Dunaújvárosi Hírlap, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-14 / 11. szám

EGY PERCBEN Csak menj az álmaid után! DUNAÚJVÁROS Agárdy Ákos tehetsé­ges, szépreményű jégkorongkapus­ként Dunaújvárosból indult Kanadá­ba. Tizenkét éve. Azóta első alkalom­mal jött haza az elmúlt karácsonyra. Tanulságos dolgokról mesélt nekünk. ►14 Erősíteni kell a magyarságot MW-AJÁNLÓ Az idei esztendő elsődle­ges célja az, hogy a Kárpát-medence magyarsága megerősödjön - jelen­tette ki Szili Katalin miniszterelnö­ki megbízott, aki a nagyváradi Par­­tiumi Keresztény Egyetemen szom­baton megrendezett újév-köszöntő ünnepségen mondott beszédet. >8 A Nők 40 programról MW-AJÁNLÓ Fontos volt bevezetni a nők negyven év munkaviszony, illet­ve gyermeknevelés utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, amit az is mutat, hogy a 2011-es be­vezetés óta összesen 241 ezren vet­ték igénybe ezt a kedvezményt. P8 Kémkedéssel vádolták MW-AJÁNLÓ A Huawei felbontotta a kémkedéssel vádolt alkalmazottjá­val kötött szerződést. A közleményé­ben leszögezik, hogy az illető csele­kedeteinek semmi közük sincsen a céghez, és azért bontották fel a mun­kaszerződést, mert az eset árthat a vállalat megítélésének. ►ÍO Jó reggelt! hóemberek világnapja lesz pénteken Január 18-án. Bi­zony, ilyen is van. Nálunk, és gyakorlatilag az egész országban nincs elég hó, hogy ehhez a naphoz csatlakozva építsünk sok-sok szimpa­tikus hóembert, répaorral, szénsze­mekkel és gombokkal, piros lábassal a fején, seprűvel a kezében. Pedig jó lenne. Mint gyermekkoromban­­ ak­koriban még napokig megmaradt az udvarban épített kedvencünk. A hó­ember a tél szeretni való szimbóluma. Amiről pedig egyre több szót kell ejte­nünk, és tenni ellene, az a klímavál­tozás. A hóember valahol ennek is a szimbóluma lehet, mivel hazánkban is egyre kevesebbszer esik hó, és egy­re rövidebb ideig marad meg. A hóem­­berünk is sajnos elolvad hamar. KE A Új évi gálakoncertet tartott a Sándor Frigyes Zeneiskola Telt ház előtt muzsikált a Budapest Klezmer Band DUNAÚJVÁROS Immáron 9. alkalommal jelentkezett a város egyik rangos ko­molyzenei eseménye, az új évi gálakoncert vasárnap délután, amely ezúttal is je­lentős fellépőt, a Budapest Klezmer Bandet hozta le Dunaújvárosba, a Bartók ka­maraszínház nagytermébe. A koncert első felében felléptek a Dunaújvárosi Sán­dor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei. A nagyfokú érdek­lődést jellemzi, hogy a hangversenyre már decemberben elkeltek a jegyek. PG Fagyható , nálunk nem fenyeget DUNAÚJVÁROS Olyan haj­léktalan, aki szó szerint az utcán él, pillanatnyilag nincsen a városban: őket már a nyáron összeírták a hajléktalanellátásban dolgo­zó szakemberek, és a szál­lókban helyezték el őket. A városban már évek óta nem fagyott meg senki, és ez a hi­vatásosok, szociális munká­sok, rendőrök mellett a pol­gárőröknek, civil segítőknek is köszönhető! ^3 Jelentős húzóerő a kiállítóipar MW-INFORMÁCIÓ Világszer­te 700­ ezer embert foglalkoz­tat, évente 4,4 millió kiállítót és 260 millió látogatót mozgat meg az a 31 ezer kereskedel­mi szakkiállítás, amelynek szervezői évről évre növekvő eredményekről számolnak be. A legnagyobb magyar­­országi kiállításszervező, a Hungexpo Zrt. tavaly 7,9 mil­liárd forint bevételt ért el. ^7 of .vt Több gyerek, több szeretet, boldogabb világ Elismerésre érdemes nagycsaládosok MEZŐFALVA Január 12-én, szombaton a mezőfalvi Kiss Kálmán Művelődési Ház nagytermében a Nagycsa­ládosok Országos Egyesü­letének Al-Duna régiójá­nak szervezetei köszöntöt­ték a legaktívabb tagjaikat. A terület történetében har­madik alkalommal megren­dezett eseménynek ezúttal Mezőfalva volt a házigaz­dája. Várdomb, Tolna, Szek­­szárd, Pécs, Paks, Mezőfal­va, Kiskunhalas, Iváncsa, Komló, Bátaszék települé­sekről érkeztek átvenni az elismeréseket. Olyan sze­mélyeket köszöntöttek, akik az idejüket úgy osztják be, hogy abból mindig marad­jon a közösségi feladatok el­végzésére. Maguk között se­gítőnek hívott emberek nél­kül sokkal nehezebben, dö­cögősebb lenne a nagycsalá­dosok élete. ^2 Tíz település negyvenhárom nagycsaládos segítőjét jutalmazták Fotó: Horváth László Hasznos alkalmazás bárkinek DUNAÚJVÁROS A digitalizáció világában már szin­te mindenki rendelkezik okostelefonnal, amelyet a legtöbben még mindig csak hívások indítására használ­nak. Vannak, akik nyitnak a közösségi oldalak appliká­ciói felé, mások játékokat töl­tenek le, és azokkal múlat­ják az időt, de mindennapi tevékenységünket is nagy­ban megkönnyítheti néhány hasznos alkalmazás. ►S Orbán Viktor évet értékel februárban MW-INFORMÁCIÓ Orbán Vik­tor miniszterelnök febru­ár 10-én várhatóan a Vár­kert bazárban tartja évérté­kelő beszédét, ahol ismerteti a kormány legújabb család­­támogatási döntéseit, és az európai parlamenti válasz­tás tétjéről is beszélni fog. A Fidesz-KDNP február 13. és 14. között tartja meg kihelye­zett frakcióülését. ►S SZERKESZTŐSÉG: OLVASÓSZOLGÁLAT "ERJESZTÉS HIRDETÉSFELVÉTEL "ELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL Email: szerkesztoseg@dunahirlap.hu 06-25/410-989 06-94/999-120 06-25/402-985 06-46/998-811 Hétfő reggeltől egy hidegfront hatására felszakado­zik a felhőzet, elszórtan záporok, hózáporok lehet­nek. Erős, viharos lesz az északnyugati szél. ►IS Boldog névnapot kívánunk Bódog és Félix nevű olvasóinknak!

Next