Dunaújvárosi Hírlap, 1981. február (26. évfolyam, 10-17. szám)

1981-02-17 / 14. szám

1981. február 17., kedd Halász Judit és a Bojtorján Ami, sajnos, elmaradt A két­ délutáni gyermek­előadást követő esti előadás­ról írok. Hogy miért erről, azt magamm sem tudom, mert ami a műsort illeti, bátran elmehettem volna a tanács­ház „C” szárnyába akár há­rom, akár fél öt órakor, majdnem ugyanaz­t kaptam volna. És majdnem ugyanazt kapta volna az a kétszáz fel­nőtt, akik mellett (néhol apu­ka, anyulka, nagypapa, nagy­mama ölében) ott üldögélt még száz öt-hét éves kisleány és kisfiú. Világos, hogy ilyen össze­tételű közönség előtt nem le­het amiről azt a műsort előadni, eredetileg szó volt. Halász Judit tehát a helyzet­hez alkalmazkodva villám­gyorsan kompromisszumot kötött, anyaggal és némi „felnőttel” ötvözve gyermek­műsorát, úgy énekelt, úgy mondott verset, hogy a kicsik számára is élvezhető legyen. Ám teljesen kimaradt a mű­sorból kedvéért az a rész, amelynek elmentem, amely persze a felnőttekhez szólt volna, s elmaradása elég nagy hiányérzetet okozott (bennem mindenesetre, s re­mélem, még sokak számára): hiányzott az a körülbelül fél órás Radnóti-blokk, amiből egy részletet már volt sze­rencsém hallani, s amelynek ismeretében merem monda­ni, hogy Halász Judit egyike a legjobb Radnóti-interpre­­tá­toroknak. Nos, mindegy, vessünk ma­gunkra, illetve azokra, akik képtelenek felfogni, hogy pi­ci gyerekeknek nem minden való. Nem Halász Judit tehet minderről — tisztelet neki, hogy hajlandó volt megmen­teni a helyzetet, nem a fel­nőttek, hanem a gyerekek számára. A gyerekek ugyanis nem tehetnek semmiről. Ha­lász nagyon bájosan, nagyon szívhez szólóan adta elő rög­tönzött műsorát — ezt bárki elképzelheti, az is, aki nem volt ott, hiszen ismerjük őt. Végül néhány szót a Boj­torjánról. Őket is ismerjük, s nagyon talentumos zenész­nek ismerjük ezt a hat re­gényt. Kutyajó country-mu­­zsikát csináltak, s talán az­zal a meggondolással nem változtattak tervezett műso­rukon, hogy a kicsik úgysem igen értik a szöveget (ebben segítségül jöttek a zeneszer­számok meglehetősen számos decibeljei — mindenesetre a fájdalomhatáron innen). De csakugyan jó volt ez a zene, amelyben az ukulelétől és a bendzsótól a gitárig és a he­gedűig egy csomó hangszert megszólaltatták. Jó volt, sok­kal jobb volt a zene, mint a dalszövegek — dehát az már külön nekirugaszkodást kí­vánna, hogy a mai populáris dalok végtelenül lapos, vagy néha képtelenül ostoba szö­vegeit akarnánk boncolgatni (miért kell például „őszinte szó” ahhoz, hogy egy eléne­kelt dalt megmagyarázzon? S miféle folyó az, amely el­hagyja a síkságot, és „a he­gyek közé ér”? — hagyjuk, nem fontos). Bojtorjánék a második részben ismét csak a tőlük megszokott módon, s Halász egyéniségéhez alkalmazkod­va, hajlékonyan és kedvesen kísérték énekét, most már hagyva, hogy a költői szöveg is érvényesüljön, így azután igazi örömet szereztek a kö­­zönségnek. De a hiányérzet még most, napok múltán is hiányérzet! (kd) Vendéglátókként Mit adhatunk mi a váro­sunkban dolgozó, más or­szágból jött embereknek azon kívül, hogy szak­­értelmüket és munkáju­kat megfizetjük, s ci­vilizált szálláskörülménye­ket kínálunk nekik? Hogyan ismertethetjük meg velük a várost, később a megyét, is­mét később