Dunaújvárosi Hírlap, 1985. május (30. évfolyam, 36-44. szám)
1985-05-24 / 42. szám
A megyei tanács-vb ülése Vasúti fejlesztések Országos Viszonylatban is kiemelkedő megyénkben vasúti fejlesztés mértéke, a a hatodik ötéves tervben 1,6 milliárd forintot tesz ki. Ide sorolandó a hegyeshalmi vonal megyei szakaszának átépítése, a Börgönd és Székesfehérvár, illetve a megyeszékhely és Pusztaszabolcs közötti szakaszok felújítása. A megyei tanács végrehajtó bizottságának szerdai ülésén szóltak arról is, hogy a pusztaszabolcsi után sor kerül a fehérvári vonal villamosítására, amelynek előkészítésére 34 millió forintot irányoztak elő. Békehónap Nagylemezen az Európa Dallal a békéért címmel nagylemez jelent meg a napokban, amely az országos békedalpályázat legsikeresebb darabjait tartalmazza. Az első magyar „békenagylemezen” szerepel többek között Berki Tamás: Süss fel nap! című dala, ami a pályázat megosztott második helyezését kapta, a közönség és különdíjjal kitüntetett R. Evolúció, Tikász Sándor szerzeménye, a Lux együttes előadásában, és a hosszú ideje népszerű Európa, Varga Miklós—Varga Mihály kompozíciója. ♦ Pénztárosverseny lesz holnap délután a Dunaker oktatókabinetjében. A város kereskedelmi vállalataitól, szövetkezeteitől — az ötletadó Dunakertől, a munkásszövetkezettől, a Dunaszöv Áfésztól, valamint a Csemege üzletből — összesen 38-an mérik össze ügyességüket, gyorsaságukat. A legjobbak pénzjutalmat kapnak. ♦ Együttműködési szerződést kötött a kórház és a vasmű lemezfeldolgozó gyáregységének KISZ-szervezete. A vasműs fiatalok könnyűszerkezetes raktárépületet gyártanak és szerelnek össze a kórház számára — így kerültek kapcsolatba az egészségügyi intézmény kiszéseivel. Májusban több közös szabadidős programot szerveztek, az e havi utolsó rendezvényre szombaton kerül sor. Könyvhét ’85 Sok új kiadvánnyal jelentkeztek a könyvkiadók az idei könyhétre. Május 31-től június 5-ig jó néhány szépirodalmi kiadvány közül válogathatnak az olvasók. A hagyományokhoz híven most is féláron kapható majd a kortárs magyar költőket bemutató Szép versek ’84, az elmúlt év termését reprezentáló novellakörkép ’85 és az új drámákat tartalmazó Rivalda ’83—84. Érdekes és szép elbeszélők írásai olvashatók az Égtájak a 1985 című kötetben, például franciák közül Samuel Beckett, a szovjet Deg Popper, az amerikai John Updike vagy az osztrák Gert Hofmann kisprózája. Az előző év legjobb szociográfiái találhatók az írószemmel 1984 kötetben. Többek között az idősek helyzetével, gondozásával, a fiatalok életmódjával, az óvodai neveléssel foglalkozó tanulmány olvasható a válogatásban. A magyar versek közül megjelent Vas István Mégis című válogatása, amelyet a költő állított össze. Lírájában a külső és belső világ, magánélet és történelem forr össze egyetlen vallomássá. Szeretettel fogadják az olvasók Nagy László műhelynaplóját, s a hagyatékból most újabb meglepetés került közönség elé. A most kiadott hanglemezen a költő saját verseit mondja, például a Himnusz minden időben, a József Attila vagy a Föltámadás szomorúsága. Az album 32 oldalas szövegmelléklettel jelent meg. A magyar széppróza képviselői közül Cseres Tibor egy titkos katoni akcióról szóló könyvvel, a Foksányi szorossal jelentkezett. Csurka István Dagonyzás című regényének hőse egy tehetséges, karrierista, mérnök, aki a társadalmi misszumok között a kompromaga kis különbékéit is megkötötte. Esterházy