Dunaújvárosi Hírlap, 1983. november (28. évfolyam, 87-95. szám)

1983-11-18 / 92. szám

1983. november 18., péntek TA'JOLO' ! PÉNTEK: Kovács Kati kön­­­nyűzenei estje. ( Bartók Béla Művelődési Köz­pont színháztermében 17 óra 30 perckor és 20 órakor). Barátsági nagygyűlés. (A városi tanács dísztermében 16 órától. Az előadás után fel­lép a dunaújvárosi Vasas Nép­táncegyüttes.) 3 VASÁRNAP: Játékműhely. (A Bartók Béla Művelődési Központ aulájában 15 órakor agyagozás). ... HÉTFŐ: Körutazás Görög­országban. (Az MMK 310-es termében 17 órakor. Előadó: Dr. I­v­á­n­y­i József). David Storey: Otthon. (A Dunaújvárosi Bemutatószín­pad előadása a Bartók Béla Művelődési Központ stúdióter­mében 19 órakor). Hajdú György és Rozsnyai Zol­tán fotóinak kiállítása, megnyitó. (Az MMK kis­galériájában 18 órakor). IDŐSZAKOS KIÁLLÍTÁSOK Bari Árpád festőművész kiállí­tása. (Az MMK kisgalériájában). Egresi Zsuzsa grafikus kiállítása. (Az Uitz teremben. A kiállítás megtekinthető hétfő kivételével naponta 11—19 óráig). Régi korok ruhadíszei. (Az Intercisa Múzeum kamara­termében. A kiállítás megte­kinthető hétfő kivételével na­ponta 10—18 óráig). A XVI. századi adonyi érem­­kincs. (Az Intercisa Múzeumban, meg­tekinthető hétfő kivételével na­ponta 10—18 óráig).­­ Állandó kiállítások Dunaújváros története az őskor­tól napjainkig. (Intercisa Múzeum, megtekint­hető hétfő kivételével naponta 10—18 óráig). Domanovszky-képtár. (Komócsin liget 11. Megtekint­hető hétfő kivételével naponta 10—18 óráig). Szoborpark. (Alsó Duna-part. Lejárat a Kossuth Lajos utcai kilátónál).­­ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK Úttörőknek Te is megtanulhatod! (Az MMK 204-es termében no­vember 18-án 16 óra 30 perckor. Szövés, makramézás). Kisdobosoknak Nyelvtörés és számháború. (Az MMK 204-es termében 21-én 16 óra 30 perckor). Lesz-e 206 ezerből 1 millió? Illő lenne befizetni A szeptember 23-i Duna­újvárosi Hírlapban beszámol­tunk a Dunai Vasműben mű­ködő vállalati gazdasági munkaközösségek vezetőinek, képviselőinek egy nappal ko­rábbi értekezletéről. A vgm­­ek „felhívják a vállalkozókat, hogy a vasmű több, mint 140 vállalati gazdasági közössé­gében dolgozók, ez évi adó­zatlan jövedelmük terhére, egymillió forinttal járuljanak hozzá a Nemzeti Színház fel­építéséhez. Ez az összeg az 1600 vállalkozó egynapi jöve­delmének, 500—600 forintnak felel meg. A felhívást a munkaközösségek a közeli napokban vitatják meg, fo­gadják el.” A dunaújvárosi akció na­gyon gyorsan, látványosan kezdődött, az egész ország tudomást szerzett róla. Nem minden gazdasági munkakö­zösség lelkesedik azonban az ötletért — az egyiket pedig azzal rémisztgették: ha nem fizetik be sürgősen a pénzt, akkor nem kapnak munkát! A munkaközösségek millió­járól dr. Szmicsek Sándort, a vasmű munkaszervezési fő­mérnökét kérdeztük. — Lesz-e foganatja a vám-vezetők szeptemberi fölhívá­­nak? — Eddig ötven munkakö­zösség csatlakozott az akció­hoz, s ez 206 ezer forintot je­lent. Bruttó jövedelmüknek körülbelül 1,5—2 százalékát adják a Nemzetiért az írás­ban nyilatkozók. Többen egyelőre néhányan még tanakodnak, magánemberként fognak adakozni, s vannak olyanok is, akik elzárkóznak a színházépítés támogatásától. Az akció természetesen ön­kéntes, nem kötelező. Az egymilliót, persze, illő lenne befizetni, s nemcsak azért, mert más vállalatok munka­­közösségei is