Dunaújvárosi Hírlap, 1988. augusztus (33. évfolyam, 62-70. szám)

1988-08-26 / 69. szám

Kié lesz a ház? ..Férjemmel együtt ta­valy augusztusban dis­­­szidáltunk. Pontosab­ban: szabályosan utaz­tunk ki Bécsbe, de nem tértünk vissza Magyar­­országra, ahol is nekem van egy fél házrészem, meg egy zártkertem. Mindkettőn rajta van szüleim Őszintén haszonélvezete, szólva nem szeretném, ha ők kap­nák meg az ingatlano­mat. Azt hallottuk, hogy mivel úgyis ők a ha­szonélvezők, utánam ők lesznek a tulajdonosok is. Pedig én a két gye­rekemnek szeretném ad­ni az ingatlanokat. Az egyik itt van velünk, a másik otthon él a nagy­anyjával. Beleszólha­tok-e én abba, kire mi maradjon?” — kérdezi a levélíró. Hogy erre a dilem­májára egyáltalán sor kerülhetett, azt az 1987. évi I. törvény teszi lehe­tővé. Az alapszabály az, hogy a jogellenesen kül­földön tartózkodó ma­gánszemélyek lakás-, üdülő-, lakótelek- és üdülőtelek-tulajdonát — ha a bíróság az ingatlan elkobzását nem rendelte el — hatósági határo­zattal, kártalanítás nél­kül állami tulajdonba kell venni. Ennek rendelkezésnek a merev­­ alkalmazása az új föld­törvény megjelenése előtt sokakat hozott méltánytalan helyzetbe. Sokszor a külföldön ma­radt házastárs tulajdoni részén az itthon maradt az állammal közösködött tulajdonostársként, vagy vásárolhatta vissza másik részt. 1987. szep­­­tember 1. óta a jogelle­nesen külföldön tartóz­kodó magánszemély in­gatlantulajdona arra a belföldi magánszemély­re száll át, aki azt a törvényes öröklésre vo­natkozó szabályok sze­rint a tulajdonos halála esetén örökölné. Ki kell emelnünk, hogy ez lehetőség csak kérelem­­ re következik be. Oly­annyira fontos a kére­lem előterjesztése, hogy ha ezt elmulasztják, vagy nem az előírt idő­ben terjesztik elő, földhivatal az ingatlant a kártalanítás nélkül álla­mi tulajdonba veszi. Az ingatlan megszerzése iránti kérelmet az ingat­lan fekvése szerint ille­tékes közjegyzőnél kell előterjeszteni a jogelle­nes külföldön tartózko­dás kezdetétől számított egy éven belül. A levélíró törvényes örökösei a gyerekei, de közülük csak a Magyar­­országon lakót fogják figyelembe venni a tu­lajdonjog átadásánál. A jogellenesen külföldön maradók nem rendel­kezhetnek ilyen esetben tulajdonuk sorsáról. dr. Kertész Éva Az Alba-Volcm Vállalat Dunaújvárosi Üzemigazgatósága pályázatot hirdet az alábbi munkakörökben: - tehergépkocsivezető, - autóbuszvezető, - T-174 típusra rakodógép-kezelő, - ADK-70 típusra autódaru-kezelő - autószerelők. Érdeklődni lehet és bővebb felvilágosítás: 25/18-101-es telefonon, a forgalmi osztályon, a 40, 41-es melléken, a műszaki osztályon az 50-es melléken. (5300)/ A DUNAÚJVÁROSI SÜTŐIPARI VÁLLALAT felvesz gyakorlattal rendelkező TEHERGÉPJÁRMŰ­VEZETŐKET. Jelentkezés: a gépkocsiüzem vezetőjénél. * (5007) HIRDETÉSFELVÉTEL A SZERKESZTŐSÉGBEN! (Lenin tér 1. IV. emelet) Lakatost felveszünk Jelentkezés: Dunaújváros, Kallós D. u. 1/a. (5199) 1988. augusztus 26., péntek TELEVÍZIÓ •M­AGYAR TELEVÍZIÓ 8.55: Tévétorna nyugdíja­soknak. 