Dunaújvárosi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-08 / 210. szám

2004. szeptember 8., SZERDA Papírforma vereség a hollandoktól DH-információ (sz. s.)­­ A papír­formának megfe­lelően, a magyar junior férfiröplabda-váloga­­tott vereséget szenvedett Hollandiától a zágrábi Euró­­pa-bajnokságon. A harma­dik játéknapon a legnagyobb meglepetés a szerbek ku­darca volt. Nem sikerült a bravúr, vagyis Hollandia legyőzése a horvátor­szági junior röplabda Eb-n. A hollandok három játszmában, könnyedén múlták felül a ma­gyar válogatottat. Hollandia - Magyarország 3:0 (17,15,21) A magyar csapat ezzel az ötö­dik helyre esett vissza csoportjá­ban, és csak akkor van esélye a legjobb nyolc közé jutni, ha a hátralévő két mérkőzését meg­nyeri Olaszország és Szerbia- Montenegró ellen. A harmadik játéknap meglepetése éppen a szerbek veresége volt attól a cseh csapattól, amelyet a mieink igencsak megszorítottak. Kele­men István szövetségi kapitány lapunknak elmondta: a fiúk hoz­záállásával nincs baj, ezért bízik abban, hogy legalább az egyik ellenfelet elkaphatják. A re­mény tehát még él, hiszen az ed­digiekből kiderült, mind az olasz, mind pedig a délszláv gár­dának vannak gyengébb napjai. Tornagyőzelem Cassano (A. Cs.)­­ A Duna­­ferr SE férfikézilabda-csapata a hétvégén nemzetközi tornán vett részt. Imre Vilmos fiatal együttese veretlenül végzett az első helyen. A részletekről, és a gárda felkészüléséről holnapi számunkban olvashatnak. SPORT DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP 11 Munkás győzelmet arattunk A fiatalok idegesen, feszülten játszottak, de siker koronázta akarásukat Dunaújváros (J. Á.) -Rossz előjelekkel készült a az U­21-es válogatott csapat az Eb-selejtezőre. Sérülé­sek, betegségek és ráadásul a horvátországi vereség nyomasztotta a keretet. Ez a feszültség érződött is az Iz­­land elleni találkozón. Magyarország - Izland 1-0 (0-0) Dunaferr Stadion, 800 néző. Vezette: Lattik (Rozov, Mut­­l­) észtek. Magyarország: Fülöp-Hor­váth G., Máté, Balogh, Ta­kács - Regedei (Bori az 53. p.), Sándor, Vadócz, Tőzsér - Magasföldi (Rodenbücher a 68. p.), Jovánczai (Fecze­­ sin a 46. p.). Edző: Róth An­tal. Izland: Halldórsson - Gisla­­son, Gardarsson, Jónsson, Gunnarsson - Arnarsson (Saevarsson a 65. p.), Skú­­lason, Vidarsson, Hallf­­redsson - Sveinsson (Gud­­mundsson a 61. p.), Si­­gurdsson (Finnbogason a 84. p.). Edző: E. Sverrisson. A közönség első meglepeté­sét az jelentette, hogy egy piros helikopteren megérkezett mérkőzésre Lothar Matthäus a szövetségi kapitány, aki meg akarta nézni a fiatalok mérkőzé­sét. - Folyamatosan figyelni kell a fiatalokat, mire képesek, hi­szen Huszti és Juhász is így ke­rült be a felnőtt válogatottba. Érezzék a fiatalok, hogy nyitva áll az út a nagy válogatottba. Mi­vel a mérkőzés után még egy ed­zést tartok a felnőtt csapat mér­kőzése előtt, helikopterrel idő­ben vissza tudok érni a csapa­tomhoz - nyilatkozta a magyar válogatott szövetségi kapitánya lapunknak. Tőzsér - remek bal lába van - szabadrúgásból ijesztgette az iz­landi kapust, majd a 18. percben megkapta második sárga lapját Gunnarsson, így emberfölénybe kerültünk. Ezt azonban nem si­került kihasználni. Idegesség, pontatlanság jellemezte a já­tékunkat. Vadócz szép lövéssel csak a bal kapufát találta el. A fordulást követően sem változott a helyzet. Sőt Horváth is megkapta a második sárga lapját. A létszám így egál lett. Róth Antal egymás után cserélt, de úgy látszott már nem esik gól, amikor a 90. percben Bori kiug­ratása után Feczesin a jobb sa­rokba gurított (1-0). Róth Antal: - Tudtuk, hogy nehéz lesz, de hogy ennyire! Ám a játékosok végig hittek a győ­zelemben, és a helyzeteink alap­ján megérdemeltük azt. Nagy felelősség volt a fiúk vállán, mert ha most kikaptak volna, már nehéz lenne a versenyzés a csoportban. Munkás győzelmet arattunk. Büszke vagyok a csa­patomra. Vadócz Krisztián csatázik