csatlakoztak a fehíváshoz. — Mi volt a céljuk az or­szágos kezdeményezéshez való gyors, talán túlságosan is gyors csatlakozással? — A hazafias célon túl az, hogy ezáltal is erősödjék a gazdasági munkaközösségek presztízse, s hogy bebizonyo­­­sodjék, fölvállalják a súlyuk­nak, lehetőségeiknek meg­felelő részt a kötelességekből is. Nyilvánvaló, a vezetők csupán a támogatásról sza­vazhattak, a döntésre minden munkaközösség maga jogo­sult. — Hány vasműbeli vgm csatlakozására számít? — Eleinte a háromnegye­dükre gondoltam, de már nemigen bízom ennyiben. Bárcsak tévednék! Szerettük volna, hogy még az idén összejöjjön az egymillió. Per­sze, a vgm-ek másként is dönthetnek, fizethetnek jö­vőre vagy később, a pénzre akkor is szükség lesz. — Meglesz-e hát a beha­rangozott pénz? — Attól függ, hogy a tá­mogató és a visszahúzó erők miként érvényesülnek. Én bízom gazdasági munkakö­zösségeinkben! S szerencsés­nek tartanám, ha a jövedel­mük arányában vállalnának részt. — S aki magánemberként fizet? — A dolog lényegét kell nézni: eljut-e a pénz a Nem­zeti Színház építésére vagy nem. — Ön például mennyivel járul hozzá? — Két gyermekem nemrég házasodott, egyszóval most le vagyok égve. De jövőre én is kitöltök egy csekket, az álta­lam becsült átlagösszeg két­szereséről. (eördögh) Időpontváltozás kétszer: Kati Két előadásban lép fel ima este Kovács Kati táncdaléne­­kes. A Bartók Béla Művelő­dési Központ színháztermé­ben este fél hatkor és nyolc órától mutatja be műsorát, amelyben az Universal együt­test is láthatja-hallhatja a közönség. Várd ki az időt — ezt a címet adta Tolcsvay nagylemezének László, a Fo­nográf együttes tagja, aki — Szörényi és Bródy után — szintén szólólemezzel jelent meg a pop-piacon. A más együttesek, előadók zeneszer­zőjeként sikeres és számon­­tartott Tolcsvay László ez­úttal magának írt kilenc dalt, amelyek között lírikus, groteszk, dinamikus, humo­ros, andalító és vérpezsdítő nóta egyaránt található. A dalok többsége az új hallga­tónak is „ismerősnek tűnik”, hiszen a korábbi Tolcsvay­­nóták stílusában íródtak, szövegüket pedig a dalszö­vegíróként is nagyszerű Bródy János szerezte. Pályázat amatőröknek Az amatőr előadóművészek fesztiválját, a Forgószín­t jö­vő év februárjában is meg­rendezi a KISZ megyei bi­zottsága és a székesfehérvári ifjúsági és úttörőház. A ta­lálkozóra működési engedély nélküli előadók jelentkezhet­nek december 31-ig (cím: Velinszky László Ifjúsági és Úttörőház, Székesfehérvár, Fürdő sor 3.). A műsoridő nem haladhatja meg a hat percet. Bármilyen művészeti produkcióval jelentkezhet­nek a megyében élő, dolgozó, tanuló fiatalok: énekes, hangszeres zenei produkci­ókkal, színjátékokkal, vers- és prózamondással, bűvész­­mutatvánnyal, artistapro­dukcióval és bármi egyéb­bel, ami a közönségnek ér­dekes lehet. Forgószín Fotókiállítás Szeretni és hinni a világot A Rosti Pál Fotóklub két tagja mutatkozik be alkotá­saival a Munkásművelődési Központ kisgalériájában. Hajdú György és R­o­z­s­­n­y­a­i Zoltán művészi fotói­nak, montázsainak, fotógrafi­káinak kiállítása a Szeretni és hinni a világot címet vi­seli. A tárlatot (amely de­cember 2-ig tekinthető meg, naponta 10—20 óráig) hétfőn este hat órakor nyitja­­ meg Nagy Jenő, a Fejér megyei Hírlap főszerkesztője. \ A magyar népdal hete Évről évre megrendezi a Magyar Rádió a magyar nép­dal hetét. Idén november 