Dunaújvárosi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-17 / 219. szám

2 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Nem elvont filozófia Budapest (mti) - A ke­resztény hit nem csupán elvont filozófiai véleke­dés, hanem hivatás és program, amely arra szólít, hogy az evangéli­um szellemében alakít­suk magunk körül a vi­lágot - mondta Erdő Pé­ter bíboros, esztergom­­budapesti érsek a Kato­likus Társadalmi Napok (Kortárs) megnyitóján pénteken Budapesten. Erdő Péter a katolikus egyház társadalmi taní­tását és szerepvállalását bemutató kétnapos pro­gramot megnyitó beszé­dében kiemelte: Jézus tanítása ma is világos­ság, „ragyogó nap, amely irányt mutat” és „jelzi az ösvényt” a mindennapi életben. Ismét vádat emeltek Bukarest (mti)­­ Újabb ügyben emelt vádat a román korrupcióellenes ügyészség Dorin Flo­­rea marosvásárhelyi polgármester ellen - közölte pénteken a vád­hatóság. Az elöljárót azzal vádolják, hogy a marosvásárhelyi önkor­­­mányzat 2008-ban az kezdeményezésére adott jogtalanul ingye­nes használatba egy több mint 20 ezer négy­zetméteres telket egy sportegyesületnek, és ezáltal megkárosította az önkormányzatot. Florea ellen még két bűnvádi eljárás indult. MNB-devizaárfolyam 2016. szeptember 16. pénznem egység érték (Ft) Bolgár leva 1 158,31t Svájci frank 1 283,11 ▼ Cseh korona 1 11,46 ▼ Euro 1 309,63 ▼ Horvátkuna 1 41,23 ▼ Japán yen 100 270,18 a Új román lej 1 69,55 ▼ Szerb dinár 1 2,51 ▼ Orosz rubel 1 4,24 Angol font 1 364,04 ▼ USA dollár 1 275,64t AT Változás az előző naphoz képest KRÓNIKA 2016. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT Pozsonyi csúcstalálkozó EURÓPAI UNIÓ A visegrádi négyek közös nyilatkozatot készítettek elő Pozsony (mti)­­ Angela Merkel német kancellár szerint az Európai Unió „kritikus helyzetben" van, és lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy visszanyerje a lakosság bizalmát. Huszonhét európai uniós tagország vezetőinek pénteki pozsonyi találkozóját megelő­zően Merkel kijelentette: „Tettekkel kell megmutat­nunk, hogy a jelenleginél job­bak tudunk lenni”. A kancellár megerősítette azt az álláspontját, hogy egy most kidolgozandó menet­rend alapján az uniós alapító szerződés megkötésének 60. évfordulójára, jövő márciusra lépéseket kell tenni a külső és belső biztonság, a külső hatá­rok védelme, a terrorizmus el­leni harc és a gazdasági növe­kedés terén. Francois Hollande francia elnök az estig tartó csúcsérte­kezlet előtt azt mondta, hogy a pozsonyi találkozón új lö­kést kell adni Európának. Ő is hangoztatta, hogy vissza kell nyerni a lakosság bizalmát. Ehhez szerinte három terüle­ten kell előrelépni: a bizton­ság megerősítésével, a külső határok hatékonyabb védel­mével és gazdasági lépések­kel, köztük új munkahelyek teremtésével. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt hangoztatta, hogy Pozsony­ban a fő feladat a nézetkü­lönbségek elsimítása. Egység­re van szükség ahhoz,, hogy az unió működhessen - fogal­mazott. Bohuslav Sobotka cseh kormányfő a pozsonyi várba érkezése után újságíróknak elmondta: a visegrádi négyek egy közös nyilatkozatot ké­szítettek elő a csúcsra, amely­ben kiállnak a biztonság meg­erősítése, illetve a határok őr­zésének megerősítése és az összetartozás politikájának megtartása mellett. A tárgya­lás témáiról szólva hozzátette: nem érzi úgy, hogy az uniós intézményrendszerről kellene vitát folytatni, ehelyett a biz­tonság és gazdasági javulás gyakorlati kérdéseire kellene összpontosítani. Kérdésre válaszolva Sobot­ka rámutatott: a csúcstalálko­zó résztvevőinek köré­ben nagyon erős az akarat a közös európai projekt folytatására, és sok kérdésben megvan az egyetértés is. Ilyen az illegális bevándorlás megállítása, a terroriz­mus elleni harc és a vé­delmi együttműködés elmé­lyítése is - mondta. „Sok olyan pozitív dolog van, amely visszaadhatná a lakos­ságnak azt az érzést, hogy Európa a problémák megol­dásának eszköze, nem pedig azok forrása” - hangsúlyozta. „Az Európai Unió nem he­lyettesítheti a NATO-t” - hangsúlyozta a közös európai hadsereg létrehozásának fel­vetése kapcsán Dalia Gryba­­uskaite litván