A Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 44-51. szám)

1993-06-04 / 44. szám

PÁRTRENGÉS Az MDF-frakció szerda hajnalig tartó maratoni ülé­sén kizárta soraiból Csur­­ka Istvánt, Zacsek Gyulát, Király B. Izabellát, Balás Istvánt, valamint Debrecze­­ni Józsefet és Elek Istvánt. A „kétfrontos” döntés előz­ménye, hogy a pártelnök kérte Eleket és Debrece­nit, önként függesszék fel párttagságukat, mert Le­­zsák Sándor alelnök csak így hajlandó belemenni Csurkáék kizárásába. Deb­receni szerint azonban Le­­zsák fellépése úgy alakítot­ta a frakció hangulatát­­ megszegve az Antall-lal kö­tött kompromisszumot hogy végül őket is kizárták a frakcióból, holott ez nem szerepelt a megállapodás­ban. Információk szerint a két liberális azóta lemon­dott a párttagságáról, míg Csurka kijelentette, nem kí­ván önként kilépni a párt­ból, hangsúlyozva, hogy ezt az előnyt nem adja meg. JOBB ELŐBB Orbán Viktor szerint az MDF fennállása óta a leg­mélyebb válságát éli. Azonban csak a pótkölt­ségvetés szavazásakor jön el az igazság pillanata, ha addig a nem sikerül miniszterelnöknek konszolidálnia pártja belső viszonyait, a kormány megbukhat — a Fidesz pártelnöke szerint. Úgy véli, ha ez bekövetkez­ne, akkor jobb lenne egy előrehozott választás, mint­hogy néhány hónapig dön­tésképtelen kormánya le­gyen az országnak. VAN MÁS ... „Van más, van jobb, van biztosabb" jelmondattal tartotta rendkívüli küldött­­gyűlését az SZDSZ a hét végén. Pető Iván pártelnök a magyar politikai élet leg­­kiszámíthatóbb pártjának nevezte az SZDSZ-t. Az MDF belső válságával kap­csolatban leszögezte: nem fogják megszavazni a pót­költségvetést, mert az to­vább fokozná a bizonyta­lanságot, és ennél már ez előrehozott választás jobb. A hatszáz küldött el­is fogadta a párt új alapsza­bályát és azt, hogy az SZDSZ kérje teljes jogú felvételét a Liberális Inter­­nacionáléba. (R)AJLAZAS Ha a parlament elfogad­ja az áfa tervezett emelé­sét, akkor a költségvetés bevételei egy év alatt 38 milliárd, a lakosság kiadá­sai 32 milliárd forinttal nö­vekednének, s az áfavál­tozás 3,5-4 százalékkal nö­velné az inflációt a Pénz­ügyminisztérium szerint. Az MSZOSZ szakértőinek becs­lései alapján elképzelhető az ötszázalékos inflációs következmény is, és ez, il­letve a jövedelemcsökkentő intézkedések akár évente tízezer forinttal személyenként a növelhetik lakosság megélhetési költségeit. Leszavazták a polgármestert Langyos víz-heves vita Létrejött az egyezség volt szovjet laktanya megvá­­­sárlásáról az állami vagyon­kezelő szervezettel, így rövi­desen megtörténhet az ob­jektum birtokbavétele, tájé­koztatta kedden a közgyűlést városunk polgármestere. Testvérvárosi kapcsolat lé­tesítéséről kapott ajánlatot városunk a romániai Maros­­vásárhely polgármesterétől. A bajorországi járási hivatal vezetője Passau város test­vérvárosi kapcsolatfelvételé­re tett indítványt. A török­­országi Bursa város vezetői ugyancsak testvérvárosi kapcsolatfelvétel javaslatával keresték meg Dunaújvárost. Vita után a közgyűlés támo­gatta mindhárom várossal a további­­ kapcsolatépítést. A költségvetés módosítá­sára előterjesztett indítvány­nak a Csúcs Gmk pótlólagos támogatására vonatkozó ré­sze élénk vitát gerjesztett. A tavaly megkötött szerződés alapján a városi uszodát üzemeltető szervezet a 26 millió 745 ezer forinton fe­lül az infláció miatt további 8,3 millió forint támogatásra tartott igényt, ám a város­gazdálkodási bizottság csak 3 millió 471 ezer forint többlettámogatást tartott el­fogadhatónak. Almási Zsolt polgármester egy esetleges pert elkerülendő további 2V1 millió forint támogatás meg­szavazását kérte a testület­től, mire dr. Dorkota Lajos, Palkovics Jenő és Pochner László azzal érveltek, hogy a városgazdálkodási bizottság több ízben tárgyalt a Csúcs Gmk kérelméről, ám az uszoda üzemeltetői nem vol­tak hajlandóak nyilatkoz­ni bevételeikről és kiadásaik­ról. A közüzemi díjak emel­kedése címén többlettámogatást­ már kaptak Vitatha­tó ezért,, hogy infláció címén mennyi követelés jogos. Dr. Dorkota Lajos javasolta, hogy értelmezze előbb a gmk-val megkötött szerző­dést az