Dunaújvárosi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-08 / 261. szám

2006. NOVEMBER 8., SZERDA K­őkemény napok várnak Vas Jánosra DH-információ­­ A Du­naújvárosból elszárma­zott jégkorongozók to­vábbra is helytállnak külföldi csapataikban. Az Egyesült Államok­ban, az AHL-ben játszó Vas János csapata, az Iowa Stars az elmúlt napokban nem vívott mérkőzést. A hétvégén azonban három meccsen is pályára lép az Iowa. Ahogy a csatár mondta: „Nagyon kemény hétvége előtt állunk, de re­mélem, hat ponttal gazda­gabbak leszünk hétfőre.” Szintén a tengerentúlon szerepel a kapus Agárdy Ákos, de ő Kanadában a ju­nior A-ligában próbálja a csatárokat megakadályoz­ni a góllövésben. A Col­­lingwood Blues ötvenszá­zalékos teljesítményt nyúj­tott az elmúlt héten. Előbb idegenben verte 2-0-ra a Newmarketet, majd 5-2-re kikapott otthon a Stoufsvil­­le-től. Kedden éjszaka ide­genben 3-3-at játszott a Vughannál úgy, hogy az utolsó percben 3-2-re ve­zettek, és emberelőnyben voltak. Ezen a meccsen Agárdy negyvenkilenc (!) lövést kapott. Tovább remekel a fran­cia első osztályban Szélig Viktor, Vas Márton és csa­patuk, a Briancon. Ezúttal a Chamonix-t verték 9-2- re. Vas két egy lőtt, és adott egy passzt is. A védő Szé­lig egy átadásig jutott. A Bramncon harmadik a baj­nokságban, de a vesztett pontokat tekintve az első helyen áll. Viszont tovább vergő­dik a svéd másodosztály­ban szereplő Huddinge, ahol Tokaji Viktor (egy gólpassza volt az első meccsen) és Benk András szerepel. Csapatuk újabb két vereséget szenvedett: Huddinge - Hammarby 2-3, Oskarshamn - Hud­dinge 2-1. A Huddinge to­vábbra is az utolsó. A Brianconban játszó Vas Márton (24) egy gólt lőtt legutóbb SPORT Ismét a Pannon Kupáért Négy csapat méri össze tudását a Papp László Sportarénában Agárdy Csaba Dunaújváros - Ismét megrendezik a jégkoron­gozók Pannon GSM Tor­náját. A hétvégi esemé­nyen, amelynek a Papp László Budapest Sport­aréna ad otthont, a mie­ink mellett a franciák, a litvánok és a szlovénok szerepelnek. Kezdjük azzal, hogy mind a négy csapat leadta a nevezé­sét. A divízió I-ben tavaly a csoportjában második fran­ciák igencsak ütős csapattal jönnek. Három svájci, két dá­niai és egy svédországi ide­genlégióst sorakoztatnak fel. Érdekesség, hogy bajnokság harmadik helyén álló Brian-A szlovénok új kapitánnyal és átalakított csapattal érkeznek a hétvégi jégkorong-tornára con - Szélig és Vas Márton - csapata egy játékost sem ad a francia nemzeti alakulatba. A litvánok - szintén diví­zió I-esek - sem szűkölköd­nek idegenlégiósokban. Kö­zülük hatan Lettországban, négyen Nagy-Britanniában játszanak, míg egy-egy hoki­suk Oroszországban, illetve Dániában keresi kenyerét. A szlovén válogatott kerete azonban nagy meglepetés. Új szövetségi kapitányuk, aki Kanadából érkezett, és alaposan átszervezte a május­ban az „A” csoportból kiesett szlovén gárdát, hiszen a vb­­csapatból mindössze két em­ber maradt. Három légióssal jönnek, ketten a Brianconban szerepelnek, míg egy játékos Olaszországban. A magyar válogatottban meglepetés nincsen. A hu­szonhét tagú bő keretben ott van a közelmúltban honosított Ennaffati a Volánból. A Du­naújvárosi Acélbikák-Ext­­ra.hu-t