Dunaújvárosi Hírlap, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-10 / 236. szám

2019. OKTÓBER 10., CSÜTÖRTÖK Elindul az egy hónapos tesztüzem a kalandparkban A fiatalok igényei szerint épült a pálya Elkezdődött a tesztüzem a dunaújvárosi kalandparkban. A sportkomplexumot novem­ber elejéig díjmentesen hasz­nálhatják az érdeklődők. Tóth Alexandra alexandra.toth@dunahirlap.hu DUNAÚJVÁROS A tesztüzemet Cserna Gábor polgármester indította el tegnap délután. Ahogy mesélte, a terület szív­ügye, hiszen az egykor itt mű­ködő vidámpark kedves gyer­mekkori emlékeket idéz fel benne. Miután bezárt, évekig érintetlenül állt a park, amely­nek felújítására 450 milliós kormányzati támogatást ka­pott a város. A vidámpark he­lyére a nyár elején egy egészen más volumenű, a modern kor követelményeinek megfelelő kalandparkot kezdtek építeni. A polgármester elmondta, a tervek elkészítéséhez nagyban hozzájárultak a város fiataljai. Azok a sportolók, akik megál­modták az extrém akadálypá­lya arculatát, már korábban megkeresték igényeikkel a vá­ros vezetőjét. Cserna Gábor be­széde után a fiatalok egy ki­sebb bemutatóval is készültek, Keller János BMX-szel, Szil­ágyi Krisztián görkorcsolyával, Winkler Zoltán freestyle roller­rel, Újvári Dániel pedig gör­deszkával mutatott be néhány komoly trükköt. Mádai Balázs, a DVG Zrt. vezetője hangsú­lyozta, az extrémsport-pályát csak megfelelő védőfelszerelés­ben lehet használni. A polgármester a fiatalságra a jövőben is számít: a kaland­park lógójának tervezését a he­lyi oktatási intézmények között pályázatként hirdeti meg. A területen található egy komplex kalandpálya, amely­hez oktatást és biztonsági fel­szerelést az üzemeltető bizto­sít. Mászótornyok, kötélhidak és zipline gondoskodik az ad­­renalinlöketről. A hagyomá­nyos kikapcsolódást kedvelő­ket teniszpálya fogadja, a bér­leti szándékot 24 órával előre e-mailben kell jelezni az üze­meltetőnek. Elkészült a sza­badtéri színpad, ami a jövőben koncertek, művészeti előadá­sok és bemutatók színtere lesz. Látogasson el hírportálunkra! DUOL.hu Cserna Gábor polgármester adta át a fiataloknak a kalandparkot, az eseményen Mádai Balázs, a DVG Zrt. vezetője is jelen volt Fotók: ZsE A kötélhidak biztonsági szerelésben használhatók A játékok szerelmeseit várják DUNAÚJVÁROS Társasjáték­klub várja az érdeklődőket: a Munkásművelődési Köz­pontban a kisközösségek pa­lettáját bővíti a klub. A já­tékok, fejtörők szerelme­sei találkoznak, hogy kedv­telésüknek hódoljanak. Úgy tervezik, hogy havonta két­szer találkoznak majd egy­­egy partira. A 104-es terem­ben péntekenként 16 órakor gyűlnek össze. A klub tag­jai közé azokat várják, akik kedvelik a klasszikus társas elfoglaltságokat, a Ki nevet a végén?, a Gazdálkodj oko­san!, az Aktivity­s az ehhez hasonló játékokat. DH KRÓNIKA 3 További képek és értékelés:DUOL.hu Szollár XIL-n’ Cintia Vár vő így Névjegy Életkor: 21 év Magasság: 167 cm Csillagjegy: Halak Kedvenc étel: rántott Camembert Kedvenc ital: limonádé Kedvenc zene: Irie Maffia Kedvenc parfüm: Carolina Herrera Területi képviselőként dolgozom, sokat vagyok úton, de szerencsére imádok ve­zetni. Nem először indulok szépségver­senyen, számomra a szépség belső ér­tékeket és külső természetességet