Dunaújvárosi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-02 / 1. szám

A nap­ i Horn-kívánságok Tény, hogy a kabinet reformintézkedései, teljes gazdasági csőd el­é kerülését célzó megszo­rítások komoly társa­dalmi feszültségeket, érdekellentéteket kel­tettek. Természetes te­hát, hogy nehéz most elhitetni a lakossággal, hogy jövőre 3 százalé­kos gazdasági növeke­déssel számolhatunk, s a bérek, nyugdíjak reál­értéke sem csökken to­vább — jelentette ki la­punknak adott interjújá­ban Horn Gyula minisz­terelnök. 4 Tallózás a kétszá­zas hazai vállalati rangsorban A Figyelő különszáma­­ként nemrégiben meg­jelent a TOP 200, azaz a hazai vállalatok 1995- ös mérlegadatai alapján összeállított cégrang­sor. A Fejér megyei vál­lakozások közül tíz sze­repel a TOP 200-ban, méghozzá előkelő he­lyen. Közöttük is a me­gyei listát vezeti az or­szágos összesítésben hetedik helyen szereplő Dunaferr Acélművek Kft. Polgártársak, urak, elv­társak, magyarok, hé, ti, könyörgöm, ne! Könyörgöm, ne kezdje­tek új életet! Hiszen itt van még ez a régi, ez a kissé megkopott, nagyjából értelmetlen, de mégis oly' kedves, amit már annyira megszoktunk, amiben többé-kevésbé el­igazodunk, tudjuk, ki, mer­re, meddig, ha nem is azt, hogy hány méter, de lega­lább azt, hogy kinek men­­nyit vagy meddig kell, hol hajbókolni, hol jattolni, hol szívességeket tenni olyan ajánlatokért cserébe, ami­lyeneket nem lehet vis­­­szautasítani, szolgáltatá­sokat szolgáltatásokért ad­ni, leány-, fiúgyermekeket fölajánlani, kinek milyen a gusztusa, kinek a gyere­kéről van szó, és a többi... Vagy, netán, mégis: új, de egészen új, gyökeresen eredeti életet kell kezde­nünk az új évben?! S akkor mi lesz az eddigi viszonyrendszerekkel? Hazugságokkal? Csalá­sokkal? Összefonódások­kal? Maffiákkal? Újak jönnek? Hát persze. Jobbak nem. Talán rosszabbak sem. Csak olyanok, amilye­nekben nem ismerjük ki magunkat. Következés­képpen: amilyenekkel nem tudunk mit kezdeni — mint az eddig, nagy nehezen, gyötrelmesen kialakított, demokratikusnak nevezett, bár nem olyan, nem egé­szen úgy működő rendsze­rekkel sem. Maradjanak tehát a ré­giek? Könyörgöm, ne! Mi hát akkor a teendő? Próbáljunk meg talán önmagunk lenni — ha tud­juk, mit jelent ez a kifeje­zés... Vagyis: ne kezdjünk új életet! Az (is) hazugság valamiben... Pekarek János Új esztendő — friss hólepel az utakon Heves hóeséssel köszöntött ránk az 1997-es esztendő. Teg­nap délelőtt tizenegy óra körül kezdett hullani a fehér égi áldás, s valamikor fél négy körül csil­lapodott, majd állt el a havazás. Négy óra alatt tizenöt-húsz cen­­timéternyivel vastagodott az előző „adag”. A gyerekek örül­hettek, hiszen a friss havon sok­kal jobb szánkózni. Az autósok, a gyalogosok viszont nem vol­tak boldogok. Azok meg pláne nem, akik az új évet rögtön hóla­pátolással kezdhették a ház kö­rül. A havazás egyébként nem érte váratlanul az utak tisztítását végző vállalatokat: a meteoroló­gusok előre jelezték a nagyobb mennyiségű csapadékot. Tegnap délután Dunaújváros mellékutcáiban nagyon nehezen lehetett közlekedni, a kereszte­ződésekben felhalmozódott hó­ban sok jármű megcsúszott. A városgazdálkodási rt. öt nagy és három kisebb gépe azonnal megkezdte az utak tisztítását. Elsőként a lejtőket és az emelke­dőket sózták le­­ tegnap „csak” mínusz nyolc fok volt nappal, így dolgozhattak sóval a hótaka­­rítók. Ezután a buszok útvona­lairól tolták el a havat. A mellék­utcák viszont m­egmaradtak az éjszakai műszaknak. Baleset szerencsére nem történt, bár na­gyon gyér volt a forgalom a vá­ros útjain. A közúti igazgatóság öt sózó­­ekéző és két ekéző gépe is azon­nal reagált a hóesésre. Tegnap délután négy óra körül végeztek a főutak takarításával és kezdték tolni a mellékutakról a havat. Járhatatlanná nem tett a húsz centis hó egyetlen mellékutat sem Dunaújváros körzetében, minden faluba el lehetett jutni autóval, bár kicsit lassúbb tem­póban. A buszközlekedésben nem okozott fennakadást a hóesés. Az Alba Volán Dunaújvárosi Üzemigazgatóságának tájékoz­tatása szerint egyetlen járművük sem akadt el, a menetrend szerint indultak és érkeztek a he­lyi és a helyközi