Péter kedvelői A szív segédigéi című kötetben személyes történésről, édesanyja haláláról olvashatnak. Feltehetően nagy sikere lesz Doctorownak, Ragtime szerzőjének. A Vöncsök-tó című regénye kerül a magyar olvasók kezébe. Feltűnően kevés a gyermek- és ifjúsági irodalom. A négy kiadvány közül leggazdagabbnak tűnik a kétkötetes Karácsonyi népmesék, amelynek anyagát eredeti népi mesemondók elbeszélései alapján állították össze. Mi lesz a sátrakban? rHelyi idő Megállt a városi tanács toronyórája. Két hete is rossz volt, aztán megjavíttatták, a hét elején azonban ismét felmondta a szolgálatot a több mint tízéves szerkezet. meglazult nagymutatót a székesfehérvári Univerzál Ipari Szövetkezet szakemberei javítják meg. Sokan megszoktuk egy szem toronyóránkat, igaz lánc nélkül, de viszonylag jó „időérzékkel”. Mostanában azonban hiába pillantunk a tíz emelet magasságba, a mutatók meg sem mozdulnak. Azt ígérik, jövő héten már ismét lesz pontos órája a városnak. Addig éjjel-nappal nyolc óra öt perc. Helyi idő szerint. Mese, magazin, film Városi tévé A városi televízió műsora hétfőn este nyolc órától látható ismét a hatos csatornán. A mese utáni magazin, az elmúlt hetek eseményein kívül foglalkozik a választásokkal (ehhez kapcsolódva adásidő alatt a 18-033-as telefonon a nézők is kérdezhetnek), a papírgyári rekonstrukcióval, riportban mondják el a nézők, milyennek képzelik városunk jövőjét, a stúdió vendégei pedig a hasznos időtöltéshez adnak tanácsokat. A műsorkészítők levélben is várják a nézők ötleteit a Városi Televízió, 2401 Postafiók 233. címen. Rendszeres időközönként átvizsgálják a töltőállomások kútoszlopait az ÁFOR karbantartói és elvégzik a szükséges javításokat, egyúttal ellenőrzik és ha szükséges, beszabályozzák a számlálószerkezetet ♦ írásbeli vizsga lesz 27- én, hétfőn a 316. Sz. Makarenko Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben. Huszonhat szakma végzős diákjai szakmai és anyagismeretből, szakrajzból és szakmai számításból írásbeliznek, ezután pedig gyakorlati és szóbeli vizsgán adnak számot tudásukról. Valamennyi szakmunkástanulónak van már munkahelye. Harmadik lett Keresztes Sándor, az ÉPFU Dunaújvárosi Kirendeltségének gépkocsivezetője azon a vetélkedőn, amelyet a Közlekedés Biztonsági Tanács rendezett az elmúlt hét végén Budapesten. A mintegy hatszáz résztvevő, KRESZ-, műszaki és gyakorlati tudását mérte össze. ♦ Ifjú Gárda-szemlét rendeznek szombaton és vasárnap városunkban. Tizenegy alegység közel 250 tagja alaki, lövész-, úszó- és menetdalversenyen vesz részt, és teljesítik a 20 kilométeres harcitúrát is. A városi szemle legjobbjait hívják meg a hónap végén Előszálláson rendezendő megyei szemlére. ♦ Suligálát rendezett tegnap az adonyi Zrínyi Ilona és a dunaújvárosi Dobó István Úttörőcsapat a Római Városrészi 2. Sz. Általános Iskola aulájában. Az ünnepi műsorban a legjobb diákelőadók és csoportok léptek közönség elé: az énekkaron kívül ének- és hangszeres szólók, népi játék- és diákszínjátszók szerepeltek. ♦ Megyei MHSZ-rendezvény lesz a hét végén Dunaújvárosban: az összetett honvédelmi verseny döntőjére az Építők-sportpályán kerül sor szombaton délelőtt. A honvédelmi klubok vetélkedőjében a dunaújvárosi színeket egy versenyző, a vasmű MHSZ-klubjának tagja, Kovács István képviseli. ♦ Megkezdődött a vizsgaidőszak tegnap a főiskolán. Június 21-ig 530 nappali és 380 levelező tagozatos