A Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 36-43. szám)

1992-05-05 / 36. szám

BIT-NEMZEDÉK Több mint egyéves mű­ködés után, május 2­3-án tartotta első országos gyű­lését a BIT, a Baloldali If­júsági Társulás. A közép­­iskolásokat, dolgozókat vagy munkanélkülieket tömörítő szervezetnek már az egye­temeken, főiskolákon is van­nak tagjai. A BIT nem va­lamelyik párt ifjúsági szer­vezete, hanem olyan balol­dali ifjúsági mozgalom, amely hivatalosan működte­tett, folyamatos ifjúsági ér­dekegyeztetést követel a kormánytól a fiatalokat­­ érintő kérdésekben. NAGYCSALÁDOK CSALÓDÁSA Önálló családbizottságot kérnek a nagycsaládosok az Országgyűlésben, s így be­leszólhatnának a törvényke­zésbe - ezt nyilatkozatba is foglalták a Nagycsaládo­sok Országos Egyesületének rendezvényén. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a választási kampány idején mindegyik politikai erő a zászlajára tűzte, hogy család érdekeit kívánja szol­­­gálni­­, s azóta is várják az ígéretek beteljesülését. MUNKANÉLKÜLISÉG BENT IS Májusban négy büntetés­­végrehajtási tulajdonban lévő vállalat ellen indítanak csődeljárást. Az intézetek tartozása jelenleg egymilli­­árd húszmillió forint. A piacgazdaság­i körülményei között tönkremegy a BV - vállalatainak nagy része nem tudnak munkát adni a raboknak. Április végén le­járt határidejűvé vált az fc­ kormányhatározat, amely szerint állami megrendelé­sekkel kell támogatni a börtönvállalatokat, csak­hogy a jelenlegi jogszabá­lyok szerint senki sem kény­­szerítheti az állami cégeket arra, hogy a börtönvállala­­toktól rendeljenek árut. A téma hamarosan a kormány gazdasági kabinetje elé ke­rül. KUPA MONDTA Kupa Mihály pénzügymi­niszter, visszatérve az IMF és a Világbank közgyűlésé­ről, mondta: szakértők sze­rint lassan véget ér a világ­­gazdasági recesszió és ez kihat a magyar gazdaságra is. Egyelőre nem fellendülés lesz, mert ez az év kemény, de jövőre már szerény mér­tékű javulás kezdődhet. ADD TOVÁBBI Kereskedelem-fejlesztésre százmillió dollárt kap ha­zánk a Világbanktól, erről született nemrégiben meg­állapodás, amelyet nyáron ír alá garanciaszerződés keretében a magyar állam és a Világbank. A hitelfel­vétel kedvező, 15 évre szól, 5 évig tart a türelmi idő, a kamata 7,7 százalékos. Az államnak viszont kötelezett­séget kell vállalnia, hogy olyan jogszabályokat kezde­ményez, amelyek megterem­tik a kereskedelem fejlődé­sének kereteit. A vállalko­zók szeptembertől vehetik igénybe a hiteleket - ezek 10 évre szólnak, türelmi idő három év, kamata várható­an 26 százalék lesz. Ünnep, felvonulás nélkül is munka majális* Május elseje továbbra is az együvétartozás napja és természetesen a munkásszo­lidaritás ünnepe, amit megújuló t­avaszi természe­­­ti környezetben kellemes a család, a barátok, a munka­társak és persze szabadtéri menü, meg néhány pohár sör társaságában megünne­pelni. Tovább él ez a hagyo­mány, függetlenül a politikai rendszerváltástól, függetle­nül attól, hogy hivatalosan a munka, a munkavállalók, vagy a munkáshatalomra hi­vatkozók ünnepe-e éppen május elseje. Senki és semmilyen szer­vezet nem vállalta Dunaúj­városban az idén a május elsejei rendezvények össze­hangolását, mégis kirajzottak a zöldibe a jó társaságra, a kötetlen szabadidőprogram­ra áhítozó családok, gyere­keikkel együtt. Az Aliba Volán és a Juni­or cipőgyár munkástanácsai­nak hívására jó félezren töltötték a­­ napot a Szalki szigeten a Révbüfé mögött. Ennél is többen mentek le a ruhagyár mögötti szabadidő­parkba, ahol a Dunaferr Acélmű, Szállító, valamint Fejlesztő és Karbantartó Kft. állított sátrakat, telepí­tett tábori konyhákat. Az al­só Duna-parton a Lemezala­kító Kft. vezetői és szak­­szervezeti bizottsága a ki­váló dolgozók kitüntetésével valamelyest hivatalossá tette május elsejei program­is­ját, amit a fiatalok kedvé­re való hangulatos esti disz­kó zárt. A hengerművek vezetői és szakszervezeti bizottságai sok éves