a fővárost, s ta­lán az egész országot? Aránylag hosszú ideje él­nek és dolgoznak Dunaújvá­rosban, illetve a vasmű kon­verter-építkezésén lengyel vendégmunkások. Az V-ös munkásszálló másfél év előtti programtervezete még ta­pasztalatok nélkül, de nagy körültekintéssel „tippelte meg”, mit adhatunk nekik, miről kellene gondoskod­nunk számukra. Nos, felme­rült elsősorban az, hogy lengyel nyelvű újságokra és folyóiratokra fizessenek elő, s hogy létrehozzanak egy kö­rülbelül háromezer kötetes lengyel nyelvű szépirodalmi anyagot tartalmazó könyv­tárt. Ilyen könyvtár nem jött, nem jöhetett létre, a lengyel vendégmunkások ol­vasási igényeit a Lengyel Kultúra által rendelkezésre bocsátott és állandóan cse­rélődő könyvanyaggal elégí­tik ki. Bizonyos mennyiségű lengyel komoly- és könnyű­zenei hanglemezt is sikerült beszerezni, s felvették a kap­csolatot az Interkoncert iro­dával, hogy lengyel művé­szeknek akár dunaújvárosi, akár budapesti szereplésére hívják fel a nálunk élő és dolgozó lengyelek figyelmét. (A Bartók kamarazenei so­rozatában tavaly volt erre példa, s február 25-én is várhatóan sok lengyel ott lesz Krzysztof Zgraja és Ja­­cek Bednarek jazzestjén.) Gondoskodtak lengyel fil­mekről, vetítettképes előadá­sokról, s a Magyarországon tartózkodó lengyel művé­szekkel, közéleti személyisé­gekkel való találkozókról. A tippek beváltak, s a lengyelek „honi” anyaggal való ellátása, úgy látszik, elegendő. De hogyan állunk a bemutatkozással? Nos, itt élnek közöttünk, magát a várost szinte feles­leges bemutatni. Együtt él­nek a munkásszállón ma­gyar kollégáikkal, őket sem kell bemutatni — ám elég nehéz a beszélgetés, ha ők magyarul, mi meg lengyelül nem tudunk. „Naturalista” módszerrel és nyelvtanfolya­mok segítségével azóta már sikerült ezt a gátat lebon­tani. És sikerült közelebb hozni egymáshoz a más-más nemzethez tartozókat közös játékokkal, vetélkedőkkel, közös kirándulásokkal, közös nyári üdülésekkel. Az itt élő és dolgozó lengyeleknek sa­ját műkedvelő csoportjaik is vannak, ha egyszerű formá­ban is, tehát ilyen módon ők is bemutatkoznak nekünk egy kicsit. A lengyelek „közművelő­dési ellátásának” technikai részét a Munkásművelődési Központ adja, s a szálló népmű­velő-könyvtárosa, Ju­hászné Ihász Magdolna is a Munkásművelődési Központ népművelője. Hasonló, bár persze né­mileg ettől eltérő program készült az áprilisban érkező, körülbelül ötvenfőnyi kubai csoport fogadására. Dunaújvárosi séták, sport­­rendezvények, a Dunai Vas­műt bemutató vetítettképes előadás, autóbuszos ország­járó kirándulások várják a kubaiakat, s a szállón ugyan­azok az olvasási, szórakozási és játéklehetőségek, mint amelyeket a lengyelek már ismernek, s amelyekkel él­nek is. — kd — Farsangi randevú Dalest lesz a Bartókban 17-én, azaz ma, délután 5 és este fél 8 órakor. Szokatlan összeállítású dalest ez — jobb nevet nem lehet rá kitalálni —, mert bizonyos pedagógiai szándék bújkál benne: azo­kat, a­kik csak az operettig jutottak el, az előadóművész személyének és közkedvelt­ségének varázsával átcsem­pészni a „barrikád” túlsó ol­dalára. Röviden erről van szó: Házy Erzsébet Kossuth­­díjas Kiváló Művész lép szín­padra operettdalokkal és operaáriákkal. Bárcsak beválna ez a mód­szer! Mezőgazdasági könyvhónap író-olvasó