21. és 27. között naponta négy­négy műsor foglalkozik — különböző nézőpontokból — a népdalkultúránkkal. A leg­nagyobb figyelem idén a — már sokat vitatott — feldol­gozott és feldolgozatlan nép­zene bemutatásra irányul, emellett idézik meg tájegységek szerint a népzenei ha­gyományőrzőket: dunántúli, alföldi és észak-magyarorszá­gi énekesek, mutatkoznak be. hangszeresek A korábbi évek sikeres sorzatát folytat­ják a Találkozásom a nép­zenével című adásokban, amelyekben Béres János fu­rulyaművész, Szervátius Ti­bor szobrászművész, Csiky Boldizsár zeneszerző, Szél Júlia riporter és Tátrai Vil­mos hegedűművész vallomása hangzik el. Hangversenyeket is közvetít a rádió a népdal hete alkalmából: a csütörtöki népzenei kamarahangver­senyt egyenesben sugározzák, a nyilvános záróhangversenyt — szintén élő adásban — a 6-os stúdióból közvetítik va­sárnap este. Bábszínház Bábszínházat láthatnak a gyerekek kedden délelőtt és délután. A Bartók Béla Mű­velődési Központ színházter­mében háromnegyed kilenc­kor, fél tizenegykor és fél háromkor az Állami Báb­színház művészeinek közre­működésével a Téli tréfák, nyári mókák című mesemű­sor szórakoztatja a kisgye­rekeket. Tréfák, mókák Korniss Dezső: Laokoon Tegnaptól a Dózsa mozi műsorán • Az utolsó metró Truffaut, a szigorú kriti­kus, a Cahier du Cinema egyik ifjú „végrehajtója”, Truffaut, aki a Négyszáz csapással szembefordul „papa mozijával” és Truffaut, a aki az áhított siker érdeké­ben visszatér a harmincas évek minden giccses vívmá­nyához. Aztán újabb és újabb Truffaut „portrék”. A csodás Jules és Jim alkotója. A krimivel kacérkodó Truf­faut. A sci-fivel próbálkozó Truffaut. S Truffaut, aki ski­zofrén módon még önmagát is „kiárusítja” sajátos-humo­­ros-­kesernyés forgatási nap­lójában, az Amerikai éjsza­kában. Vajon hányféle arca van a francia újhullám legnagyobb­­ alakjának? Nehéz lenne pon­tosan összeszámlálni. Hisz a francia film egyik zseniális fenegyereke — akárcsak so­rozatának hőse, Doniei — mindig hajlamos volt a pá­lyamódosításra. Filmről film­re változtatta, módosította önmagát, portréját. Annyi azonban bizonyos, hogy Francois Truffaut kitűnően ismeri a filmkészítés mester­ségét. Szereti a mozit, a kö­zönséget. És szeret­i ját­szani. Ezt bizonyítja legújabb filmje is, Az utolsó metró. Az új film története az 1942-es esztendő Párizsát idézi. A játék­­ helyszíne: a színház. Közelebbről: az egyik montparnesse-i kisszínház, ahol éppen (a légiriadóktól szaggatott délelőttökön) Az eltűnt asszonyt próbálják. Ám a színház igazgatóját, Lucas Steinert hiába várják a próbákra. A színészek (no és a besúgók, a színpad kö­rül ólálkodó gestapósok) úgy tudják: a férfi külföldre szö­kött. A valóság azonban az­, hogy Lucast felesége, a híres színésznő bújtatja le at színház pincéjében. S így az­u­tán az igazgató — kijátszva a rend kegyetlen, nemtelen őreit, köztük a malacképű, áruló színházkritikust is — felesége közvetítésével irá­nyítja a próbákat. A történet — kinek, kinek tetszése szerint — sokféle­képpen regisztrálható. Vagy inkább: ezt a történetet már megidézték pszichológiai drámaként, ellenállási tragé­diaként és keserű dokumen­tumként. Truffaut ezúttal a könnyed szórakozás, a „néz­hető” mozi megoldását vá­lasztotta. Így aztán a filmből hiány­zik az izgalom. A veszély­­érzet. A veszélyhelyzet. (Leg­feljebb csak Barnard Gran­ger, a szoknyavadász