Dunaújvárosi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-19 / 245. szám

Lakossági telefonos hirdetésfelvétel 06-40-949-459 (helyi tarifával, csak vezetékes készülékről) hétfőtől péntekig 8-18 óráig hívható STILUS Túlnyomóan napos, kellemes idő. Napközben vékony öltözet. Ma NÁNDOR nevű olvasóinkat köszöntjük! Farkas Zsófi és a La Bouche története 12. Ú­j IDŐJÁRÁS 7 ° ♦ 21 ° Jó reggelt, Dunaújváros! Tegnap előtt az MLSZ úgy dön­tött, hogy közös megegyezéssel szerződést bont a magyar lab­darúgó-válogatott német szö­vetségi kapitányával. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Ta­valy hatalmas sikerként könyvel­tük el azt, hogy kvalifikáltuk ma­gunkat az Európa Bajnokságra, ahol aztán a csoportkört meg­nyerve jutottunk tovább. Aztán a világbajnoki selejtezők nem úgy sikerültek, mint ahogy azt a tavalyi siker folytatásaként el­képzeltük. Persze nem kizárt, hogy a kiváló szakmai és embe­ri kvalitásáról ismert Dárdai Pál­lal sem ért volna oda ez a gár­da. Nincsenek illúzióim, hiszen a hazai élcsapatokban szinte is­meretlen külföldi játékosok ve­szik el a helyet a tehetséges fia­talok elől, akik így játéklehető­séget sem kapnak az élvonal­ban. Talán nem ördögtől való javaslat például 2-3 játékos sze­repeltetésében korlátozni a kül­földiek arányát, így lehet, hogy nagyobb merítés lenne egy eredményes válogatott keret ki­alakítására. Nem csak fociban! VÁRKONYI ZSOLT varkonyi.zsolt@dh.plc.hu Kis házat építettek Önzetlen segítség a Jószolgálati Otthon gondozottjainak DUNAÚJVÁROS Ismét gazdagodott a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Ber­csényi úti intézménye, is­mét külső, önzetlen segít­séggel. A Dunaferr iskola diákjai egy kis házat készí­tettek az udvari eszközök számára. A fémből épült házacska ün­nepélyes átadását tegnap dél­előtt tartották az intézmény udvarán, mivel szerették vol­na megköszönni a Dunaújvá­rosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája diákjainak az áldozatos munkát. Az alaphangulatot Klép Tamás (zongora) és Szabó Péter (gitár) muzsikálása, az öröm és a szikrázó októberi napsütés adta meg. Kecskés Rózsa, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány vezetője hála­telt szívvel és szavakkal kö­szönte meg a Dunaferr iskola végzős szakmunkástanulói­nak és oktatásvezetőjüknek, Radnai Zsoltnak az önzetlen munkát, amelynek révén enyhítettek az intézmény raktározási gondjain, megter­vezve, majd a gondozottak­kal együttműködve alaposan kivitelezve az udvari szer­számtárolót, amelynek ere­detileg csak a felújítását, csi­nosítását kérték tőlük. Folytatás: 3. oldal Radnai Zsolt (j) őszintén mesélt arról, milyen örömmel mentek dolgozni az otthonbaFotó: Ady Géza Krízisidőszak jön! DUNAÚJVÁROS Egyikünk sem szeretne megfagyott hajléktalant látni a város közterületein, amire szeren­csére nem volt példa. A Fidelis & Altus Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. ta­karógyűjtési akciót szervez a hajléktalanok számára, mivel most következik az úgyneve­zett krízisidőszak. November elsejétől április 30-ig tart a fedél nélküliek számára kriti­kus idő, amikor segítség nél­kül csak nagyon nehezen, vagy inkább­ egyáltalán nem képesek túlélni a hideg időt az