hallgató ad számot felkészültségéről. ♦ Kiugrott a tízemeletes, Vasmű úti munkásszálló ablakán és szörnyethalt szerdán hajnalban K. L. 27 éves férfi, a sasadi téesz dolgozója. Ugyanaznap, a délelőtti órákban B. F., a vasmű 44 éves dolgozója zuhant a szállóból a Vasmű útra. A két haláleset körülményeinek tisztázására rendőrségi vizsgálat indult. Kóstolóval egybekötött édesipari termékbemutatót tart Holnapig három üzlet: az Eszperantó úti ABC, a Skála Áruház és a Csemege. Felvételünk ez utóbbiban készült, ahol naponta 10-től 12-ig ízlelgethetik az érdeklődők a cukorkákat, csokoládékat + Az úttörőgárda megyei szemléjét június 1—2-án rendezik meg Kincsesbányán. A dunaújvárosi területről a megyei „döntőbe” a víziszakasz (Ercsi), a vöröskeresztes-munkásőr szakasz (Mező Imre Általános Iskola) és a honvéd-tűzoltó leányfiú szakasz (Iváncsa) jutott. + Ritka törzsgárda-kitüntetéssel ismerték el a Papíripari Vállalat központjában rendezett ünnepségen a dunaújvárosi Mej 1i János szakmájához való ragaszkodását. Az idős szakember a papíriparhoz való 50 éves hűségéért kapott jutalmat és emléklapot. Vidám tanévsirató Vidám tanévsirató lesz május 25-én (szombaton) délután és este az Ifjúsági Parkban. A jó hangulatról a Münnich Ferenc Gimnázium diákjai és a DISZKI gondoskodik. A vendégeket kirakodóvásár, büfé és portréfestő várja. 11.00 órakor divatbemutató lesz. Konferál és öltözködési tanácsokat ad Vámos Magda, a Magyar Divat Intézet főosztályvezetője. 15.00 órakor: Beszélgetés Kovalik Károly riporterrel 15.00 órakor: A Figurina bábegyüttes bemutatója 16.00 órakor: Karate- és body building bemutató. 16.30 órakor: Fórum a dunaújvárosi nyárról (Munkavállalás, üdülés, utazás, szórakozás lesz a téma.) 17.30 órakor: Budapesti moderntáncosok műsora 18.00 órakor: A „2. műsor” koncertje 20.00 órakor: Bródy-est Körülbelül 20.40-től tábortűz és Balogh Tamás videódiszkója 23 óráig. Belépőjegy elővételben kapható az öt középiskolában, a DISZKI-ben valamint 25-én a helyszínen. ♦ Kitüntették a béke- és barátsági hónap alkalmából a békemozgalomban kiemelkedő tevékenységet folytatókat. Az Országos Béketanács székházában adták át kedden a dunaújvárosi Ifjúsági Békeklubnak a mozgalom kitüntető jelvényét. A klub tagjai közül elismerő oklevelet kapott Csikós Sándor. A recept szigorúan titkos Adomány a könyvtárnak — Miből gazdagodott meg? — A fogyasztóból. A válasz félreérthető, félre is értem. Balogh Gyula — ismertebb nevén Bogumil — gazdagsága ugyanis a gyógynövényekből előállított fogyasztó készítményeknek köszönhető. A Bogumil F-nek, amely már szabadalmaztatott gyógyitalként kerül forgalomba. A szellemi szabadfoglalkozású negyvennégy éves férfi nem milliomos, bár lehetne. Kocsija, telke, háza nincs, pénzét utazásra költi. Járt már Egyiptomban, Indiában, Mexikóban, Kubában, Kínában, Nepálban, Thaiföldön. Ezen a nyáron Ausztráliába készül. Spórolt pénze nincs. Hétezer forintos életjáradékot fizet havonta. És szívesen ajándékoz. Hétfőn a Munkásművelődési Központ könyvtárának adományozott egy Robotron memóriaegységes elektromos írógépet, hozzá tartozó felszereléssel, a pótalkatrészekkel, szalagokkal együtt. A speciális gépet kezelő két könyvtáros képzésének költségét is magára vállalta. — Harminc éven át voltam könyvtári aktíva — mondja. — Itt volt az első munkahelyem. De ingyen is jöttem dolgozni, ha nem hívtak, akkor is. A könyvtáros lányok tanúi