talákozókkal, előadásokkal folytatódik a mezőgazdasági könyvhónap megyei rendezvénysorozata. Február 19-én, csütörtökön délután három órakor a pusztaszabolcsi termelőszö­vetkezet központjában a ter­melőszövetkezetek tevékeny­ségével kapcsolatos legújabb intézkedésekről tart előadást dr. Mészáros Gyula, a terme­lőszövetkezeteik megyei szö­vetségének titkárhelyettese. Ezen a napon este fél hatkor Rácalmáson a klubkönyvtár­ban Tápanyagvisszapótlás a házikertben címmel tart elő­adást Sebestyén Endre, a Fe­jér megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás mun­katársa. Ugyancsak csütörtö­kön este hat órakor Sárbo­­gárdon a kertbarát­ klubban a korszerű kisüzemi szőlőter­mesztésről és borkezelésről beszél dr. Urbán András, a kertészeti egyetem adjunk­­­tusa. Naptárak Bár még csak február van, a Képzőművészeti Alap Ki­adóvállalata máris a jövő évi naptáraikat tervezi, szer­keszti. A készülő naptárak a klasszikus és kortársi ma­gyar képzőművészet egy-egy témáját választották. Például vadászat a XIX. században, vagy a múzeumok kincsei­be Kovács Margit keramikus és szobrász műveinek színes reprodukciói is szerepelnek a jövő évi naptár egy-egy lapján. bBSpSSI5 Iskola a munkásotthon mellet A jövőre is gondolva Városunk szerkezetét, városközpont továbbfejlődé­­­sét hosszú távon meghatáro­zó döntést hoztak a város ve­zetői akkor, amikor a VI. ötéves tervben felépülő egyik általános iskola helyéül je­lölték ki a Munkásművelő­dési Központ mellett lévő szabad területet. Ez a hely­­kijelölés nem kevés aggo­dalomra adott okot a váro­sunkat szerető szakemberek körében, hiszen e térség a munkásotthon majdani bőví­tésére fenntartott terület volt. Ráadásul a város e pontján olyan, közfunkciót hordozó épületet célszerű elhelyezni, amely hangsúlyos városkép­­formáló elem, s amely a vá­rosközpont részévé válik. Ésszerű kompromisszum Tény, hogy jelenleg a vá­rosnak általános iskolára van szüksége, hiszen az elkövet­kező években mintegy két­ezerrel nő az általános isko­lába járó diákok létszáma. Ráadásul az új iskolára leg­inkább a Castrum és a Dózsa II. városrészek közelében volna szükség. Ha 1983 őszére megépül a tervezett új iskola a Castrum és a Dózsa II. várorész hatá­rán, a munkásotthon mellett, sok gyerek a lakóhelyéhez közeli iskolába járhat. Ám ugyanennek a döntésnek hátránya, hogy az iskola he­lyén aligha épülhet meg a Munkásművelődési Központ rég tervezett második üteme. Miképp lehet ebből a hát­rányból előnyt kovácsolni ? Van-e olyan kompromisszum, amely lehetővé teszi a most oly sürgető iskolakérdés meg­oldását, de amely nem zárja ki a művelődési központ ké­sőbbi bővítésének lehetősé­gét? Erre a kérdésre a fele­letet a BVM dunaújvárosi gyárának új terméke, a svéd licanc alapján készülő BVM— TIP építési rendszer adta meg. Ennek nagy fesztávú vázszerkezeteiből olyan épü­letet is lehet tervezni, amely nemcsak iskola céljára hasz­nálható, hanem a későbbiek­ben — ha már nem lesz szük­ség ennyi­ iskolára a belső városrészekben — viszonylag kis költséggel átalakítható, s a művelődésügy céljainak is megfelel. Négy tervváltozat Hogy a város frekventált területén valóban olyan épü­let készüljön, amely iskolá­nak és majd művelődésügyi célra egyaránt megfelel, amely a lehető legkedvezőbb megoldásokat egyesíti