Dunaújvárosi Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-19 / 296. szám
Jól zárták a szezont Dunaújváros (ga) A floorballer.hu OB II őszi záró fordulójában a DF-BFT együttese a Miskolci Szabadidőközpont FE gárdáját fogadta vasárnap este a Campus Arénában. DF-BFT - Miskolci SZFE 11-1 (1-1,2-0,8-0) Campus Aréna, 150 néző. Vezette: Schaller, Ulicza. Góllövő: Jadlószky, Juhász (2), Szabó Gy. (2), Gutenkunst, Kovács B., Oberna, Szepesi, Tóth S., Midi, illetve Szemén. Rangadóra készültek az újvárosiak, hiszen a vendégek remekül teljesítettek az eddigi öt forduló alatt. Erre a mérkőzésre azonban csupán két sorral érkeztek. Ennek ellenére már a második percben vezetést szereztek. Az első harmad végén sikerült egyenlíteniük a hazaiaknak. A második játékrész is kiegyenlített játékot hozott, amelyben kétgólos előnyre tett szert az újvárosi alakulat. Az utolsó harmadra azonban elfáradtak a miskolciak, így a hazaiak újabb nyolc góllal terhelték meg a hálójukat. A DF-RFT együttese százszázalékos teljesítménnyel zárta az őszi szezont. A dunaújvárosiak támadója, Szabó Gyula két góllal járult hozzá a győzelemhez SPORT A DH TUDÓSÍTÁSAI A VÁROSI, HAZAI ÉS NEMZETKÖZI SPORTESEMÉNYEKRŐL • 2012. DECEMBER 19. Eredményes év után ÜNNEPELTEK A legjobb kajakosokat, kenusokat külön díjazták Dunaújváros (gp) Évzáró összejövetelt rendezett hétfőn este a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya, amelyen különböző elismerések is gazdára találtak. A lemezalakító szabadidőparkjába várták a szakosztály versenyzőit, edzőit, támogatóit, akik szép számmal meg is jelentek az összejövetelen, ahol Pető Zsolt novemberben megválasztott elnök köszöntötte a megjelenteket, majd az egyéb elfoglaltságai miatt távozó elődje - aki a vezetőség tagja marad - Devecseriné Hegedűs Tünde értékelte az esztendőt. - Szerencsére eredmények terén van miről beszélnünk, s öröm látni, hogy a nagyok mögött egyre eredményesebbek a fiatalok is. 2012-ben volt gyermek, serdülő és magyar bajnokunk, a sok ifjúsági győzelem mellett. A nemzetközi porondon is remek teljesítményeket értek el versenyzőink, akik közül ki kell Minden korosztályban remekeltek emelnem Hajdú Jonatánt. Azt is tudjuk, hogy nem volt könnyű év az idei, milyen nehéz volt akár csak a hétköznapokat, vagy az edzőtáborokat megoldani. Ebben nagy segítségünkre volt Mátyás Gábor, a klub elnöke, valamint szponzoraink, akik ha nem lennének, nem tudnánk létezni. Mátyás Gábor kiemelte: az egyesület egyik legsikeresebb szakosztálya a kajak-kenu, amit próbáltak lehetőségeikhez képest támogatni. A szomorú létesítményhelyzet közepette annak is örül, hogy a csónakház még olyan állapotban van, amit lehet használni. Ezután átadta a Dunaferr által alapított Év utánpótlás sportolója díjat, amit Hajdú Jonatán vehetett át. - Ezzel az elismeréssel már példakép vagy a többiek előtt - tette hozzá, majd a nevelésben végzett munkájáért Hubik András vezetőedző is díjat kapott. A folytatásban Pász Péter szakosztályvezető a klub Európa-bajnok kenusának, Sáfrán Mihálynak köszönte meg a másfél évnyi együtt töltött időt. Az elismeréseknek ezzel még nem volt vége, Hubik András és Molnár Gergő edző korosztályaik legjobbjait jutalmazta, Devecseri Ádám, Hajdú Gergő, Hajdú Jonatán, Horváth Máté Sebestyén, Kiss Balázs, Kovács Máté és Némedi Konrád személyében. Majd Hubik András Vass András, Pető Réka, Kiss Roberta és Goldscmidt Bence, Molnár Gergő Pintér Krisztián, Hegedűs András, Kollár