hagyományt meg­a őrizve mindenféle program­ról gondoskodtak. Volt ját­szóház a kicsiknek az MMK közreműködésével, volt fel­díszített májusfa a legügye­sebb legényeket magasba csalogató ajándékokkal, volt dekoráció a vasas szolidari­tást jelképező kék-vörös zászlókkal, s volt hivatalos köszöntő. A papírgyár e napon meg­nyitott szabadidőparkjában mindenki kedvére cseveghe­tett, pihent, szórakozott. Az MSZP és a Fidesz rendez­vényének a Béke városrészi Arany János Általános Is­kola adott otthont. A kira­kodóvásárt, gyermekeknek való programot, majd a 7:2 arányú MSZP-győzelemmel zárult kispályás focimeccset Pál László (MSZP) parla­menti képviselővel folytatott politikai eszmecsere követte. Dunaújváros adottságai nagyszerű, szinte mindenki­nek kedvére való május el­sejék megrendezését kínál­ják a már kialakult hagyo­mányok továbbépítésével. Ha a Duna-parti szabad területeik lennének — szolid hangosítással — a politikai eszmecserék helyszínei, ahol megállhat, letelepedhet, akit érdekel valamelyik téma, ha alkalmi büfék és szórakoz­tató programok is hívnának mindenkit a városból a Du­­na-partra, ha alkalmi busz­járat is megkönnyítené a le- és feljutást: újabb, igazán vonzó szerepet tölthetne be városunk eddig nem eléggé értékelt ékessége, az alsó Duna-part. Csongor György Egy fillért sem adtak vissza Hiba lenne nem élni vele Az MDF Országos Választ­mánya bejelentette, hogy az önkormányzatok 52 milliárd forintot utaltak vissza az ál­lamkasszába a szociális tá­mogatásra kapott összegek­ből — írták a központi na­pilapok. Almási Zsolt, váro­sunk polgármestere a Mai Nap című lapban kifejtette, hogy Dunaújvárosban tavaly kétszeresére növelték az elő­ző évihez képest a szociális célokra fordítható pénzt. A Megyei Városok Szövetségé­nek képviselőjeként azt is kijelentette, hogy tudomása szerint egyik megyei város sem adott vissza ilyen pénzt. A polgármestert mi megkérdeztük: — Képtelen­n­­­égnek tartom, hogy ennyi pénzt visszautaljanak az ön­kormányzatok azzal, hogy­­nem tudják felhasználni. A településeknek saját költség­vetésükben kell meghatároz­niuk a szociális támogatásra fordítandó összeget, ami adott esetben átcsoportosí­tással is bővíthető. Hiba, ha valamelyik önkormányzat nem él ezzel a lehetőséggel. Dunaújváros nem vissza egyetlen fillért adott sem. Van viszont normatív támo­gatás, például az oktatási intézmények esetében, amit a tényleges tanulólétszá­m arányában lehet felhasznál­ni. Az ilyen normatív támo­gatások igénybevételét egyébként ellenőrzi a szám­vevőszék is. Az általunk prognosztizált tanulólétszám nagyobb volt, mint a valós, ezért az igénybe vett többlet oktatási támogatást vissza­utaltuk, miután ismertté vált a tényleges létszám. — cs — t Ma: közgyűlés Lakás, piac, telek Közgyűlést tart ma dél­után fél négytől Dunaújvá­ros képviselő-testülete. Meg­vitatja a szervezeti és mű­ködési szabályzat módosítá­sának és kiegészítésének koncepcióját, a helyi lakás­­rendelet kiegészítését, mely ezután szabályozná a kár­pótlási jegyek elfogadását a bérlakások megvásárlásakor. Szerepel a napirendterve­zetben az ipar- és használt­­cikkpiac működésének mó­dosítására tett képviselői in­dítvány­ megvitatása, a Mo­dern Művészetért­ Alapít­vány 1992. június 30-án le­járó múzeumépítési kötele­zettségének meghosszabbítá­sa, valamint a Rosti Pál fotótörténeti alapítvány lét­rehozása. Állást foglal a köz­gyűlés a Béke városrészi Csemege ABC telkének el­adásáról, a Vasmű téri egy­kori trafóház hasznosításáról és kereskedelmi vállalkozók tartós közterületbérletéről. A Vidám Park marad Pályázatok, fél sikerrel Az önkormányzatok ön­állóságának és viszonylagos gazdasági függetlenségének fontos része az önkormány­zati vagyon gyümölcsöző hasznosítása. E lehetőséggel igyekszik élni városunk is. A közgyűlés döntéseinek meg­felelően a polgármesteri hi­vatal pályázatot hirdetett a beépítetlen, vállalkozás cél­jára hasznosítható belterü­leti