Dunaújvárosi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-04 / 180. szám
LÓERŐ Ma tetőzik a hőség, de a lehűlés még várat magára. Ma DOMONKOS nevű olvasóinkat köszöntjük! Miért vagyunk türelmetlenek a tanulóvezetőkkel? 12. ,IDŐJÁRÁS 21 ° C ) 38 ° Jó reggelt, Dunaújváros! Miközben az Európai Unió vezetői még mindig a tagállamok megregulázásában hisznek, addig a különböző európai országok egyre több ellenőrzést vezetnek be a migráció negatív hatásainak megelőzése vagy épp hatékony kezelése érdekében. Ennek egyik jele az, hogy az olasz hatóságok megkezdték a tengeri mentésben részt vevő segélyszervezetek (NGO- k) pénzügyi átvilágítását, és az olaszországi kikötőkbe érkező hajóik ellenőrzését. A nem engedelmeskedő NGO-kat pedig kizárják a tengeri mentési rendszerből, ezzel megelőzve azt, hogy ezek a szervezetek az embercsempészekkel együttműködjenek. Ehhez tartozik az is, hogy egy júliusi felmérés azt mutatja: már a franciák is egyetértenek azzal, hogy migránsok ezrei ellenőrizetlenül ne léphessék át a határt, sőt többségük úgy is véli, hogy a migránsok nem tesznek semmit az integrációért. Úgy tűnik, az európai emberek nem osztják az uniós bürokraták álláspontját. VÁRKONYI ZSOLT varkonyi.zsolt@dh.plc.hu Visszatérő élmény A forrás már megvan, hamarosan a város tulajdonába kerül a fürdőkomplexum DUNAÚJVÁROS Számos, régóta húzódó városi ügyre került pont a csütörtöki közgyűlésen. Élményfürdőtől az Zöld rendelőig. A tegnapi rendkívüli közgyűlési ülés kezdetén több fontos bejelentést is tett Cserna Gábor polgármester, amelyet az ülés után kiadott polgármesteri tájékoztatójában külön is megerősített: „A mai napon tartott rendkívüli közgyűlési ülésen több, Dunaújváros szempontjából mérföldkőnek számító döntés született. A hosszas előkészületi munka lezárultával, a Modern Városok Program együttműködési megállapodásának és a Kormány határozatának megfelelően, az Aquantis Élményfürdő megvásárlására szolgáló összeg - bruttó 990 600 000 forint - a napokban megérkezett önkormányzatunk számlájára. Ez azt jelenti, hogy a komplexum megvásárlásával és a Fabó Éva Sportuszoda fejlesztési terveinek birtokában a közeljövőben végre elkezdődhetnek a „Új városi fürdő- és vízisport centrum” projekt kivitelezési munkálatai. A zöld szék is új funkciót kap, megszűnnek a korábbi áldatlan állapotok, Folytatás: 3. oldal NAGYVENYIM A jókívánságokat hozó altomünsteri Mikulás Az altomünsteri Mikulás és krampusza - civilben Franz Göttlert és Renáta Treml - ezúttal nem az ajándékhozó és jókívánsághozó szent és segítője „álruhájában" érkezett Nagyvenyimre. A holnap este kezdődő és vasárnap hajnalig tartó jubileumi falunap adja a látogatásuk apropóját, továbbá az erős barátság, amely nagyon sok nagyvenyimihez köti a partnerkapcsolat két meghatározó személyiségét. Velük beszélgettünk a községházán tegnap, majd megnéztük a barátságparkot, ahol már elkezdték kialakítani a bajorfaként ismert mesterségek fájának környezetét - a szimbólumot szombaton délelőtt állítják fel és avatják ünnepélyes keretek között. Fotónkon a partnerkapcsolatot jelképező díszes kőnél Franz Göttler és Renáta Treml (írásunk: 4. oldal) Fotó: Zsedrovits Enikő Kásásodik a dinnye DUNAÚJVÁROS A legelhivatottabb piacra járókat a rekkenő hőség sem tartja vissza: ők bizony ilyenkor is kitartóan járják a sorokat, hogy minél szebb és