Dunaújvárosi Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-28 / 50. szám

10 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP 2015. 02. 28.­­ SZOMBAT Égi ujjlenyomat Új módszerrel mérték a balatoni nádpusztulást Prevics Éva, MTI szerkesztoseg@dh.pl­.hu Műholdas és repülőgépes meg­figyeléssel, valamint helyszíni élettani mérésekkel térképezte fel a balatoni nádpusztulást az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakemberei által vezetett nem­zetközi kutatócsoport. Az új mód­szer lényege, hogy távérzékelés­sel a Balaton nagyobb nádas te­rületeiről gyűjtsenek fontos, a nádpusztulásról szóló információt. A nádpusztulást, ami első­sorban a '70-80-as években volt jellemző a Balatonra és számos európai tóra,­­évtize­dek óta tanulmányozzák a szakemberek világszerte. A mostani kutatást Dimit­ris Stratoulias, a BLI munka­társa és a Leicesteri Egyetem PhD-hallgatója, illetve Tóth Viktor, a Balatoni Limnológi­ai Intézet munkatársai végez­ték. Az adatok elemzésénél csatlakozott hozzájuk a Lei­cesteri Egyetem professzora, Heiko Balzter és a limnoló­giai intézet munkatársa, Zlinszky András. Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Intézet tudomá­nyos főmunkatársa lapunk­nak elmondta: az egész vizs­gálat tulajdonképpen egy módszertani kísérlet. Ennek során a kutatók kifejlesztet­tek egy eljárást, amely lehe­tővé teszi a növények foto­szintézisének műholdas meg­határozását. A terepi munkával szem­ben a műholdas megfigyelés nagy előnye, hogy a kutatók egyszerre nagyobb területet tudnak tanulmányozni, így ez az eljárás az eddiginél tágabb kitekintést ad az ökológusok számára. A tradicionális fel­méréseknél az idő kulcsfon­tosságú: az összevethetőség miatt a kutatók vagy kevés helyen tudtak sok adatott gyűjteni, vagy sok helyen ke­veset. Ezzel a módszerrel azonban akár a Balaton náda­sainak teljes, 12 négyzetkilo­méteréről is kaphatnak öko­lógiai információt. A távérzékelés fontos ele­mei a műholdakon és repülő­gépek fedélzetén elhelyezett képalkotó spektrométerek. Ezek észlelik a növényekről visszaverődő napfényt, azt több száz keskeny, egymás­hoz közeli sávra bontják. Az így kapott és az adott növény­­csoporthoz köthető színkép­ből, ebből az egyfajta „ujjle­nyomatból” értékes informá­ció szűrhető le a megfigyelt növényzet típusáról, fejlett­ségi és ökológiai állapotáról. Ezeket a távérzékelési adato­kat felhasználva, illetve a te­repen mért élettani mérések­ből sikerült kidolgozni nádas fotoszintézis-térképeit, a amelyek lehetőséget adnak a balatoni nádpusztulás tanul­mányozására is. A szakember hozzátette: a Balatoni Limnológiai Intézet­ben már évtizedek óta foly­nak a nádas pusztulását vizs­gáló kutatások, és ez a vizs­gálat csak egy a sok közül. A nádpusztulás sok mindentől függ, a vizsgálatok szerint a vízszint, illetve a vízszintin­­gadozás nagyon fontos. Ezt többek között az is bizonyítja, hogy amikor a Balaton víz­szintje 2000 és 2004 között jelentősen csökkent, akkor ar­ra a nád is gyorsan, lényegé­ben egy esztendő alatt reagált, és elkezdett terjedni. Ugyan az átlagos balatoni nádterje­dés mértéke sem volt ala­csony (egy, másfél méter évente), azonban a leglátvá­nyosabban a nád a tó déli partján