Kristóf, Virág Roland, Slihoczki Ádám, Pető Ákos és Szellák Szabina, Weixl Mónika edző pedig Székely Dorka, Gáspár Levente, Kiss Viktor és Makádi Nikolett munkáját értékelte ajándékkal, kupával, oklevéllel. A sor végén a Weixl, Hubik, Molnár edzőtrió is jutalomban részesült. további képek, információk duóim DH Online Hubik András (balról) a kajakosok, kenusok évzáróján sok fiatalnak gratulálhatot az év végén A feljutás nem sikerült, majd jövőre Dunaújváros (ács) A junior hokivébék két osztályában és négy csoportjában múlt héten befejeződtek a küzdelmek. A magyar csapat csoportjában a második lett. A divízió 1 A-csoportja Franciaországban játszott. A győzelmet a norvégok szerezték meg a beloruszok, a dánok, a szlovénok, az osztrákok és a franciák előtt. A B-csoport Ukrajnában szerepelt, ahol nagyon izgalmasan alakultak az eredmények. Három forduló után még öt csapat is esélyes volt arra, hogy megszerezze az első helyet. Végül némi meglepetésre a lengyelek nyertek a kazahok, az olaszok, az ukránok, a britek és a horvátok előtt. Magyarország Erdélyben, Brassóban a divízió II A-csoportjában szerepelt. Sorsa sajnos már az első fordulóban eldőlt, amikor Japántól 7-2-re kikapott, úgy, hogy 2-1-re vezetett két harmad után, és a befejező játékrészben egy rövidzárlat miatt tíz perc alatt hat gólt kapott. A mieink az utolsó fordulóban Romániát 5-1-re verték, így másodikak lettek a veretlenül győztes japánok mögött. A további sorrend: Románia, Hollandia, Litvánia és Spanyolország volt. A divízió IIB, illetve a divízió III küzdelmei még hátravannak, mindkettőt januárban rendezik meg Szerbiában, illetve Bulgáriában. Az eddig befejeződött csoportok győztesei egy csoporttal előrébb léphettek, még az utolsók egyel hátrébb, így az már biztos, hogy a mieink jövőre Horvátországgal, Romániával, Hollandiával és Litvániával egy ágon lesznek, és a divízió II B-ből várnak ellenfelet. A szenioroknak sem kell szégyenkezniük Az est során nem feledkeztek meg a szenior versenyzőkről sem, akik szintén sok éremmel gazdagították a medálkollekciót az év során. Ajándékot vehetett át Hubikné Tarján Éva - aki vezetőedzői posztjáról való visszavonulása után sem szakadt el szeretett sportágától, Jászainé Hajdú Rozália, Balogh István, Józsa István, Juhász Attila, Kálmán Sándor, Marinkó György, Varga József, Vedelek István, valamint Vidák István. RÖVIDEN Napok alatt betelt a lista Dunaújváros (ga) Három nap alatt betelt a nevezési lista a Dunaújváros Sportcsarnokban 2013. január 19-20. között megrendezendő XI. Carissa Kupa kispályás labdarúgó tornára. A nevezett csapatok: Háromkirályok, Dunabiztos Micro, FC Turul, Dunaferr Vasas, Repetatanya FC, Karmacsi Autó I, Káta GSM, Csövesek, Dusnok, Mirage, Gal- Bau, Yaffa Szünet, Sárga Taxi, Sárosd, Karmacsi Autó II, Hild Kollégium, Döcös, Frankcity, Gari Trans, Pafoo FC, Füredi Panzió '09, Fejó Therm, Füredi Panzió '07, River Plate. Évzáró a birkózóknál Dunaújváros (ács) - A Dunaferr SE birkózószakosztálya ma este 17.30 órától tartja évzáró vacsoráját a Vigadó étteremben. Most a Miskolc volt jobb Dunaújváros (ács) - A Dab.Docler HK ifjúsági jégkorongcsapata a bajnokság középszakaszában az ötödik-kilencedik helyért folytathatta küzdelmeket. A dunaújavárosiak szombaton a Miskolci VSI-t fogadták, és 3-1-es vereséget szenvedtek. A dunaújvárosiak 0-3 után az 50. percben Major Tamás révén szépítettek. A gólpasszt Mátyási Bence adta. A DAB a nyolcadik a tabellán. Hirdetés