9.00: Képújság. 9.05—ll.2ü: Szünidei mati­né. 9.05: Jorinda és Jorin­­gel. 10.20: Delta. 10.45: Guanó-sziget acélcölöpö­kön. NSZK ismeretterjesz­tő rövidfilm. 11.00: Mozgató Tévétorna mozgáskorláto­zottaknak. 11.10: Képújság. 16.45: Hírek. 16.50: Ki mit tud? Amatőrfilm és videó­­kategória. 17.05: Négy nap tévéműsora. 17.15—19.00: Péntek délután. Kb. 17.15: Évgyűrűk. Kb. 17.45: Téka. 17.55: Reklám. Kb. 18.00: Ablak. 19.00: Reklám. 19.05: Tévétorna. 19.10: Esti me­se. 19.25: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Ki mit tud? VI. elő­döntő. Kb. 22.35: Kb. 22.40: Híradó 3.Reklám. II. MOSOK 17.10: Képújság. 17.15: Vi­­jesti. Hírek szerbhorvát nyelven. 17.20: Grúziából jöttünk . . . 18.15: Zenés Nyári Esték. Kálmán Imre: Montmartre-i ibolya. 20.05: Oscar-díjas filmek. (FF). Menzel-sorozat. Szigorúan ellenőrzött vonatok. Cseh­szlovák film.­­21.35: Híradó 2. 21.50: Reklám. 21.55: Mo­bil Nagydíj Nemzetközi at­létikai verseny. Közvetítés Nyugat-Berlinből. 23.10: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.55: Műsorismertetés. 9.00 Adás gyermekeknek. 9.30 Művelődési adás. 10.00 Nyári délelőtt. 12.00: Hí­rek. 12.05: Nyári délután. 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Hírek. 16.50: Plusz műsor. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Bűnügyi történetek. 21.00: Városi dolgok — szórakoz­tató sorozat. 22.00: Tv­­napló. 22.20: O sole mio — kulturális magazin. 23.20 Plusz műsor. 0.50: Hírek. II. MŰSOR 16.30: Magyar nyelvű tv­­napló. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Népi mu­zsika. 20.45: Hírek. 20.50: Külföldi dokumentumso­rozat. 21.40: Játékfilm. SUPER CHANNEL 07.00: Műsor gyerekeknek. 09.00: Négy óra zene. 13.00: Vidám műsor beugratások­kal. 13.30: Ausztrál sorozat 14.00: Két óra zene. 16.00 Műsor gyerekeknek­ 17.30: Popműsor. 18.30: Gálamű­sor. 19.30: Egyszemélyes showműsor. 20.00: A Mur­ray folyó — dokumentum­sorozat. 21.00: Sorozat. 22.35: Amerika sportjának múltja és jelene. 23.35: Howard Jones koncertje. SKY CHANNEL 07.35: Gyermekműsor. 08.35: Angol poplista. 09.35: Ka­nadai soulzenei műsor. 10.35: Ész­ak-amerikai slá­gerlista. 11.05: Eurolista. 12.05: Német popzenei mű­sor. 13.05: Amerikai tetere­­gény. 14.00: Beszélgetés hí­rességekkel. 14.30: Divat­hírek. 15.00: Amerikai fő­iskolai foci. 16.00: Holland popzenei műsor. 17.00: Gyermekműsor. 18.00: Branded Western sorozat. 18.30: Környezetvédelmi do­kumentumműsor. 19.00: Hazel — vígjátéksorozat. 19.30: Az óriások földjén. 20.30: Klasszikus mozi. 22.05: Utazás az ismeretlenbe. 23.05: Férfi kerékpár­verseny Hollandiából. 00.05: Magazinműsor. 