Dunaújvárosi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-08 / 83. szám
4 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP Betérő vendég Van, aki csak betér egyillanatra: elmeséli, úgy megszületett az unokája, lekölykedzett a kutyája, macskája, vagy éppen a lánya közelgő esküvőjének részleteibe avatja be az akaratán kívül is hallgatót. Mégsem kínos, kényszeres ez - mert az igazi kereskedő tudja, hogy legalább olyan fontos szempont a közösség részévé válni, részének lenni, mint amennyire fontos az adott üzlet fenntartása végett a bevétel alakulása. Igaz ez a kiskereskedőkre, a vendéglátó helyekre is. Egy multitól - ahol az árfekvés sokszor valóban vonzóbb, mint egy kis üzletben általában pont a személytelenség riasztja el az embereket. Mert hiába hisszük, hogy nem, igenis, mindegyikünkben él még a vágy, hogy igazi kapcsolatokat ápolhassunk. Törzsvendéggé lenni valaha egyfajta rang volt, s ilyetén státuszában az ember ugyanúgy tisztelettel fordult az eladó, vendéglős felé, mint amilyen tisztelettel kezelték őt vevőként, vendégként az adott helyen. Szabó Betti szabo.betty@dh.plc.hu t*r ' «■ KRÓNIKA „A tulajdonos pedig jó srác" KELET-SZERELEM Buti butik: egy hatalmas, békésen ulo Buddha, mint artonallo Szabó Beatrix szabo.betty@dh.plc.hu Dunaújváros - Indonéz faragott szekrények, míves dísztárgyak és persze használt ruhák. A Buti butikban Tasó Zoltán tulajdonossal beszélgettünk múltról, jövőről... - Kedvezményünk van a boltban, a tulajdonos pedig nagyon jó srác - meséli a kolléga. Egy másik ismerős pedig hozzáteszi: - Édesanyám egyszer egy gyönyörű, kézi megmunkálási asztalt vásárolt, bárszékekkel. Mikor szóba került, hogyan viszi haza az árut, a taxi volt a kézenfekvő megoldás. Erre a tulajdonos kijelentette: szó sem lehet róla! És már ugrott is, a Béke városrészig tartott a felebaráti fuvar. Kíváncsi voltam Tasó Zoltánra, hiszen akiről városi legendák keringenek, az érdektelen ember semmiképpen nem lehet. Úgy döntöttem tehát: irány a Buti butik! Egy számomra igencsak kedves, turkált, fehér mellénnyel kapcsolatos jó emlékem is indulásra késztetett. Az üzlet bejárata mellett majd kétméteres, kézi faragású, Báliról származó, arany füstlemezzel bevont Buddha üdvözölt - ekkor már végképp tudtam: jó helyen járok. Talán nem is hinné az olvasó, de Zoli már 1991 óta foglalkozik használt ruhák árusításával. Egy ismeretség alapján indult minden - idézte fel a majd húszéves történetet a tulajdonos, aki úttörőként vágott neki a városban a használtruha-kereskedésnek. Aztán profilt bővített: vonzódása a keleti kultúrákhoz egészen Thaiföldig vezette, és ez a szerelem tárgyiasult is: boltja polcain, falain, falai előtt indonéz, thaiföldi, Baliról származó kézműves lakberendezési tárgyak, díszek csábítják nézelődésre - no és természetesen vásárlásra - a betérőt. Míg várakoztam, körbejártam az üzletet: éppen bőrkabátvásárt tartanak - de érdemes a nyári ruhák, szoknyák között is körülnézni. Meg is egyeztünk gyorsan: turkálóba járni cseppet sem ciki, inkább menő - bár ezt a műfajt a kilencvenes évek közepén érte el leginkább a divatláz, azóta rohadt egy kicsit az érdeklődés. A kínai boltok, áruk megjelenése a turkálóknak sem kedvezett - mondja Zoli. Márpedig tavaly még közel ötven kínai üzlet működött a városunkban... Aztán visszakanyarodunk Thaiföldhöz, Pajor Szilvia, Zoli párja fényképeket vesz elő. A felvételeken thaiföldi kézművesek, faragott kézműves termékek láthatók - egyik szebb mint a másik. Szinte kérdezni sem kell, a fiatal párból ömlenek a szavak: elvarázsolta őket a thai kultúra, a békesség, nyugalom, egymás iránti tisztelet, ami az ott élők számára természetes. Zoltánnak egy bennszülött úgy fogalmazott: ő az élet embere, nem pedig Zoli, aki az anyagi dolgoknak van alárendelve, a tárgyaknak él. Egy más, tőlünk oly távoli világ Szilvia és Zoli között mégis egyre többször szóba kerül, főként a mai, honi helyzetet látva, ki kellene települniük arra a vidékre. Idegenforgalommal foglalkoznának... Egy cseppnyi Indonézia, Bali, Thaiföld a Technikum városrész szívében Tasó Zoltán széles gesztusokkal, nagy átéléssel mesél kedvenc