Sigurdssonnal Fotó: Lázár Zsolt Olimpia: hajrá magyarok! A kolléga csalódott, az első nap elege van az egészből (1. rész) Az athéni érkezés olyan volt, mint egy mese. A vadonatúj reptéren pillanatok alatt el­rendezték az akkreditációt, fiatal és kevésbé fiatal lá­nyok és fiúk sürögtek az ér­kező körül, térképeket s tájé­kozató füzeteket nyomtak az ember kezébe. Az első csatát tulajdonkép­pen már Ferihegyen megnyer­tem. Fővárosi kollégák is utaz­tak a keddi, szigorúan fapados, hajnali járaton. Egyiküket ro­vattársa hozta ki, s indult is haza készülni, ő ugyanis a másnapi - nem olcsó - járattal kelt útra. A jegy ára felől érdeklődött, majd meghallotta a tokkal-vonóval — azaz illetékkel - együtt értendő, oda-vissza 41 000 forintos árat, s meglepődött. „Én 152 000-et fizettem szinte ugyanezért. Rab­lás, hiszen annyi a különbség, hogy nekünk adnak szendvicset meg valami piát, nektek meg nem. Százezerért én is éheznék két órát...” - mondja, majd elvi­­harzik, közben újabb kolléga bukkan fel, a győztesek felsőbb­rendűségével. „Pár napja fizet­tem be, 28 ezerbe került, 5900 oda, 5900 vissza, plusz a reptéri illeték. Ennyiért ajándék.” A kétórás út kellemes, a jára­ton fél ház, ami kissé szokatlan a már említett, barátinak mondha­tó összegek ismeretében. A reg­geli órákban landolunk Athén­ban, óraállítás azonnal, ugyanis a görögök egy órával előttünk járnak. A csomagfelvétel után az olimpiai egyenszerelésbe öl­tözött önkéntesek érkeznek, s irányítanak a megfelelő sávba. Persze, nélkülük sem tévesztené el az ember az irányt, a műmár­vány padlón méterenként világít az ötkarikás matrica. Az akkre­­ditáció egy perc, tizenöt számí­tógép beállítva, az útlevelet és a posta jóvoltából itthon átvett olimpiai lapot elkérik, ellenőr­zik, s azonnal állítják ki az újat. A kártya a nyakba azonnal felkerül, fiatal hölgy kérdezi, a hivatalos szállások közül melyi­ket választottuk. Mondjuk a ho­tel nevét, a belvárosban, az Omonia­ tér közvetlen közelé­ben. Elegáns buszhoz irányíta­nak rádiós kollégámmal, akivel a folytatásban három hétig bol­dogítjuk egymást. A sofőr az ab­lakot mossa éppen, majd miután elfoglaljuk üléseinket - hely van -, kettőnkkel útnak indul a város irányába. A negyven kilo­méteres utat gyorsan megtes­­­szük, a szálloda bejáratánál tesz le bennünket. Lifttel fel a har­madikra. Az emberen egyre in­kább elhatalmasodik az érzés, miszerint a frissen felújított ho­tel nem nevezhető hivalkodó­­nak, a diszkrét elegancia jellem­zi. Óvatosan ülök a toalettre, vé­letlenül se verjem be a fejem a mosdókagylóba vagy a zuhany­rózsába. A térkitöltés tökéletes, minden négyzetméternek jelen­tősége van. A színes tévén köz­ponti antenna nincs, a legtöbb görög adón a hangyák vívnak futballmeccset. Ellenben a tisz­taságra nem lehet panasz s lég­­kondi is van, ami nem elha­nyagolható a hőségben. Gyors kipakolás, majd cim­borámmal a médiaközpont felé vesszük az irányt. A tőlünk két­száz méterre fekvő hotel amo­lyan gyűjtőpont, innen indulnak a buszok az MPC-hez, illetőleg az IBC-hez, a két szomszédos monstrumhoz. Előbbiben az írott sajtó munkatársai küzde­nek, utóbbiban a tévések és a rá­diósok. Az MPC-ben a büfében országos, bulvár napilapnál ro­vatvezetőként dolgozó cimbo­rámra bukkanok. „Ma jöttem, a délelőtti géppel, tré a hangula­tom. Otthon kirúgták egyik kol­légámat, kellett a hely valaki­nek, engem meg tízezer forintra büntettek, mert nem mentem utána, hogy mely politikai nagy­ágyúink lesznek ott Pireuszban a Queen Maryn. Már nagyon unom az egészet, vége lehetne az olimpiának...” - mondja, pe­dig pontosan tudja, még csak keddet írunk, a nyitóünnepséget pénteken este rendezik, a ver­senyek pedig csak szombaton kezdődnek. (Folytatjuk.) ■ Horog László Önkéntesek segítenek, kérdés nem maradhat megválaszolatlan Szezonzáró teniszverseny Dunaújváros (A. Cs.)