je­lent. Fontosnak tartom az idegennyelv­tudást, ezért szorgalmasan tanulok, szeretnék angolból középfokú vizsgát tenni. Talán azért érdekel ennyire, mert imádok modellkedni, járok fotózásokra, s álmom, hogy valamikor egy neves di­vatcég márkáit képviselve léphessek ki­futóra. Ahhoz, hogy formában legyek, so­kat kerékpározom. Szívügyem az állat­­védelem, macskáim mellé szeretnék egy kutyát is örökbe fogadni. Nyitva lesz majd az okmányiroda DUNAÚJVÁROS Az önkormány­zati választások hétvégéjén rendkívüli nyitvatartási rend lesz érvényben a kormányab­lakkal, okmányirodával ren­delkező településeken. A választási törvény alapján a 2019. október 13-ai önkor­mányzati választásokon csak azok szavazhatnak, akik ér­vényes, személyazonosításra alkalmas okmánnyal igazolni tudják magukat és bemutat­ják lakcímkártyájukat. Az a szándék, hogy a válasz­tásra jogosultak minél többen élni tudjanak szavazati joguk­kal, ezért az önkormányza­ti választás eredményes lebo­nyolításának érdekében lehe­tőséget biztosítunk arra, hogy a szavazáshoz szükséges érvé­nyét vesztett okirat pótolható, beszerezhető legyen. A válasz­tás hétvégéjén valamennyi kormányablakkal, okmány­irodával rendelkező települé­sen, illetve területen, legalább egy helyszínen október 12-én, szombaton, 8 órától 19 órá­ig, és a választás napján, ok­tóber 13-án, vasárnap, 7 órá­tól 19 óráig nyitva lesznek a kormányablakok. DH Főorvosi értekezlet, köszöntések a Szent Pantaleon Kórházban Jubileum és rangos elismerés DUNAÚJVÁROS A mány-Érték-Minőség Hagyó­­jegyé­ben a Velencén megrende­zett megyenapon dr. Berzse­nyi Zoltán Díjban részesült a Szent Pantaleon Kórház szülé­szeti-nőgyógyászati osztályá­nak vezetője, dr. Bazsa Sán­dor PhD főorvos, a színvona­las szülészet-nőgyógyásza­ti ellátás, a családbarát szülé­szet kialakításáért végzett ki­emelkedő osztályvezetői mun­kájáért. A hétfői főorvosi értekezlet keretében dr. Mészáros Lajos főigazgató köszöntötte a főor­vost, és gratulált a rangos el­ismeréshez, amely a Fejér Me­gyei Önkormányzat által a megyei egészségügy terüle­tén hosszú ideje végzett ki­magasló szakmai tevékenysé­gért, a gyógyítás vagy megelő­zés terén jelentős eredményt hozó új eljárás, készítmény vagy műszer kidolgozásáért, fejlesztéséért adományozható. Az értekezleten napirend előtt dr. Mészáros Lajos fő­igazgató köszöntötte október­ben jubiláló orvosukat: az ál­talános sebészeti osztályon dolgozó dr. Markovics Gabri­ella főorvos 40 év közalkal­mazotti jogviszonyban töltött szolgálati ideje alapján része­sült jubileumi jutalomban. BT Dr. Markovics Gabriella főor­vos, általános sebészeti osztály Dr. Bazsa Sándor főorvos, szülé­szet-nőgyógyászat Fotók: SzPK Kattints a kulcsi faluházban! KULCS Ingyenes számítógépes képzéshez ígérte magát egy cég, de a számtalan fellelke­sült internetezést és más szá­mítógépes készségeket tanul­ni vágyó kulcsi hoppon ma­radt, amikor a tanfolyam meg­hiúsult. A hiánypótló számítógépes képzés ötlete, majd annak a megvalósítása a Vidám Embe­rek Közössége és Rizmayer Já­nos képviselőjelölt koproduk­ciójának eredményeként szü­letett meg. A túlnyomórészt seniorkorú tanulók minden szerdán a faluházba járnak tanulni, a tanfolyamon való részvétel ingyenes. TT

Next