kedvezményesebb árú portékához juthassanak. És nincs is nehéz dolguk, hiszen gyümölcsből és zöldségből egyaránt bőséges a kínálat, bár szemfülesnek kell lenni, mert például a görögdinnyék esetében itt-ott „lőrinces behatást” tapasztalhatunk. A hozzáértők szerint a mérhetetlen meleget még ez a napsütést jól tűrő gyümölcs sem bírja. Ha pedig elszáradt szárával már nem tud tápanyaghoz jutni, sajnos bekásásodik. írásunk: 6. oldal Különösen figyeljünk rájuk! A több napos, negyven fok körüli hőmérséklet a házi- és haszonállatokat is megviseli. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményt tett közzé, mert a hőség miatt fokozott figyelmet kell fordítani a haszonállatok folyamatos vízellátására, és a tűző nap elől árnyék biztosítására számukra. A hivatal javaslata szerint az állatszállításokat úgy kell szervezni, hogy belföldön az éjszakai, kora hajnali órákban történjen. A 8 órát meghaladó szállítások esetében kizárólag olyan járművek használata az engedélyezett, amelyeknél álló helyzetben is biztosított a megfelelő légcsere. A szükséges megelőző intézkedésekről megkérdeztük a szakembert. Folytatás: 5. oldal Fotó: Zsebrovits Enikő DUNAÚJVÁROS Skicc-tábor KISAPOSTAG E héttől már az új, kisapostagi bázisán dolgozik a Skicc Művészeti Egyesület hagyományos nemzetközi alkotótábora. Tervek, remények. A művészeti közösség befogadásáról és a további tervekről Kisapostag polgármestere, Nagy Attila beszélt a DH-nak. A környező kistelepüléseken az utóbbi években aktív művészeti élet indult meg. Említhetném itt például Baracsot és Apostagot is. E tevékenységek láthatóan új lendületet adtak az adott településeknek. Kisapostagon több neves alkotó is élt és dolgozik ma is, így van kötődésünk a kortárs kultúrához. írásunk: 7. oldal 1 Újabb vízipólós torna DUNAÚJVÁROS/BUDAPEST Még ki sem hevertük a mögöttünk hagyott vizes világbajnokság kiváló eredményeit és szívszorító izgalmait, a jövő héten hétfőtől máris újabb kihívás várja a vizes sportok szerelmeseit, hiszen a jelen klasszisai után a múlt ikonikus alakjait üdvözölhetjük újra a medencében. A vizes világeseményen a Bíró Attila vezette magyar női válogatottban három kiváló játékosért Gurisatti Grétáért, Szilágyi Dorkáért és Kasó Orsolyáért is szoríthattunk, a 17. FINA Masters VB-n pedig Primász Ágnes, Brávik Fruzsina és Zsámbok Lili képviseli majd a dunaújvárosi pólót. A mesterek tornáján a lebonyolítás másként alakul, itt nem országok, hanem alkalmi csapatok és/vagy klubok indulnak harca a végső győzelemért. A fent említett három kiváló klasszisunk a Budakalászi Sport Club színeiben pólózik majd. A masters vb-re hangoló sorozatunk első fejezetében a kiváló játékossal, Zsámbok Lilivel beszélgettünk. írásunk: 9. oldal Augusztásk három helyen Egész napos program az ünnepen DUNAÚJVÁROS Sajtótájékoztatón ismertették tegnap az idei augusztális városi programjait. ter Cserna Gábor polgármeshangsúlyozta, többféle szempontból a legkiemelkedőbb ünnepünk augusztus 20. Egyrészt az új kenyérhez kötődik, másrészt a Szent István-i államalapítás, a keresztény állam megteremtéséhez kapcsolódó állami ünnep. Már hosszú évek óta a Szalki-szigeten zajlanak a városi rendezvények reggel kilenc órától egészen az esti tűzijátékig. Folytatás: 3. oldal Cserna Gábor polgármester és Kiss András, a Tourinform vezetője tájékoztatott tegnap Fotó: Sándor Judit