02.40: Afri­ka története. TV—5 16.05: Szórakoztató műsor rockzenével. 17.20: Stepha­nie szabadsága — sorozat. 18.00: Ifjúsági program. 18.40: Nyelvi fejtörőjáték. 19.00: Hegymászók maga­zinja. 19.30: Film. 20.45: Arany diszkó Montreálból. 22.30: Esti csevegés. 22.50: Tengeri magazin. Szombat MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.25: Tévétorna gyerekek­nek. 8.30: Nas ekran. A Pécsi Körzeti Stúdió szerbhorvát nyelvű műso­ra. 9.00: Képújság. 9.05: Hármas csatorna. VI­I. rész: Európai városok: London. 9.50: Az élővilág egysége. Amerikai isme­retterjesztő filmsorozat. XV 15. 10.05: Reklám. 10.10: A láthatatlan nyomozó. Amerikai tévéfilmsorozat. 10.55: Idesüss! 11.20: Szom­szédok. 11.50: Képújság. 15.30: Képújság. 15.35: For­ró szél. Jugoszláv tévé­filmsorozat. X 6. 16.30: Gyémántdíjasok fesztiválja. Belga zenés film. 16.50: Reklám. 17.00: Híradó. 17.15: A Magyar Televízió díjnyertes műveiből. Móra Ferenc: A kis tice-bóca. Tévéfilm. 17.35: Párbeszéd. VIII 5. Láthatatlan jöve­delmek. 17.50: Van benne valami. Barkochba-játék. 18.30: Reklám. Családi torna. 18.35: 18.45: Hupikék törpikék. 19.10: Esti me­se. 19.25: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Vers min­denkinek. Tamási Lajos: Nyárvégi viharok. Mi vagyunk a világ! 20.05: (We­are the World) Egy dal születése. Amerikai zenés film. 21.00: Magyar évszá­zadok. Szem István törvé­nyei. 21.15: Van öt perce? VI. magyar tánc. 21.20: Nőstényfarkasok. Francia tévéfilm. 23.00: Híradó 2. II. MŰSOR 15.45: Képújság. 15.50: Rá­ba ETO—Tasem Essen. Férfi kézilabda-mérkőzés a Chemolimpex Kupáért. 17.25: MOVI-Krónika. 17.35: Rockstúdió. 18.35: Philemon és Baucis. Tévé­film 19.25: Déry Tibor művéből. Képújság. 19.30: Szász takácsok. NDK rö­vidfilm. 20.00: Érzelmi ügyek. NSZK tévéfilm. 21.15: Az olasz művészet en­ciklopédiája. Velence Kelet és Nyugat között. 22.05: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 13.45: Műsorismertetés. 13.50: Plusz műsor. 15.30: N­épi muzsika. 16.00: Kriti­kus pont. 16.45: Hírek. 16.50: Tv-kalendárium. 17.00: Sportközvetítések. 18.30: Dokumentumadás. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Játékfilm. 21.35: Tv-napló. 21.30: Szórakoztató prog­ram. 23.50: Hírek. II. MŰSOR 14.30: Műsorismertetés. 14.35: Jugoszlávia, jó na­pot! 15.05: Játékfilm gyer­mekeknek. 16.35: Dráma­­sorozat. 17.35: Előadás gyermekeknek. 18.40: Dal­las — filmsorozat. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Zenés est. 21.45: Hírek. 21.50: Adás a kultúra köré­ből. 22.20: Sportszombat. SUPER CHANNEL 07.00: Műsor gyerekeknek. 11.00: Négy óra zene. 14.55: Úszni tudni kell! 15.30: Baseball Amerikából. 16.30: múltja Amerika sportjának és jelene. 17.30: Toplista. 18.30: Dr. Who —■ sci-fi sorozat. 19.00: Soro­zat. 19.30: Krimisorozat. 20.30: Pankráció. 21.20: Caddie — játékfilm. 23.10: Szatirikus bábsorozat. 