ingatlanok hosszú távú bérbeadására, valamint több, jelenleg gazdaságtalan léte­sítmény vállalkozói üzemel­tetésre. Ám csupán részle­ges eredménnyel járt eddig ez a pályázati úton való hasznosítás. Az IKVGV-ből kiszakított termesztőtelep (majd Calla Kft.) egészének hasznosítá­sára két pályázat érkezett, egy további pedig a telep meghatározott részét üze­meltetné. A pályázatokról rövidesen dönt a városgaz­dálkodási bizottság állásfog­lalása alapján a polgármes­ter. A Vidám Park üzemelte­tésére kiírt pályázat viszont sikertelennek bizonyult, mert az egyetlen pályázó az ön­­kormányzat számára elfo­gadhatatlan, utólagos módo­sító javaslattal állt elő. Így a Vidám Parkot jobb megoldás híján az önkormányzat üze­melteti az idén. Bár a szerződés aláírására ezután kerül sor, eredmé­nyesnek nevezhető a városi strandra és uszodára, vala­mint a szabad strandra ki­írt pályázat. Az uszoda át­­ad­ását-átvételét megelőző leltár és állapotfelmérés már készül, s megkezdődött szabad strand üzemeltetésé­­­ről szóló szerződéstervezet egyeztetése is. Meghosszabbította és meg­ismétli a város a beépíthető szabad területekre kiírt pá­lyázatát, bár a húsz megje­lölt helyszín közül négyre már érkezett komoly aján­lat. Ezek: a Dózsa György út—Budai Nagy Antal út— Dunaszöv AFÉSZ-központ által határolt szabad terület, a 6-os és 62-es út, valamint a vásártér közötti 400 négy­zetméteres szabad terület, a Dózsa György út és Tűzálló út torkolatánál levő szabad terület, valamint a Kolibri ABC és a Béke körút kö­zötti saroktelek. A pályáza­tok benyújtói még nem hoz­ták nyilvánosságra, hogy mi­lyen üzleti vállalkozásba kí­vánnak fogni a terület hos­­­szú távú bérletének elnyerése esetén. — csgy — A városüzemeltetési iroda kijavíttatja az úthibákat az Ar­­bau Kft.-vel. E program keretében dolgoztatják az aszfalt­maró gépet (képünk), hogy az új és a régi aszfaltozás megfelelően illeszkedjen egymáshoz ! Kisebb lehetne a munkanélküliség I­ kormánypártok I-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------j Az MSZP május elsejére időzített gondolatébresztő eszmecseréjén a gyér hallgatóság ellenére igen fajsúlyos kérdésekről esett szó P­á­l László képviselő, az országgyű­lés gazdasági bizottságának alelnöke tolmácsolásában, így például:.... A kor­mánypártok elégedettek ön­magukkal. Az ellenzék sze­rint viszont okosabb dönté­sekkel, körültekintőbb tör­vénykezéssel jobb eredményt is felmutathatna ez az or­szág. A felhatalmazott négy­­milliárd dollár körüli devi­zatartalék arra is lehetősé­get ad, hogy manőverezzen a kormány, a következő vá­lasztások előtt bevezessen olyan intézkedéseket, ame­lyek népszerűek, amelyekkel szavazatokat nyerhetnek .. . A mezőgazdaságban zajló folyamatok tragikusnak lát­szanak. A közös piaci társu­lási szerződés pontos szöve­ge mind a mai napig nem ismert, így nem tudni, pon­tosan milyen­ hatással lesz az a máris válsággal küszködő magyar mezőgazdaságra . .. Egyre több jel utal ar­a, hogy a vállalatok átalakítá­sára szakosodott, ÁVÜ által kijelölt átalakító cégek kar­­tellba tömörülnek, s mind több üzletrészt vásárolnak meg valamely társcégük ál­tal átalakított vállalatból. Törvény tiltja ugyanis az üzletrészvásárlást annál a vállalatnál, amit ők alakítói­ kritikája tak át. így is növelhető a kormányhoz közelálló gazda­sági szervezetek súlya. Köz­tudott ugyanis, hogy a vál­lalatátalakításra jogot kapott cégek kormánybarát maga­tartásnak ... A munkanél­küliség fele-harmada lehet­ne a mainak, ha lenne ko­moly ipar- és piacvédelem, ha a szomszédos országokkal ügyesebben politizálna a kormány, ha a veszteséges bányáik, vállalatok mielőbbi felszámolása helyett azok talpra állítása kapna priori­tást. .. vallotta az előadó, aki azt is megjegyezte: a la­kosság képtelen nyomon kö­vetni, ki „szövegel” csak a képviselők közül és ki tesz érdemben azért, hogy törvénykezés minél racion­­­­lisabb gazdaságátalakításhoz vezessen. Cs. Gy.

Next