Dunaújvárosi Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-19 / 244. szám
EGY PERCBEN Reménysugár csillant meg DUNAÚJVÁROS Farkas Erik 2005- ben végzett a budapesti Shakespeare Színművészeti Akadémián Csiszár Imre osztályában, beszédtanára Tímár Éva volt. 2004-ben szerződött a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza társulatába, de játszott a budapesti Holdvilág Kamaraszínházban is. Hosszú évek óta még csak nem is hallottunk róla, újabban már fellép önkormányzati rendezvényeken. P-5 Nótaklub: harmincöt éve DUNAÚJVÁROS Alapításának harmincötödik jubileumát ünnepelte a László Imre nótaklub népes tagsága. Az is különlegessé teszi, hogy az ország legeredményesebb nótakedvelő klubjaként tartják őket számon. ►2 Elismerő szavak DUNAÚJVÁROS A közgyűlésnek az Intercisa Múzeum igazgatói megbízatására kiírt pályázatra egyetlen jelentkező volt, a jelenlegi igazgató, Farkas Lajos. A közgyűlés a pályázatot eredményesnek minősítette. ^3 A továbbjutás a meccs tétje DUNAÚJVÁROS A svájci Spono Eagles női kézilabdacsapata érkezik szombaton visszavágóra a dunaújvárosi csarnokba. Az első EHF-kupa-találkozón a Dunaújvárosi Kohász fölényes győzelmet aratott. ►IS Jó reggelt! Kezd berregni az idő, szeptember, október, november. Ezzel pedig együtt jár a korai sötétedés, így aki autózik, az arányaiban többet autózik már sötétben. Ekkor válik fontossá a járművek kivilágítása. Látni és látszani! Nem lehet eleget hangsúlyozni a lámpák beállítását. Az sem jó, ha csak az orrunkig látunk, és az sem, ha elvakítjuk a szembe jövő autóstársunkat. Nincs is rosszabb szituáció, amikor minket vakítanak el, s nem vesszük észre az út mellett baktató gyalogost... Mindannyiunk érdekében kérem az autóstársaimat állíttassák be a lámpáikat a gépjárműveiken, nehogy baleset legyen a vége az esti autózásnak. Bajusz György Piaci körútjukon lelkesen gyűjtötték az élményeket gatott tegnap a városi piacra, ismerkedve a felnőttek világával, a nagybetűs élettel. A gyerekek nevelőikkel együtt láthatóan nagyon élvezték a programot, két DUNAÚJVÁROS Pillantsanak csak erre a képre! Mosolygós arcok, megannyi csillogó szempár. A Dunaújvárosi Óvoda Katica tagóvodájának két csoportja látóbe véve, megillatozva az ott kapható zöldségeket, gyümölcsöket és virágokat. A felvétel Kis Lajos bölcskei vállalkozó szép standja előtt készült. Fotó: ZsE ► 6 Világméretű keresztény rendezvény DUNAÚJVÁROS Két év múlva Magyarországon rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A felkészülés részeként a rendezvény szakrális szimbóluma, a missziós kereszt szombaton 11-kor érkezik a szentmisére a Krisztus király Főtemplomba. >2 Végzősök városi versenye DUNAÚJVÁROS Idén is megszervezte a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Szakgimnázium és Szakközépiskolája a Dunaújvárosi Egyetemmel közösen a 8. osztályosok számára a városi természettudományi versenyt. P-3 A magyar szívet nem lehet megtörni Ünnepi gondolatok DUNAÚJVÁROS Szabadságunk nélkül lelketlenné, igaztalanná válna világunk. Ha hagynánk, hogy elvegyék tőlünk, hátat fordítanánk hőseinknek. Magunkban hordozzuk a szabadság ősi parancsát, elődeink hagyatékát, nemzeti önazonosságunkat! 1956-ban szabadságharcot vívtunk, mert dönteni akartunk sorsunkról, életünkről, munkánk becsületéről. Történelmünk során újra és újra megmutattuk, a magyar szívet nem lehet megtörni, messze hangzik dobbanása! Ez az örökség, ez az igaz szív vezérel minket napjainkban is, eggyé forrasztja nemzetünket, irányt ad nemzedékeinknek! Cserna Gábor Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere Cserna Gábor: „Magunkban hordozzuk... elődeink hagyatékát" EU-csúcs: sikeres határvédelem BUDAPEST „Sikeresen megvédtük” Magyarország határvédelemhez fűződő jogát, ugyanakkor a vita megmaradt, továbbra is vannak országok, amelyek szerint a bevándorlás jó dolog - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökkön. ^9 Egyre kevesebb a szegény BUDAPEST Négy év alatt - 2012 és 2016 között - 1,3 millióval csökkent a súlyosan nélkülözők száma Magyarországon. Az Európai Unió által vizsgált adatok szerint mi értük el a legnagyobb javulást a 28 tagállam közül. ^8