­­ A Vidám Parkban található Calibra Teniszcen­terben rendezik meg férfi egyes­ben és párosban a szezonzáró versenyt szeptember 11-én és 12-én. A Mazda Open Tenisz­­bajnokságra a verseny napján délelőtt kilenc óráig, vagy elő­zetesen a 411-048-as telefon­számon lehet jelentkezni. A via­dal pénzdíjas. INNEN-ONNAN Finnország elődöntős Helsinki (mti)­­ Finnország bejutott a jégkorong Világku­pa elődöntőjébe, miután hazai pályán nagy csatában legyőz­te Németországot. Finnország - Németország 2-1 (0-0 1-0 1-1) A negyeddöntő további pá­rosítása: Svédország - Cseh­ország, Kanada - Szlovákia, Oroszország - Egyesült Álla­mok. Kínai aranyérmesek Hongkongban Hongkong (mti) - Hong­kongi élménybeszámolón vettek részt az athéni olim­pián aranyérmes kínai sportolók. Az ünnepség jól si­került, a győzteseket nagy üdvrivalgás fogadta, és az au­togramosztás is több órán át tartott. A helybéliek azonban nem rejtik véka alá vélemé­nyüket — igaz, nem a kínai versenyzőket szidják —, amely szerint az egész felhaj­tást csak azért szervezték, mert vasárnap parlamenti vá­lasztásokat tartanak a Kíná­hoz visszakerült országrész­ben, a volt brit koronagyar­maton, ahol már többször tar­tottak tömegtüntetéseket a nagyobb demokrácia követe­lésének jegyében. A Kínai Népköztársaság 1997-ben vette vissza fennhatóságát Hongkong felett, amely azon­ban az olimpiákon és más vi­lágeseményeken azóta is önálló csapattal vesz részt. Hongkong egyébként részt kíván kérni a 2008-as pekingi játékokból. Hitzfeld svájci állampolgárságot kér Hamburg (mti) - Ottmar Hitzfeld, a Bayern München labdarúgócsapatának korábbi sikeredzője kérvényezi a svájci állampolgárságot. - Engelbergben sok barát­ra és új otthonra tettem szert— indokolta döntését a bajorok­tól az elmúlt szezon végén menesztett mester, aki a Pre­miere fizetős csatornán szak­kommentátorként tevékeny­kedik majd a világbajnoki se­lejtezők alatt. Az ötvenöt éves Hitzfeld hosszas kérlelésre sem foglal­ta el nyáron a válogatott szak­vezetői posztját, amely a por­tugáliai Eb-szereplés után Rudi Völler távozásával üre­sedett meg. Indoklása szerint legalább egy évig nem kíván „praktizálni”. Főszerkesztő: Elekes András Felelős szerkesztő: Munkácsi Imre Rovatvezetők: Agárdy Csaba, Boda András, Tihanyi Szilvia. Szerkesztőség: 2400 Dunaújváros, Vasmű út 39. II. emelet. Levélcím: 2401 Dunaújváros, Pf. 123. Telefon: (25) 410-989, (25) 412-626. Fax: (25) 410-999, e-mail: szerkesztoseg@dh.pl­.hu Központi oldalak szerkesztői: Balogh Attila Zoltán, Gidai Judit. Tel: (88) 541-677 Kiadja: Hírlap Press Kiadói Kft., 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. a Pannon Lapok Társasága tagja. Kiadásért felel: Gyerák András, Kázmér Judit, Kovácsi Miklós ügyvezető igazgatók. Központi főszerkesztő: Győrffy István Hirdetési főosztályvezető: Molnár Peggy Terjesztési főosztályvezető: Kelemen Zsuzsa. Nyomtatás: West Hungary Nyomda Centrum Bt. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88) 541-631. Felelős vezető: Jens Danhardt ISSN 1219-8153. Index: 25-097 Megrendelhető: a Pannon Lapok Társasága Kft.-nél, a Társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 970 Ft, negyedévre 2910 Ft, fél évre 3%-os kedvezménnyel 5645 Ft, fél évre lakossági folyószámláról átutalva 5%-os kedvezménnyel 5529 Ft, egy évre 8%-os kedvezménnyel 10709 Ft, egy évre lakossági folyószámláról átutalva 10%-os kedvezménnyel 10476 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: Dunaújváros, Vasmű u. 39. 2/ 202. Tel.: (25) 405-974. Ingyenes zöld szám: 06(80) 919-049. Hirdetésfelvétel: Dunaújváros, Vasmű út 41. fszt. 5. Tel.: (25) 402-985 Fax: (25) 402-986. Telefonos hirdetésfelvétel: 06(40) 949-459. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk elfogadni. Példány­számunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az­­»OBSERVER« 1­084 Budapest, Auróra u. 11. Tel.: 303-4738. Fax: 303-4744 E-mail: marketingcg*observer.hu http://www.observer.hu I3UDAPLSI MI DIM IGYI I Ö KEI

Next