Dunaújvárosi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-18 / 218. szám

RÖVIDEN Nem megy a fiataloknak Székesfehérvár (sis)­­A Fehérvár KC utánpót­lás kézilabda csapatai­nak továbbra sem megy. Junior bajnokság: Fe­hérvár KC-Békéscsa­­ba 18-35 (10-20). Az FTC: Pőcze, Szendrey V. (kapusok), Becséri A. 4 (1), Hrabovszky 4 (1), Szemmelrock 3, Májer 2, Rideg 2, Kovács 1, Pintér 1, Sinka 1, Bocs­­ka, Halász, Kolics, Saj­­dik, edző: Deli Rita összetételű csapata si­mán kikapott, mert hit nélkül és enerváltan ját­szottak. Az ifi csapat 24-27 (17-14)-ra kapott ki itthon a Békéscsabá­tól. A hazaiak Szendrey V, Németh O. (kapu­sok), Szemmelrock 6, Rideg 5, Kovács 4(1), Vörös 4, Piazza 2, Ko­lics 1(1), Őri 1, Pillér 1, Bocska, Galambos, Halász, Hudra, edző: Virincsik Anasztázia összeállításban meccsel­tek. A csapat jól ját­szott, de az utolsó 10 percben alulmaradt. Berúgta az öltözőajtót Székesfehérvár (bb)­­ Bár a mérkőzésen nem kapott piros lapot, még­is két meccsre eltiltották Marco Caneirát, a Vide­oton futballistáját, aki vasárnap a Debrecen el­leni 2-1-re elvesztett összecsapás után berúg­ta az öltöző ajtaját. A Puskás AFC játékosai közül Mamadou Wayue három, míg Tamás Márk egy NB I-es baj­nokin nem játszhat. SPORT 10 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP _____________________________________________________________________________________________ 2013. SZEPTEMBER 18., SZERDA Visszavágnak...! ESÉLLYEL A fehérvári kézilabdázók lehetősége SILYE SÁNDOR silye.sandor@fmh.plc.hu Székesfehérvár- Szerdán, 18 órakor az MTK-Buda­­pest SE otthonában lép pályára a Fehérvár KC női kézilabda csapata. A fe­hérváriak a csata esélye­sei, éljenek hát vele! Az MTK együttese nem újonc a női kézilabda NB I- ben, hanem a B­SE-vel fuzio­nálva játszik MTK-Budapest SE néven. Az „előd”, azaz a BSE és a Fehérvár KC a legutóbbi bajnokságban ta­lálkozott egymással először és három találkozót vívott. A bajnokságban ősszel Fejér székhelyén 14, karácsony előtt MK találkozón Budapes­ten 13 góllal nyert az FTC. A bajnokság második köré­ben, január 19-én talán a múlt évi honi bajnoki sorozat leg­nagyobb meglepetését szerez­ve a BSE 28-26-ra nyert a Népfürdő utcában. Bár a fe­hérvári lányok ezután reme­kül szerepeltek, de lehet, épp ezen a meccsen úszott el az alapszakasz negyedik helye a számukra. Ma este újabb győzelemmel akarja bizonyí­tani az együttes azt, hogy idén számolni kell velük! Pal Oldrup Jensen, a fehér­vári csapat mestere szerint: — Nagyon remélem, hogy csapatunkat fűti a vágy a visszavágásra a tavalyi vere­ségünkért! Abban azonban biztosak lehetünk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Az elő­ző szezonban kemény leckét kellett megtanulnunk tőlük, és azóta erősödtek is, így nagy elszántságot és megfele­lő