Dunaújvárosi Hírlap, 1981. január (26. évfolyam, 2-9. szám)

1981-01-30 / 9. szám

1980. január 30., péntek PINCZKERNÉ RÁPÓ KORNÉLIA tusrajza Pege A Bartók kamarazenei so­rozatának soron következő, stúdiótermi estjén, hétfőn, február 2-án este 7 órakor Pege Aladár lép a közön­ség elé. E hír már koráb­ban feltűnést keltett, hiszen Pegét, a Zeneművészeti Fő­iskola jazz-tanszakának ta­nárát világszerte ismert jazz­­zenészként, a hagyományos bőgőtechnika megújítójaként, ragyogó technikájú és in­­venciózus rögtönzőként tar­totta számon a magyar kö­zönség. Pege Aladár ezen az esten, a szimfonikus soro­zatban a „megkomponált” zene interpretálójaként lép fel. Kíváncsi várakozással nézünk e zenei est elébe. Két év után két év után ismét megren­dezi közkedvelt játéksoroza­tát, a Dupla vagy semmit a Magyar Rádió. A zenei mű­veltségi játék témája ezúttal Bartók Béla élete és művé­szete lesz. A versenyzők, akik előzetes zsűrizés, Bar­tókról írt dolgozatuk érté­kelése alapján vehetnek részt a nyilvános vetélkedőn, feb­ruárban nyolc alkalommal adnak számot tudásukról. A program első ízben február 2-án 19.35-kor jelentkezik a 3. műsorban. A szépség koldusa József Attila-emlékkiállí­­tás nyílt Varsóban, az Adam Mickiewicz Irodalmi Múze­umban, az Óváros főterén. Ami a múzeumot illeti, annak büszkesége a több, mint 80 ezer kötetes könyv­tár, s a híres írók dolgozó­­szobái, közöttük Maria Dab­­rowska, Julian Tuwim, Mel­chior Wankowich műhelye. A József Attila-kiállítás im­már a második magyar tár­lat az elmúlt két évben. Az előző hőse Ady Endre volt. A proletárköltő kiállítását a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum anyagaiból állítot­ták össze. A budapesti és a varsói múzeum két termében József Attila életét, buda­pesti szülőnegyedét ábrázoló fényképtablókat helyeztek el. Láthatjuk a költő meste­reinek — Juhász Gyulának, Ady Endrének és azoknak portréit, akiknek verseit ma­gyarra fordította: Wolkerét, Majakovszkijét, Villonét, Rimbaudét. Valamennyi tablón olvas­ható József Attila verseinek egy-egy részlete, a többi kö­zött a Nincsen apám, se anyám, a Külvárosi éj, a Medvetánc néhány sora. És látható Varsóban a Valóság 1932-es júniusi száma, az a példány, amelyet a költő szerkesztett, továbbá József Attila 1922-ben kiadott első verseskötete, a Szépség kol­dusa. Derkovits Gyula képei és Harsai Ilona bőrből ala­kított érméi emelik a kiállí­tás fényét. Látható, hogy munkásságukra József Attila nagy hatást gyakorolt. A kiállítást élénk érdek­lődés övezi. Minden bizon­­nyal közelebb hozza a len­gyelekhez azt a költőt, akit itt kevésbé ismernek, mint Petőfit, vagy Adyt. Weronika Zielinska (INTERPRESS—KS) . Részlet a kiállításról M­észleteim kimerülő jelben vannak. ZF Dehát kinek van kedve ebben a hi­­­­ degben lemenni a boltba, azután lökdösődni a polcok között, vigyáz­ni, hogy meg ne lopjanak, hogy el ne veszítsek valamit, végül sorbaállni a pénz­tárnál. Pedig kell valamit tenni — készle­teim kimerülőfélben vannak .. . Hát persze, a telefon! Hiszen telefonon is meg lehet rendelni azt, ami kell, és házhoz is szállít­ják, tehát... Halló, halló ... Téridő-köz­pont? ... Kérem, vegye fel a rende­lésemet. Négy áru­cikkre van szük­ségem, mind a négyből nagyobb mennyiségben ... -------------- -------------­Diktálom ... Hogyne, természetesen betű­rendben: ALÁZAT. Ferenctől, Itália, ulimriai