vidékéről, Thaiföldről, mellette kedvese, Pajor Szilvia, akivel együtt jártak a messzi kelet egzotikus országában H..0M városrész Wr Rom. fMW u#v«r Egy virágos kiskert az üzleten túl... A Gábor Áron utcára nyíló üzlet előtt egy gondozott, sziklakerttel kombinált park látható - már virágoznak az elültetett sárga nárciszok, hirdetve, hogy végre itt a tavasz. A kertecske közepén egy tábla áll, rajta a következő felirat olvasható: „Ezt a parkot a Buti butik kisáruház építette". Kevés helyen látni hasonlót. Pedig amellett, hogy szép gesztus, jelez is valamit egyegy ilyen ötlet: azt, hogy a kiötlő az üzletén túl is magáénak érzi a várost. Kanyérnyéri út Amikor gondot okoz, hogy hol parkoljanak Dunaújváros (szb) - A Rózsa udvar jelenleg meglehetősen zárt terület. Mégis többen azt szeretnék, ha az autósok előtt megnyitnák a belső udvart, hogy ott parkolókat építsenek ki. Egyelőre még csak terv, hiszen semmiféle döntés nem született: az ott lakók közül többen viszont szeretnék elérni, hogy a Rózsa udvarban új parkolókat alakítsanak ki. Ahhoz azonban, hogy az ötletből valós fejlesztés legyen, meg kellene egyezni a lakóknak - vannak ugyanis ellenzők, akik óvnák csendes kis udvaruk békéjét. A vonatkozó szabályozás szerint az épületeknél három méteren belül nem lehet parkolókat, illetve szervízutat sem kialakítani. De ezen kívül is számos közlekedési feltételnek kellene még eleget tenni - például a megközelítéshez megfelelő szélességű útpályára van szükség, a megfelelő kanyarodási sugarakat is biztosítani kell az adott területen. A szakemberek szerint egyébként nem a Rózsa udvar a legproblémásabb terület a Technikum városrészben, a Semmelweis utca mögött, a főiskolai kollégium környékén sokkal nagyobb szükség lenne új parkolók építésére. 2009. ÁPRILIS 8., SZERDA A reklamálókat elverik Avagy a technikumi zálogház mindennapjai, egy felvonásban Dunaújváros (szb) - Minden év karácsonya előtt részt vesz az A csoport Művészeti Egyesület ajándékosztási akciójában a Családok Átmeneti Otthonában Körmendi Sándor, akit sokan, például a veteránautósok is csak Körinek ismernek. Egy veterán Citroennel érkezik a Technikum egykori főutcájának sarkán található Zálogház elé. Egy kicsit bajlódik, nem akar engedni a lezárt vasrács - az utcán eközben már többen is a nyitásra várnak. Hoztak, vagy vinnének valamit, de lehet, hogy csak nézelődni szeretnének... Kéri körülbelül tizenöt éve nyitotta meg zálogházát a Technikumban, ebben a műfajban az elsők között volt a városban - meséli, mi eközben a temérdek árut szemlézve nézelődünk. Komoly kis tömeg verődött ugyanis össze kedden reggel a boltban. Az egyik polcon tábla hirdeti: „Ebben az üzletben minden harmadik reklamálót jól elverik (ma már ketten voltak)” - hoppá, gyorsan meg is juhászodunk, várunk türelmesen. A hátunk mögött valaki éppen a zálogpapírját keresi - anélkül ugyanis nincs hosszabbítás. Morogva-nevetve dödögi az illető: „a kocsi elvitte az életünket”. Kerámiák, képek, régi csöves rádiók, dvd-k, discman, ventillátor, a bejárat mellett hatalmas ládakoffer, az ajtó mögött kerékpárok - itt szinte minden megtalálható, konstatáljuk. Eközben megköttetik egy újabb üzlet, negyvenezer forintért gazdát cserél egy arany nyaklánc. Előkerül a személyi igazolvány is, vételnél ez kötelező, így tudják kikerülni az „orgazdaságot”. Ám néha képbe kerül a rendőrség, egy hete egy kerékpárt vitt be valaki az üzletbe, egy óra múlva már a zsaruk tolták el, lopott volt. A zálogos kára harmincezer forint. De tűnt már el ötvenezres telefon is a kirakatból. - Volt mostanában, aki megjelent, hogy kilószámra venne aranyat. Jó ára van, abba fektetné a pénzét - mondja Kéri, majd hozzáteszi: van egy réteg, amelyik viszont mindent, akár a csillárt is képes leszerelni, lehozni. - Jött két srác - folytatódik a visszaemlékezés -, egy tévét hoztak be. Megkérdeztem, hol a távirányító. Erre mondják: a nagymama kezében. Aki, mint kiderült, elaludt, a fiúk ezalatt elemelték a tévét, sörözni akartak egyet. S amíg beszélgetünk. Mutyi, a masnis, hófehér, bokáig érő „véreb” tart rendet az üzletben... Körmendi Sándor, alias Köri - mögötte a zálogbolt kínálata