23.40: Két óra zene. SKY CHANNEL 08.00: Gyermekprogram. 12.00: Popzene sztereóban. 13.00: Észak-amerikai slá­gerlista. 13.30: Soulzenei műsor. 14.30: Magazinmű­sor. 15.30: Ausztrál foci. 16.30: A világ motorsport­ja. 17.30: Angol slágerlista. 18.30: A Robinson család kalandjai. 19.30: Big Val­ley — westernsorozat. 20.30: Pankráció. 21.30: Sportma­gazin. 22.30: Ausztrál foci. 23.30: Angol slágerlista. 00.30: Popműsor. 01.00: Is­mét egy nyár. 01.55: Bolon­dok Fesztiválja. 02.55: Is­mét egy nyár. TV—5 15.00: Hawaii — riportfilm. 16.10: Riport a vallonokról. 16.45: Teleturizmus. 17.00: Ifjú szólisták versenye. 18.00: Ifjúsági program. 19.00: Jó tudni. 20.05: Bűn­tények. 22.30: Klasszikus zene. Vasárnap MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.55: Tévétorna gyerekek­nek. 9.00: Képújság. 9.05: óvodások filmműsora. 1. Anti, a rajzfilm, mintagyerek. Svéd 2. A garázs. Csehszlovák rajzfilm.­­9.25: Tom és Jerry. 9.45: Láto­gatók. Csehszlovák filmso­rozat. XVI/8. 10.15: Miliők. 11.00: Hírek. 14.05: Képúj­ság. 14.10: RTV Közönség­­szolgálat. 14.15: Forma — 1. Belga Nagydíj. Közvetítés Spa-Francorchamps-ból. 16.50: Párbeszéd. VIII6. Van-e jó adórendszer? 17.00: Reklám. 17.10: Delta. Tudományos híradó. 17.35: Nézzük együtt! 18.05: Rek­lám. 18.15: Családi torna. 18.20: Meséről mesére: 1. Az ólomkatona meséje. Holló Jankó. 3. Sebaj Tó­­­­biás és a kutyák. 18.55: Reklám. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.10: ..Le­genda az ezerarcú lélekről” Karinthy Frigyes 1887—1938. 20.40: Gyilkosság gondolat­ban. Angol tévéfilm. 21.40: mikrovilág A műholdas műsorok két hétre előre megtalálhatók a MIKROVILÁG című lapban. Tielesport, 22.25: Jiri Stt­­vin. A „VIDEOTON” In­­terjazz Fesztiválon. Alba Regia Napok — 1987. Szé­kesfehérvár, Vörösmarty Színház. 22.45: Hírek. II. MŰSOR 15.45: Képújság. 15.50: Ro­bog az úthenger. Kultúrházavatás. 16.40: VII. Tü­körkép.­­Válogatás a Ma­gyar Televízió műsorából. 18.10: Gondolkodó. 18.55: Képújság. 19.00: Lovas díjugrató derby. 20.00: Száz híres festmény. Car­­raci: Római táj. 20.10: Caetano Veloso műsora. Portugál zenés film. 21.10: Múltunk tanúi. Hajdú-Bi­­har műemlékei. 21.30: Régi holland mesterségek. Az üvegműves. 21.40: Elmúlik a tavasz. Grúz film. 22.45: A HÉT. 23.45: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 9.00: Barázdák — falumű­sor magyar nyelven. 10.15: Műsorismertetés. 10.20: Hí­rek. 10.25: Vasárnap dél­előtt gyermekeknek 12.00: Mezőgazdasági mozaik. II.55: Műsorismertetés. 14.00: Filmsorozat. 14.50: Komolyzenei adás. 15.35: Dokumentumdélután. 17.10: Játékfilm. 18.55: Rajzfilm­sorozat. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: őr­angyal — jugoszláv dráma­­sorozat. 21.00: Játékfilm. 22.30: Tv-napló. 22.50: Plusz műsor. 0.50: Hírek. II. MŰSOR 8.40: Műsorismertetés. 8.55: Hírek. 