vesszük át az anyagot. Általában négyöt napot szánunk egy vizsgára. Meg aztán mi azért sem utazunk haza, mert messze lakunk, egyikünk Borsodban, a másikunk Győr-Sopron megyében. — Az ember képtelen állandóan tanulni. Mivel lazítotok? — Most a vizsgaidőszakban nincsenek a főiskolai klubban programok, legtöbbször moziba megyünk, focizunk a srácokkal a tornateremben és ha sikerül egy vizsga, azt megünnepeljük... Izgalmas napok, hetek ezek a főiskolásoknak, a kilencvennyolc vizsgáztató a levelezőket is beleszámítva összesen ezerkettőszáznyolcvan diákot hallgat meg. Szerencse vagy pech egyaránt közbeszólhat, de a döntő — bármily elcsépelten hangzik is — mégiscsak a tanulás, a tudás. Kovács M. Beloiannisz 30 éve Székesfehérváron a megyei művelődési központban, a Liszt Ferenc utca 1. szám alatt január 11-én kiállítás nyílt Beloiannisz 30 éve címmel. A kiállításon ízelítőt kapnak a látogatók a görög közösség életéből- A közművelődési programból SZÍNHÁZ Samuel Beckett: A játszma vége. A Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka. (Bartók, Stúdióterem, január 15-én, 19 óra 30 perckor) ZENE Az általános iskolák bérleti hangversenye. (Bartók, színházterem, január 17-én 17 órakor) TÁRLAT Hőgye Katalin keramikus és Rainer Péter belőépítész kiállítása. (MMK-aula. A kiállítás látogatható január 20-ig, naponta 10—20 óráig) A rácalmási bronzkori és honfoglaláskori temetőt újszerzeményi kiállítás,bemutató Állandó képző- és iparművészeti bemutató (Képcsarnok, Apáczai Csere János utca 4—6. Nyitva: hétköznap 8.30-tól 18 óráig, szombaton 8—14 óráig) Lakatos László fazekas népművész kiállítása. (Bartók, földszinti aula) A Dunaújvárosi Bemutatószínpad dokumentációs kiállítása. (Bartók emeleti aula) KLUBÉLET JAZZ-KLUB Klubfoglalkozás. (Bartók, I-es előadóterem, január 16-án 18—21 óráig) NYOLCADIKOSOK KLUBJA Klubpódium — vendégünk egy polbeat-énekes. (MMK, január 15-én, 16 órakor a 206-os teremben) IFJÚSÁGI SPORTKLUB A komolyzene, közelről (MMK, január 15-én, 18 órakor, 207-es teremben) Irány az uszoda — játékos sportest az uszodában (Január 17-én 18 órakor) IFIVEZETŐK KLUBJA Egy húron pendülünk — dal- és játéktanulás. (MMK, január 16-án, 17 órakor, a 206-os teremben) ÓVÖNÖK KLUBJA Vendég: Janikovszky Éva írónő. Házigazda: az MMK gyermekkönyvtárának munkatársai. (MMK, január 16-án, 17 óra 30 perckor, a 204-es teremben) NŐK KLUBJA Szabjunk — varrjunk együtt! (MMK, január 17-én, 17 órakor a 203-as teremben) DUNAI VASMŰ IFIKLUB A játék szerepe az úttörők és kisdobosok életében. (MMK, január 17-én 17 órakor a 206-os teremben) ismeretterjesztés MUNKÁSAKADÉMIA VÁROSUNK TÖRTÉNETE. Intercisa. Előadó: dr. Visy Zsolt régész. (MMK, január 17-én, 17 órakor, a 210-es teremben) GYERMEKEKNEK NAPKÖZIS PROGRAM Tréfás vetélkedő a Vasvári Pál Általános Iskola, a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Ságvári Általános Iskola egy-egy csoportjának. (MMK, január 16-án, 10 órakor a 210-es teremben) Károlyi Amy: Festmény Egy régi ház. Rozsdaszín vonalak. Ablak mögött sötét ágyak mélyén nagy dunyhák alatt nénik alszanak. Álmodnak fánkról, kávésbögréről, álmodnak nyárról, álmodnak télről. Száncsengő csilingel a párnájukon. Főznek. Öltöznek. Lakodalom. Küszöbbe botlik egy kisgyerek, én voltam? te, vagy a szomszéd gyerek? A pókhálóban nevetés tanyáz. Mindenki meghalt. Mindenki él e képen. Múlhatatlan délután. Eső előtt. Eső után. Illusztráció Kőműves Kelemen balladájához Pinczkerné Rápó Kornélia linómetszete A kultúra „hátországa” Takarítók, technikusok, mindenesek Munkájuk annyira természetes, hogy észre se vesszük, de ha nem végeznék el, az rögtön feltűnne. Magától értetődik, hogy a kultúra házaiban rend, tisztaság vár benünket, hogy jó a világítás, működik a lemezjátszó, a magnó — és ebben a kényelemben a technikai személyzet munkáját tisztelhetjük, ők a háttérben