Dunaújvárosi Hírlap, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-24 / 144. szám
2019. JÚNIUS 24., HÉTFŐ Harmadik alkalommal rendezték meg a versenyt a Szalki-szigeten Több száz liternyi ízletes halászlé rotyogott a tűzön Negyven horgász és huszonkét asztaltársaság jelentkezett a szombati horgász-, halászlé- és halfőző-versenyre. Tóth Alexandra jalexandra.toth@dunahirlap.hu DUNAÚJVÁROS Ez a harmadik nyár, amikor a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület, a Tourinform iroda és Dunaújváros MJV önkormányzata közösen rendezi meg a város leghalasabb összejövetelét a Szalki-szigeten. Kiss András, a Tourinform iroda vezetője negyven horgász és huszonkét főzős csapat nevezéséről számolt be, a hely adottságaira való tekintettel ezzel ki is használták a lehetőségeiket. A pecások már reggel hozzáfogtak a munkához, a halászlé- és halfőző csapatok pedig a kempingben tevékenykedtek. A szervezők öt kiló halat, asztalokat és padokat biztosítottak a szakácsok számára, de ahogy András mesélte, a legtöbben emellett saját alapanyagokat, azaz még több halat is hoztak magukkal. A forróság ellenére remek volt a hangulat, aki kifogyott a hűtőtáskákból előkerülő frissítőkből, az a helyszínen standoló árusoktól is beszerezhette, amire szüksége volt. A résztvevőket helyi zenés fellépők műsora szórakoztatta a kempingben felállított színpadon, volt néptánctalálkozó, délelőtti nótaszó, énekeltek a Pentelei Kéknefelejcs Népdalkör tagja, délután a Bohém fiúk együttes, Kapás Csaba & Társa valamint a Partyzans Band zenélt, este hat órai műsoridejével pedig a Fun Company zárta a rendezvényt. A délelőtt folyamán nyolc csapat részvételével lezajlott a Peca Kupa is, az amatőr kispályás tornát a Dunaújvárosi Labdraúgó Szövetség szervezte meg. A nap közepén Cserna Gábor köszöntötte a jelenlevőket, és örömmel konstatálta, hogy hagyománnyá vált egy olyan közösségi program, ami a halfogyasztást és a horgászatot ilyen sikeresen tudja népszerűsíteni. A polgármester úgy véli továbbá, ezzel a rendezvénnyel is bebizonyosodott az, hogy a városiak szeretik a Duna-partot és igénylik a vízparti kikapcsolódási lehetőségeket, hiszen a Parázs Varázs, a DUDIK, az aktuális horgász és halászléfőző-verseny és a közelgő Rockmaraton is újra és újra ezt igazolja vissza. Tekintve, hogy a Duna-part egy igazi közösségi térré alakult az évek folyamán, az önkormányzat kifejezetten hangsúlyt fektet az állagmegóvásra és a fejlesztésre is. A Szalki-sziget újítása 2006 óta folyamatos, mostantól pedig állami finanszírozásból 1,1 milliárd forintot fordíthatnak a terület rekreációs fejlesztésére. Látogasson el hírportálunkra! DUOL.hu A polgármesteri köszöntőt követően színpadra szólították a legeredményesebb horgászokat és a legízletesebben főző szakácsokat Fotók: Zsebrovits Enikő Rotyog a szabadtűzön készített zamatos halászlé Cserna Gábor polgármester köszöntötte a versenyzőket Szakácskönyv: küldjön receptet! DUNAÚJVÁROS A Mediaworks megyei napilapjainak új, idén ősszel megjelenő szakácskönyvében olvasóink receptjeire építünk. Több mint 1800 recept érkezett be a felhívásra. A beküldők között pénteken a Mediaworks békéscsabai szerkesztőségében sorsoltunk, a neveket Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke, a könyv lektora és kislánya, Andrea húzta ki. Mikrohullámú sütőt nyert Horváth Szabina (Esztergályhorváti) és özvegy Kátai Jenőné (Jászalsószentgyörgy), kávéfőzőt dr. Gondek Károlyné (Kaposvár) és Kiss Katalin (Gyula). A nyeremények átadásáról értesítjük a szerencséseket. - Olyan színes, ételfotókkal gazdagon illusztrált albumot állítunk össze, amely felöleli a Kárpát-medencében élő magyarság ízvilágát, másrészt a hazánkban élő nemzetiségek sajátos ételeit - hangsúlyozta Prohászka Béla. - Az ételek egy részét olvasóinkkal közösen készítjük el szakács- és cukrászkollégáimmal. Aki majd az albumban megjelentek szerint alkotja meg otthon az adott ételt, azt kell kapnia, amit a recept ígér, a fotó mutat. MW KRÓNIKA 3 Balesetet okozó figyelmetlenség DUNAÚJVÁROS A 6 -os számú főúton, Kisapostag térségében történt közúti közlekedési balesethez kértek rendőri segítséget június 22-én délután. Egy, Budapest felől Dunaföldvár irányába közlekedő személygépkocsi vezetője későn észlelte az előtte forgalmi ok miatt lassító autót, és hátulról nekiütközött. A baleset során egy utas súlyosan megsérült. Az eset körülményeit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vizsgálja. TA Itt adhatnak vért a közeljövőben DUNAÚJVÁROS Június hónapban már csak két alkalom nyílik az önkéntes donoroknak arra, hogy vért adhassanak. Június 25-én a Vasmű úti vérellátóban reggel 8 és 10 óra között, június 27- én pedig (zárt esemény) a Dunaferr nagyolvaszatjában 6.30 és 11 óra között várják az önkénteseket. TA Munkaszüneti nap lesz a hivatalban DUNAÚJVÁROS A Köztisztviselők Napját Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2019.(111.22.) önkormányzati rendelete munkaszüneti nappá nyilvánította. Ennek értelmében július 1-jén a polgármesteri hivatal zárva tart. A következő ügyfélfogadási napon, július 3-án (szerdán) 8 és 18 óra között ismét várják az ügyfeleket a hivatali dolgozók. TA Egy hét múlva nyit a Művészeti Liget DUNAÚJVÁROS Alig egy hét múlva nyit a Petőfi Művészeti Liget nyári kulturális programsorozata. A nyitónap június 30-án, vasárnap lesz majd, és délután négy órakor Bubutimár Éva: Manóvilág című gyermekprogramjával kezdődik, majd Bíró Eszter Időradír című szólóprodukcióját hallgathatjuk meg hat órakor, nyolctól pedig Falusi Mariann is csatlakozik Eszterhez egy közös koncert erejéig. Az összművészeti fesztivál programjai augusztus 30-ig szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap esténként várhatók. TA A Prinzhorn Csoport magyar vállalatainak családi napja Évforduló, közösségi ünneppel DUNAÚJVÁROS Vasárnap volt tíz éve, hogy napra pontosan június 23-án gördült le az első óriás papírtekercs a Hamburger Hungária Kft. - még ma is csúcstechnológiát képviselő - 7. számú papírgépéről. „Ez változtatta meg az egész dunaújvárosi papírgyártás életét, olyan szempontból, hogy versenyképes lett, világszínvonalú termelése, technológiája bárhol megállná a helyét, és bármilyen gazdasági környezetben ez a gyár működni fog” - fogalmazta meg gondolatait Bencs Attila, a kft. ügyvezető igazgatója. E kerek évforduló méltó közösségi ünnepe volt a gyárlátogatással egybekötött nyílt nap, és a Prinzhorn Csoport magyar vállalatainak családi napja a baracsi szabadidőparkban. A nyílt napon a munkavállalók családtagjai is betekinthettek a hullámalappapír-gyártás kulisszái mögé, hol, hogyan, mivel dolgoznak hozzátartozóik. A családi napon ugyanakkor minden korosztály megtalálta a neki tetsző programot, a színpadi előadásokon, a játékokon, a bemutatókon keresztül egészen a szabadidős rendezvényt megkoronázó nagy sikerű Honeybeast együttes koncertjéig. VZs A családi nap kutyás bemutatóját szerették a gyerekek Fotó: ZsE