tört előre, hiszen há­rom év alatt helyenként 20- 30 méteres új nádsávval gaz­dagodott a Balaton. Az alacsony vízszint által keltett riadalom, illetve a közvélemény és a sajtó nyo­mására a vízügyi hatóságok egy ideig nem engedtek le vizet a Sió-csatornán, így 2004 után a tóban a vízszint megemelkedett. Ezt a víz­szintet a hatóságok mestersé­gesen, a zsilip ritkább kinyi­tásával stabili­zálták. A ma­gas vízszinthez a nád is al­kalmazkodott: az elmúlt években a nádasok területe csökkent, és megállt a jelen­legi, 12 négyzetkilométer kö­rüli értéken. A Balaton nádassal borí­tott területe volt ennél na­gyobb és kisebb is. A nád­pusztulás kezdetekor, a het­venes évekre a Balatonban közel 18-19 négyzetkilomé­ter nádas volt, ami a kilenc­venes évek elejére 11 négy­zetkilométerre esett vissza. A nádpusztulás legintenzívebb időszakában voltak olyan te­rületek, ahol 40-60 méteres nádsávok tűntek el. Az el­múlt húsz évben a nád terü­lete nem nagyon változott: időnként a nád pusztult, más­kor pedig terjedt, sőt ezt bo­nyolítják még egyes terü­leti sajátosságok is - pontosította a kutató. Tóth Viktor a Naplónak hozzátette: a nád ilyen látvá­nyos terjedése, illetve pusz­tulása nem véletlen. Mivel a nád vízben csak gyökér­törzzsel képes szaporodni, így ha a környezeti tényezők kedvezőtlenné válnak, akkor nem egy-egy szál növény pusztul el, hanem a közös gyökértörzzsel összekapcsolt növénycsoport (klón), vagyis gyakran több száz négyzet­­méter nádas egyszerre. Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos főmunkatársa szerint a terepi munkával szemben a műholdas megfigyelés nagy előnye, hogy a kutatók egyszerre nagyobb területet tudnak tanulmányozni, így ez az eljárás az eddiginél tágabb kitekintést ad az ökológusok számára. Ezzel a módszerrel akár a balatoni nádasok teljes területéről kaphatnak ökológiai információt Fotó: Nagy Lajos, archív Kedves Nóri! A II. Vatikáni zsinat Gaudium et spes (Öröm és remény­ség) címet viselő lelkipász­tori konstitúciójában a kö­vetkezőt olvashatjuk: „mind az egyéni, mind a közösségi élet teljes egészében küz­delem, mégpedig drámai küzdelem a jó és a rossz, a világosság és a sötétség kö­zött. Mi több, az ember úgy találja, hogy a maga erejé­ből hatékonyan nem verheti vissza a rossz támadásait, olyannyira, hogy mindenki úgy érzi magát, mintha bi­lincsbe volna verve." Ez az életérzés a 60-as évek közepén fogalmazódott meg, de ma is íródhatott volna. Igen! Az emberiség bővülő tudása, a javak bő­ségének növekedése a világ egyik részén reménységgel és örömmel tölti el az em­bert. Ugyanakkor ezek a ja­vak, ez a tudás csak az em­berek egyre szűkebb köré­nek jutnak osztályrészül. A tudással és a javakkal egy­re könnyebben vissza lehet élni, és ez egyre gyakrabban meg is történik, sajnos. Mi lehet az az erő, ami kordá­ban tarthatná, vagy inkább útját állhatná a visszaélések elszaporodásának? Egyesek szerint a hatalom, mások szerint az erkölcs. A hatalomban bízók úgy okoskodnak, hogy a hata­lomban rejlő erő az, ami rákényszeríthet másokat, hogy azt tegyék, amit a ha­talom birtokosa szeretne. Majd a hatalom megoldja a problémákat! Csak oda kellene csapni a rosszul viselkedőknek, és mindjárt rend