Dunaújvárosi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-08 / 184. szám

­------------------------------------------------------------------- KRÓNIKA --------------------------------------------------------------------- 4 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Szinte mindent elkövettek Dunaújváros (tsz)­­ A Fejér Megyei Rendőr­főkapitányság arról tá­jékoztatta lapunkat, hogy a dunaújvárosi nyomozók augusztus 2- án a déli órákban őrizet­be vettek egy húsz év körüli helyi lakosú fér­fit, aki megalapozott gyanú szerint társával behatolt egy ételbárba. Nem sokkal később őri­zetbe vettek még két he­lyi illetőségű férfit, akik két fiatalkorú társukkal együtt a Március 15. té­ren levő iskola területén alumínium tetőszegély elemeket kíséreltek meg lefeszegetni és elvinni. Mindhármójukról kide­rült, hogy más bűncse­lekmények elkövetése is a számlájukra írható, ezek főként vagyon el­leniek, de zsaroltak, ön­bíráskodtak, garázdál­kodtak és testi sértés bű­­nettét is elkövették. A három felnőttkorút elő­zetes letartóztatásba he­lyezte a bíróság. Folytatódik a toborzás is Sukoró (tt) - Hetedik ál­lomásához érkezett az elmúlt hétvégén a Ve­lencei-tavi Nyári Já­tékok rendezvénysoro­zata, s vele együtt a ki­helyezett katonai to­borzás. Pénteken Zichy­újfal­un az érdek­lődő fiatalok belekós­tolhattak a rádióforgal­mazás rejtelmeibe. Au­gusztus 10-én és 11-én Sukorón lehet majd ismerkedni egyes ha­ditechnikai eszközök­kel. ______________________________________________________________________________________________________________________________ Hajléktalanság Fedél nélkül nem maradnak, új helyet keresnek nekik Szabó Beatrix szabo.betty@dh.plc.hu Dunaújváros­­ A Papír­gyári útról legkésőbb ok­tóber végéig kell elköl­töznie a hajléktalanok gondozását biztosító in­tézménynek. A DVG Zrt­­nek évi tizenöt-húszmillió forintos veszteséget ter­mel ez az ellátás. A száz százalékban városi tulajdonú DVG Zrt. írásos fel­mondó levelet küldött a haj­léktalanellátást az önkor­mányzat megbízásából végző Családsegítő és Gyermekjó­léti Szolgálathoz. E szerint október 30-ig ki kell üríteni a Papírgyári úton található épü­letet, melyben jelenleg az éj­jeli menedékhely és a nappali melegedő működik - mondta el Kissné Fekete Éva, a szol­gálat vezetője. A melegedő ötven, a menedékhely pedig negyvenöt fő részére biztosít ellátást, vagyis egy olyan új ingatlant kellene találni, ahol ez a feladat szintén legalább ötven férőhelyes elhelyezés­sel végezhető. A lehetséges helyiségnek legalább négy­száz négyzetméter alapterüle­tűnek kell lennie, ezen belül megfelelő méretű vizesblokk egységet, ételmelegítésre alkalmas helyiséget, illetve az ott dolgozók részére egy irodát kell biztosítani. A pa­raméterek tehát korlátot szabnak, kevés olyan üres, vagy e célra hasznosítható ingatlan van jelenleg a vá­rosban, ahová elköltöztet­hetnék ezt az önkormányzati SMS-véleményvonal SZÓLJON HOZZÁ ÍRÁSUNKHOZ! SMS-számunk: DH 06-91 -33-10-3! Üzenetét PH (szóköz) jellel kezdje! kötelező feladatként végzett szolgáltatást. Kissné hozzátette: a köz­gyűlés legutóbbi ülésén hatá­lyon kívül helyezte azt a határozatot is, ami a Papírgyári útról a Ke­nyérgyári út 1 -be köl­töztette volna a haj­léktalanellátást. Ko­rábban ugyanis ez volt az egyik elgondolás. ____ Gebei Bálint, a DVG Zrt. szolgáltatási igaz­gatója elmondta: az önkor­mányzat által fizetett bérleti díj nem fedezi a Papírgyári úti épület üzemeltetési költségét, évente mintegy 15-20 millió forintos vesztesége keletke­zik a vagyonkezelőnek abból, hogy a Papírgyári úton hii­zenöt-húszmillió