Dunaújvárosi Hírlap, 1984. november (29. évfolyam, 88-96. szám)

1984-11-20 / 93. szám

Megyénk hírei O Megyénk lakosságának fele 1945 után született, így az akkori sorsdöntő napok megismertetése a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társu­latnak is jelentős feladata — hangsúlyozták azon az elő­adói konferencián, amelyet pénteken rendezett Fehérvá­ron a TIT megyei szervezete a Komárom és Veszprém me­gyei szervezetek bevonásával.­­ Kemény télre számíta­nak az Alba Regia Állami Építőipari Vállalatnál. A hi­deg elleni védekezés felada­taira 8 millió forintot irá­nyoztak elő, beszereztek töb­bek között 30 Schwank-rend­­szerű hősugárzót és fagyálló, ■Calcidur adalékot kevernek a betonhoz.­­ Időarányosan teljesítette 139 milliós termelési és 14 százalékos nyereségtervét a Szövetkezetek Műszaki Közös Szolgáltató Vállalata. Nagy forgalmat bonyolított le gép­járműbontójuk, ahol mintegy 220 személygépkocsit szerel­tek szét, a használható al­katrészeket pedig értékesítet­ték.­­ Az év hátralévő részé­ben várhatóan még 104 ezer tonna szenet juttatnak fel­színre a balinkai bányaüzem­ben, termelésük így eléri majd a 615 ezer tonnát, ami ■65 ezerrel több, mint az üzem eredeti terve. A többletterme­lés egy részét kommunista műszakokon teljesítik a bá­nyászok.­­ Országos néprajzi ama­­tőrfilm-szemlét rendeztek a hét végén Fehérváron. A zsű­ri és a szűk körű szakmai közönség 26 versenyfilmet te­kintett meg, majd tájegységi értekezleten értékelték Dél- Dunántúl amatőrfilmes hely­zetét. ♦ Számítógépes tanfolya­mot szerveztek a VIZÉP he­lyi főépítésvezetőségén. A ve­zetők, valamint a bér- és munkaüggyel foglalkozók képzése azért vált szükséges­sé, mert számítógépet kaptak, amely a tanfolyam befejezé­se után, januártól már üze­melni fog. ♦ Dunaújváros, Dunavecse és Apostag között november 30-ig közlekedteti hajójára­tait a MAHART A téli szü­net előreláthatóan február végéig tart. Addig hajópótló autóbuszjáratok kötik össze a Bács megyei községeket Dunaújvárossal. Előadások, kiállítások, bemutatók Egészségünkre! Közérdeklődésre számot tartó előadásokkal folytató­dik a tegnap megkezdődött egészségügyi hét. Ma többek között a máj és a hasnyál­mirigy betegségeiről, a szü­lészetben, nőgyógyászatban alkalmazott ultrahangos vizs­gálatokról, a fog- és a moz­gásszervi megbetegedésekről, diétás tanácsokról hallhat­nak előadásokat az érdeklő­dők. A holnapiak gyermek­­neveléssel, gyermekkori be­tegségekkel, valamint az agyi érbetegségek megelőzé­sével, az érrendszer megbe­tegedéseivel foglalkoznak. A csütörtöki programban a cu­korbetegségről, a korszerű táplálkozásról, a tbc-s fer­tőzések gyakoriságáról hall­hatnak az érdeklődők. Az előadások délután négy óra­kor kezdődnek, helyszínük a Vasmű Klub, az óvárosi klubkönyvtár, illetve az MMK. Ugyancsak az egész­ségügyi hét alkalmából ke­­kerasztal-beszélgetés lesz ma délután fél háromkor a Vas­mű Klubban. A téma: az if­júság problémái. Ugyanitt délután öt órakor a korszerű táplálkozásról, a diabetikus készítményekről lesz előadás és bemutató. A város vala­mennyi gyógyszertárában egész héten ellenőrizhetők a „házi” patikák. Az általános iskolások is rendeznek egészségügyi na­pot. Kiállításokon, bemutató­kon, vetélkedőkön esik szó az egészséges életmódról, a korszerű táplálkozásról. Hétfői interjú Épül a Batsányi utcában a nyugdíjasház. Az építke­zést körbekerítették, emiatt megszűnt az eddigi parkoló, ahol ötvennél is több autó­nak volt helye. A kerítés mellé megállni tilos! táblát helyeztek, így nem tudnak hol várakozni a Batsányi ut­cai autótulajdonosok. A vá­rosi tanács