Dunaújvárosi Hírlap, 1989. december (34. évfolyam, 96-104. szám)
1989-12-29 / 104. szám
\ XXXIX. évfolyam, 104. szám, XL. évfolyam, 1. szám ~ 1989. december 29., péntek ~ Ára: 12,60 Ft HÍRLAP DUNAÚJVÁROS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK LAPA Helyszíni tudósítás Temesvárról * Segítőkész dunaújvárosiak * Állandó ügyelet a Vöröskeresztnél Romániában megbukott a diktatúra! Megbukott a diktatúra, a diktátor halott, Románia népei elindulhatnak egy független, demokratikus, maguk választotta úton. Ami egy héttel ezelőtt felelőtlen jósolgatásnak tűnt volna, mára tény. Szigorú történelmi tény. Az ünnepek alatt szinte mindenki a telvízió, a rádió előtt ült hajnaltól éjszakáig, várva az újabb és újabb híreket. Reményt keltő és elkeserítő hírek zúdultak ránk, mire az egyiket felfogta volna az ember tudata, már itt volt a másik, a cáfolat. A kavargásból lassan, de biztosan bontakozott ki a kép: Romániában győzött a népi forradalom, elsöpörve a nagy conducator és családja uralmát, egy pillanat alatt semmivé téve azt, ami örökkévalónak látszott. Történészek dolga lesz majd az események hiteles kronológiáját összeállítani, mi szerény lehetőségeink mellett csak arra vállalkozhattunk, hogy e lázas napok eseményeiből felvillantsunk néhányat. Pillanatképek a harcban álló Temesvárról, a dunaújvárosiak segítőkész összefogása, a helyszínen járt szemtanúk beszámolói. A történelem ellesett pillanatai... Határjelentés Mi visszafordultunk... Napok óta „tapadunk” rádióra, várjuk az újabb és a újabb híreket, mígnem pénteken délben végre megérkezik a legszebb karácsonyi ajándék: délben bemondják, a diktátor elmenekült, a hatalom jó kezekbe kerülhet. Teljes az izgalom a szerkesztőségben, telexek Békés megyébe, próbálunk információkat szerezni a határhelyzetről. Délután, kedvező híreket hallva (megnyitották a határt) határozunk: még az éjjel mi is nekivágunk. Háromnegyed egykor indulunk, miután segélyszállítmányt is magunkhoz veszünk, főként a Béke városrészben hirtelen összegyűlt adományokat málházzuk fel (ezúton is köszönjük mindenkinek, aki segített) útlevelek a zsebbe, indulás. Sietős tempóban haladunk a határ felé, hallgatjuk a rádiót. Döbbenetesek a hírek, nem nagyon beszélgetünk; az aradi vérengzésről tudósító Orosz József telefonjelentésekor majdnem meg kell állnom, soha nem hallottam hasonlót még. Békéscsabán, a rádió információja alapján a mentőállomásra megyünk, ők Gyulára irányítanak, mindenki készséges és kedves. Gyulán hamar megtaláljuk a gyülekezőhelyet, több kocsi kisteherautó, személy- Gödöllőről, Pestről, Szigetszentmiklósról, az ország minden pontjáról érkezik a segítség. Rendőrautó vezet el az ideiglenes raktárig, ahol lepakolunk, majd segítünk másoknak is, hogy gyorsabban menjen a dolog: elkel minden segítség, huszonnégy tonna üdítő érkezett két pótkocsis teherautón, és még rengetegen várnak a sorukra. Végül a határ felé indulunk, szemben vagy tizenöt kocsiból álló konvojjal találkozunk: pesti taxisok. Hosszas villogtatás, integetés. A határon már jó néhányan állnak, többen rokonokhoz mennek, két nagy teherautó vért, fontos gyógyászati eszközöket szállítana át, vagy húsz személykocsi is várakozik a magyar oldalon. A váróhelyiség és a vámosok hivatali helyisége egybenyitva, szól a tévé, a rádió, szemmel láthatóan a határőrök sem törődnek most a formaságokkal. Néhányan alszanak, mások felalá járkálva latolgatják az átjutás esélyeit. Időnként a román oldalról érkezik néhány autó, mindenki kirohan, érdeklődünk, egyre riasztóbb hírek jönnek helikopteres „vadászokról”, magányos és csoportos szekus gyilkosokról, és CB-n megérkezik a hódmezővásárhelyi taxis halálhíre is, még reménykedünk, hogy nem igaz. Hatfős taxikonvojról ketten térnek vissza, négyen Aradon ragadtak, nincs CB-összeköttetés sem, elkeseredett a kollégák