Dunaújvárosi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-23 / 170. szám

2013. JÚLIUS 23., KEDD Líra, swing és világzene Dunaújváros (szsz) -Hajrájához érkezett a Petőfi Művészeti Liget, a finálé is iz­galmasnak ígérkezik. Előre tekintünk. Szerdán este hét óra­kor záróelőadásához ér­kezik a Líra Pavilon iro­dalmi sorozata. Ezúttal helyi és Dunaújváros­hoz kötődő költők, írók, zenészek, színészek gondolatait, verseit hall­gathatjuk a városról, az emberekről, az utcákról, a terekről, a gyárról, a vízpartról, az itt ma­radtakról és az elmen­tekről. Az előadásban a Bartók művészei és a Viadana Kamarakórus tagjai lépnek fel. E héten péntek este nem lesz koncert, ám vasárnap nyolc órától a szabadtéri színpadon szól majd a Jazz Steps Band. Amit tudni érde­mes: 2000-ben alapított, profi zenészekből álló Jazz Steps Band első­sorban a 30-as, 40-es évek swingjeit, ma is népszerű, kompozícióit táncolható eleveníti fel. A swing mellett gyakran elkalandoznak a 20-as, 30-as évek pör­­gős, friss dixielandjei felé, amibe gyakran ke­vernek New Orleans rit­musvilágából - olvasha­tó a Bartók tájékoztató­jában. Július 31-én egy különleges hangzásvilá­­gú fiatal csapat, a Cim­­balm­band lép fel. A szaksajtó szerint „ze­néjükben a modern ke­let-európai életérzés ke­veredik a népzenével, viszont mindez termé­szetes formában törté­nik, mert ők egy igazi „multikulti” zenekar.” - így legyen! KRÓNIKA Heti három kötelező MÉRLEG Két évnyi szünet után sikerrel tért vissza a művészeti liget Szabó Szabolcs szabo.szabolcs@dh.plc.hu Dunaújváros­ Az idei liget eddigi leghangulatosabb koncertjével lepte meg a közönséget Fábián Juli és a Zoohacker névre hallgató formáció. Szer­dán már kezdődik a ligeti hajrá! Létezik igényes popzene. E kijelentéssel bátorítottuk olvasóinkat pár lapszámmal ezelőtt, hogy látogassanak el a Petőfi Művészeti Liget egyik leginkább várt koncert­jére. Fábián Juli és a Zoohac­­ker formáció fogyasztóbarát, ám mégis igényes zenei ve­gyítésben utazik, és láss cso­dát, minderre még igény is mutatkozik, így nem volt vé­letlen, hogy vasárnap este nyolc órakor­ több száz érdek­lődő előtt kezdhette meg kon­certjét az elbűvölő hangú Fá­bián Juli vezette csapat. A fi­nom dzsesszmuzsikával ve­gyített lüktető ütemek varázs­latos hangulatot teremtettek a ligetben. A hallgatóság pe­dig a közel kétórásra sikere­dett fellépés alatt in­kább gyarapodott, minm mint fogyott. Privát véleményünk szerint az idei nyári kulturális sorozat egyik legjobb koncertjét hallgathatta a nagyérdemű, pedig Palásti Kovács Zoltán­nak alias Zoohacker, komoly mezőnyben kellett bizonyíta­nia. Csak példaként említjük meg, hogy a közelmúltban pengetett Dunaújvárosban a blues tengerentúlon megkoronázott (gitáros) kirá­l­­lya, Szűcs Gábor, azaz Little G. Wewill is. Mivel egyre közeledik az idei Liget zárónapja, így ér­demes mérleget vonni az ed­dig történtek alapján. E hasábokon elismerően szóltunk arról, hogy a helyi önkormányzat támogatásával két év után újraindult a város Fábián Juli és Zoohacker megtáncoltatta a liget közönségét legnagyobb nyári kulturális programsorozata, amely igé­nyes kikapcsolódást kínál a városlakóknak és a Dunaúj­városba látogatóknak. Mindez turisztikai vonzerőt is jelent, hiszen a környező települé­sekről, de akár távolabbról is egyre többen választják ki­kapcsolódásul a Petőfi Művé­szeti Liget rendezvényeit. A korábban már megszokott koncertek mellett új elemként jelentkezett a Líra Pavilon, ahol a házigazda Bartók szín­ház művészei az irodalom­­kedvelőket és a versbarátokat szolgálják ki egy-egy mém rendhagyó rímbajnok­sággal. Az eddigi két irodalmi est után el­mondhatjuk, hogy a kezdeményezés meg­találta közönségét és helye van a ligeti kíná­latban. Új elemként je­lentkezett a szabadtéri szín­pad, amely eddig két telt há­zas előadásával bizonyította, van kereslet a könnyed nyári darabokra is a liget fái alatt, további képek, információk duolty DH Online Fábián Juli és a Zoohacker kellemes hangulatú koncertet adott vasárnap este lapzártánk után a Petőfi Művészeti Ligetben Pólósziget az ország közepén Brit, amerikai, kanadai vízilabdázók készülnek a helyi uszodában­­ épülő sportturizmus Szabó Szabolcs szabo.szabolcs@dh.plc.hu Dunaújváros - A város sportturisztikai zászlósha­jója a helyi vízilabda egyesület szervezte edző­táborsorozat. Közel féle­zer fizető a világ póló­nagyhatalmaiból. Egymásnak adják a kilin­cset különböző felnőtt és kor­­osztályos