ügyrendi, igazgatási és jogi bizottság, majd an­nak birtokában foglaljon ál­lást egy következő alkalom­mal a közgyűlés. Ezt a mó­dosító javaslatot imponáló többséggel fogadta el a köz­gyűlés csakúgy, mint a Ság­­vári iskolában működő köz­ponti előkészítő műhely nyolcszázezer forint támoga­tására szóló, Kiss András ál­tal beterjesztett ványt. A központi pó­.indít­­műhely készíti elő a technika tan­tárgy oktatásához szükséges segédanyagokat a város és 14 község általános iskolái­nak Vita után egyetértett a testület az intézményfelújí­­tási keret mintegy húszmil­lió négy forintos megemelésével, a szükséges munkák még a nyári szünet előtt megkezdődhessenek. A keret megemelését a DVG Rt. ál­tal el nem végzett tetőfelújí­tások pótlása tette szüksé­gessé, emiatt nem jutna pénz a gyermekintézmények nyári rendbetételére. Megszavazta a testület a Dunaferr Szak­közép- és Szakmunkásképző Iskola 522 ezer forint élel­mezési támogatását, a köz­területfelügyelők URH-rádió­­val való ellátását, a helyi főiskolának nyújtandó négy­millió forint kamatmentes kölcsönt, a nővérszálló át­alakítása miatt a Dunaferr szállón 15 szoba bérletének költségét, valamint a Refor­mátus Egyház 125 ezer forint összegű támogatását a gáz­­bevezetés költségei felének fedezeteként, a Mielőtt zárt ülésen döntött közgyűlés Munkásságért”, a „Pedagógus a „Dunaúj­város Érdemes Pedagógusa” és a „Dunaújváros Oktatás­ügyéért” díjak odaítéléséről (e díjak ünnepélyes átadásá­ra június 10-én kerül sor), meghallgatta és megvitatta Pochner­­ László interpellá­cióját. Ugyanis a Béke vá­rosrészben elkezdte a Duna­­qua-Therm Rt. a hőközpon­tok átalakítását és ennek következtében langyos víz folyik a csapokból, m­i­közben a melegvíz hődíja a városrészben és máshol Béke azonos. Pochner László java­­s­­olta a melegvíz minimum hőmérsékletének 50 fokra emelését, szemben az orszá­gos hatályú rendeletben rög­zített 40 fokkal. Noha Almási Zsolt polgár­­mester több ízben is elmagya­rázta, hogy nem határozhat a közgyűlés 40 foknál maga­sabb használati melegvíz - hőmérsékletről, az interpel­lációra adott választ nem fo­gadta el sem Pochner László, sem a testület. Cs. Gy. ENSZ-megbízott uszálykísérők Szerb vizeken a vasműsök Az elképzelések szerint ak­kor ad csak ki szállítási en­gedélyt az ENSZ Biztonsági Tanácsa a Dunára, ha az érintett vállalatok kí­sérőkkel biztosítják szerb vizeken a hajóvonták át­vonulását. Ennek megfele­lően a Dunaferr Rt. társasá­gainak összesen öt dolgozó nevét kellett eljuttatniuk a szankcióbizottsághoz New Yorkba, ahol ma döntenek: alkalmasnak tartják-e a ki­jelölt embereket erre a fel­adatra. Bár konkrét neveket egye­lőre nem tudtunk meg a vas­műben — majd csak a bi­zottság döntése után — an­­­nyi már biztos, hogy az elfo­gadott személyek ENSZ-meg­­bízottként kísérik az uszá­lyokat a szerb-román hatá­rig, s aláírásukkal igazolják a körülbelül 24 napos út so­rán tapasztaltakat. A jelek szerint a dunai ha­józás megbénítása olyan sú­lyos károkat okozott a ma­gyar vállalatoknak, hogy szinte mindenre képesek lennének a szállítások meg­indítása érdekében. A vasmű raktárai tömve vannak kész­áruval, mert a vasúti fuva­rokkal nem képesek teljes egészében kiváltani a vízi utat. Az alapanyag — pél­dául a szénkészlet — fogytán van, már csak napokig ele­gendő a folyamatos termelés­hez. Segítséget remélnek a kormánytól, levelükre azon­ban eddig még nem kaptak választ. így döntőnek Zártkörű pályázatot ír ki a közgyűlés a Szalki-szigeti ga­­bonasiló mögötti két hektárnyi terület földhasználati jogára. A területre két külföldi vállalkozó jelentette be érdekeltségét, s mindegyikük a gabonasilóhoz kapcsolódóan malátagyárat kí­ván ott építeni. Hozzájárult a közgyűlés Kiss Árpád Bálint magán-ze­neiskolájának a működéséhez, amennyiben a vállalkozó pályá­zatát jóváhagyólag elfogadja a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium. Ha a magán-zeneis­kola megkezdi működését, szol­gáltatásaival kiegészíti az állami zeneiskolai oktatást. A Matáv Rt. Dózsa György úti telkének értékét négyzetmé­terenként 7500 forintban, Petőfi Sándor utcai telkének