műszaki osztá­lyának munkatársát, Pölös­­kei István kérdjük meg, milyen megoldást­ javasol? — A kerítés mellett egy szakaszon alakítottak salakos parkolót ki, itt azonban csak néhány jármű fér el. Tárgyalunk arról, hogy meg­hosszabbítsák ezt a parko­lót, ehhez azonban — ha a beruházás kerete elbírja — egy porolóállványt is át kell helyezni. Felmerült , annak lehetősége is, hogy a kerítés melletti játszóteret — átme­netileg — parkolónak hasz­nálhassák, a gyerekek télen úgysem veszik igénybe játékokat. Tudomásom sze­­­rint megegyezés történt a Partfigyelő és Fenntartó üzemmel, hogy elvégezzék a játszószerek leszerelését és a parkoló kialakítását. Hol parkoljanak? Díjmentes KRESZ-tanfolyam A Magyar Autóklub duna­újvárosi szervezete díjmentes KRESZ-tanfolyamot szervez, amelynek november 30-án, pénteken 16 órakor lesz az első foglalkozása a magán­gépjárművezetők és a kerék­párosok számára. A négy óra időtartamú tanfolyam témá­ja a módosított KRESZ és az új szabályok értelmezése. A tanfolyam elvégzéséről igazo­lást ad a klub. Mivel az autóklub oktató­termében csak meghatározott számú résztvevő foglalhat egyszerre helyet, a tanfo­lyamra előzetesen személye­sen, vagy írásban lehet je­lentkezni. ♦ Versenytárgyalást tar­tottak a Dunavidéki Vendég­látó Vállalatnál. Újabb egy­ségeket, így a Béke és Mező­föld éttermet adták szerző­désbe, a már szerződéses Sörbár pedig gazdát cserélt. ♦ Bállal zárult pénteken a Mezőföld étteremben a vas­mű fiataljainak őszi rendez­vénysorozata, az ifjúmunkás­hónap. Nagy sikert aratott a Farkasházy—Koltai duó. A bálon mintegy háromszázan vettek részt. Elásta magát Nem mindennapi feladatot kellett megoldaniuk múlt hé­ten a dunaújvárosi Vízi Társulat dolgozóinak. Szalki-szigeten, a kemping­­­gel szemben, az öböl túlol­dalán, rézsűépítés közben keskeny, vizes, iszapos árok­ba csúszott a társulat egyik nagyteljesítményű kotrógépe. Másfél napig tartott a hatal­mas jószág kimentése, ami az esőáztatta, csúszós, me­redek partoldalon nem volt egyszerű feladat. Végül se­gítséget kérve, sikerült „talpra” állítani a kotrógé­pet. Az eset nem egyedi: évente két-három alkalom­mal teszi próbára az üzem dolgozóit valamelyik kotró­gép. ♦ Megkoszorúzták szerve­zetük névadójának, ősz Sza­bó Jánosnak a sírját a 26-os ÁÉV kiszesei. A négy évtize­de hősi halált halt partizán hangonyi nyughelyét az Ózd környékére szervezett hétvégi kirándulás során kereste fel a negyven fiatal. ♦ Ifjúsági munkavédelmi országos tanácskozást rendez­nek pénteken Budapesten, a SZOT székházában. A tanács­kozáson Szabó Zoltán ifjú­sági munkavédelmi felügyelő képviseli a Dunai Vasmű fia­taljait. c Három hét Szóvá tettük november 13-i lapszámunkban, hogy az Er­kel kerti épületek lakói — kéményátépítés miatt — az indokoltnál hosszabb ideig nélkülözik a meleg vizet, mert a munkák befejeztével az arra hivatottak csak kés­lekedve kötik be a gázbojle­rokat. Cikkünk megjelenését kö­vetően a kéményseprő válla­lat helyi megbízottja elmond­ta, hogy november 6-án so­ron kívül elvégezték az Erkel kert 17. számú lépcsőház 1-es és 3-as lakásaihoz tartozó ké­mények hogy még füstny­omás próbáját, az ünnep előtt visszakapcsolható legyen a gáz. Az írásos bizonylatot még aznap átvette a DAVÉV. Azóta eltelt az ünnep, eltelt hét munkanap és két hétvé­ge is, ám a gázszolgáltató valamelyik ügyintézője elmu­lasztotta kiállítani a munka­lapot. Enélkül pedig a sze­relők nem vehetik figyelem­be (?) a lakók sürgetését. A mulasztás miatt az említett lakásokban három hete nincs meleg víz. Úgy tűnik, az ügyintézőnek nem sürgős. Az ő lakásában van. Az Erkel