9.00: Ma a holna­pért — a jugoszláv nép­hadsereg tagjainak szóló adás. Az adás keretében: Játékfilm. 12.00: Cigány nyelvű adás. 13.55: Műsor­­ismertetés. 14.00: Szórakoz­tató sportdélután. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Népszerű-tudományos film. 20.45: Hírek. 20.50: Kis koncert. 21.20: Jugoszláv labdarúgó-bajnokság. 21.50: Sportszemle. SUPER CHANNEL 07.00: Műsor gyerekeknek. 11.00: Három óra zene. 14.30: Nemzetközi motorke­rékpár-verseny. 15.30: Fut­ball Írországból. 16.30: Vígjátéksorozat egy zene­karról. 17.00: Krimisorozat. 17.30: Vallásos szemmel. 18.00: Muppet show. Ven­dég: Sylvester Stallone. 18.30: Hogyan válhatnak valóra vágyaink? 19.00: Charlie Chaplin. 19.30: Ma­gazinműsor. 20.30: Smokey Robinson kulisszatitkai. 21.00: Robinson Crusoe — film. 23.20: Két óra zene. SKY CHANNEL 17.30 Vallásos szemmel. 18.00: Gyermekprogram. 12.00: Popzene sztereóban. 13.00: Német popzenei mű­sor. 14.00: Magazinműsor. 15.00: Férfi golfverseny. 16.00: Sportmagazin. 17.00: Divathírek. 17.30: Eurolista. 18.30: A Robinson család ka­landjai. 19.30: Szupernő — sorozat. 20.30: A Szó — befejező rész. 22.15: Labda­rúgás. 23.15: Eurolista. 00.15: Popműsor. 01.00: Mozart vígopera. 03.20: Modern írónők. TV—5 15.00: Irodalmi műsor. 18.15: Franciaország ma. ifj.30: Sportmagazin. 18.30:­­ A pulykaszárnyleves re­ceptje. 19.00: Különleges este. 20.00: Orvosi magazin. 21.30: Történetek erdőkről, vizekről. 22.30: Heti politi­kai magazin. Hétfő II. MŰSOR 20.no.21.00: Körzeti tévé­­stúdiókl Budapest, Pécs, Szeged. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.55: Műsorismertetés. 9.00: Adás gyermekeknek. 9.30: Művelődési adás. 10.00: Nyári délelőtt. 12.00: Hí­rek. 12.05: Nyári délután. 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Hírek. 16.50: Plusz műsor — ismétlés. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk — vetélkedő. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 30.00: Drá­ma. 21.10: Tudományos mű­sor. 21.55: Tv-napló. 22.15: Plusz műsor. 23.55: Hírek. II. MŰSOR 16.30: Magyar nyelvű tv­­napló. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A világ ma — külpolitikai adás. 20.45: Hírek. 20.55: Alterna­tíva — filmsorozat. 21.55: Dokumentumfilm a forra­dalomról. 22.25: Tv-galéria. 22.55: Kis koncert. SUPER CHANNEL 07.00: Gyermekműsor. 09.00: Négy óra zene. 13.00: Az indiai konyha fogásai. 13.30: Ausztrál sorozat. 14.00: Két óra zene. 16.00: Műsor gye­rekeknek. 17.30: Popműsor. 18.30: Hírek Hollandiából zenével és vetélkedőkkel. 19.30: Say­ah — holland vígjáték. 20.00: Vidám mű­sor beugratásokkal. 20.30: Vígjáték lélegzetelállító kaszkadőrmutatványok­kal. 22.35: Futball-összeál­­lítás. 00.15: Két óra zene. SKY CHANNEL 07.35 : Gyermekműsor. 08.35: Észak-amerikai popzene. 06.05: Német popzenei mű­sor. 10.05: Popzene. 11.05: Angol poplista. 