Dunaújvárosi Hírlap, 1984. június (29. évfolyam, 44-52. szám)

1984-06-12 / 47. szám

Orvosok a Nemzetiért Az elmúlt év októberében tette közzé felhívását a Ma­gyar Általános Orvosok Tu­dományos Egyesületének du­naújvárosi szervezete, amely­ben az új Nemzeti Színház építésének támogatására hív­ta fel az orvosokat és egész­ségügyi szakdolgozókat. Fél év alatt csaknem száznegy­venezer forintot, gyűjtöttek össze, s fizettek be az építés támogatására nyitott egy­számlára. Üdülésre is többet Több, mint negyedrészével emelkedett a múlt évhez ké­pest a papírgyárban idén ki­fizethető segélyek összege: 215 000 forint helyett ebben az évben 270 000 forint áll rendelkezésre. Hasonló arányban növekedett a szak­­szervezet külön segélyalap­ja is, és gyarapodtak az üdültetésre, kulturális, illet­ve sport­kiadásokra fordít­ható forintok is. ♦ Az utcáról is lesz bejá­rata a Bartók Béla Művelő­dési Központ presszójának. A Dunavidéki Vendéglátó Vállalat felújítja a helyisé­get, az idén az új bejáraton kívül a mellékhelyiségek ké­szülnek el. A munkák nagy­­ját — a villamosvezetékek, -berendezések cseréjét és a tapétázást — 1986-ra tervezik. ♦ A brigádmozgalom új formáiról tanácskoznak hengermű szocialista brigád­a­jainak vezetői és az új for­mákat kikísérletező kiszesek szerdán délután a gyáregy­ség tanácstermében. ^ Koncertet szervez pén­tek estére a szabadidő köz­pont. Az Ifjúsági park szín­padán este fél kilenctől a budapesti Tejbe Zrt és a du­naújvárosi Hells Angels együttes ad műsort. POSTÁNKBÓL Gyorsan segítettek A lakóházak felújításában, karbantartásában mindig se­gített nekünk a Dunaújvá­rosi­­ Vegyesipari Vállalat. Ezúttal különösen gyorsan cselekedtek, amit a­ puszta­szabolcsi Velinszky lakótelep 18 lakójának nevében is kö­szönünk. A lépcsőházak fel­újítása után beüvegezték a pinceablakokat és a bejárati ajtókat. Gyors és pontos munkáju­kat köszönjük. Molnár Árpád az adonyi költségvetési üzem vezetője Köszönet a megtalálónak Tűzifát vásároltam május 25-én a 26-os Állami Építő­ipari Vállalat 1-es főépítés­­vezetőségén, a kokszoló kö­zelében. Vásárlás közben va­lahogy elveszítettem a pénz­tárcámat, benne több ezer forinttal, buszbérlettel, belé­pővel, kulcscsomóval együtt. Kisjövedelmű nyugdíjas va­gyok, nagyon megviselt a dolog. Annál nagyobb volt az örömöm, amikor egy becsü­letes Volán-teherautóvezető, akit Fehér Istvánnak hívnak, még aznap délután felkere­sett a lakásomon, s vissza­adta minden elvesztett hol­mimat. Ezúton köszönöm, amit tett. Nyíri Károlyné Vöröshadsereg útja 89. ♦ A Kiváló Újító kitün­tetés arany fokozatát kapta a 26-os ÁÉV-nál V­á­r­i Sándor és Schindler Jó­zsef, bronz fokozatát pedig Fehér Csaba. A beton­gyárban­­ újítómozgalmi em­léklapot adományoztak V­a­j­­d­a Gyulának és Stróbl Józsefnek, s oklevelet Sztankovics Lászlóné­­nak. Kis anyakönyv A városi tanács népes­ségnyilvántartási csoportjá­nak májusi adatai Dunaúj­város állandó lakosainak létszámváltozásáról. Ideköl­tözött: 90. Elköltözött: 151. Született: 55. Elhalt: 46. Így a városnak 60 ezer 546 ál­landó lakója volt május 31-én. Az anyakönyvi hivatal májusi bejegyzései. Házas­ságkötés: 52. Házasságfel­bontás: 12. Útfelbontás nélkül A Superaqua nevű magyar szabadalom felhasználásával útfelbontás nélkül lehet megjavítani a szivárgó csa­tornákat : anyagokat különleges vegyi szivattyúznak csőbe, s ez eltömíti a repe­­­déseket. E találmány refe­renciamunkái ezekben a he­tekben készülnek Nyugat- Európában , de a fővárosi csatornázási művek is beve­zette már: képünkön az Er­­zsébet-híd csatornáit javítják ezzel az eljárással. Dunaúj­városban a Castrum város­rész csatornahálózatát újít­ják fel a Superaqua segítsé­gével: eddig közel háromezer méternyi javítottak ki csatornaszakaszt a vízmű bri­gádjának tagjai. + Több, mint 1600 dolgozó vette igénybe a múlt év so­rán a jogsegélyszolgálatot a Dunai Vasműben. A legtöb­ben polgárjogi és munkajogi ügyeikben kértek segítséget. + Vasárutelepet nyit Dunaker, a Zöldérttel és a a Ferroglobussal közös vállal­kozásban. A tízezer négyzet­­méteres telep a