dolgozva teremtik meg a kulturális tevékenység alapfeltételeit, ők alkotják a kultúra „hátországát”, szakmunkások, betanított vagy segédmunkások, legtöbbször ezermesterek, mindenesek. — A mi munkánk nem látványos, sőt éppen úgy jó, ha nem jutunk a közönség eszébe. Mert ha bennünket emlegetnek, rendben akkor valami nincs — állítja Peczen Antal, a Bartók műszaki gárdájának vezetője, aki villanyszerelő, elektrikus, díszletező, világosító egy személyben. — Az emberek fantáziáját mindig is izgatta a kulisszák mögötti világ. Mi az, amit a közönség nem láthat? — Például a sok-sok cipekedést, amikor hordjuk hangszereket, a dobogókat, a a lámpákat, a díszleteket. Járjuk az országot a bemutatószínpaddal, előfordult, hogy másfél mázsás tárgyat kellett felvinni négyőnknek, csigalépcsőn az ötödik emeletre. A bemutatószínpad előadásaihoz egyébként gyakran a jelmez- és díszlettervezéstől kezdve a kivitelezésig mindent mi csinálunk. Például a Néróban az egyik jelenetnél virágszirom hullik. Jó, de honnan vegyünk egy-egy előadáshoz harmincezer szirmot? Nagy nehezen sikerült beszereznünk cigarettapapírt és húsvéti tojásfestéket — gondoljon bele, novemberben a tojásfestéket kapni — aztán népművelőkkel együtt mind virágszirmot gyártottunk. — Az önök munkája nemcsak ebből áll... — Igen, mi általános karbantartók vagyunk, függönyt varrunk, tévét szerelünk, kiállítási tablókat állítunk össze, mikor mi adódik Tavaly például átszereltük az Uitz-terem világítását, kicseréltük a toldott-foldott villanyvezetékeket, és az áramfogyasztás a felére csökkent- A színháztermbe kábeleket építettünk, megcsináltuk a hangosítást. Hat évvel ezelőtt tíz reflektora volt a Bartóknak, most van negyvennyolc. Nagy vettük, részüket ócskavasként színházaktól leselejtezve, és kijavítottuk. — Sablonkérdés, de felteszem: megéri ezt a munkát csinálni? — Ha anyagiakra gondol, akkor azt mondom, nem keresek rosszul, de hogy fiam a vasműben villanyszenrelőként többet kap, mint én. Időben? A munkaidőnk kötetlen, csak a kezdés fix reggel hétkor, a hazamenés mindig változik... De ha az ember munkában is a hobbijának élhet, akkor nem nézi a fizetséget... Az MMK-ban szintén nem számítanak az ünnepek, mindennap reggel héttől este tízig ügyel egy technikus, azt — Az ügyelet persze nem jelenti, hogy tétlenül várjuk, hogy esetleg valami elromlik, közben sok mindennel elfoglaljuk magunkat — hangzik egybehangzóan beszélgetőtársaim, Plesz József, Máday Miklós és Sevella Gyula véleménye. — Például? — Körülbelül másfél milliót érhet a technikai felszerelés, amit 1974 óta rengetegen használtak, érthető, hogy sok a hiba, amit ki kell javítanunk. Annál is inkább, mert kevés a pénz az eszközökre. Nem beszélve arról, hogy nem is lehet mindenre külső embert kapni. Ki jönne el egy ablakot begittelni vagy egy zárat kicserélni? — Úgy tudom, évek óta azonos a gárda. Mivel gyarapították eddig az MMK-t? — Megcsináltuk házon belül a zártláncú tévérendszert, kellékeket barkácsoltunk a vetélkedőkhöz, zuhanyozót, öltözőt, műhelyt alakítottunk ki magunknak. A takarítónők munkájukkal ugyan nem gyarapítják az intézményt, de a kezük nyoma meglátszik a termekben, folyosókon. Makó Bertalanná nyitás óta, vagyis 1974-től dolgozik az MMK- ban. — Itt voltam már az első nagytakarításkor is, amikor a mészfoltokat kellett eltüntetni az építkezés után. Mi, takarítók reggel hatra jövünk, kettőig dolgozunk, minden második hétvégénk szabad, egyébként szombaton és vasárnap is itt vagyunk. Nálunk nem elég napjában egyszer kitakarítani, itt reggeltől-estig többször cserél gazdát egy-egy helyiség. Nagyon nákan örülünk, hogy most akevesebb a rongálás, szemetelés, kulturáltabban viselkednek az emberek. Mit tehetnénk ehhez még hozzá befejezésül? Azt, hogy a kultúra fizikai munkásainak munkáját azáltal tiszteljük, ha megbecsüljük. — kovács —