12.05: Euro­lista. 13.05: Amerikai tele­­regény. 14.00: 200 éves Ausztrália. 15.00: Amerikai főiskolai foci. 16.00: Angol poplista. 17.00: Gyermek­­műsor. 18.00: Branded — westernsorozat. 18.30: Kör­nyezetvédelmi dokumen­tumműsor. 19.00: Hazel — vígjátéksorozat. 19.30: So­rozat. 20.30: Rush— soro­zat. 21.30: Rendőrtörténe­tek. 22.30: Hírek a motor­sport világából. 23.00: Együléses autóverseny. 00:OC: Soulzenei műsor. 01.00: Prágai kamarabalett. 02.00: Két balett Beethoven vonósnégyesére. 02.50: Rothko. TV—5 16.30: Tévéregény. 17.00: Tudományos magazin 17.30: Ifjúsági műsor. 17.45 Nyelvművelő műsor. 18.00 Ifjúsági program. 18.40 Nyelvi fejtörőjáték. 19.30 Nyári varieté műsor. 20.30 Tévéregény. 21.00: Videó­­klipek Kanadából. 21.30 Tudományos magazin. 22.30 A fekete amerikaiak — ri­port. 1988. augusztus 26-tól 29-ig í RÁDIÓ Péntek­i­­ KOSSUTH RADIO 8.20: Tér-idő. Tudományos figyelő. 9.00—11.00: Napköz­ben. 11.10: Magyar írás. 13.00: A zene is összeköt. 14.10: Megszüntetjük. Hol­­lauer Tibor dokumentum­­riportja. 15.00: Erről be­széltünk . . . 15.30: Népdal­­gyűjtőúton Bartók Béla nyomában. 16.05: Szívesen hallgattuk. 17.00: Indul az iskola. Veress Ágnes ri­portja. 17.30: Idősebbek hullámhosszán. 19.15: Rá­diószínház. 20.45: Georg­otsz operaáriákat énekel. 21.15: Kilátó. 22.00: Hírvi­lág. 22.30: Mérleg. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Napraforgó. 9.05: Ver­bunkosok, nóták. 9.40— 11.00: Rivaldafényben. 11.10: Térkép és útravaló. 12.10: Népi muzsika. 13.05: A Gyermekrádió bemutatója. 14.00—16.55: Péntektől—pén­tekig. 17.05: Táborrock. 17.30: Ötödik sebesség. 18.32: Fiataloknak! 20.00: Az illem nyomában. 20.30: Nóták. 21.05: Könnyen fe­lejthető . . .? 21.40: A Rádió Dalszínháza. 23.10: Mike Oldfield összes felvétele — XX/7. 23.46—0.14: A Magyar Rádió nemzetközi dzsessz­­műhelyének hangversenye. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Pozsonyi Fesztivál — 1987. IV/2. 10.29: A Magyar Rádió és Televízió énekka­ra énekel. 10.58: Két kvin­tett. 12.10: Titusz a Mozart operájából. 13.05: Csak fia­taloknak! 14.00: A Magyar Rádió és Televízió szimfo­nikus zenekara magyar szerzők műveiből játszik. 14.50: Philip Jones rézfú­vós együttesének felvételei­ből. 15.11: Meyerbeer: A próféta, ötfelvonásos ope­ra. 19.05: Zenekari muzsi­ka. 20.45: Fiatalok a sereg­ben. 21.15: Az Olasz vonós­négyes felvételeiből. 22.10: Feleki Kamill rádiós szere­peiből. 22.28: Nikolaus Harnoncourt Mozart-mű­­veket vezényel. Szombat KOSSUTH RADIO 8.30: Családi tükör. 9.05: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét — a javából! 12.30: Fórum a jövőnkért. 13.00­: Klasszikusok délidőben. 14.20: Mindennapi irodal­munk. 14.50: Bemutatjuk új fúvósfelvételünket. 15.25: Új Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: A szülőföld muzsikája. 