Lencsés, Kiss Tamás és Azari Zsolt képviseli. A lé­giósok közül hazajön Szélig és Vas M., Svédországból To­kaji és Benk, Németországból pedig Szuper Levente. A fehérvári Svasznek ott lesz a hétvégi tornán. A kanadai válogatott két év után az idén nem jön Délen két mérkőzés is elmaradt A hétvégén a 13. fordulóval befejeződött a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban az őszi szezon DH-információ­­ Az utol­só, tizenharmadik fordu­lót rendezték meg a hét­végén a megyei harma­dosztályú labdarúgó­bajnokság őszi szezonjában. Eredmények Északi-csoport Az Északi csoportban a Dinnyés fordul az élen, maga­biztos, ötpontos előnnyel, de nem számíthat nyugodt ta­vaszra, hiszen a Gyúró, az Al­­csútdoboz és a Pátka II is ott liheg a sarkában. Pátka II-Mány 3-1 (1-1) Vezette: Trosztmir. Gólszerző: Papp (2), Sin­­ka, illetve Szabó. Kiállítva: Szanyi, illetve Szöllősi. Ú­jbarok-Dinnyés 0- 5 (0-0) Vezette: Nádori. Gólszerző: Rácz (2), Czott­­ner, Hei­ke, Pirka. Vác-Videoton Baráti Kör 3-1 (1-0) Vezette: Hajdú. Gólszerző: Dömsödi (2), Dombi, illetve Szili. Veréb-Gyúró 1- 8 (0-4) Vezette: Szabó. Gólszerző: Rottman, illet­ve Gál (3), Kupi (3), Balázs, Borbás. Kiállítva: Kőszegi (Veréb). Ráckeresztúr-V­értesboglár 6-1 (3-0) Vezette: Sülyi. Gólszerző: Huffler (2), Szilukács, Csep­pen, Dani, Petrovics, illetve Szoboszlai. Tabajd-Baracska 4-0 (1-0) Vezette: Teuschler. Gólszerző: Körösi, Lipár­­di, Huszti, Lamszider. Közép-csoport A Közép csoportban még nem zárult le az idény, hiszen az Isztimér-Kőszerhegy mér­kőzés elmaradt - a vendégek hét fővel érkeztek a találkozó­ra-, valamint a Szívkutyák és a Bodajk is egy mér- ____ kőzéssel kevesebbet játszott. Az viszont tisztán látszik, hogy a Csákberény és a Sár­­keresztes még nagy csatát fog vívni a fel­jutásért. Előbbi érté­ ____ kés pontokat szerzett vasárnap, csakúgy, mint a bo­­dajkiak. Szívkutyák-Zámoly 2-2 (1-1) Vezette: Rémai. Gólszerző: Örsi, Wieger, il­letve Milis, Lázló. Bodajk-Magyaralmás 1-0 (1-0) Vezette: Béd. Gólszerző: Szász. Kiállítva: Kiss (Ma­gyaralmás). Csókakő-Csákberény 1-2 (0-0) Vezette: Makk. Gólszerző: Szász, illetve Vasil, Varga. Nádasdladány-Nagyveleg 3-2 (0-1) Vezette: Sziksz. Gólszerző: Lozsi, Major, Gulyás, illetve Dávid (2). Sárkeresztes- Fehérvárcsurgó 3-2 (0-1) Vezette: Kovács M. Gólszerző: Lengyel (3), il­letve dr. Bernáth. Soponya-Iszkaszentgyörgy 3-5 (2-3) Vezette: Mészáros. Gólszerző: Varga (2), Joó, illetve Kovács (2), Mayer, Szabó, Dávid. Déli-csoport A Déli csoportban két mér­kőzés is elmaradt, a Beloian-A Perkáta kikapott az utolsó helyezett Nagylók otthonában m­sz el sem utazott Alapra, Nagyvenyimen viszont csak kilencen jöttek össze kezdés­re, és nem vállalták a megmé­rettetést. Jenőben a hazaiak számára jól kezdődött a mér­kőzés, ám a kiállítások meg­­rogyasztották őket, nem tud­ták tartani az előnyt. Jenő-Vajta 2-2 (2-0) A negyedik Vajta és az ötö­­dik Jenő csapott össze, vagyis igazi rangadót láthattak a né­zők. Az első félidő sima hazai sikert ígért, de végül egy pon­tot elvittek a vajtaiak. Vezette: Dala. Gólszerző: Zsolnai, Kiss, illetve Szalai, Heidinger. Kiállítva: Trója, Erdélyi (Jenő). Nagylók-Perkáta 