Füszérttel szemben kap helyet, és a tervek szerint húszmillió fo­­rin­tos árukészletével augusz­tus elsejétől várja a vá­sárlókat. + Tízféle virágot ültetnek ki ezen a héten a városi parkokba az IKVGV kerté­szei. A csaknem százezer tő legtöbbje petúnia és szalm­a. + Franciaországi testvér­­városunkból. Villejuifból jú­lius közepétől augusztus kö­zepéig összesen húsz házas­pár (kéthetes turnusokban) nyaral Dunaújvárosban. Ma­gyar házaspárok is ellátogat­nak Párizs külvárosába: jú­lius elsejétől augusztus vé­géig, két-két hétig, tizennyolc dunaújvárosi házaspár ven­dégeskedik Villejuifban. + Titkári értekezletet ren­dez az MHSZ városi veze­tősége csütörtökön délután fél háromkor a Dunai Vas­mű igazgatósági épületében. Saját gyártmányú buszmegállót állított fel a BVM dunaújvárosi gyára a gyárkapu mellett: a váróhelyiség alaptípusát az általuk­­ gyártott garázs elemeinek felhasználásával alakítot­ták ki. Baracs után Móron Tartalékosok versenye Baracson rendezte meg szombaton a tartalékosok honvédelmi versenyének te­rületi döntőit az MHSZ duna­újvárosi vezetősége. A tíz csa­pat két kategóriában verseny­zett: a városi, illetve a köz­ségi indulók között az első helyet a Dunai Vasmű kokszvegyészetének csapata és a baracsi együttes szerez­te meg. A két első részt vesz a szeptember 15-én, Móron rendezendő megyei tartalé­kos-versenyen is. ^ Városunkból nevezett a legtöbb csapat az Elindultam szép hazámból című pályá­zatra, amelyet a Népszava hasábjain bonyolítottak le. A 623 brigád közül hatvankettő dunaújvárosi volt, közülük a Lenin nevét viselő ven­déglátós brigád hetedik lett az országos versenyben. ♦ Szabad strandok a Du­nán címmel riportot hall­a­hatnak csütörtökön délelőtt Napközben című rádiós magazinműsorban. A Kos­suth adón 8 óra 35 perckor kezdődő összeállításban dunaújvárosi szabad strand­a­ról is szó lesz. Tsz-tester Elég a rendszámot mondani Ha a vizsgált személy vér­­alkohol-tartalma meghaladja a 0,2 ezreléket, sípoló hangot ad a prügyi tsz-ben már üzemszerűen gyártott alko­­hol-tester. A hazai találmány alapján készülő hordozható elektronikus készülék bárhol és bármilyen körülmények között, minden különösebb előkészület nélkül használ­ható. Mikrofonszerű mérő­feje párszavas beszélgetés alapján pontos képet ad az ellenőrzött személy alkoholos befolyásoltságáról. Az ered­mény a mikrofonhoz kap­csolt műszerről azonnal le­olvasható. Elegendő, ha va­laki bemondja az általa ve­zetett jármű forgalmi rend­számát. A tsz-nek máris ke­reken ezer alkohol­ testerre van megrendelése. + Felkészítőt szervez KISZ-bizottságok és a köz­­­vetlen irányítású alapszer­vezetek reszortosai számára a városi KISZ-bizottság. A képzésre június 14—16-án kerül sor a velencei KISZ- iskolán. MOZIMŰSOR DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Június 12—13-ig 4 órakor: Kincs, ami nincs. Magyarul beszélő, színes, olasz film. Június 12—13-ig 8 órakor: Ezermilliárd dollár. Magya­rul beszélő, színes, francia krimi. Június 14—17-ig 4 órakor: Elveszett egy kékszemű. Szí­nes, szovjet, ifjúsági film. Június 14—17-ig 6 és 8 órakor: Roncspalota. Színes, új-zélandi film. HANGULAT MO-PRESSZÓ Június 12-én 22 óra 30 perckor: Én és Caterina. Olasz film. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ­ A Június 14—15-ig 6 órakor: postás mindig kétszer csenget. I—II. rész. Amerikai film. 16 éven felülieknek. III. helyár. Kísérlet az újszülött-osztályon A módszer nem teljesen új Új módszerekkel gondoz­zák a csecsemőket tavaly szeptember óta a kórház új­szülött-osztályán. A kísérlet lényege, hogy nem a gyer­meket viszik az anyához, hanem az anya látogatja gyermekét. És ami még en­nél is fontosabb: korábban csak a szoptatás rövid ide­jére találkozhatott az újszü­lött anyjával, ezután azon­ban ápolhatja, pelenkázhat­­ja, fürdetheti, mérheti. — Külföldön régóta alkal­mazzák ezt a módszert, jó eredménnyel. Persze más kö­rülmények között. Olyan szülőintézetekben, ahol a csecsemő az anyjával egy szobában lehet, a gyermeket és az anyát üvegfal választ­ja el. Nálunk ennek nincse­nek meg a