értékét pedig négyzetméterenként 1500 forintban határozta meg a köz­gyűlés. Tűz után­i FAM-ban Már dolgoznak­ — Az acélműnél a legki­sebb tűz is milliós károkat okoz — vélekedett Szűcs László műszaki igazgató, amikor a múlt heti kábeltűz következményeiről kérdeztük szerda délután. Pontos szám­adataik még nincsenek, azonban örömmel újságolta, hogy a II-es öntőgépen már megkezdték a termelést. Mint arról hírt adtunk, múlt kedden délelőtt kigyul­ladtak a folyamatos acélön­­tőmű villamos kábelei, s a tűz továbbterjedését csak ne­hezen tudták megakadályoz­ni a tűzoltók. Tar Gyula üzemvezető a következőket mondta az okokról: “ A vizsgálati jegyző­könyvből nyilvánvaló: a t­mk-munkák közben egy szikra a két öntőgép közé került, s a nagy huzatban könnyen lángra kaptak a ve­zetékek. Május 29-én haj­nalban azonban már el is in­dították a II-es öntőgépet, amely azóta folyamatosan és zavartalanul dolgozik. Az I- es gépen tegnap kezdtük meg a mozgáspróbákat, a helyre­­állítás még tart. Éppen ezért a végleges kárértékekről még nem tudunk számot adni. — k. e. — Vagy fizetnek­­ vagy perelnek Bérlők és „albérlők” Tanácsért, s állásfoglalá­sért fordult az önkormányzat városgazdálkodási bizottsá­gához a DVG Rt. jogásza: mit tegyenek azokkal a bér­lőkkel, akik nem hajlandók fizetni az idei megemelt bér­leti díjat? Az önkormányzat tulajdonában — és a DVG Rt. kezelésében — levő nem lakás célú helyiségek (több­nyire üzletek, vendéglátóipa­ri helyek) bérleti díjának emelését több üzlettulajdo­nos nem ismeri el. Ennek úgy adnak hangot, hogy egyáltalán nem fizetnek, vagy csak az emelés előtti bérleti díjat juttatják a DVG Rt.-hez. Az indokuk: az utóbbi három évben 200 szá­zalékot ért el a nem lakás célú helyiségek bérleti díjá­nak emelése. A megbeszélés során ki­derült, hogy vannak olyan cégek, melyek az önkor­mányzattól bérbe vett helyi­ségeket továbbadják „albér­letbe”. S ez az albérleti díj sokszorosa az eredeti bérlő által az önkormányzatnak fizetendő díjnál. Tulajdon­képpen „helyiséggazdálko­dást” folytatnak, abból húz­nak nyereséget, ami nem is a profiljuk. Ugyanakkor a nem lakás célú helyiségek bérleti díja — az eredeti bérlőnek — még így is ol­csóbb, mint például az a díj, amit a lakásszövetkezetek kérnek a helyiségeikért. A bizottság úgy foglalt ál­lást, hogy azokat a bérlőket, akiknél a felszólítások és tárgyalások nem értek el erdményt, beperlik. Figye­lembe kell venni, hogy a bérlő mióta van a helyiség­ben, s milyen feltételek mel­lett privatizálták az üzletet. Nem tárgyaltak érdemben — már sokadik alkalommal — a Dunaújvárosi Városgaz­dálkodási Rt. jövőjét megha­tározó témakörről. A DVG Rt. közgyűlése május 12-én volt, ahol a közgyűlés és a tulajdonos — önkormányzat képviseletében a polgármes­ter — nem fogadta el az ez évi gazdálkodási tervet. A városi közgyűlésnek minden­képpen véleményezni kell még az rt. közgyűlése előtt az ez évi elképzeléseket, s állást kell foglalni a mene­dzsment tevékenységéről. Előtte viszont a városgazdál­kodási bizottság véleménye is szükséges mindehhez. A szerdai ülésre sem került a tagok elé az üzleti terv, s hiányosnak találták a be­nyújtott anyagot, amelyben személyi változásra is volt a ugyan javaslat­­, de ehhez leváltáshoz-kinevezéshez a városnak, mint tulajdonos­nak semmi köze. A követ­kező bizottsági ülésen úgy tűnik, már nagy valószínű­séggel érdemi megbeszélés is folyik majd a DVG Rt. ügyében, s meghívják az igazgatóság, a felügyelőbi­zottság elnökeit és egy igaz­gatósági tagot. S remélhető­leg pont kerül az ügyre már csak azért is, mert az első negyedévi gazdálkodá­suk „eredménye” több mint kétmillió forint veszteség volt. T. Sz. Hahota, kacagás, felhőtlen pillanatok. Sugárzó gyer­meki arcok. Ma minden őértük van, ma még apu is, anyu is csak rájuk fi­gyel, kedvüket keresi. A gyermek, aki tréfából kari­­kírozza szüleit, pontosan is­meri a NAP és a többi nap határait. Már aki ismeri, s nemcsak az óvodából vagy az iskolából tudja, hogy van gyermeknap is. Felvé­telünk az MMK-fórumon készült, ahol - láthatóan - remekül szórakozott az ap­ró nép Lili és Lala bohó­cok mókáin

Next