3-1 (1-1) A Perkáta legutóbb négy gólt lőtt, mégis kikapott. Ez­úttal esélyese sem volt a se­reghajtó otthonában a győze­lem megszerzésére. Vezette: Géringer. Gólszerző: Tóth, András, Határ, illetve Sipos. Kiállítva: Tóth, illetve Sági. Dég-Ráckeresztúrl­ 5-0 (4-0) Dégen a papírfor­ma érvényesült. A má­sodik helyen álló ha­zaiak kiütötték a sze­rény képességű ven­dégeket. Dég, vezette: Bo­csi. Gólszerző: Kovács (2), Rostás, Molnár, Horváth. Sárszentágota-Zichyújfalu 1-3 (0-0) Hatpontos mérkőzésnek is mondhatnánk a sárszentágo­­tait, hiszen a meccs előtt a Zichyújfalunak huszonhá­rom, míg a hazaiaknak hu­szonegy pontjuk volt. Mivel a Zichyújfalu magabiztos győ­zelmet aratott, így most már öt pont a különbség. Vezette: Győri. Gólszerző: Kovács, illetve Kulacs, Horváth (2). Besnyő-Cikola 3-3 (2-2). Vezette: Pfeifer. Gólszerző: Miklós (2), il­letve Nagy, Major, (a harma­dik gólok szerzői nem szere­pelnek a jegyzőkönyvben). Kiállítva: Suvada (Cikola). Északi-csoport Közép-csoport Déli-csoport 1 .Dinnyés 12 11 - 1 47- 17 33 2. Gyúró_____12 9 1 2 43- 17 28 3. Alcsútdoboz 12 8 3 1 27- 12 27 4. Pátka II. 12 8 2 2 40- 15 26 5. Vál________12 6 2 4 31- 16 20 6. Ráckeresztúr 12 5 2 5 31-17 17 7. Tabajd_____12 4 3 5 18- 21 15 8. Újbarok 12 4 2 6 14- 27 14 9. Mány______12 4 1 7 19- 24 13 1 Q.Videoton BK. 12 4 - 8 14- 38 12 11. Baracska 12 2 3 7 11- 29 9 12. Vértesboglár 12 1 1 10 10-39 4 13. Vereb_____12 - 4 8 10- 43 4 1. Csákberény 13 10 1 2 48- 23 31 2.Sárkeresztes 13 10 1 2 28- 20 31 3. Csókakő 13 8 1 4 27- 11 25 4.Szívkutyák 12 7 3 2 33- 19 24 5.Zámoly 13 7 2 4 29- 23 23 6.1.szentgyörgy 13 7 1 5 29- 26 22 7.Isztimér 12 6 3 3 30- 20 21 8. Magyaralmás 13 4 3 6 21- 22 15 9. Bodajk_____12 5 - 7 20- 22 15 10. Fehérvárcsurgó 13 3 3 7 29- 40 12 11. Nagyveleg 13 3 2 8 28- 29 11 12.Soponya 13 3 - 10 20- 37 9 13.Kőszárhegy 12 2 3 7 19- 37 9 H.Nádasdladány 13 2 1 10 17- 49 7 1 .Alap 12 10 1 1 48- 14 31 2. Dég________13 9 - 4 38- 16 27 3 Zichyújfalu 13 8 2 3 50- 25 26 4. Vajta_______13 8 2 3­7- 28 26 5 Jenő 13 6 4 3 47- 27 22 6.Beloiannisz 12 6 4 2 34- 20 22 7.Besnyő 13 6 3 4 37- 30 21 8.Sárszentágota 13 7 - 6 34- 30 21 9.Rácalmás 12 5 2 5 35- 26 17 1O.Cikola________13 3 5 5 41- 36 14 II .Nagyvenyim 12 4 1 7 33- 29 13 12. Perkáta 13 2 - 11 17- 70 6 13. Ráckeresztúr II. 13 1 111 11-47 4 14. Nagylók 13 1 111 11-75 4 I I i Dunaújvárosi tekesiker Székesfehérvár (ács) - Szé­kesfehérváron rendezték meg november 5-én a megyei ama­tőr tekecsapatok bajnokságát. Dunaújvárost a legutóbbi so­rozat első három helyezettje, az Őszi Diesel, a Gőzhenger és a Dunaújvárosi Papír kép­viselte. A viadalon remekül helytálltak a dunaújvárosi csapatok, hiszen a győzelmet az őszi Diesel szerezte meg, ami végül is a papírformának megfelelő eredmény. A Gőz­henger harmadik, míg a Du­naújvárosi Papír az ötödik he­lyen fejezte be a versenyt. A torna visszavágója november 26-én Dunaújvá­rosban lesz. DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP *11 INNEN-ONNAN Győzelem a Honvéd ellen Budapest (gp)­­ A kie­melt korosztályos lab­darúgó-bajnokságban a Dunaújváros U19-es együttese a Bp. Honvéd ellen lépett pályára a 12. fordulóban. Sipos