utcákon, tereken. A cég ügyvezetője, Ádám Mónika lapunknak elmondta: ebben a krízisidőszakban ut­cai szociális szolgálatuk mun­katársai a nap mind a huszon­négy órájában elérhetők, és készen állnak segíteni a hal­a­léktalanokon, együttműködve Magyar Mentőszolgálat Alapítvánnyal és a hivatalos szervekkel, valamint az ön­­kormányzattal. Ez az intézmény működteti egyébként a hajléktalanokkal és szenvedélybetegekkel való foglalkozás mellett a nép­konyhát is a városban. Most takarógyűjtési akciót hirdettek. Folytatás: 5. oldal DUNAÚJVÁROSVereség a Magyar Kupában A jégkorongozók Magyar Kupá­jában a csapatok a selejtezőnél tartanak. A Dunaújvárosi Acél­bikák tegnap az Újpestet fogad­ták, és 5-3-ra kikaptak. Képün­kön Borbás Gergely (balról) küzd az újpesti védőkkel (Részletek a 9. oldalon) Fotó: Ady Géza i Ajándék ez az időjárás a gazdáknak DUNAÚJVÁROS Mindenkép­pen kedvező ez az időjárás a mezőgazdáknak! - válaszolta kérdésünkre Márkli János, a Pentele Mezőgazdasági Zrt. ügyvezetője szerdán délután. Mint elmondta: a mező­­gazdasági munkák rendkívüli mértékben feltorlódtak az el­múlt hetekben. Egyszerre kel­lett foglalkozni a még lábon álló növények betakarításával, a talajok előkészítésével, a vetéssel, a növényvédelem­mel. Mindez azt jelentette, hogy szinte nem is volt meg­állásuk a gazdáknak, egyszer­re sok mindent kellett - és szerencsére lehetett - elvé­gezni. írásunk: 5. oldal Emlékezni hívnak mindenkit DUNAÚJVÁROS Az 1956- os forradalom és szabad­ságharc kitörésének 61. év­fordulója alkalmából ünnep­séget rendez Dunaújváros önkormányzata. Október 23-án délelőtt 9 óra­kor a temetői kopjafánál kez­dődik az önkormányzat által szervezett ’56-os ünnepi meg­emlékezés. A Himnusz közös eléneklését követően a Bartók Kamaraszínház és Művésze­tek Háza előadását láthatja a közönség két színész, Kovács Vanda és Sípos Imre közre­működésével. A műsort köve­tően dr. Kovács Péter, a Fejér Megyei Kormányhivatal Du­naújvárosi Járási Hivatalának vezetője mondja el az 1956- os forradalommal és szabad­ságharccal kapcsolatos ünne­pi gondolatait. A megemléke­zés koszorúzással és a Szózat közös eléneklésével zárul. írásunk: 4. oldal Avató: aranyos polgárok lettek Műsorral mutatkoztak be az elsősök DUNAÚJVÁROS A Dunaúj­városi Arany János Általános Iskola tegnap tartotta az el­sős tanulók aranyos kisdi­ákká avatásának ünnepsé­gét az intézmény sportcsar­nokában. A három elsős osztály tanulói rövid műsorral mutatkoztak be a többi diáknak és a szü­lőknek. Krizsán Gábor, a diák­önkormányzat egyik vezetője egy-egy szál virággal köszön­te meg a felkészítők munká­ját. Ezután fogadalmat tettek, amelynek szövegét Mozsgai Rebeka l.b osztályos tanuló mondta előre. Végezetül a nyolcadikosok a bársony sza­lagra tűzött iskolajelvény nyakba akasztásával fogadták kis társaikat az iskola közös­ségének teljes jogú tagjaivá. Garai Zsuzsanna igazgató köszöntötte őket, majd ő és két helyettese, Tibai Lászlóné és Tóthné Mess Erika kézfo­gással erősítették meg, hogy „aranyos kisdiákok” lettek. Zárásként elénekelték az Arany­ indulót. BT Vádai Danita az aranyos diákká avató, az iskola címerével díszített kék bársonyszalagot Bredák István kötötte fel Fotó: Ady Géza

Next