Dunaújvárosi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-01 / 151. szám

L 1 hónapra 395,-2 hónapra 790,-3 hónapra 1185,-6 hónapra 2270,-1 évre 4503.­ Fizessen elő a Dunaújvárosi Hírlapra! Előfizetett már? / A nap 3 Külföldi befekte­tések Fejérben Az országban tavaly be­fektetett külföldi tőke 11 százalékát Fejérben ruházták be. Ezzel a megye harmadik volt az invesztíció nagyságát tekintve. Tavaly 73 kül­földi érdekeltségű cég­ alakult Fejérben. 3 Egyelőre lehető­ség az átalány­díj bevezetése A mintegy 1600, a Dél­­dunántúli Gázszolgálta­tó Részvénytársasághoz visszajuttatott kérdőív tanúsága szerint a meg­kérdezettek 72,4 száza­léka egyetért az áta­lánydíj esetleges beve­zetésével, 27,6 százalé­kuk ellenzi azt. 7 Tornagyőzelem Cipruson Nemzetközi felkészülé­si tornán vett részt a Dunaferr SE női kézi­­labdacsapata a múlt hé­ten. A mieink megnyer­ték a kupát. Kinek kellenek diákok, mikor a munkanélküli is sok? A nyári munkára mindig a kö­zépiskolások voltak leginkább kaphatóak. A fiatalabb kor­osztályt nemigen lehet foglal­koztatni, a főiskolások köré­ben pedig a gyümölcsszedő tá­bor a vonzó. Idén kevés helyen alkalmaznak szünidős kisegí­tőket: a szűk létszám- és bér­keret korlátozó tényező. Dunaújváros meghatározó munkahelyein, a környező me­zőgazdasági szövetkezeteknél azért elő-elő fordulnak a szün­idő egy részét munkával töltő diákok. A Dunaújvárosi Város­gazdálkodási Rt. például szíve­sen alkalmaz — meghatározott számban — diákokat, mivel nyáron a parkokban sok olyan tennivaló akad, amihez nem kell különösebb szakértelem. Idén 15 középiskolás dolgozik a par­kokban, az erdészetnél és a köz­­tisztaság területén: gereblyéz­nek, sövényt nyírnak, szemetet szednek. A fizetséget pedig, mint megtudtuk, a minimálbér körüli összegben határozta meg a részvénytársaság vezetése. A Dunaferr káeftéinél — a korábbi évekhez képest — ke­vesebb munkalehetőséget kap­nak a diákok. Ma, amikor már a munkanélküliek is örülnek az alkalmi lehetőségeknek, a fiata­lok kiszorulnak ezekről a terüle­tekről. A cégek többsége örül, ha a szakmunkástanulók — vál­lalati szinten 400 fő — nyári gyakorlatát biztosítani tudja. El­vétve azért, főleg a saját dolgo­zók gyermekeit, a vasmű is elhe­lyezi egy-két hétre. A munkálta­tók többségénél egyébként ez a gyakorlat érvényesül. A Ferro­­beton Részvénytársaság is csak az rt. által foglalkoztatottak gyermekeinek ad munkát. (Folytatás a 3. oldalon) A parkokban hasznát veszik a diák-munkaerőnek... héten nyílt és egészen október közepéig látható a Népi ászat Magyarországon című gyűjteményes tárlat a föld­­f­­afaragó Galériában (5. oldal) Wohlmann György felvételeAz új gáztarifa ellen tiltakoznak Tanácskozott a Megyei Jogú Városok Szövetsége Nyíregyházán tartotta a múlt héten soros közgyűlését a Me­gyei Jogú Városok Szövetsége, melyen Dunaújvárost Almási Zsolt polgármester képviselte. A szövetség a kétnapos rendez­vényen három jelentős állásfog­lalást is elfogadott: az Ipari, Ke­reskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium gáztarifa-rende­letének tervezetével, a lakossági távhőszolgáltatás problémáival és a jövő évi költségvetés me­gyei jogú városokat érintő kér­déseivel kapcsolatosan. A gáztarifa-rendelet terveze­te kapcsán az állásfoglalás kifej­ti: mind a piacgazdasággal mind a szociális megfontolásokkal el­lentétes, hogy a lakossági gáz ára 9,9 százalékkal emelkedik, míg az ipari nagyfogyasztók — és így a távhőszolgáltatók — számára 13,5 százalékkal. A fej­lett országokban az ipari nagy­­fogyasztók 50-70 százalékkal olcsóbban jutnak a földgázhoz, míg Magyarországon ez az arány nem éri el a 13 százalékot. (Folytatás a 3. oldalon) Padok, teraszok, utcák A légkondicionálás még nem nagy divat ná­lunk. Szinte nincs olyan szórakozóhely, bolt, szolgáltató egység, amely rendelkezik klimati­­záló berendezéssel. Addig szerencsére már eljutottunk, hogy a hűtésre szoruló élelmiszereket hűtőpultból vásárolhatjuk és a szórakozóhelyeken hidegen szolgálják fel az üdítőt, a sört. A levegőt azon­ban még nem hűtik. Lehetséges, hogy a vállal­kozók rövidnek tartják a kánikulai szakaszt ah­hoz, hogy légkondicionáló berendezésekbe pénzt öljenek. Így azután marad nekünk a terasz, ahol leg­alább jár a levegő. Már persze, ha van terasz. A nálunk délebbi országokban egész kultú­rájuk van a teraszoknak. De nyugatabbra is jellemzője minden üdülő településnek, minden belvárosnak a sok, apró terasz. A mi