női válogatottak a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában. A helyi vízi­labda egyesület és a magyar szövetség szervezésében a nemzeti utánpótlás-váloga­tottak mellett amerikai, kana­dai, brit, holland és ausztrál válogatottak edzőtáboroznak a helyi uszodában. A sport­­szakmai eredmények mellett az itt tréningező csapatok nem keveset költenek Duna­újvárosban, hiszen rendre a főiskola kollégiumában szállnak meg, és az ellátásuk­ról is helyi vállalkozók gon­doskodnak. - Az utóbbi években egyre több csapat, főként válogatot­tak érkeztek hozzánk, és hosszú távú céljaink között is szerepel, hogy minél több csapatot Dunaújvárosba hoz­zunk. A tavaly nyáron rende­zett Olimpiai Reménységek Tornája hozta meg az igazi át­törést. Sokat segített, hogy a felnőtt csapatunk vezetőe­dzője, Mihók Attila válogatott edző lett, és a szövetség is se­gít a szervezésben - mondta a Huszka Zsuzsanna, a DFVE korábbi játékosa, aki jelenleg szervezőként dolgozik az egyesületnél. - Olcsóbbak vagyunk, mint a versenytársaink, és nyugodt közeget tudunk biz­tosítani a csapatoknak a fel­készüléshez. A visszajelzések jók, a tengerentúli válogatot­tak is meg voltak elégedve a szervezéssel és a körülmé­nyekkel. Az edzőtáborok mel­lett három nagy utánpótlás­­tornát is szervezünk az idei nyáron, a magyar válogatot­tak mellett brit és kanadai résztvevőkkel. Ha minden a tervek szerint alakul, az idei nyáron közel négyszáz vendé­get fogadunk, és ez a szám már jelzi, hogy Dunaújváros­sal komolyan lehet számolni. Az egyesület számára mindez még nem forintosítható, de szakmai értelemben mi és az itt edző fiatal lányok is sokat tanulnak. Távlati céljaink kö­zött szerepel, hogy a női sza­kághoz hasonló rendszert építsünk fel a fiúknál is. f— rr •• J n Brosodo sportturizmus - építkeznek A vajdasági Zenta csapatával már sikerült kialakítanunk egy reményteljes együttmű­ködést, és a jövőben tovább szeretnénk építkezni - fogal­mazott Huszka Zsuzsanna. Az emlegetett továbblépés­hez azonban anyagi források­ra is szükség van. A nemzet­közi szinten is komoly rang­gal bíró női csapatunk sajnos idén sem tudott elindulni a nemzetközi kupában. DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Elismerések a helytállásért DH-információ (pt)­­A rendkívüli dunai árvíz során tanúsított helytál­lásért Bátorság Érdem­jellel tüntette ki a me­gyei katasztrófavédelem állományából Kiss La­jos tűzoltó törzsőrmes­tert, sárbogárdi hivatá­sos tűzoltót dr. Bakondi György tűzoltó altábor­nagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Fői­gazgatóság főigazgató­ja. Kiss törzsőrmester az egyik legkritikusabb helyszínen, Kisaposta­­gon végzett átlagon fe­lüli munkát. Az altábor­nagy emléktárgyat adott át dr. Dorkota Lajosnak, a megyei védelmi bi­zottság elnökének is. A márciusban alakult, áprilisban minősítést szerzett az árvízi véde­kezésben helytállt Fejér Önkéntes Mentőszerve­zetnek csapatzászlót adományozott a főigaz­gató. Lopást hiúsított meg a tanú Dunaújváros (pl) A Kossuth utcában egy járókelő szemtanúja volt, amint egy padon ülő idős hölgytől két fi­atal eltulajdonította a táskáját. A tanú azon­nal bejelentést tett a rendőrségre, és a tol­vajok után szaladt, visszatartva őket a járő­rök kiérkezéséig. Az egyenruhások a két fia­talt előállították a Duna­újvárosi Rendőrkapi­tányságra, ahol lopás vétségének megalapo­zott gyanúja miatt gya­núsítottként hallgatták ki őket a nyomozók. Ki ismerheti a fákat? Éberhardt Béla erdész új könyvvel jelentkezik Dunaújváros (pl)­­ Egy osztrák könyvkiadó jelen­tette meg a város régi er­­dőmérnökének, Éber­hardt Bélának új könyvét. Újabb könyvvel jelentke­zett Éberhardt Béla, a város egykori erdőmérnöke, aki nyugdíjas korában több kötet­ben emlékezett meg volt munkahelye, azaz Dunaújvá­ros fáiról, parkjairól. Dunaújváros fái című, Szendrődi Tiborral közös kö­tete után például a Szalki-szi­­get történetét dolgozta fel. Most kissé meglepő című könyvvel jelentkezik: Nem is­merem a fákat! Ez a cím természetesen nem rá vonatkozik - inkább mindannyiunkra. Mindenkire, akiket alapos meglepetés ér­het, ha például bemegyünk a budapesti füvészkertbe, és ott egy olyan ausztrál fával ta­lálkozhatunk, amely a tudó­sok hite szerint százhatvan­­millió évvel ezelőtt kihalt. Mígnem egy erdész pár éve ráakadt egy szurdokban, majd szaporították, és elküldték a nagy botanikus kerteknek... Éberhardt Béla erdőmérnök a képen is mintha a fákon tűnődne

Next