kerti lakások­ban pedig akkor lesz, ha ő akarja. (?) ^ ~ *° r v Párttitkári értekezlet Az MSZMP városi bizott­sága november 22-én (csü­törtökön) 13 órakor értekez­letet tart a közvetlen irányí­tású alapszervezetek titkárai számára a városi tanács el­szár­nyában. Kevésbé kedvelt nevek hála a Katalinoknak? Néhol duplájára, máshol ötszörösére nőtt a postahiva­talokban a távirat- és képes­lapforgalom, az Erzsébetek és Katalinok köszöntése miatt. Tíz évvel ezelőtt 2630 gyer­mek közül negyvenegyen Katalin, huszonnégyen Erzsé­bet nevet kaptak. Az idén született 1360 közül csak húsz Katalint és hét Erzsébetet je­gyeztek be az anyakönyvbe. A virágüzletek is készül­tek: szegfűt 22, rózsát 25, gerberát 30, streliciát 150— 180, flamingót pedig 80—90 forintért kínálnak. A Katali­noknak talán a kála is kinyí­lik az ingatlankezelő vállalat termesztő telepén. Ifjúsági fórum Téma: a bűnözés A fiatalkori bűnözés lesz a témája annak a fórumnak, amelyet a Munkásművelődé­si Központ szervez. A csü­törtökön, délután öt órakor, az MMK rendezendő 310-es termében ankéton krimi­­nológiáv­al foglalkozó szak­emberek tartanak előadást, majd az érdeklődők kérdése­ket tehetnek fel. r Áramszünet Értesítjük kedves fogyasz­tóinkat, hogy 1984. november 21-én (szerdán), reggel órától 15 óráig a Kertváros­­­ban (a Dózsa György út, Ba­­racsi út, Kádár-völgy IKVGV-kertészet, által határolt területen) transzformátor­cserék miatt áramszünetet tartunk. Kérjük fogyasztóink szíves türelmét és megérté­sét. DÉDÁSZ VÁLLALAT dunaújvárosi kirendeltsége­ (2237) Dunaújvárosi a legudvariasabb Harmadik a Rudas Bács-Kiskun és Fejér me­gye hat kereskedelmi és ven­déglátóipari szakmunkáskép­ző iskolájának, több mint öt­ven diákja vett részt a pén­teken városunkban megren­dezett szakmai versenyen. Az öt szakmában lebonyo­lított vetélkedésben a kecs­keméti iskola tanulói bizo­nyultak a legjobbnak, ők nyerték az összesített ver­senyt a székesfehérváriak és a dunaújvárosiak előtt. A vendéglátóipari eladók kö­zött Szőke Tünde, a Rudas iskola harmadéves tanulója végzett az első helyen. A kereskedelmi eladók, felszol­gálók és cukrászok versengé­sében egyaránt harmadik he­lyezést értek el városunk kép­viselői. Dunaújvárosban ma­radt a legudvariasabb keres­kedelmi eladónak felajánlott különdíj — Németh Erika ruházati és adótanul­ó nyerte —, valamint a leggazdaságo­sabban dolgozó szakácsok különdíja, amit Orbán Béla és Balogh Zoltán kapott. /--------1----------------------- A torta sorsa Ünnepi, dísztortákat készí­tettek a cukrászok szombaton a Bács-Kiskun és Fejér me­gyei szakmai versenyre és bemutatóra. A téma is fenn­­költ volt: hazánk felszabadu­lásának 40. évfordulója. Szebbnél-szebb let­t az öt al­kotás. Igaz, kicsit ,,csúsztak” a versenyzők, így a kíván­csiak hiába mentek el az Arany Csillagba délután öt és hat óra között megtekinteni a cukrászok díszmunkáit. Nem láthatták. Két okból. Az egyik a késés volt. A má­sik sokkal szomorúbb. A zsű­ri értékelése után a tortákat (a két legszebbet) összezúz­ták, tönkretették. Ugyanis olyan fakeretre készültek, amelyre szükség volt valahol. Az egyik ifjú mester, egy kecskeméti kislány — melles­leg megnyerte a versenyt — szeméből még néhány könny­csepp is kicsordult, amikor a torta, amellyel órákat dolgo­zott, összeesett. Mert egészen más, ha a megrendelő az al­kalomra rendelt tortában el­gyönyörködik, és végül meg­eszi. És más, ha „csak” a zsűri ítéli jónak. A torta próbája ugyanis az, hogy megeszik. —már Elment a hajó... Pályaválasztási vándorki­állítást rendezett a MAHART a Buda iskolahajón, hogy a mesterség iránt érdeklődő­­ fiatalok megismerkedhessenek­­ a magyar hajózással, tájéko­zódhassanak az elhelyezkedé­si és továbbtanulási lehetősé­gekről. Az iskolahajó végigjárja a magyar Duna-szakaszt és ki­köt a part menti városokban.