járatok. Néhány percet késtek a buszok, de ez ilyenkor természetes. A távolsá­gi buszok is kis késéssel érkez­tek Dunaújvárosba, de ki nem maradt egyetlen járat sem. Az időjárási előrejelzések szerint enyhülés következik, en­nek egyik jele, hogy az év első napján nem volt annyira csípős hideg a nappali órákban, mint az elmúlt napokban. Ma délelőtt újabb csapadékra kell számíta­nunk az ország egész területén. A következő napokban a hava­zást felváltja az ónos eső, az északnyugati szél is megélén­kül, az autósok számíthatnak hófúvásokra. r. Városfejlesztési tervek, k nemcsak a tervasztalnak A rendezési elképzelések eredményeként fejlesztési javaslat született Intercisa 2015 címmel távlati városfejlesztési koncepció vi­taanyaga készült el a közelmúlt­ban az önkormányzat Telepü­lésfejlesztési Konzultációs Munkacsoportjának, valamint a BUVÁTI Urbanissimo-D szak­értői konzorciumának részvéte­lével. A konzultációs munka­­csoport a közgyűlés illetékes bi­zottságaiból, a város társadalmi és érdekvédelmi szervezeteinek küldötteiből, valamint a polgár­­mesteri hivatal szakembereiből állt össze. Feladata a különböző csoportérdekek megjelentetése, a helyi célok, szándékok, elvá­rások közvetítése volt a külső szakértői társaság számára. A munka megalapozásaként szeptembertől novemberig több előkészítő megbeszélést folyta­tott le a szakmai társaság helyi szakértőkkel, például a konzul­tációs munkacsoport — mely­nek alakuló ülése november 28- án volt — átadta a dunaújvárosi HÍD Egyesület megalakulása­kor, 1995-ben kidolgozott vá­rosfejlesztési elképzelésiének anyagát. A konzultációs bizott­ság második ülése december 12- én volt, mikor a város megtartó­­képességének súlyponti kérdé­seiről, a javításához szükséges feladatokról folyt a diskurzus. A koncepcióvázlatban szakértői munkacsoport össze­­ gezte a város jelenlegi helyzetét. A gazdasági, társadalmi, termé­szeti és épített környezet erős és gyenge oldalait felsorakoztató elemzés az itt élők számára több triviális megállapítást tartal­maz. A felvetések közöt viszont több olyan is szerepel, amelye­ket ritkán emlegetünk. A város környéke kiváló termőhelyi adottságokkal bír, a helyi agrár­­gazdaság lehetőségeit viszont a város messze nem használja ki. Sokat emlegetett probléma a város iparának monokultúrás jellege is. Azt viszont kevesebb­­szer tesszük hozzá, hogy a­ Du­­naferr — miként ez a korábbi gazdasági modellben megszo­kott volt — gyakorlatilag önel­látó egységként működik. A ne­hézipari cégcsoporthoz szinte egyáltalán nem kapcsolódik külső bedolgozói-beszállítói háttér, így lényegében a válla­latcsoportnak alig van a helyi gazdaság életében multiplikátor — továbbgyűrűző — hatása. Az igen magas bérszínvonal ugyan­akkor riasztóan hat a reménybeli befektetőkre. Szintén sokat emlegetett probléma a városi idegenforga­lom mára szinte teljes hiánya. Ebben persze kulcsszerepe van a helyi szállodai helyzetnek. Kevésbé szoktuk hangsúlyozni viszont, hogy miért válhat von­zóvá ez a város az idegenek számára. Erősíteni kellene a vá­rosban a szakmai, üzleti turiz­must, a kulturális és sportturiz­musnak ma is nagyon komoly szerepe van, a város infrastruk­túrája viszont koránt sincs felké­szülve ennek fogadására. Jónak ítéli a vizsgálat a helyi kommunikációs vállasztékot. (Folytatás a 3. oldalon) Az év első órájában született a kislány A dunaföldvári Takács Viktó­ria Judit a Szent Pantaleon Kór­ház első idei újszülöttje. A csöp­­ség tegnap alig valamivel éjfél után, hajnali egy óra előtt öt perccel jött világra. Édesanyja, Takács Andrásné Szekeres Ani­ta és apukája is nagyon boldo­gok, hiszen a három és fél kiló­val született egészséges kislán­­nyal végre teljes lesz a Takács család. A kislányt és a mamát két fiúgyermek várja haza. Az újév hajnalán egyébként tizenhat csecsemő született az országban, öttel több, mint ta­valy. Közülük sorsolták ki bu­dapesti ÁB-bébinek Fukui Ryu Szilvesztert, vidéken pedig a gyöngyösi Kiss Attilát és Bo­­zsik Melindát, a székesfehérvári Martin Edmond és a szegedi Kecskeméti Mátét. A babák 150 ezer forint értékű Aranykanál biztosítást kaptak ajándékba az AB-Aegontól.

Next