hős­színész zavarja meg a pincei idillt.) ték A játék — a színészi jó­— viszont tökéletes. Amennyiben tökéletes lehet a tétnélküli játék. G. I. A pék fia pék legyen Amit a gyerek lát Gyerekkoromban először zöldséges, aztán kalauz, az­tán balerina, aztán restau­rátor, aztán tanárnő, aztán ügyvéd akartam lenni... A mai gyerekek sincsenek másként. — Nem könnyű ez — só­hajt Keresztes Anikó, a Római II. Általános Iskola 8. a. osztályos tanulója. — Igazából fodrásznő vagy dísz­növénykertész szerettem vol­na lenni, de nincs sok esé­lyem, ezért úgy gondolom, ruházati eladónak megyek. A Rudasba fogok jelentkezni. Anikóval a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet fogadó­napján találkoztam a Mun­kásművelődési Központban. Hetente egy délután hozzá­értő pedagógus szakember várja az érdeklődőket. Ani­kóval majd egy óráig beszél­getett K­a­d­o­c­s­a László, hogy megismerje és tanácsot tudjon adni neki. — A gyerekek nagy részé­nek fogalma sincs, hogy mi akar lenni — mondja Ka­­docsa László, a műszaki fő­iskola tanára. — Nincs kellő, önismeretük és pályaismere­tük ahhoz, hogy eldöntsék, melyik pályát válasszák. Még a százhuszonhárom alapszak­ma mindegyikét sem isme­rik, nemhogy a választható foglalkozások százait. Ebben próbálunk segíteni. A pályaválasztási tanács­adás pedagógiai, pszicholó­giai, egészségügyi szempont­ból irányíthatja a gyerekek választását. A legegyszerűbb, ha valaki tanácsot kér, ho­gyan lehetne táncosnő, lo­vász, üvegcsiszoló, ötvös, va­dász. Hosszabb foglalkozást igényel, ha nem tudja a gye­rek, hogy mi akar lenni. Ilyenkor az érdeklődés, a tanulmányi eredmény, a ké­pességek, kedvtelések alap­ján próbálják megtalálni a gyermeknek leginkább meg­felelő szakmát, hivatást. Az esetek nagy részében sikerül. A pályaválasztás régen nem volt ilyen nagy (és di­vatos) társadalmi gond. A pék fia pék lett, a kémény­seprőé kéményseprő, a gyógy­szerész fia gyógyszerésznek tanult, általában. A felsza­badulás után meggyorsult a társadalmi átrétegződés, s­­ jóllehet a munkásszülők gyermekei közül sok lesz munkás, az értelmiségi csa­ládban felnövők pedig in­kább értelmiségi pályát vá­lasztanak —, ma egyszerűb­ben lehet egy esztergályos gyermekéből tanár, orvos, mérnök. , — Legerőteljesebben a család hatása érezhető gyermekeken — mondja Ka­­a­docsa László. — Nekem a nagyapám is, a szüleim is pedagógusok voltak, én műszaki pályák felé vonzód­a­tom, így lettem mérnök­tanár. Amit a gyerek lát maga körül, az segíti, befo­lyásolja a választását. A pályaválasztás nem egy életre szól, nem jelenti azt, hogy örökre, változtathatat­­lanul abban a szakmában kell dolgozni. Az átképzés igényelt és támogatott prog­ram, az viszont sokba kerül, ha egy kohász rájön, hogy mégiscsak pincér szeretne lenni. Márpedig a szakmát tanulók 20—30 százaléka a végzés után azonnal ott­hagyja a pályát. Népgazda­sági méretekben ez óriási ráfizetés. — Amilyen tudományosan programozzák évtizedekre előre a munkaerőszükségle­tet, ugyanilyen energiával kellene irányítani az egyes pályák felé a gyerekeket — véli Kadocsa László. — De ilyen nincs. Mi elküldjük a tájékoztató füzeteinket az is­kolákba, szerveznek gyárlá­togatásokat, az eredmény mégis kevés. Viszont már az is előrelépés, hogy eljönnek a tanácsadásra azok, akiknek elképzelésük sincs, hogy mi­lyen szakmát válasszanak. A tanácsadóban J.­­K.

Next