tar­tomány, Assisi, időszámításunk után 1220. Abból a fajtából kérek, amely arra kész­tette Ferencet, hogy a madaraknak prédi­káljon. Ferenc testvér nem tartotta meg­alázónak, hogy a legkisebbekhez szóljon, remélem tehát, hogy nekem is juttat ebből az értékes árucikkből, mert nagy hiányát érzem. BÁTORSÁG. Giordano Brúnótól, Itália, Róma, időszámításunk után 1660. Olyasfé­lére gondolok, ami nem pillanatnyi fellán­golásból és megfelelő mennyiségű rumból származik, hanem ami meggyőződésből fa­kad. Kérem, félreértés ne essék, nem em­berfelettit, hanem emberit kérek, hiszen meg vagyok győződve arról, hogy messer Giordano ordított a fájdalomtól, amikor meggyújtották alatta a máglyát, de még­sem bólintott igent az ostobaságra és gaz­emberségre. Tehát a máglyavállalás bátor­ságából lesz szíves ... Igen, mondjuk három kartonnal. HIT. Ady Endrétől, Magyarország, Buda­pest, időszámításunk után 1907. Nem val­lásos vakhitet kérek, nem kritikátlan dog­mavállalását, hanem azt, amit az ember az embertelenségben sem veszíthet el... So­kat, ebből minél többet, hajlandó vagyok kimeríteni érte az egész folyószámlámat. SZÍVÓSSÁG. Miguel de Cervan­tes Saavedrától Hispánia, Madrid, időszámításunk után 1665 ... De kérem, ön kívánta betűrendben, per­sze, tudom, egy­szerűbb lenne Brúnóval együtt, hiszen a kü­lönbség mindössze öt év ... Még meg is tehe­ti asszonyom, és akkor egy konténerben ... Egyszóval nehogy makacsságot szállítsanak, mert nem veszem át, az magamnak is van bőven, és ne ostoba következetességet, ha­nem valódi szívósságot, ha úgy tetszik, ki­tartást, olyat, ami a hadi táborozás nehéz­ségein, a rabszolgaság sanyarú évein, a nagyurakkal és bürokratákkal való küzde­lem örökkévalóságnak látszó óráin is győ­zedelmeskedik ... Átadna egy rövid, sze­mélyes üzenetet is Senor Cervantesnek? ... Értem, tiltja a szabályzat. Hát akkor kö­szönöm, asszonyom, és kérem, ne feledkez­zék meg a számláról, most már hamarosan fizetek ... Mindenért megfizetek ... (kemény) Kaposvári Csiky Gergely Színház Az eltört korsó Lessing Minna von Barn­­helmje óta nincsen mara­dandó értékű vígjátéka az európai drámairodalomnak, s a XVIII—XIX. század for­dulóján a tragikum útját ke­reső drámák között kivételes fényű csillagként ragyog az „utolsó vígjáték”, a német nyelvű irodalom tünemény­­szerűen felbukkanó és hama­rosan ellobbanó zseniális költőjének, Heinrich von Kleistnek egyetlen, patetikus csúcsok felé nem törő drá­mája. Hogy miért „utolsó” ez a vígjáték, az rögtön vilá­gossá válik, ha meggondol­juk, hogy Semibe vígjátékai szatírák, Gogol már komé­diát ír, Csehov tragikomé­diát, s a XIX. század végén felbukkanó Alfred Jarry Ubaje groteszk — és követ­kezik a XX. század, hogy a „vígjáték” fogalma, eredeti értelmében, többé már ne térjen vissza. Kleist Eltört korsója egy­szerűen besorolhatatlan. Ha azt­ kérdezzük, hogy klasszi­cista-e, a felelet: igen. Ha azt, hogy romantikus-e, a vá­lasz megint csak igenlő. És nem realista-e? Dehogynem! Sőt, még talán egy kicsit szimbolista is, hiszen az egész játék alatt ott van az orrunk előtt a színpadon a szerencsétlen, eltört korsó, mint a polgárosodó paraszt­­világ apró, napi tragédiáinak jelképe —■ mintha Kleist megérezte volna a nyolcvan évvel később felbukkanó „tárgyi” szimbólumot, Ibsen vadkacsáját... De valamennyi feltett kér­désre éppolyan joggal vála­szolhatjuk ezt is: nem, az eltört korsó, sem