magá­ban, s amelynek városképi megjelenítése is tetszetős, a dunaújvárosi tervezőiroda négy mérnöke: Baranyai Fe­renc, Bánhelyi Károly, Rom­­bauer Gábor és Szente László egymástól függetlenül dol­gozták ki tervjavaslatukat, s az általuk elképzelt, több funkciót is kielégítő épület­­komplexum vázlatterveit. A négy terv mindegyike BVM—TIP szerkezet felhasz­nálásával javasolja megépí­teni a városképi szempontból hangsúlyos helyen az iskolát. Van köztük olyan terv, ame­lyik a tornaterem köré cso­portosította az osztályterme­ket, s olyan is, amelyik új­szerű módon folyosótérrel kapcsolja egybe a tanterme­ket magába foglaló épület­­szárnyat a tornateremmel. Mindegyik terv számításba veszi azt, hogy a tantermek, tanári szobák, az iskolai ebédlő néhány közfal elbon­tásával átalakítható legyen közepes és nagy befogadóké­pességű, több célra alkalmas rendezvénytermekké, étte­remmé, presszóvá a majdani művelődési ház funkcióinak megfelelően. Az Építéstudományi Egye­sület helyi csoportja a napok­­ban megszervezte a négy terv érdekeltek előtti ismertetését és bemutatását, hogy a ter­vezők megismerhessenek mi­nél több, az épület végső megtervezésénél hasznosít­ható gondolatot és szempon­tot. A jövő héten pedig or­szágosan is neves építészek tekintik meg a négy tervvál­tozatot, s véleményezik azo­kat. Mindez megkönnyíti a város vezetőinek a döntését, hogy a négy közül melyik terv legyen a kiindulópont a további munkához, s hogy a kiválasztott terv milyen irá­nyú továbbfejlesztése adhat­ja a legmegfelelőbb megol­dást. Mit nyer vele a város? Nem lehet megkerülni az­t a kérdést: nyer vagy veszít-e a város a szóban forgó szabad terület feláldozásával, hogy általános iskola épül a mű­velődési központ tervezett bővítése helyett? Mint minden döntésben, eb­ben is van kockázat, amely­nek veszteségoldalára írható az, hogy a mostanáig fenn­tartott hely elvész az esetle­ges színházépítés számára. Ha viszont az ezredfordulóig úgysem lenne módja váro­sunknak egy színház felépí­tésére nyereségként köny­velhető el, hogy iskola épül ott, amely később sokolda­lúan hasznosítható művelő­dési ház lesz. Mindemellett a felépülő iskola is bővíti a művelődési lehetőségeket, a művelődési ház nyelvi labor­ja, s néhány más egysége pedig a szomszédos iskola oktatómunkáját segítheti. Az új létesítmény a BVM— TIP szerkezet referenciaépü­lete is lesz, szemléletes pél­dája annak, hogy milyen tetszetős középület emelhető az itt gyártott szerkezetekből. Végül az sem elhanyagolha­tó szempont, hogy az új BVM-termék bemutatásának lehetősége a gyártó bázis székhelyvárosában valósul meg, s ennek fejében talán segítséget nyújtanak ahhoz a BVM illetékes vezetői, hogy minél gazdagabb műszaki tartalmat megtestesítő épü­letegyüttes jöhessen létre a város központi fekvésű he­lyén. Csongor György Az egyik terv a négy közül. Bánhelyi Károly tervezőmérnök vázlat­terve szerint a BVM-TIP elemekből emelt épület közepén foglal helyet a tornaterem amit az első és második emeleten nyolc-nyolc tanterem vesz körül, s amely épületegyüttes szintenként kapcsoló­dik a Munkásművelődési Központ klubszárnyához. A rajzról készült fotó feltünteti a Vasmű úti panelházakat és a Munkásművelődési Központot a hozzá kapcsolódó könyvtárral Pinczkerné Rápó Kornélia tusrajza

Next