18.45: A fősze­repben: Bulla Emma: Macskajáték. 20.58: Jacobi Viktor Karcsú operettjeiből. 21.39: deréktól Shakes­­peare-ig. 22.25: Európa hangversenytermeiből. 23.36: Régi híres énekesek műsorából. PETŐFI RÁDIÓ 8.11: Népszerű muzsika — világhírű előadók. 9.05: Családi szilánkok. hu.uu- 12.CG: Szombat délelőtt. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Miska bácsi levelesládája. 14.00—18.00: Magunkat ajánljuk. Kb. 14.45: Hetet egy csapásra. Egri János­ játéka. 17.05: Önnek milyen­ volt a vaká­ciója? 18.00: Töltsön egy órát kedvenceivel! 19.05: Nótakedvelőknek. 20.00: Kérted — hallgathatod! 20.25: Slágerfilmek — filmsláge­rek. 21.03: 168 óra. 22.30: Country világ. 23.15—0.14: Éjszakai koktél. BARTÓK RÁDIÓ 8.19: Romantikus orgona­muzsika. 9.00: Mozart: B- dúr szimfónia K. 319. 9.28: Nagy alakítások a Magyar Állami Operaházban. 10.30: Slágerlista. 11.00: Hangfel­vételek felsőfokon. 12.10: Romantikus kamaramuzsi­ka. 13.05: Kívánságműsor szombaton. 14.05: Opera­együttesek. 15.00: Lemez­börze helyett. 15.55: Új kompakt lemezeinkből. 17.30: Bemutató — komoly­zenei újdonságainkból. 18.20: Debussy: Tavasz — szvit. 18.37: Balladáink vi­lága — X/1. 19.05: Opera­­művészlemezek. 20.08: Mau­rice André trombitán ját­szik. Jean Hubeau zongo­rázik, André Luy orgonái. 20.30: Mindennapi irodal­munk. 21.00: Herbert von Karajan fiatalkori lemez­­felvételeiből V/1. 22.18: Nyelvrokonaink zenéje — Balti finnek — VII/2. 22.42: Rádiószínház. (--------------------------------'s Vasárnap V______________________/ KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Énekszóval, muzsiká­val. 9.00: Neveletlenek. 10.05: Örökzöld dallamok. 11.00: Gondolat-jel. 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.55: Népdalkörök pódiuma. 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészleme­zek. 14.59: A falu jegyzője. Eötvös József regényének rádióváltozata. I. rész. 16.05: Romantikus zene. 17.00: Értékmegőrző. 17.30: Komolyzenei lemezlovas. 18.40: Remekírók hangszala­gon. 20.12: Romantikus dallamok. 20.26: Kodály: Háry János. Daljáték négy kalandban. 23.06: Nyáresti muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A piros esernyő. Cse­­tényi Anikó mesejátéka. 9.05: „Gyermekkor”. Bemu­tatjuk Halász Judit ,,Aranyalbum” című leme­zét. 10.00: „Ahol nem volt árnyékom”. Riportok Afri­kából. 11.10: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó szól a nóta. 13.05: ebédhez Mikro­fon-próba. 14.00: Szerpen­­tin. Az Ismeretterjesztő Szerkesztőség órája. 15.05: Táskarádió. 16.00—21.00: Poptarisznya. 21.05: Tár­salgó. 21.59: Handa­banda. 22.29: Tip-top pará­dé. 23.10—0.14: Az 1987. évi Montreux-i Dzsesszfesztivál műsorából. — VII/3. BARTÓK RÁDIÓ 8.13: A Regensburgi Dóm gyermekkórusának hang­versenye a Mátyás-temp­lomban. 9.01: Kamarazene magyar előadóművészek tolmácsolásában. 