Dunaújvárosi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-02 / 101. szám

A nap • Gondoskodnak magukról Közalapítványi formá­ban működtetik a jövő­ben a jószolgálati tevé­kenységet. Hogyan érinti a szervezeti forma változása az ellátást? - erről beszélgettünk Kecskés Rózsa intéz­ményvezetővel. 5 A Duna és a zene szeretete a kapocs Három évvel ezelőtt köttetett meg egy barát­sági szerződés az in­­golstadti Reuchlin gim­názium és a dunaújvá­rosi Móricz Zsigmond iskola között. A mó­­riczosok most ellátogat­tak Németországba. 6 Otthon vannak a világban A Dunaújvárosi Borba­rát Klub a közelmúltban két vendéget is foga­dott. Előbb a Hill­tops—Neszmély Rt., majd a Thummerer Pin­ce mutatkozott be a bor­barátok „székházában”, a Comer Caféban. Mosolygós majálisok Az alsó Duna-parton egész nap nem volt megállás Jobbkor nem is köszönthetett volna be a nyár, mint tegnap. A nap mosolyt csalt az ünneplő tömeg arcára Dunaújvárosban és vidéken egyaránt. Az alsó Duna-parton megállás nélkül zajlott az élet, a színpadon többek között asszonykórusok, néptáncosok váltották egymást, egy kicsivel ar­rébb technikai bemutatókon és különböző versenyeken szórakozhatott a nagyközönség - és tette is ezt a legjobb kedvvel... Semmi nem hiányzott a jó hangulathoz Lerakták az alapokat Május végére elkészülhetnek a kapitányság szerkezeti részével Dunaújváros (Sz. S.) - Má­jusra az épülő rendőrkapi­tányság teljes szerkezeti ré­sze elkészülhet. Az alapozással az „A” jelű épü­letrészben már végeztek. A három fő épületrészből ál­ló, várhatóan 2003 februárjában átadásra kerülő, új Dunaújváro­si Rendőrkapitányság „B” épü­­letszárnyának alapozási munká­latai teljesen befejeződtek, az első szintig már a szerkezeti ele­mek is állnak, és megkezdődött az elválasztó falazat felhúzása is. Az „A” jelű épület alapozási munkálatai hetven százalékban szintén elkészültek - válaszolt lapunk kérdésére a kivitelezést végző pécsi székhelyű építőipa­ri vállalkozás művezetője. Deák Péter elmondta: május hónap végére, június elejére befejező­dik a teljes szerkezeti rész kivi­telezése. Az új kapitányságra nagy szükség van Dunaújváros­ban, hiszen a jelenlegi épület műszaki állapota gyakorlatilag életveszélyes. Az alapozás munkálatain már túljutottak az építők: az elválasztó falazatot húzzák A kistérség is hozzászól a tervhez Dunaújváros (ke) - Igazán fajsúlyos kérdések nem kerülnek a közgyűlés elé a mai ülésen. Talán a legjelentősebb téma a megye területrendezési terve és a kistérségek stratégiai programja lesz. A polgármesteri tájékoztató és a közgyűlési határozatok vég­rehajtását összegző jelentés után a szociális igazgatásról és ellátásról szóló rendelet módo­sításával foglalkoznak a képvi­selők csütörtökön délután. Ez után a DTV Kht. számol be múlt évéről, majd az idei üzleti tervét fogadja el a testület. Kit bízzon meg az önkormányzat a napkö­zistábor diákjainak étkeztetésé­vel? Két jelentkező közül vá­laszthatnak a közgyűlés tagjai: a kereskedelmi szakközépiskola, illetve a Juharos étterem vállal­ná ezt a feladatot. Nevet változ­tatna a Beszédjavító Intézet, Lo­gopédiai Intézet elnevezéssel szeretne működni az intézmény a továbbiakban. A Katica óvoda még egy csoportot szeretne indí­tani azokon kívül, amiket már korábban jóváhagyott a közgyű­lés. (Folytatás a 3. oldalon) ^SUZUKI ® űSíWTeh Sárbogárd Telefon: 25/467-777,50-80-80,518-011 suzukibarta@mail.uti.hu www.suzukibarta.hu A legjobb választás: Suzuki Barta, Sárbogárd! Április 20-ára nyílt nap! SUZUKI-CSEREAKCIÓ! Most cserélje használt Suzukijét újra, akár Wagon R+-ra! Új autó vásárlás esetén régi Suzukija s nálunk akár 200 000 Ft-tal többet ér!­­ Higgye el, most tényleg 8 megér egy telefont! Értékesítik az állami tulajdonú földeket Budapest (mti)­­ Az állami tulajdonban lévő földeket versenytárgyalás formájá­ban azonnali értékesítésre tűzik ki - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a kabi­net keddi ülését követően. A kormányfő szerint enyhíteni kell az országosan észlelhető földéhséget, mert a családi gazda­ságok és az egyéni gazdák előtt a fejlődés lehetőségének legkomo­lyabb korlátja a földhiány. Orbán Viktor kitért arra, hogy ezek a földterületek korábban megkötött haszonbérleti szerződésekkel ter­heltek, de ennek ellenére is ver­senytárgyalásra bocsátják őket. A több százezer hektárnyi földterü­let értékesítését lehetővé tevő döntéssel a helyben lakó gazdá­kat szeretnék földhöz juttatni. (Folytatás a 2. oldalon, Megven­nék a Mol gázüzletágát címmel.) Orbán Viktor mti-fotó Európai útra voksoltak Budapest (mti)­­ Valódi, le­hetséges európai útra vok­soltak azok a választók, akik a kormányváltásra adták le szavazatukat. Ezt Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a budapesti május 1-jei ünnepsé­gen mondta, az öt szakszerveze­ti szövetség elnökeivel és ágaza­ti szakszervezetek vezetőivel ta­lálkozva. Mint vázolta, szerinte a szociáldemokrata utat járja egy sor európai uniós ország, amelynek lényege, hogy igye­keznek összeegyeztetni a telje­sítményt az igazságos elosztás­sal. (A továbbiak a 2. oldalon: Fontos a szociális... címmel.) Kincsek a nemzet könyvtárából Budapest (mti)­­ A fenti címmel díszes albumot jelentet meg alapításának bicentenáriuma alkalmából az Országos Széché­nyi Könyvtár (OSZK) a Magyar Könyvklubbal közösen. Az új albumot Esterházy Péter író mutatta be az Országos Széchényi Könyvtárban rendezett sajtótájékoztatón. A képen: Esterházy Péter (balra) és Monok István, az OSZK főigazgatója Először vett részt a kézilabdázók világjátékán dunaújvá­rosi iskola a Rosti Pál révén. Bemutatkozásuk remekül si­került, hiszen az 1985-86-ban született fiúk mezőnyében ők bizonyultak a legjobbnak (10. oldal)

Next