hangulata. Aradra egyébként a visszatérők közül csak kevesen jutottak el, többen csak a közeli falvakban tudták letenni a szállítmányt. Hat óra körül átmegyünk a román határállomásra, intenek, ne induljunk, minden mozgó tárgyra mindenki lő, várjunk, amíg biztonságosabb lesz az átjutás és a belső helyzet. Ilyen hangulatot még nem tapasztaltam román határon: a határőrök emberi hangon beszélnek, nem szólnak a fényképezésért, videofelvétel-készítésért, kérésre telefonálnak Aradra, hogy egy tíztonnás, onnan érkező kocsira átpakolhassuk a legfontosabbakat. Hosszas várakozás után elszánt társaink végül kitalálják: mégis induljunk neki, engedély nélkül is, mindenképpen próbáljunk Aradra eljutni. Kollégám biztatása ellenére sem merem vállalni a kockázatot: órák óta azon tűnődöm, hogyan is viselkednék vajon olyan kritikus (Folytatás a 2. oldalon) A határátkelőnél hosszú gépkocsisorok várakoztak, kedvező hírekre várva. Itt kaptuk lencsevégre a segélyszállítmányt kísérő ifjabb Rajk Lászlót is ~\ Isten végre a háta mögé is nézett — jutott eszünkbe az év utolsó két hetének eseményeiről Kányádi Sándor karácsonyi verse. Pezsgőt bontottunk, eufórikus örömmámorban úsztunk, s csak a tömegsírok láttán borzadtunk el: milyen felemás is az élet, örülünk egy nép szabadságának, miközben zokognunk kéne, mert emberek ezrei pusztulnak el. Ilyen ellentmondásos most az élet, és ilyen volt az egész 1989- esztendő, amely során legalább húsz évet éltünk meg háromszázhatvanöt nap alatt. A nagy temetések, leleplezések, megbékélések, reformok és forradalmak éve volt ez. A csodák éve. A csodáké, amelyekre évtizedeken át szomjaztunk, s most görnyedünk súlyuk alatt. Tudni akartuk az igazat, hogy mi történt harminchárom éve. Megismertük végre, s azon kaptuk magunkat, hogy elveszítettük kapaszkodóinkat. Ahol eddig kilincs volt, ott most csupasz a fal. Pedig lelepleződtek az ország sorsáért felelősek is, csak valahogy nem lettünk boldogabbak tőle. Egyszerre kaptunk meg mindent, amire három évtized alatt vártunk. Igazságot, függetlenséget, megbékélést és demokráciát. Csoda-e hát, hogy nem mindig tudtunk mit kezdeni vele? Hogy legtöbbször csak külsőségeiben éltük az eseményeket, valódi értékeiket szemünk elől veszítettük. Áthelyeztük és átkereszteltük ünnepeinket, megváltoztattuk utcaneveinket, s eltüntettük a régi jelképeket. Független és demokratikus lett minden. Szavakban legalábbis. Csakhogy miközben vízlépcsőről, világkiállításról, népszavazásról, új pártok létjogosultságáról vitatkozunk, még inkább magára marad az ember. A kisember. Akinek eddig is nehéz volt, s akinek januártól még nehezebb lesz. Akinek az árak és kamatok elszabadulásával kilátástalanná válik az élet. Aki nem tud befektetni, mert nincs miből. Nem tud átmenteni, mert nincs mit. Aki máról holnapra él, de itt van már az idő, amikor gondolni már a holnappal sem mer. Csak mindig a mával. Mert ami most igaz, holnapra ki tudja biztos mivé lesz? Ami most megélhetést jelent, holnap elegendő lesz-e a puszta léthez? Jó nekünk a demokrácia? - teszik fel a kérdést mind gyakrabban. Igaz, egyre több párt tűzi programjára a szegényekkel való törődést, veszik számba az elesetteket. De ők maguk vajon mit szólnak ehhez? Mit szólnak azok, akik gyermekként végigélték már, s egy ledolgozott élet után ismét ennek a társadalmi kategóriának a tagjai lettek. S mit szólnak azok, akik még csak ízlelgetik-élik a szót: szegények. Sok volt az idei évből. Kicsit elegünk lett a változásokból. A véres és vér nélküli forradalmakból. Nyugalmat szeretnénk végre és létbiztonságot. Legalábbis kenyeret, mindenkinek. 