államfő csúcstalálkozó első tárgyalási a szakaszának kezdete előtt a sajtónak adott rövid nyilatko­zatában. Kifejtette: nem tud róla, hogy bárki is európai hadsereg létrehozásába fogott volna, egyelőre csak a védel­mi együttműködés javításáról, illetve a meglévő katonai ka­pacitások jobb kihasználása­A migráció ellenőrzés alá vonása és a terrorizmus elleni harc­ról volt szó, ez azonban nem jelenti azt, hogy a NATO he­lyettesíthető lenne. Mark Rutte holland mi­niszterelnök arról beszélt, hogy valamennyi tagország érdeke a biztonságosabb Eu­rópa, a migráció ellenőrzés alá vonása, a terrorizmus el­leni harc és a gazdasági együttműködés. Egyúttal megjegyezte, nem tartja sze­rencsésnek EU-csúcstalálko­­zót tartani az Egyesült Király­ság nélkül úgy, hogy az or­szág még tagja az EU-nak. Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádi­óinterjújában tért ki a pozso­nyi csúccsal kapcsolatos vára­kozásaira. Elmondta: szembe kell nézni az elmúlt időszak­ban elkövetett uniós hibákkal, amelyeknek két súlyos követ­kezménye a Brexit és az ellenőrizetlen be­vándorlás megenge­dése miatt létrejött terrorhelyzet és kezel­hetetlen közbiztonsági helyzet. Beszámolt ar­ról, hogy a pozsonyi segrádi tanácskozás előtt a vb­csoport tagállamai (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) összehangolták álláspontju­kat, és javaslataikról tervez­nek egy közös V4-es doku­mentumot Orbán Viktor kiállt az in­­terjúban Bulgária uniós anya­gi megsegítése mellett is, ki­jelentve: a bolgár kerítést meg kell erősíteni, a határvédel­müknek pedig pénzt kell adni. Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Beata Szydlo lengyel kormányfő beszélget az Európai Unió tagországai vezetőinek nem hivatalos csúcstalálkozóján tartott közös fotózás után a pozsonyi várban. A háttérben, középen Christian Kern osztrák kancellár. Orbán Viktor több tiszteletet kért Az uniós vezetők infor­mális pozsonyi megbe­széléseit megelőzően az Európai Parlament elnö­kével, Martin Schulzcal tárgyalt csütörtökön Or­bán Viktor miniszterelnök, akit arra kért, hogy adja meg a tiszteletet a ma­gyaroknak. Orbán Viktor a pozsonyi várba érkezve újságíróknak elmondta, közölte a német szociál­demokrata politikussal: a jövőben ne alkalmazza­nak „jogalkotási trükkö­ket", kijátszva a nemze­tállamok szuverén dön­téseit és akaratát, ahogy tették ezt például a kvó­tánál, ahol az állam-, il­letve kormányfők az ön­kéntes kvóta mellett dön­töttek, és az Európai Par­lament az Európa Bizott­sággal összejátszva ezt kötelezőre kvótára változ­tatta. A NAP FOTÓJA - SPORTÁGVÁLASZTÓ Budapest (mti) - Szász Eme­se olimpai bajnok vívó (j2) és Szabó Gabriella (j) olim­piai bajnok kajakozó a XIX. Budapesti Nagy Sportágvá­lasztón a Merkapt Maraton Sportközpontban szeptember 16-án Fotó-mti: Illyés tibor további képek, információk duolty DH Online Szerdán kezdődik a per Százmilliós költségvetési csalás a vád Budapest (mti) - Szerdára tűzte ki az első tárgyalást a Fővárosi Törvényszék a százmilliós nagyságrendű költségvetési csalással vá­dolt Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselő, államtitkár, az MSZP egykori elnökhe­lyettese, illetve választ­mányi elnöke elleni bün­tetőperben. A vád szerint Simon Gá­bor 2008 és 2012 közötti jö­vedelemként vagyonnyilat­kozataiban, illetve adóbeval­lásaiban kizárólag az or­szággyűlési képviselői, illet­ve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel, holott más országban nyitott bankszámláin isme­retlen forrásból százmillió forintnál is magasabb össze­get helyezett el különböző valutában. Később Simon Gábor és K. J. másodrendű vádlott különböző időpontokban hamis bissau-guineai útleve­let készített, amelynek fel­­használásával különböző bankfiókokban újabb szám­lákat nyitott és azokon je­lentősebb pénzösszegeket helyezett el. Simon Gábor ellen külö­nösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények, a másodrendű vádlott ellen felbujtóként elkövetett köz­okirat-hamisítás miatt emelt vádat az ügyészség. A büntetőper első, szer­dai tárgyalásán a vádirat is­mertetését követően a vád­­lotti vallomások következ­hetnek.

Next