Dunaújvárosi Hírlap, 1983. augusztus (28. évfolyam, 61-69. szám)
1983-08-12 / 64. szám
1983. augusztus 12., péntek Beszélgetés két vagon cement után A lapátra szükség lesz Beszélgetés szombaton délben háromnegyed tizenkettőkor a TÜZÉP-telepen, két konténernyi, (megközelítőleg két vagon) cement kirakása után. Három beszélgetőtársamat körülbelül egy centiméter vastag, egyenletes, szürke porréteg borítja. — Kézzel rakták? — Csak amíg a konténerből kihoztuk, onnan már a targonca emelte le, rakodólapon. — Mindent konténerben hoznak? — Nem, hálistennek. A cementet sem mindig. Tudja, a vagonon két ajtó van, vagy három méterrel kevesebbet kell ott cipelni, mint a konténerben: ez csak az egyik felén nyílik. Az átrakodóknak könnyebb: azok eddig minden darabot kézzel vittek át a másik vagonba, vagy úgy lapátolták át például a szenet. Most csak megemeli a daru, kész. Kimeg berakni viszont körülményesebb. Hát ennyit a konténerről. Körülbelül így kezdődött az egész. Beszélgetni akar? Jó, beszélgessünk. Semmi szabódás, körülményeskedés, kifogások. Lássunk hozzá. A legfiatalabb huszonöt, a legidősebb negyvenöt éves, külsejükben, beszédmódjukban, kissé talán merev udvariasságukban, fellépésükben nincs semmi feltűnő — csak a cementpor. Arra meg ott a zuhanyozó, pár lépésre, hórukk után egy gyors fürdő, s eltűnik az utolsó ismertetőjel is. Nézzük a legfiatalabbat: a targonca sárhányójáról lógázza lábát, gombafrizurája a füle alá ér, dacos tekintetéhez alig illenek halk szavai. — Szakmád van? — Majdnem. Papírgyártónak tanultam. Elsőéves koromban halt meg az apám, bátyám akkor volt végzős, természetesen én hagytam abba az iskolát, egyszerre kettőnkre nem volt pénz. — Mióta csinálod ezt? — Másfél éve, előtte a Volánnál voltam kocsikísérő. — Megérte idejönni? — Végül is: igen. Itt nincs sok kötöttség, ha ma este szükségem van pénzre, akkor csak odamegyek a pénztárhoz, kiadják a járandóságom, nem kell várni elsejéig. A munka változatos, és nem is kell mindig megszakadni, van, amikor csak söprögetünk. Meg nincs az a helyhezkötöttség, ami egy állandó munkahelyen: sokat rakodunk Fehérváron, környékbeli vasútállomásokon. Ez nem alkalmi munka: ugyanolyan munkakönyves állás, mint bármelyik másik. Illetve: dolgozni kell, mert teljesítménybérben vagyunk. A trió legidősebb tagja, s egyben a legjobban fésült is, alkalmi munkás. Viszont rendszeresen jön, mindig, amikor ideje engedi, vagyis szabad napokon, délutános műszak előtt, éjszakás után. Kitűnő szakmája van. Családos, a lánya 13 éves. — Ennyire kell a pénz? — Jó, ha van. — Mire gyűjt? Házra? Autóra? Telekre? — Különösebben semmire. De sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükség. — Mennyit keres? — Főállásban hatezret, ezzel pedig összejön úgy két és fél ezer. — Mikor pihen? — Majd otthon, este, műszak után. Meg aztán pihenni ráérek akkor is, ha majd nem bírom ezt tovább csinálni. — Megéri? — Hiszen bírom. A harmadik új ember: ő forgatja legtovább a söprűt, rendet rak a kiürült konténerben, összegyűjti a szerszámokat. Rajta látni kicsit, hogy elfáradt, hosszú, vékony fiatalember. — Nős vagy? — Már nem. Egy éve nem. De van egy nyolc éves kisfiam. Úgyhogy kell a pénz — és itt többet keresek, mint a vasműben. — Mennyi a maximum? — Elméletben hatezer — de aki ezért végigrakkol huszonhat-huszonhét napot, nem