feltételei. Az or­szág kórházai közül is csak néhányban van két-három szoba, ahol egymás mellett lehet anya és gyermeke — mondja dr. Kiss Dezső nő­gyógyász főorvos. — De azért a próbálkozás új és figye­lemreméltó. Mire elhagyják a kórházat, a fiatalasszony megtanulja a gyermekápo­lást. A módszer nem teljesen új, hiszen évtizedekkel ez­előtt közös kórteremben fe­küdt az anya és a gyermek. De a fertőzésveszély miatt az orvosok higiénikusabbnak találták, ha­­ elkülönítik egy­mástól a csecsemőket és a felnőtteket. Most ismét sza­bad a bejárás a kicsik szo­bájába. Mi a helyzet a fer­tőzésveszéllyel ? — Az anyák csak fertőtle­nítő kézmosás után, védőkö­penyben léphetnek a gyere­kekhez — mondja dr. Vitéz Ágnes, az újszülöttosztály főorvosa. — Rendszeresen végzünk részletes mikrobio­lógiai vizsgálatokat. A ta­pasztalatok szerint az anyák gyakori bejárása, ott tartóz­kodása nem veszélyezteti a kicsik egészségét. 1984. június 12., kedd + Körzeti művelődési köz­ponttá nyilvánította június elsejével a Bartók Béla Mű­velődési Központot a megyei tanács művelődésügyi osztá­lya. A tizenhárom város kör­nyéki községben egy népmű­velő végzi majd a szakmai tanácsadást. Értesítés Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy id. KARMAZSIN IMRE május 18-án, életének 87. évében elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása június 14-én 13 óra­kor lesz a dunaújvárosi temető­ben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (1474) Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, volt munkatársaknak, ismerősöknek, akik TÖRÖK ELEMÉR teme­tésén szorút, részt vettek, sírjára kő­virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (001875) Köszönetet mondunk a Pálhal­­mai Célgazdaság parancsnoksá­gának, elvtársainak, a Béke vá­rosrészi iskola vezetőségének és kollektívájának, a lépcsőház la­kóinak, rokonoknak, barátok­nak, munkatársaknak és az is­merősöknek­, akik drága, szere­tett halottunk, BARKÓCZI FE­RENC elhunyta alkalmából rész­vétüket nyilvánították, sírjára koszorút, virágot helyeztek, nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek A GYÁSZOLÓ BARKÓCZI CSALÁD (001863) Köszönetet mondunk a mun­katársaknak, barátoknak, elvtár­saknak, ismerősöknek, a Petőfi Sándor Általános Iskolának, az osztálytársaknak, szülőknek, ház lakóinak, akik szeretett sér­a sem, édesapánk, KARCSAI GÉ­ZA temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat részvétükkel eny­híteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ FELESÉGE ÉS GYERMEKEI (001888) Fájó szívvel­ mondunk köszö­netet a barátoknak, munkatár­saknak, a lakótársaknak, isme­rősöknek és mindazoknak, akik­ felejthetetlen halottunk, BARNA LAJOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyez­tek, s fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ család (001891) Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, ismerősöknek, ba­rátoknak, szomszédoknak, akik édesanyánk, VÉSZICS ISTVÁN­­NÉ, szül. Horváth Anna temeté­sén részt vettek, sírjára koszo­rút, virágot helyeztek és őszin­te részvétükkel gyászunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (001889) A Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága és a vá­rosi tanács lapja. Főszerkesztő: Miskolczi Miklós. Szerkesztő­ség: Dunaújváros, Lenin tér 11. IV. emelet 408. Kiadja a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat, Székesfehérvár, Március 15. utca 21. Felelős kiadó: Kátay Antal, a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Terjeszti a Magyar Posta. Készül a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi telepén. Felelős vezető: Gyenti Pál, Index: 25 097. HU ISSN 0133-1450. Titkárság, panaszfelvétel 16-010-es telefonon. Főszerkesztő-he­lyettes: 16-110. A lap előfizetési díja egy hónapra 15 Ft. A Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér megyei Hírlap kombinált elő­fizetési díja egy hónapra 34 Ft. Előfizethető a postahivatalok­nál és a kézbesítőknél. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szerkesztőség levélcíme: Dunaújváros, Postafiók: 123. 2401

Next