lenne! Sajnos, rossz hírünk van: ez nem műkö­dik. Nem lehet mindenki mellé rendőrt állítani, és nem lehet mindenkinek minden lépését kívülről el­lenőrizni. A hatalom akarása váltotta fel az igazságosság akarását - mondja Camus. Ahhoz, hogy közel azonos módon tudjanak az embe­rek dönteni jó és rossz kö­zött, szükség van egy olyan belső kényszerre is, ami a cselekedeteket helyes irány­ba tereli, és ez nem más, mint az erkölcs. Az erkölcs saját, személyes viszonyun­kat fejezi ki a dolgokhoz, a többi emberhez, az erkölcs irányítja a döntéseinket a hétköznapi életben. Vala­mikor, még Mózes tíz­pa­rancsolatban megfogalmaz­ta, mi az, amit semmikép­pen sem szabad az embe­reknek elkövetniük. Ma nem elég sok száz, sok ezer tör­vény sem ahhoz, hogy eli­gazodjunk a jó és a rossz között. Nem érdekes ez? Minél többet tudunk, annál kevésbé látunk tisztán? Mi­nél több lehetőségünk van, minél nagyobb a szabadsá­gunk nekünk, embereknek, annál jobban elbizonytala­nodunk? Mózes a legele­mibb együttélési szabályo­kat, tilalmakat fogalmazta meg az egyiptomi rabság után, akkor, amikor a rab­szolgaságból, az önmagu­kért felelősséget addig nem vállaló emberekből szaba­don gondolkodó, külső el­lenőrzés nélkül is életképes társadalmat kezdett építeni. Abból indult ki, hogy ezek az emberek előzőleg mindig parancsok szerint éltek, nem maguk döntötték el mit, és hogyan csináljanak, mások irányították őket. Nem kel­lett felelősséget vállalniuk. Márpedig ha nem tudja va­laki, mi a bűn, nem is tudja, hogy bűnt követ el. De ez nagyon régen volt! Azóta már sok évszázad so­rán éltek együtt, társada­lomba szerveződve az em­berek, és nagyjából eliga­zodtak. Csak az utóbbi év­tizedekben zavarodott össze a világ. Talán nem zavaro­dottság, inkább valami más van a háttérben. Például, nem igazán tudunk mit kez­deni azzal, ha egy amerikai nagyváros éttermének il­lemhelyén ki kell írni, hogy a személyzet a WC használat után köteles kezet mosni, amit a saját szemünkkel lát­tunk. Hihetetlenül nagy a tudatlanság ott, ahol a vi­rághagymát, vagy a kabát­gombot tartalmazó zacskón fel kell tüntetni, hogy nem ehető! Persze, hogy min­denki tudja, mire való a vi­rághagyma! Nyilvánvalóan, nem a tudatlanság, hanem a jogi csűrés-csavarás okoz­za ezeket a nevetséges „elővigyázatosságokat". Sokan várják a jogtól, az igazságszolgáltatástól, hogy rendet tegyen köztünk, de sem a jog, sem az igazság­szolgáltatás nem erre való. Vagy elég tíz törvény, vagy semennyi törvény nem elég a rendhez akkor, ha az em­berben magában nincs ben­ne a tilalom, a lelkiismeret, a bűn felismerése és a bűn­tudat. Ha ez nem így van, előbb-utóbb azt is ki kell írni, hogy embert enni nem szabad. „A bűntudat (...) az ember­nek ugyanolyan szükséges, mint a testi fájdalom jelzése, amely észrevéteti a normális életfunkciók zavarait. Aki már nem képes rá, hogy meglássa a bűnt, az lelkileg beteg..." - ezt Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Be­nedek pápa írta. A következő levelekben a hétköznapi életben tapasz­talható kisebb-nagyobb er­kölcsi zavarokról, a joggal nem, vagy csak nehezen szabályozható helyzetekről fogunk neked írni. Szeretettel: ^ <=u Zsíros Mária Menyhárt Ferenc Levelek Nórinak i

Next