­­ A Buda ma, kedden dél­­előtt 9 és 12 óra között hor­­gonyoz Dunaújvárosnál. Ám erről nem értesültek váro­sunk iskolái, és a hajóállo­más vezetője is csak vélet­­­­lenül, hétfőn szerzett tudo­mást érkezéséről. Mikorra ol­vasóink többsége értesülhet itt-tartózkodásáról, már el is ment a hajó. Aki tehát matróz akar len­ni, ússzon utána. Lehet, hogy ez az első fel­­vételi vizsga? V —-J Közlekedési balesetek A 62-es úton a Pekkáta előtti kanyarban kisodródott és az árokba borult egy ser­téseket szállító külföldi ka­mion. Vezetője, Philipe Mo­risot könnyebben megsérült. A rakomány egy része, ki­lencven sertés elpusztult, így az anyagi kár tetemes. Figyelmetlenül tolta át Ba­­racson az úttesten kerékpár­ját W. Sándorné helybeli lakos és féktávolságon be­lül egy személyautó elé lé­pett. A gépkocsi vezetője a balesetet nem tudta elkerül­ni, az asszony könnyebben megsérült. 1984. november 20., kedd ♦ 820 liter vért adtak no­vember elejéig a Dunai Vas­mű önkéntes véradói. A vö­röskeresztes mozgalom két és fél ezer vasműs aktivistá­jának köszönhetően ez mennyiség több a számított­a­nál. MOZIMŰSOR DÓZSA FILMSZÍNHÁZ November 20—21-ig 6 óra­kor: A szenzáció áldozata. Magyarul beszélő, színes, amerikai film. November 20—21-ig 4 óra­kor: Kétszer kettő néha öt. Magyar film. November 22—25-ig 4 óra­kor: István, a király. Színes, magyar rockfilm. Kiemelt hely ár! November 22—25-ig 6 és 8 órakor: Szép lány, ajándékba. Magyarul beszélő, francia— olasz filmvígjáték. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! SZABADSÁG filmszínház November 22—23-ig 6 óra­kor: Szomszéd szeretők. Ma­gyarul beszélő, színes, francia film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyár! HANGULAT MO-PRESSZÓ November 20-án 22 órakor: Klute. Amerikai film. Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, barátoknak, mun­katársaknak, a lépcsőház lakói­nak, a fonoda dolgozóinak, akik VERES ANDRÁS temetésén részt vettek, s mély fájdalmunkban osztoztak, sírjára virágot, ko­szorút helyeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (041185) Köszönetet mondunk a Dunaúj­városi Vállalat Víz- és Csatornaművek vezetőinek, a vállalat minden dolgozójának, barátaink­nak, az ismerősöknek, a lépcső­­ház lakóinak, akik szeretett fér­jem, édesapánk, ÁRVA SZABÓ FERENC temetésén részt vettek, sírjára­­ koszorút, virágot helyez­tek, ezzel is enyhítve mély fáj­dalmunkat. GYÁSZOLÓ FELESÉGE ÉS GYERMEKEI (2238) A Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága és a vá­rosi tanács lapja. Főszerkesztő: Miskolczi Miklós. Szerkesztő­ség: Dunaújváros, Lenin tér 11. IV. emelet 408. Kiadja a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat, Székesfehérvár, Március 15. utca 21 Fel­elős kiadó: Kátay Antal, a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Terjeszti a Magyar Posta. Készül a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi telepén. Felelős vezető: Gyenti Pál, Index: 25 907. HU ISSN 0133-1450 Titkárság, panaszfelvétel 16-010-es telefonon. Főszerkesztő-he­lyettes: 16-110. A lap előfizetési díja egy hónapra 15 Ft. A Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér megyei Hírlap kombinált elő­fizetési díja egy hónapra 34 Ft. Előfizethető a postahivatalok­nál és a kézbesítőknél. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szerkesztőség levélcíme: Dunaújváros, Postafiók: 123. 2401

Next