összpontosítást várok a lá­nyoktól - mondta. A csapat egyik játékosa Emberovics Mir­a, aki kiváló védekezésével hívta fel magá­ra a figyelmet legutóbb, és még gólt is szerzett, emígy vélekedett a mai mérkőzésről: - Egyértelműen győzelmet várok! Az előző idényben fa­tális hiba volt az ottani vere-Tavaly 25 góllal voltak jobbak. De mi lesz ma? Végünk. Most esélyt sem ad­hatunk nekik! Nagyon hajtós, sokat futó csapat az MTK, a húzásos játékstílusuk elég kellemetlen, nekem ellenfél­ként nem épp a kedvencem. Győzünk! - jelentette ki. Emberovics Mirát és társait is fűti a revans vágy a mai mérkőzésen a Népfürdő utcai mérkőzésen további képek, információk duói*? DH Online Kiszakadt gólzsákok Megyei III. osztály: a Perkáta nem utazott el Mezőfalvára Székesfehérvár (bb)­­A Fejér megyei III. osztá­lyú labdarúgó-bajnokság csoportjaiban az ötödik fordulóra került sor. Po­tyogtak a gólok bősége­sen a pályákon. Aqvital-Publo-csoport: Besnyő-Etyek 2-7 (0-7) Vezette: Nagy L. Gólszer­zők: Rajna R. (2) illetve Bartha P. (4), Bartha G., Rujp, Árvai. Ráckeresztúr-Beloian­­nisz 1-2 (1-0). Vezette: Csu­por. Gólszerzők: Lajtos, illet­ve Víg, Fü­löp. Újbarok-Vértesboglár 3- 3 (3-0). Vezette: Kovács R. Gólszerzők: Bari, Mokánsz­­ki, Moravecz, illetve Szobosz­­lai, Sztányi, Naszádos. Csabdi-Kajászó 0-7 (0- 4). Vezette: Futó. Gólszer­zők: Höltzl (2), Dará­zs (2), Nagy P, Kamocsa, Hajdú, fabajd-Dinnyés 4-6 (2- 4). Vezette: Kis A. Gólszer­zők: Szabó G. (2), Lipárdi, Sztakó, illetve Eötvös (2), Ja­kab, Szűcs, Rácz, Smolkó. Lovasberény-Baracska 1-2 (1-1). Vezette: Almádi Gólszerzők: Csikós, illetve Szilágyi (2). Limix Üveg-Ásvány­ cs.: Soponya-Videoton BK 10-4 (3-1). Vezette: Géringer. Gólszerzők: Varga A. (2), Kovács K. (2), Radnics (2), Horváth J., Budai, Joó, Ju­hász G. (öngól), illetve Sze­­bek (2), Frikk, Szenner. Sárszentmihály-Tác- Csősz 2-0 (0-0). Vezette: Béd. Gólszerzők: Csizmadia, Scheidl, Isztimér­ Jenő 0-4 (0-1) Vezette: Jónás. Gólszerzők: Zsolnai (2), Kormány, Sán­dorja. Csókakő-Csákberény 5-0 (3-0). Vezette: Mogyorósi. Gólszerzők: Répási (2), Sza­bó Sz. (2), Kadlecsik P. Szabadbattyán-Magy­ar­almás 1-0 (1-0). Vezette: Krajcsovics. Gólsz.: Varga I. Cser Truck-Trailer-Sö­­réd 3-0 (1-0). Vezette: Ku­ hinkó. Gólszerzők: Bikárdi, Cserna, Benedek. Hoffer Serleg-csoport: Rácalmás-Vajta 3-3 (1- 1). Vezette: Altorjay. Gól­szerzők: Antal (2), Szeitz, il­letve Szalai, Palkó, Biscutia. Zichyújfalu-DASE 2-0 (1-0). Vezette: Görcs. Gól­szerzők: Szegi, Hippeller. Sárszentágota-N­agy­ve­­nyim 2-4 (1-1). Vezette: Ma­gyar. Gólszerzők: Kopácsi, Kálmán, illetve Szalai N. (3), Vaskó. Enying-Kisapostag 2-3 (1-1). Vezette: Kalmár. Gól­szerzők: Paluska, Pámizs, il­letve Peredi, Mészáros, Du­­dar (öngól). Cece-Nagykarácsony 2-6 (2-3). Vezette: Rákász. Gól­szerzők: Király