voltak a gyógynövényekkel való első próbálkozásaimnak, sőt első kísérleti alanyaim is ők voltak. Amikor elköszöntem tőlük — mert a kísérleti laboratóriumomban sok volt a munka —, megígértem nekik, ahogy ha lesz pénzem, veszek könyvtárnak egy házinyomdát, meg egy kötészetet, mert rossz körülmények között dolgoznak. Betartom a szavam. Mint régi jóbarátot meghívták a nőnapi ünnepségre, ahol szóba került az ígérete. Tréfásan mondták, hogy megelégednének már egy Robotronnal is, amivel gyorsan és szépen lehet sok ezer katalógust elkészíteni. — Megvettem, mert kellett, és a könyvtárnak nem volt rá pénze — mondja Balogh Gyula, és már a házinyomda és a kötészet telepítési tervein töri a fejét: — Meglesz, lányok, bízzátok rám. Már tudom, hogy hogyan kell rá előteremteni a pénzt. Ennek a receptje — csakúgy mint készítményeié általában — szigorúan titkos. J. K. 1985. május 24., péntek MOZIMŰSOR DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Május 24—26-ig fél 4 órakor: Egy zseni, két haver, egy balek. Magyarul beszélő, színes, olasz—NSZK—francia kalandfilm. III. helyár! Május 24-én 6 órakor: A magyar nép nevében. Magyar dokumentumfilm. Május 24-én 8 órakor, 25— 26-ig 6 és 8 órakor, 27—29- ig 8 órakor: Túl nagy rizikó. Magyarul beszélő, színes, amerikai kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyár! Május 27—29-ig 4 és 6 órakor: A karatéző Cobra. Színes, japán bűnügyi film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! DÓZSA KAMARAMOZI Május 24—25-ig 5 órakor: Negyvenegyedik. Szovjet film. Május 24—25-ig 7 órakor: A háborúnak vége. Francia film. Május 27—28-ig 5 és 7 órakor: Video. (Külön kiírás a moziban.) MATINÉ Május 26-án 10 órakor: Vakondmesék. Színes, csehszlovák rajzfilm. SZABADSÁG filmszínház Május 24-én 6 órakor: Megtalálni és ártalmatlanná tenni. Szovjet film. Május 25—26-ig 6 órakor: Excalibur I—II. ír film. 16 éven felülieknek! Dupla helyár! Május 27-én 6 órakor: Nőstényfarkas kísértete. Lengyel film. 16 éven felülieknek! II. helyár! Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, munkatársaknak, barátoknak, a lépcsőház lakóinak és mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapám, CSORDÁS FERENC temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ FELESÉGE ÉS FIA _ _ (831) Köszönetünket fejezzük ki rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, a lépcsőház lakóinak, a papírgyár dolgozóinak, a munkásőröknek és mindazoknak, akik drága férjem, édesapánk, PROKAJ KALMAN temetésén részt vettek és fájdalmunkban együtt éreztek velünk. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (833) A Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága és a városi tanács lapja. Főszerkesztő: Miskolczi Miklós. Szerkesztőség: Dunaújváros, Lenin tér 11. IV. 408. Titkárság, panaszfelvétel: 16-010. Kiadja a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat, Székesfehérvár, Március 15. utca 21. Felelős kiadó: Kátay Antal igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI) Budapest V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap előfizetési díja 1 hónapra 19,— Ft. A Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér megyei Hírlap kombinált előfizetési díja 1 hónapra 43,— Ft. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Készült a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi telepén. Felelős vezető: Gyenti Pál. HU ISSN 0133—1450 (254001).