forintos veszteséggel jár az épület üzemeltetése ködtetik a hajléktalanellátást. A DVG ekkora veszteséget nem tud „benyelni”, ezt a helyzetet rendezni kell. Az egyik megoldás a költözés, a szerződés értelmében nem a DVG felelőssége, hogy másik helyiséget keressenek a szol­gálatnak - de a DVG együtt­­__ működik az önkor­mányzattal és közö­sen keresik a lehető­ségeket. Úgy tudjuk, hogy egyelőre még ötlet sincs, hová le­hetne áttelepíteni a ____ hajléktalanokat. A másik verzió az, hogy az önkormányzat kifizeti a fent veszteségként említett 15-20 millió forintot, vagyis magasabb bérleti díjat fizet vagyonkezelőjének. A Papírgyári úton található, hatalmas, háromszintes épületnek csak az alsó részét használják I (Folytatás az 1. oldalról.) Péntek este nyílt meg az a kiállítás a Művelődési Ház­ban, amely az elmúlt hatvan év történetébe enged bepillan­tást. A „Mindennapi ke­nyerünk” címet viselő kiállí­táshoz nagy segítséget nyúj­tott Sabján Tibor muzeoló­gus. A tárlat hűen mutatja be, hogy az ország területén hányféleképpen építették és használták a kemencéket. A község lakói adták össze azo­kat a régi használati tárgyakat, amelyek a kenyérsütéssel és az aratással kapcsolatosak. A kiállításhoz remekül kapcso­lódott az Intercisa Múzeum­mal közösen felépített kemen­ce, amelyet a hétvégi faluna­pon szabadtéren állítottak fel és a helyszínen mindenkinek lehetősége adódott, hogy ke­nyéralapból különféle finom­ságot készítsen. A jubileumon két kötet is megjelent a nagy­venyimi önkormányzat gon­dozásában. A Recepteskönyv a kulináris élvezetek kedve­lőinek nyújthat­­ felejthetetlen gasztronómiai élményeket. A másik kötet a település törté­netét, mozgalmas kulturális életét, és a civil szervezeteket mutatja be. Keddi lapszá­munkban hibásan jelent meg a „Nagyvenyimért” díjjal ki­tüntetett Kleiber Istvánná ne­ve, amiért elnézést kérünk. A kiállítás megtekinthető a nagyvenyimi Művelődési Házban Több pályázaton is nyert a Tourinform A tavalyi és az idei félév alapján díjazták őket Dunaújváros (bb)­­ Kitün­tető oklevéllel jutalmazta a Magyar Turizmus Zrt. a Dunaújvárosi Tourinform irodát. A felügyeletet ellá­tó szervezet a tavalyi év és az idei első félév munká­jáért adta az elismerést. A jó hírről dr. Bocsi And­rea ügyvezető tájékoztatta la­punkat. A Magyar Turizmus Zrt.,­ a Tourinform irodák szakmai felügyeletét ellátó szervezet kitüntető oklevéllel jutalmazta a Dunaújvárosi Tourinform iroda 2006. évi kiemelkedő munkáját. Ezt az­zal érdemelte ki az iroda, hogy a pontozásos verseny­ben - ahol szigorú ellenőrzé­sekkel és minőségbiztosítási eljárásokkal próbálják javíta­ni a Tourinform irodák szín­vonalát - az elsők között tel­jesített. A 2007-es év első és második negyedévi szakmai munkáját is dicsérő levélben méltatta a szakmai szervezet vezetője. További jó hír, hogy a dunaújvárosi iroda újabb pá­lyázaton aratott sikert, mely­nek keretén belül az iroda gondozásában készül el a Du­naújvárosi kistérség, valamint Dunaújváros turisztikai mar­keting cd-je is. Júliusban ér­keztek meg az irodába a Tu­rizmus Zrt. prospektusai, melyben az üdülési lehetősé­gek, az üdülési csekkek fel­­használása, a borral és gaszt­ronómiával foglalkozó brosú­rák is megtalálhatók. Újdon­ság az irodában még közép-dunántúli kerékpáros a térkép is, melyet - akárcsak a prospektusokat - ingyen ad­nak át az érdeklődőknek. Az iroda EU-val kapcsolatos te­vékenységi köre is bővült. A legalapvetőbb kérdésekre ad­ható válaszoktól egészen a pa­nasznyomtatványig minden elérhető. Közvetlen kapcsola­tot vettek fel és tartanak az EU főbb szerveinél dolgozó