köszöni meg. Egyikük sem akar hamarosan állást változtatni. „Egyelőre jól elvagyunk itt”. Mondom, hogy egyszer, talán nem is olyan sokára, majd csak gépesítik a rakodást, nem lesz szükség rakodómunkásokra, inkább gépkezelőkre, hasonlókra. Csendesen bár, de kinevetnek. — Higgye el, a lapátot nem lehet nyugdíjba küldeni. Sok helyen nem férnek el gépekkel, meg aztán van, amit nem is lehet megfogni daruval. És gondoljon konténerre: azt is meg kell a rakni, a rakodólapot is össze kell készíteni valakinek. Mindhárman munkával töltik a hétvégét, ezután is: egyikük a gyárban, a másik megint rakodni megy, a harmadik napszámban állatokat gondoz. Még a vagonlakásra gondolnak, amikor azt mondják: „Ez is olyan munka, mint a többi: csinálni kell.” Fogadjuk el, hogy a lapátot nem lehet nyugdíjba küldeni. De vajon lapátost később is találunk majd hozzá? (Pekarek) Százmillió ütés A radiátorüzem 500 tonnás présgépe 17 éve üzemel. A gép által teljesített ütésszám meghaladta a 100 milliót(!), érthető hát, hogy a présváz elöregedett. A vasműben tervezték és gyártották az új présvázat, amelyet a közeljövőben fognak üzembe állítani Bemutató az ebédlőben A Dunaújvárosi Munkásszövetkezet lakberendezési bemutatót tart a műszaki főiskola Dózsa György út 33. alatti ebédlőjében. A vásárral egybekötött kiállítást két héten át látogathatják az érdeklődők. Új oszlopok Új villamos távvezeték-oszlopok prototípusai készültek el a Dunai Vasmű acélszerkezeti üzemében. Az „52—c" jelzésű óriástartót növelt szilárdságú acélból készített profilokból állították össze, ezért súlya és ára is kisebb a korábbinál. A BNV-n két éve bemutatott, spirálisan hegesztett csövekből gyártott távvezetékoszlop terhelési és minősítési vizsgálatai befejeződtek. Sopron és Sopronkövesd között 10 kilométer hosszúságú kísérleti távvezetékszakaszt építenek e termékek felhasználásával. Ifjúgárdisták találkozója Negyvenezer fiatal képviseletében idén Zalaegerszegen találkoznak az Ifjú Gárda-parancsnokságok küldöttei. A XII. országos Ifjú Gárda-szemle tegnap nyitotta meg kapuit. A versenyzők előzetes vetélkedőkön vettek részt, ezzel érdemelték ki az indulás jogát. A hétfőig tartó találkozónak gazdag programja van: sportversenyeket, harci túrát, menetdalversenyt rendeznek. Az országos szemlén városunkból az Ifjú Gárda-parancsnokság képviseletében Szőkó István és Balázs Zoltán vesz részt. ÚGY, MINT RÉGEN Kis túlzással azt is mondhatnánk: ahány utas, annyi, a közlekedési vállalatokról panaszkodó ember van az országban - ha nem több. Egy késés, egyetlen kimaradó járat évekre elronthatja az utazók véleményét, s a vállalat megbízható hírét. Márpedig hol nem akad egy műszaki hiba időnként, hol nem hiányzik néha csak egyetlenegy busz? Vidéki lapokból tudom: az ország minden részében e két okkal, a buszok rossz műszaki állapotával, vagy a kevés járművel magyarázzák a menetrend megsértését. Talán ezért is született meg az a miniszteri rendelet, amely szerint azokat a vállalatokat és szövetkezeteket, amelyeknek kihasználatlan autóbuszaik vannak, kötelesek azokat kölcsönadni a közlekedési vállalatoknak. Ellenkező esetben büntetőadókat vetnek ki rájuk. Sokáig kíváncsian vártam, milyen arcot vágnak majd vajon az utasok, ha egyszeresak - teszem azt - a „Piros Rozmaring" tsz autóbusza kanyarodik eléjük a megállóba, mondjuk, Dunaújváros-Budapest