belvárosainkról sajnos kevéssé mond­ható el ugyanez. Pedig nem csak turistacsalo­gató jellege miatt lenne fontos, hanem egysze­rűen hangulatot adna egy-egy utcának, térnek. Úgy tűnik a várostervezők még csak az autó­zás igényei után futnak és próbálnak elegendő parkolóhelyet teremteni. A gyalogosokra vi­szont valahogy még nem tudnak figyelni. Nézzék meg megyénk városainak tereit, sé­táló utcáit! Hol vannak a padok, hol vannak in­tim kis zugok, ahol jólesik megpihenni? S hol vannak nyilvános illemhelyek? A kertvárosi utcákkal ellentétben a belváro­siaknak nem csak közlekedési funkciókat kell adni. A boltok profiljától a kirakatok jellegén át, a kellő növényzetig, pihenő helyekig sok mindent kell végig gondolni és kialakítani ah­hoz, hogy az utca közösségi funkciója megvaló­sulhasson. Hogy egy forró estén érdemes legyen ott töl­teni egy órát. Tribolt Lajos Gyilkossággal gyanúsított rendőrszázados Emberölés büntette miatt bűn­ügyi őrizetbe helyezte N. Gy. negyvenéves rendőrszázadost, a Dunaújvárosi Rendőrkapitány­ság beosztottját a Fejér Megyei Főügyészség nyomozó hivatala - tudtuk meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóre­ferensének nem sokkal lapzár­tánk előtt érkezett faxából. N. Gy. alaposan gyanúsítható azzal, hogy pénteken tizenkettő és két óra között több késszúrás­sal megölte lakásán édesanyját, K. I.-né 66 éves dunaújvárosi la­kost. Az ügyben a nyomozást az ügyészségi nyomozóhivatal folytatja. uGigiyi icuci Dunaújvárosi ■ [UNK] | hírlap a család napilapjáig Kedvező képek Magyarországról Az OECD főtitkára Budapesten tárgyal • MTI-információ Összességében kedvező ké­pet fest Magyarországról a Gaz­dasági Együttműködés és Fej­lesztési Szervezet (OECD) ta­nulmánya, amely hétfőn került nyilvánosságra — hangsúlyozta Donald Johnston, az OECD fő­titkára hétfői sajtótájékoztató­ján Budapesten. A kétnapos hi­vatalos látogatáson hazánkban tartózkodó főtitkár méltatta a gazdasági stabilizációs program eredményeit, de felhívta a fi­gyelmet a még meglévő felada­tok, azaz az infláció és a munka­­nélküliség kezelésének követ­kezetes végrehajtására. Fazakas Szabolcs ipari, ke­reskedelmi és idegenforgalmi miniszter a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a Donald Johnstonnal folytatott tárgyalá­sán a magyar gazdaság helyze­téről szóló tanulmány mellett szóba került még a nyugdíjre­form, a kereskedelempolitika, valamint a köztisztviselők meg­vesztegethetőségének problé­mája. Draskovics Tibor, a Pénz­ügyminisztérium államtitkára mint az országtanulmány elké­szítésében résztvevő magyar munkacsoport vezetője kiemel­te: a jelentés leszögezi, hogy Magyarország megszerezte a kiegyensúlyozott és fenntartha­tó növekedés lehetőségét. A fő­titkárt tegnap fogadta Horn Gyula miniszterelnök is. Új testület a régi feladatra A balatoni üdülőhelyek ügyeivel foglalkoznak Tíz kormányzati képviselő­ből, a három tóparti megye terü­letfejlesztési tanácsának elnö­kéből, a kistérségi önkormány­zati szövetségek és az érintett kamarák 6-6 delegátusából teg­nap délelőtt megalakult a Bala­ton Fejlesztési Tanács a Füred motoros fedélzetén. A kormányzat, az önkor­mányzatok és a gazdasági szféra érdekegyeztető fóruma formai­lag a Balatoni Regionális Ta­nács helyébe lép, de annál sok­kal fontosabb szerepe lesz, mert az országos területfejlesztési struktúrába illeszkedve fejti ki tevékenységét — hangsúlyozta Baja Ferenc, a környezetvédel­mi és területfejlesztési tárca ve­zetője, az alakuló ülés elnöke­ként. A füredi székhellyel meg­alakult Balaton Fejlesztési Tanács nevével ellentétben nemcsak a tó, hanem a 152 tele­pülést magába foglaló tágabb üdülőkörzet ügyeivel foglalko­zik. A legfontosabb feladata az egyhangúan elfogadott alapsza­bály szerint többek között a ré­gió hosszú távú területfejleszté­si koncepciójának, programjá­nak kidolgozása, elfogadása, a kormányzat és a megyei terület­­fejlesztési tanácsok régiót érintő tevékenységének összehango­lása. A BFT közreműködik a ré­gióban esetleg kialakuló társa­dalmi, gazdasági, ökológiai vál­sághelyzetek kezelésében. (Folytatás a 2. oldalon) Hongkong kínai fennhatóság alatt Fájdalmas fejezet zárult le Kína történelmében tegnap éj­félkor: Hongkong 156 évi brit uralom után ismét kínai fennha­tóság alá került, a városban be­vonták a brit zászlót, az Union Jacket, s felhúzták a kínai vörös­sárga csillagos lobogót.­ Hong­kong zuhogó esőben érte meg a brit uralom utolsó óráit. í

Next