ma­gyar tisztviselőkkel, így biz­tosítva magukat és az érdeklő­dőket a naprakész ügyfélszol­gálattal. A diákoknak is tud­nak segítséget nyújtani az irodában: akik idegenforgal­mi vagy európai uniós témájú szakdolgozatot írnak, azok lá­togassanak el az Tourinform épületébe, mivel ott négyszáz kötetes szakkönyvtár várja őket, de az egyszerű érdeklő­dőket, turistákat is szívesen várja a Dunaújvárosi Tourin­form Iroda. A Tourinform irodában minden érdeklődőt szeretettel várnak Kenyér és kemence Hatvan év történetét mutatja be a venyimi tárlat Bográcsparti Földváron Jubilál az országos halfőzőverseny: hatszáz vendéget várnak Dunaföldvár (szs) - Min­den korábbinál több ven­dég, és az eddigi legerő­sebb mezőny várható a X. Országos Halászléfőző Versenyen. A cél: elnyerni a vándorkupát! Aki járt már a hagyomá­nyos augusztus 20-i rendez­vényen az tudja, hogy egy ki­sebb népünnepélyről van szó. A Duna-part árnyas fái alatt ilyenkor már kora reggel megkezdődik a készülődés: a hagyományos tüzelési techni­ka hívei hasogatják a fát, má­sok a gázpalackot üzemelik be, és aprítják a hagymát, hogy aztán közösen igyák meg az első kupica pálinkát, amelyet a nap folyamán még jó néhány követ. Miközben a férfiak a hal felrakásával foglalkoznak, az asszonyok frissen sült teper­tős pogácsát, házi rétest tesz­nek ki a terített asztalra, amelynek dísze sok helyütt természetesen a nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyér. És ez még csak a kezdet! Ám most nem folytatjuk a gyomomedvek heveny izga­tását, hiszen erről a helyszí­nen bárki meggyőződhet, in­kább rögzítjük a legfontosabb tudnivalókat. Sorban a tizedik országos halászlé főzőver­seny következik tehát Duna­­földváron 20-án, ahová az előzetesen becslések szerint legalább öt-hatszáz vendéget várnak. Nevezni ponty- és ve­gyeshalászlé kategóriában le­het, emellett egy különdíjat is kiosztanak, amelynek büszke díjazottja nyeri el a verseny vándorserlegét. Az ételeket szakértő zsűri bírálja el, amelynek tagjai között talál­juk például a baracsi és paksi halászcsárda tulajdonosát, va­lamint a TV Paprikából ín­csiklandozó halételeiről is­mert Lévai Ferencet is. Nem rossz névsor, ugye? A szerve­zők a nevezés díj fejében négy kg pontyot, asztalt, padot, sát­rat és a díjakat biztosítják. Je­lentkezni a lajos.kiss@duna­­foldvar.hu e-mail címen, vagy a 06/30-276-6168-as, és a 30/ 293-7904-es számon lehet. Czintula Mihály minden évben remek halászlevet készít! Ezúttal is ott találjuk majd a Duna-parton t 2007. AUGUSZTUS 8., SZERDA Nagydumások: most bárki bizonyíthat! Dunaújváros/Daruszent­­m­iklós (szs) - Jó humorral felvértezett, nagy dumás szövegelőket keresnek a daruszentmiklósi falu­napra! Fel, a világot je­lentő deszkákra! Akinek jó a beszélőkéje és a humora, nem utolsósorban pedig kellő önbizalommal rendelkezik, most Fábry Sándor, Szőke András és Ba­­dár Sándor nyomdokaiba lép­het! Azt a műfajt, amikor va­laki egy szál mikrofonnal áll ki a közönség elé angolul stand-up comedynak nevezik, és magyarul jobbára duma­színházként fordítják. A Magyar Mentőszolgálat Alapítvány által kiírt pályá­zatra bárki jelentkezhet, bará­ti társaságokban edződött fél­profikat és teljesen kezdőket egyaránt várnak, semmilyen megkötés nincs. A produkció­kat legkésőbb augusztus 15-ig fogadják a Mátyás Király út 2. szám alatt, telefonos felvilá­gosítást a 25/434-356-os szá­mon adnak. A legjobbak az előzsűrizést követően már né­zők előtt bizonyíthatnak augusztus 25-én Daruszent­­miklóson. Az első helyezett harminc-, a második húsz-, a harmadik tízezer forint díja­zásban részesül.

Next