felirattal. De semmilyen arcot sem vágtak. Nem jöttek ilyen buszok. Egész Fejér megyében egyetlen vállalati, szövetkezeti buszt sem használ a Volán. Sőt. Könnyebb megmondani, hol járnak ilyen kölcsönbuszok, mint azt, hol nem. Mindössze néhány alföldi járásban állítottak menetrendbe vállalati autóbuszokat, ezek tanyai bekötőutakon járnak. Vagyis elképzelhető, hogy az egész országban nincsenek kihasználatlan autóbuszok, kivéve azt a néhány alföldit. Elképzelhető, de, őszintén szólva, nehezen tudom elképzelni. Az is lehet, hogy lennének ugyan kölcsönadható buszok, ám a rendelet elég kibúvót ad az üzemeltetőknek, hogy elkerüljék a kényelmetlen pluszmunkát jelentő együttműködést a Volánnal. Vagy egyszerűen a Volán-vállalatok nem tartanak igényt — esetleg eleve megbízhatatlannak minősített — lehetséges partnereikre. Az viszont szinte biztos, hogy valahol, valakik nem értik egymást. Ezért a dolgok mennek tovább, úgy, mint régen. S az utasok is bosszankodhatnak, ugyanúgy, mint régen. (P) 335 helyen ellenőriznek Köjál-mércével: nyugodt nyár A hűtőtáskák, a megyei Köjál óriási laborkocsija és a városi Közegészségügyi és Járványügyi Szolgálat három ellenőre és egy egészséger útra készen, irány: Előszállás. A kirándulásnak nem nevezhető utazás célja, hogy az ellenőrök minél több étel- és vízmintát vegyenek. Mindezt sietve, egy-két óra alatt kell elvégezni, hogy a kocsi még idejében a székesfehérvári állomás laboratóriumába érkezzen. — Mégis jól szolgál hetente egy alkalommal ez a kocsi — mondja Vajai Rózsa, közegészségügyi és járványügyi ellenőr — hiszen viszonylag gyorsan sok mintát tudunk vizsgálatra küldeni. A községbe érve mindenki tudja a dolgát. Pillanatok alatt „bevásárol” Nádasi Éva ellenőr, de a jól megrakott kosárral nem a pénztárhoz megy, hanem az üzletvezető irodájába. Mintavételi jegyzőkönyv kerül elő, és máris szortírozza, számozza, jegyzi és csomagolja a vizsgálatra szánt tejet, tejfölt, kefirt, joghurtot, sajtokat, krémtúrót, vajat, kakaót, turista szalámit, hús- és májkrémkonzerveket, levesporokat, házitésztát, és az érzékszervi vizsgálat alapján vegyszerszagúnak talált rizst. Visszafelé megrakott táskák kerülnek a kocsiba. Literes és kisebb üvegekben öt fúrt kút vizét viszik kémiai és bakteriológiai vizsgálatra. A több, mint ötven ételminta között vannak azok is — az aznapi és az előző napi ebéd mintái és különböző tisztasági minták a konyha berendezési tárgyairól, edényekről —, amelyeket Márkel Éva vett a nevelőotthonban. — Nyugodt nyaruk volt? — Eddig igen — mondja dr. Bakai Borbála, a városi Közegészségügyi és Járványügyi Szolgálat vezető főorvosa. Nagyjából olyan volt, mint tavaly vagy azelőtt: itt-ott előfordult szórványos fertőző megbetegedés, de nagyobb szerencsére sehol. A Városban és a járásban évente ezerháromszázharmincöt egységet ellenőrzünk. — Mi okozza a legtöbb gondot? — Ilyenkor nyáron sok minden: a meleg, főzött ételek éppúgy, mint a fagylalt. Különösen a főzött fagyira kell figyelni. És a tejtermékekre, húsfélékre, mert azok melegben gyorsabban, könnyebben romlanak. Minden egységet ellenőrzünk, de ahol több a probléma, azokat gyakrabban, részletesebben. Apáról fiúra Láthatta mi is a kohászat Annyi közhelyt idézhetnénk! Hogy a két Bolyai közül a fiú volt a nagyobb matematikus, de az apja sem akárki. Hogy