9.30: André Chénier. Részletek Giordano operájából. 10.20: Új Zenei Újság. 11.00: Az Északnémet Rádió szimfo­nikus zenekarának hang­versenye. 12.28: Mozart: B-dúr vonósnégyes K. 458. 13.05: Törvénykönyv. 13.20: Richard Strauss ope­ráiból. 14.10: Queen-érde­­kességek ínyenceknek III/2. 15.00: Zenekari mu­zsika. 16.05: Házimozi. Hor­váth Péter hangjátéka. 16.51: Kamarazene. 17.30: Klasszikus operettekből. 18.36: Na maternjem jezi­­ku. A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nem­zetiségi műsora. 19.05: In der Muttersprache. A Ma­gyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora. 19.35: Haydn: G-dúr (Katona) szimfónia No. 100. 20.03: PAF-műsor. 20.40: Feleki Kamill rádiós szerepeiből. 21.00: Slágerfilmek — film­slágerek. 21.40: Barokk ka­marazene. 22.30: Kritikus füllel. (22E KUSSIiH RAUL) 8.20: Mit üzen a Radio? 9.00: A hét zeneműve. 9.41: Ki kopog? A Gyermekrá­dió műsora. 10.05: Nyitni­­kék. 10.35: Szimfonikus ze­ne. 11.00: Szitakészítőből lett gépgyáros. 11.20­: Juhász Frigyes­­ dalaiból. 11.35: Üt a láthatatlan házhoz. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Utazás apámmal. Sásdi Sándor novellája. 14.30: Csapó Károly népdal­­felvételeiből. 15.00: Videó­­üzlet. 15.30: Kóruspódium a szegedi Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskola énekka­raival. 16.05: Hangoló. 17.00: Eco-mix. 17.30: Székely Mi­hály operafelvételeiből. 19.15: Nyílt szín. 19.45: Nóták. 20.05 : Hozott anyagból avagy: irány Szöul — 1. rész. 21.30: Dokumentumműsor Eötvös József életéről. 22.00: Hír­világ. 22.33: Halló itt va­gyok! 23.30: Prokofjev: Ró­meó és Júlia — I. szvit. PETŐFI RADIO 8.05: Népdalok, néptáncok. 9.05—12.00: Napközben. 12.10: Slavko Avsenik fúvós­együttes A vsenik-műveket játszik. 12.30: Szalai Antal népi zenekara játszik. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig. 17.05: Kö­­lyökrádió. 17.30: ötödik se­besség. 18.30: Tip-top pa­rádé. 19.05: Táncházi mu­zsika. 19.30: Sportvilág. 20.03: Afro-latin zenés tur­mix. 21.05: A pirossapkás lány, Tabi László vígjáté­­ka. 22.05: Egy órában egy élet­ rész. Maurice Chevalier — 1. 23.10: Mike Oldfield összes felvétele — XX 8. 23.51—0.14: Virágénekek. BARTÓK RADIO 9.06: Zenekari muzsika. 10.25: A Rádió Dalszínháza. 11.00: Luigi Alva énekel. 11.40: Új lemezeinkből. 12.04: Cár és ács. Részletek Lortzing operájából. 11.05: Kilátó. 13.50:­­A Dán Rádió kamarakórusa" énekel. 14.13: Pozsonyi Fesztivál — 1987. — IV 3. 16.05: Roman­tikus kamaramuzsika. 16.57: Magyar zeneszerzők. A Ma­gyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara ját­­szik. 17.30: Bemutatjuk Da­vid Sanborn: Közeikén (Close-up) című , új dzsesszlemezét. 18.18: Josef HenÄquez gitározik. 19.05: Nagy siker volt! 20.35: A főszerepben: Carlo Bergon­zi — X/10. Verdi: Ernani. 2’.50: A hét zeneműve. 23.20: Bach-művek. ]

Next