1990- ben azt adjon az Isten, ha már újra ránk tekintett. Ne csak nekünk, hanem az összes most még forrongó közép-európai népnek. Minden embernek. Adjon az Isten! Kiss S. Anna Adjon az Isten... J V Radnóti Miklós: * f Szilveszter és ujév között (ELTE) Tűnik ez az év is, hűvösen mosdik meg utána a lélek és fagyosan kéklik s már színéről emlékszik az évre, csak mint a gyermek úgy és újat nem köszönt, mert nem vár semm a piros szabadság tán nem jön el soha, számára csak mostoha év lehet ez és tétova táj, (ÉJTSZAKA) Ó, felejt a lélek és örömtelen jön veled fiatal év. Fáj csak és nem hős már, mint régente: erős vár volt és kincses város a dombon. (HAJNAL) Város a dombon és búgó harsonaszó. Igyekezz lélek még, légy újra hatalmas, mert éget, mint hideg vas a sorsod és olyan konok is, igyekezz lélek és törj föl fiatal év. (REGGEL) Úgy állok partodon fiatal év, mint egyszer hajón az Adrián, szigorú hajnal volt és karmos ég, eső tapintott a vízre jó tenyérrel és eltakarta tükrét. Míg lassan indult a nagy hajó s orrán halkan repedt a szürkeség, halászok álltak a parton ott, magányos lelkek, óriás kezekkel. Úgy állok én is, magányos lélek itt, repedj szürkeség, s törj föl fiatal év. (1935) Az ENSZ ajánlotta Januártól: népszámlálás Január másodikétól február harmadikéig ismét számlálóbiztosok járják az országot, becsengetnek, bekopognak a lakásokba, hogy a magukkal hozott kérdőívekre feljegyezzék a korra, nemre, családi állapotra, lakáskörülményekre, életmódra, iskolai végzettségre és hasonlókra vonatkozó adatokat. A tízévenként esedékes népszámlálásra kormánydöntés alapján, ENSZ-ajánlásra került sor. A cél az, hogy lehetőleg az egész világon ugyanakkor rögzítsék az azonos szempont szerint gyűjtött adatokat, hiszen ez teszi lehetővé a leghasználhatóbb összehasonlítást. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy a számítógépes nyilvántartások korában mi szükség van az ilyen, mondhatni „manufaktúraszerű” kikérdezéses módszerrel gyűjtött és a továbbiakban kódolt, majd gépi úton feldolgozott adatokra. A válasz kettős: A hagyományos összeírási módszer kiküszöböli a népességnyilvántartás számítástechnikai rendszerében rejlő hibákat, illetve fényt derít ezekre. Ma is akadnak például állampolgárok, akiknek nincs személyi számuk, vagy éppen kettő van. További szempont a széleskörű adatgyűjtés és -feldolgozás szükségessége, amit össze kell egyeztetni a személyi jogok védelmével. A statisztikai adatgyűjtésről szóló törvény ugyanis kimondja, hogy csak összesítve és csoportosítva, különféle tervek készítéséhez használhatók fel ezek az információk, személyi adatokhoz kapcsolva nem! Evégett az egyéni kérdőíveket az összesítő feldolgozás után megsemmisítik, s hogy semmiképpen se történhessék visszaélés a népszámlálási adatokkal, a kérdőíveken nem szerepelhet a megkérdezettek személyi száma. A népszámlálás helyi lebonyolítását a városi tanács népességnyilvántartó csoportja szervezi. A mintegy négyszáz önként jelentkező közül kiválasztották és felkészítették azt a 276 összeírót és ellenőrzői biztost (főként nyugdíjasok, diákok, pedagógusok és vállalati, intézményi adminisztrátorok vállalkoznak erre díjazás ellenében, akik a délutáni, koraesti órákban, illetve valamelyik hét végén keresik fel a körzetükbe tartozókat. A várost ugyanis 226 népszámlálási körzetbe osztották. A körzetek ötödében az általánosnál bővebb terjedelmű, sokkal részletezőbb kérdőíveket töltenek ki. Ezek képezik majd az úgynevezett reprezentatív felmérés adatbázisát. Lényeges tudnivaló, hogy a kérdőívek kitöltése az 1989. december 31-e éjféli eszmei állapotnak megfelelően történik, tehát például, aki újév napján születik, az már nem szerepelhet benne. Kitölthetnek erre szolgáló kérdőívet az ideiglenesen bejelentett állampolgárokról, sőt az üresen talált lakásokról is a rendelkezésre álló adatok alapján. A népszámlálást irányító népességnyilvántartó csoport azt kéri Dunaújváros lakosságától, hogy amennyire lehet, segítse az adatgyűjtő munkát, így hamarabb végezhetnek feladatukkal az esszéírók. — cs —