talán Ferenczy Béni művészi tehetsége sem bontakozott volna ki úgy, ha nem Ferenczynek születik. Persze hozhatnánk ellenpéldákat is apákról és fiúkról. Napóleon szerencsétlen fiáról, a szárnyaszegett Sasfiókról, Petőfi Zoltánkáról, akiben meg sem csillant a költőzseni tehetsége. Példálózhatnánk a stafétabottal, amit egyik futó ad át a másiknak. Időzhetnénk a nemzedékváltásnál. Tényként azonban annyi is elég, hogy akadnak apák, akik fiaik esetében mintha Petőfi Sándor szavait követnék. ..Mit én nem egészen dicstelenül kezdek. Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!” „ Nem mondja, hogy szerette szakmáját, nem állítja hogy él-hal a kohászatért. Csak éppen negyedóráig sorolja, mi minden nem lenne ebben az országban, ha nem volna acélipar. A szeretemnem szeretemmel vitatkozhat az ember. A tények előtt csupán meghajolhat. Nem hivatkozik a nehézségekre, mindössze az adatokat gyűjti csokorba. Még kétéves sem volt, amikor édesapját, az uradalmi cselédet elvitte a morbus hungaricus. A magyar betegségként emlegetett tüdővész, Ö tehát a nagyapja házában nevelkedett. Lakatosinasként került az ózdi gyárba 1935- ben. Elvégezte a polgári iskolát, a négyéves kohászati szakiskolát, majd a felszabadulás után a nehézipari egyetemet. Ezerkilencszázötvenhárom óta él ebben a városban. Dolgozott a martinkemencék első üzemvezetőjeként, műszaki osztályvezetőként, gyáregységvezetőként és a nyugdíj előtti években metallurgusként. Természetesnek tartja, hogy az ember pályájának leszálló ág a vége. A generációváltásban sem talál semmi rendkívülit. Az idő egyenletes sebességgel halad a végtelen múltból a végtelen jövőbe. Tizenkét évig dolgozott együtt a fiával, úgy, hogy egyikük sem volt főnöke a másiknak. A fiú valaha tornatanárnak készült. Ő azonban többre becsülte az ipari pályákat. Nem dicsérte ugyan a saját hivatását — nem is csepülte. Tulajdonképpen örült, amikor a fia végül is a kohómérnökségre adta a fejét. Láthatta a gyerek, hogy ez nem szimpla nyolcórás munka, de rájöhetett, hogy mégiscsak érdemes csinálni. Nem tudtak sokat beszélgetni egymással. Arra azért jutott ideje, hogy könyveket adjon a fia kezébe. Meggyőződése, hogy „Nem igazi gazdagság az, ami elveszíthető, csak eszednek és telkednek olvasás útján nyert kincse jelenti az igazi gazdagságot, mert az nem vész el, és nem hagy el soha.” Nem társalogtak folyvást, hiszen a legfontosabb tanács belesűríthető egyetlen mondatba: úgy viselkedj, fiam, hogy emelt fővel járhass az emberek előtt! Nem is pnaszkodhat a fiára. Sportolt srác, építőtáborozott a Hanságban, munkát vállalt a szünidőkben, vagont rakott egyetemista korában. Szereti a munkáját, a családját, a gyerekeit, mindig teljesíti a kötelességét. Kell ennél több? Tapasztalt vezetőként azt kötötte a fia lelkére, hogy ne tűrje meg a rendetlenséget. Követeljen fegyelmet, törődjön a munkásvédelemmel. Figyeljen oda, hogy a beosztottai tanuljanak, képezzék magukat. Mert emberek. És munkájuk révén a nemzeti vagyon részei. Szabó József fiát ugyancsak Szabó Józsefnek hívják. Jelenleg a Dunai Vasmű acélmű gyáregységének vezetője. A Dunaújvárosi Kohász SE elnöke. A tehetséges úszókislány, Szabó Vera édesapja. A nagyapa 64 éves, a fiú 39, az unoka még 15 sincs. Apáról ismerszik meg a fiú. Úgy tűnik, a lány is. Kovács Mária Egykori kép apáról és fiáról