Fe­renc csapata a Bartus - Dedák, Kósa, Bozóki, Nagy, Drozdik (Cser­gő), Bálint Korbuly, Pálfi (Judák), (Hor­váth), Késmárki (Vincze), Márki (Do­bos) összeállításban ját­szott a győztes mérkő­zésen. A vendégek gól­jait Pálfi (2) szerezte. Bronzérem párosban Dunaújváros (gp)r­­ A Gárdonyi Géza Általá­nos Iskola tollaslabdá­­zói az elmúlt hétvégén Budapesten szerepeltek egy Grand Prix ver­senyen. Jakab János ta­nítványai közül Fekete Gábor egyéniben és pá­rosban is első helyet szerzett. Skrován Ri­­chárd a tizenkettedik, Korom Ádám pedig a ti­zenhatodik lett egyéni­ben. Az utóbbi két játék­os párosban bronzérmet szerzett. Ugyanezen a viadalon részt vett Pi­­liszky András, aki a Mó­ricz iskola diákja. Ő egyéniben ötödik lett. A bajnokság állása Dunaújváros (gp)­­ A városi amatőr tekebaj­nokság állása a tizedik játéknap után. A tabel­lán az igazolt játékosok­kal felálló DAC fiatalok is szerepelnek. 1. DAC fiatalok 18 pont, 2. Őszi Dízel 18 pont, 3. Du­naújváros Papír SK 14 pont, 4. Gőzhenger 14 pont, 5. Acélmű 14 pont, 6. Őszi Turbó 12 pont, 7. Ifjúsági Szerve­zet „A” 10 pont, 8. Lin­de Gáz 10 pont, 9. Meg­­yer-Teke 8 pont, 10. If­júsági Szervezet „B” 8 pont, 11. Új Cuki Csúcs 6 pont, 12. Penagro Kft 4 pont, 13. Meleghen­germű 2 pont, 14. Famí­lia 2 pont, 15. Dunaúj­városi Főiskola 0 pont. X­T DUN­AÚJVÁROSI illBLflP Főszerkesztő: Elekes András Felelős szerkesztő: Munkácsi Imre Rovatvezetők: Agárdy Csaba, Boda András, Körmendi Erzsébet, Tihanyi Szilvia Szerkesztőség: 2400 Dunaújváros, Vasmű út 39. II. emelet. Levélcím: 2401 Dunaújváros, Pf. 123. Telefon: (25)410-989,(25)412-626. Fax: (25) 410-999, e-mail: szerkesztoseg@dh.pl­.hu, Internet: www.dh-online.hu Központi oldalak szerkesztői: Balogh Attila Zoltán, Gidai Judit. Telefon: (88) 541-677 Szerkesztőség: 8200 Veszprém, Házgyári út. 12. Online szerkesztő: Török Tibor (torok.tibor@plt.hu) Kiadja: Hírlap Press Kiadói Kft., 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Kiadásért felel, a Kft. ügyvezető igazgatója A kiadó a Pannon Lapok Társasága tagja. A PLT ügyvezető igazgatói: Gyerák András, Kázmér Judit, Kovácsi Miklós Központi főszerkesztő: Győ­rffy István Hirdetési főosztályvezető: Molnár Peggy Terjesztési főosztályvezető: Kelemen Zsuzsa Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Bt.: 8200 Veszprém, I lázgyári út 12. Tel.: (88)541 -631 Felelős vezető: Jens Danhardt ISSN 1219-8153. Index: 25-097 Megrendelhető: a Pannon Lapok Társasága Kft.-nél, a Társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfi­zetési díj: egy hónapra 1035 Ft. negyedévre 3105 Ft, fél évre 3%-os kedvezménnyel 6024 Ft, fél évre lakossági folyószámláról átutalva 5%-os kedvezménnyel 5900 Ft. egy évre 86 -os kedvezménnyel 11426 Ft. egy évre lakos­sági folyószámláról átutalva 10%-os kedvezménnyel 111­78 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: Dunaújvá­ros, Vasmű u. 39.2 202. Tel.: (25)405-974. Ingyenes zöld szám: 06(80)919-049. Hirdetésfelvétel: Dunaújváros. Vasmű út 41. fszt. 5. Tel.: (25)402-985 Fax: (25)402-986. Telefonos hirdetésfelvétel: 06(40) 949-459. Az előfize­tés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! ) I

Next