ide, sem oda nem tartozik, nem mutat kirívó, felismerhető stílus­jegyeket, egyszerűen kitűnő­en megszerkesztett és felépí­tett játék; s hogy milyen ki­tűnő, annak bizonyítéka: csaknem két évszázad elmúl­tával, minden változtatás és húzás nélkül, minden mes­terkélt „áthallás-technika” a­nélkül is élvezhető, megfelel „nekünk szól” követel­ménynek ; éppen időtlensége teszi ennyire hosszú életűvé. No persze mindez csak ak­kor derül ki a maga teljes­ségében, ha az előadás méltó a drámai anyaghoz. S a ka­posváriak rendezője, G­o­­t­h­á­r Péter, gondosan és jó érzékkel elkerülve minden aktualizálási szándékot, min­den közönségre­ kacsintást, meghagyta, sőt: élni hagyta a színpadon a kis polgárál­­­lamnak, a kicsi, de hatalmas Hollandiának falucskáját, ahol végül is az igazság, a „népjog” győzedelmeskedik — s elhisszük ezt Kleistnek és elhisszük Gothár Péter­nek is, mert vagy így volt, vagy ha nem, akkor így kel­lett volna lennie. És elhis­­­szük a játék magyarra for­dítójának, T­a­n­d­o­r­i De­zsőnek, aki nagyon finom archaizálással fűszerezve mai magyar köznyelvet, a a szójátékokról sem feledkezve meg, mentett át egy majd­nem kétszázéves német szö­veget a mai magyar szín­padra. A szöveghez és a rende­zéshez méltónak, újra és is­mételten méltónak bizonyult a kaposvári társulat. Egyet­len „fals” mozdulat vagy hang nem zavarta meg a já­ték sodró tempóját, semmi­féle „manírt” vagy rossz be­idegződést nem láttunk-hal­­lottunk. Még a néma szemé­lyek is úgy éltek a színpa­don, mintha a főszerepet osztotta volna rájuk a ren­dező. Mindenekelőtt Rajhona Ádám alakításáról kell be­szélni. Ádám bíró figuráját egyénien ronda külsővel, egyetlen emberre, erre a gü­gye, de ravasz, primitíven korrupt, bárdolatlan falusi kiskirályra jellemző beszéd­móddal, mimikával, mozgás­sal, reakciókkal tette általá­nos, tipikus figurává (hogy egy színész, egy kitűnő szí­nész, akit már annyi „szép” szerepben láttunk, hogyan szánhatja rá magát, hogy egy disznó bőrébe bújjon bele — hát igen, ehhez szí­nésznek kell lenni!). Az igazságosztó Walter jogtaná­csost K­o­lt­a­i Róbert ala­kította a tőle megszokott csendes iróniával, tökélete­sen tiszta beszéddel, szinte észrevehetetlen, de a kellő helyen megjelenő gesztusok­kal, apró mosolyokkal — ez az alakítás is telitalálat volt. Az írnok életre keltője, L­u­­k­á­t­s Andor jó színész — emlékezzünk csak a Halmi alakítására —, s jó volt ezen az estén is; de, az ördög vigye el! Már bocsánat ezért a jókívánságért, de ha egy a kicsit több gondot fordítaná beszédtechnikájára, nem­ sok idő múltán így emleget­né a kritika: kitűnő színész. Kari Györgyi egyenletesen jó volt Márta asszony szere­pében. Csákányi Eszter sokoldalúságát bizonyította Brigitta asszony alakításával. S a darab egész folyamán tizedrangú szerepet Éva leányzót alakító játszó P­o­­gány Judit az utolsó per­cekben iskolajátékot produ­kált. Mintha a két órán át gyülemlő feszültség robbant volna ki belőle itt, a játék csúcsán, a „végre szóhoz jut­hatok” sodrásában. Telere­­cordingra méltó módon ját­szotta el ez a vékony, pöttöm kis nő, nyelvét és egész tes­tét megpergetve, majd meg lomhává, súlyossá varázsol­va, a leányzó és a vén disznó közötti „csábítási” jelenetet. Felejthetetlen. Egyszóval: színházat lát­tunk végre, igazi, valódi színházat. De jó volt! (kd) Keltai Róbert és Rajhona Ádám (Arany Gábor felvételei)

Next