G. (2), illetve Horváth D. (2), Gál I., Simon, Marton, Szabó M. Alap-Előszállás 3-2 (1-1) Vezette: Futó. Gólszerzők: Bauer (2), Fene­kes, illetve Bognár P, Baranya. A Mezőfalva II-Perkáta összecsapás elmaradt, a ven­dégek nem érkeztek meg. 1. Etyek______5 5 - 1 25- 2 15 2. Ráckeresztúr 5 4 - 1 17-8 12 3. Beloiannisz 5 4 - 1 18-10 12 4. Dinnyés 5 4-1 21-17 12 5. Kajászó 5 3 1 1 18- 9 10 6. Csabdi 5 3 - 2 24-11 9 7 Besnyő 5 3-2 20-16 9 8. Vértesboglár 5 2 1 2 10- 9 7 9. Baracska 5 2-3 10-21 6 10. Lovasberény 5 1-4 10-16 3 11. Tabajd 5-1 4 9-18 1 12. Újbarok 4-13 4-19 1 13. Vereb______3 ■ - 3 2-14 0 14. Zámoly_____4 ■ - 4 2-20 0 1. Csókakő 4 4 - - 23- 2 12 2. Soponya 5 4 - 1 20- 8 12 3. Sz.battyán 5 4 - 1 11- 4 12 4. Magyaralmás 5 3 - 2 16- 8 9 5. S.mihály 4 2 2 - 7- 4 8 6. Puskás III. 3 2 1 -10-5 7 7. Csór_______4 2 11 7-6 7 8. Jenő_______5 2-3 13-18 6 9. Seréd 5 2 - 3 8-13 6 10. Csákberény 5 2 - 3 9-15 6 11. Tác-Csősz 5 11 3 6-14 4 12. Videoton BK 5 1 - 4 11-23 3 13. Isztimér 5-14 5-16 1 14. Kincses-Pátka 4 - - 4 2-12 0 A csókakői Répási (jobbra) 1. N.karácsony 5 5 - - 21- 8 15 2. Enying 5 4 - 1 24- 9 12 3. Kisapostag 5 4 - 1 15- 7 12 4. Alap_______5 4 - 1 13- 9 12 5. Zichyújfalu 5 3 - 2 16- 7 9 6. Nagyvenyim 5 3-2 13-14 9 7 Vajta______5 2 1 2 17- 9 9 8. Cece______5 113 12-17 4 9. Rácalmás 5 113 10-15 4 10. DASE______5 113 10-17 4 10. S.ágota 5 113 10-17 4 12. Mezőfalval­ 4 1-3 8-15 3 13. Előszállás 5 1-4 4-16 3 14. Perkáta 4-13 4-17 1 Veréb István szerezte az első érmet a vb-n A szombathelyi versenyző szépen menetelt Budapest (mti, Eb) - Bron­zérmes lett Veréb István a szabadfogásúak 84 kg­­os súlycsoportjában a Papp László Sportaré­nában zajló birkózó-világ­bajnokság keddi napján, mivel a helyosztón le­győzte a fehérorosz Mu­rad Gajdarovot. A 25 éves szombathelyi versenyző 2-1-re nyerte meg a harmadik helyért rendezett összecsapást. Veréb az első menetben egy levitellel szer­zett kétpontos előnyt, majd a folytatásban kiválóan véde­kezett, így riválisa csak egy intés után tudott szépíteni, de egyenlítésre már nem futotta az erejéből. Verébnek ez pályafutása első érme felnőtt világverse­nyen, és a magyar csapatnak is ez az első dobogós helye­zése a budapesti vb-n. Veréb korábban kikapott a legutóbb ezüstérmes ukrán Ibragim Aldatovtól a nyolcad­­döntőben, azonban utána a vi­gaszágon bravúros győzelme­ket aratott. A szombathelyi kiválóság elsőként az észt Jevgeni Sod­rukkal találkozott. A mérkő­zés a papírformának megfele­lően egyoldalú küzdelmet ho­zott, az akciódúsan birkózó Veréb kevesebb mint három perc alatt 8-0-ra győzött. Veréb nem állt meg és nagyszerű teljesítménnyel le­győzte az idei Európa-baj­­nokságon ezüstérmes örmény Musa Murtazalijevet is. Ez a győzelem bronzmeccset ért, amelyről fentebb már értekez­tünk. Ligeti Dániel (120 kg) egy könnyed győzelem után a leg­jobb 16 között kikapott a kí­nai Teng Csi-vejtől és mivel ellenfele nem jutott a döntő­be, búcsúzott a versenytől. A 60 kilós, 21 esztendős Molnár József a legjobb 32 közé jutásért kapott ki az esélytelenebb Aszadulla La­­csinautól és a későbbiekben már vigaszágon sem folytat­hatta a küzdelmet. Veréb István (pirosban) ötletesen, akciódúsan birkózott Szabó tornagyőzelme Budapest (m1)­­ Az utolsó for­dulótól függetlenül, az Alba Regia SC sakkozója, Szabó Krisztián (2561 Élő-pont­­szám) már megnyerte az Első Szombat elnevezésű nemzet­közi nagymester körversenyt, miután döntetlenezett a spa­nyol, 2354 Élő-pontszámos Camarena Gimenez Rufiná­­val. „Riválisomnak egy szok­ványos lépésem miatt tételő­nye volt, és végig áttöréssel fenyegetett a vezérszárnyon. De jól védekeztem, így a parti döntetlenül végződött. Az iz­landi riválisom is remizett, így megmaradt az egy pontos előnyöm, és mivel őt legyőz­tem, a Berger számításom is jobb nála, ezért még a leg­rosszabb esetben is megnyer­tem a versenyt, bármi is törté­nik az utolsó fordulóban. Ahol a 2008-as drezdai női sakkolimpia akkori tagja, Schneider Veronika (2266) a riválisom” - mondta Szabó. www.duol.hu Lapigazgató főszerkesztő: Várkonyi Zsolt Felelős szerkesztő: Munkácsi Imre Rovatvezetők: Agárdy Csaba, Körmendi Erzsébet Értékesítési vezető: Szabó Ferenc Szerkesztőség: 2400 Dunaújváros, Vasmű út 33. Levélcím: 2400 Dunaújváros, Vasmű út 33. Telefon: (25) 410-989, (25) 412-626. Fax: (25) 410-999, e-mail: szerkesztoseg@dh.pl­.hu Központi oldalak szerkesztői: Fröhlich András, Gidai Judit. Telefon: (88) 579-439. Kiadja: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Kiadásért felelnek a kft. ügyvezetői. A PLT ügyvezető igazgatói: Kázmér Judit, Kinde Kálmán, Szabó Miklós Szerkesztőségi tanácsadó, főszerkesztő: Győrffy István Hirdetési vezető: Molnár Peggy Terjesztési vezető: Major Tamás. Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88) 541-600. Felelős nyomdai vezető: Horváth Gábor ISSN 1219-8153. Index: 25-097 Megrendelhető: a Pannon Lapok Társasága Kft.-nél, a Társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 2245 Ft, negyedévre 6735 Ft, fél évre 5%-os kedvezménnyel 12 795 Ft, egy év­re 10%-os kedvezménnyel 24 245 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: Dunaújváros, Vasmű u. 33. Tel: (94) 999-120. Hirdetésfelvétel: Dunaújváros, Vasmű út 33. Tel/Fax: Tel./fax: (25) 402-985. Telefonos hirde­tésfelvétel: 06 (40) 949-459. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban (személyesen, levélben, faxon, e-mailben) minden hónap 25-éig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! La­punk szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek (www.duol.hu/ impresszum) szerint végzi a munkáját. f l

Next