Dunaújvárosi Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-08 / 259. szám
2 KRÓNIKA Ékszereket lopott, még aznap elfogták DM-INFORMÁCIÓ Egy dunaújvárosi butikba tört be egy ismeretlen elkövető 2019. november 1-jén, múlt héten pénteken hajnalban. A betörő az üzlet ajtaját befeszítve jutott be a helyiségbe, ahonnan ékszereket, ruházati kiegészítőket valamint a kasszából készpénzt tulajdonított el. A lopás elkövetője nem örülhetett sokáig a zsákmánynak, mert a Fejér megyei rendőrök még aznap, otthonában elfogták. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a széles körű adatgyűjtésnek és a nyomozók személyismeretének eredményeként azonosították a 32 éves dunaújvárosi lakost, akit még aznap a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak közreműködésével elfogtak és előállították. A kutatás során a bűncselekményből származó tárgyakat a rendőrök a férfi lakásán megtalálták és lefoglalták. A 32 éves dunaújvárosi K. Rolandot a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett elkövetése miatt. DH otthonában vették őrizetbe a gyanúsítottat Fotó: police.hu 2019. NOVEMBER 8., PÉNTEK Szeles hidegben a sült gesztenyének, édes töknek lenne keletje Piaci mustra langy időben kellene már valami nevet találnunk az időnek, amit manapság élünk: a november eleji nyárias napoknak, amikor - ahogyan tegnap is láttam - pólóban és rövidnadrágban caplathatunk. Ahogy a szeptember végi jó időt indián nyárnak (és vénasszonyok nyarának) nevezik, ennek is adhatnánk illő elnevezést. Eszkimóősz, mondjuk. DUNAÚJVÁROS Nem panasz ez, dehogy, hiszen jó egy padon ülve napfürdőzni, vagy a teraszon szürcsölni a kávét, miközben csodáljuk, hogy a szemközti nyári akác még mindig hordja élénk zöld lombját, miközben a vöröslevelű juharok, meg a szivarfák már pőrén várják a hideget. Csak hát ez a szokatlanság... Mintha nem is november lenne. Mintha nem is kezdődne három hét múlva advent. Máskor ilyenkor már sült gesztenyével és rumos teával melegítettük a szeles hidegben átfagyott kezünket, miután megjártuk a piacot, most inkább nekivetkőznénk... A standokra pakoló asszonyságok még örülnek az enyhe időnek, hiszen tovább árulhatnak, hosszabb lesz a szezon. Krumplihalmok, zöldségkupacok, káposztahegyek mögött lamentálnak az időjárásról és a keresletről. Ami az árakat illeti, minden drágább, mint tavaly ilyenkor volt, egy kivételével: a fokhagyma még nem kerül 2000 forintba. Amit feltétlenül ajánlunk az asztalokra, az a sütőtök: már 150 forintért is adják kilóját. A nagydobosi (ezt tartják a sütőtökök királyának) drágább, gerezdes kérge szürkésfehér, húsa vastag. Nem keverendő össze a kiszomborival, ami szintén fehéres kérgű, de fölfelé hosz Örökké zölden Sokan csinosítják a balkonládákat, hogy télen is zöldben gyönyörködhessenek. A törpetuja darabját 400 forintért kínálták. Remek lehet a csarab, ami ugyan fajtáját tekintve örökzöld, de sárga, kék, bordó színben pompázik. Vehetünk kúszó fajdbogyót, ennek sötétzöld levelei és a skarlátvörös bogyói vidáman kandikálnak majd ki a hólepel alól. szokás, s van az orange-nak (vagy kanadainak) nevezett tök, ami valóban tököt formál. Hinnénk-e, hogy a tököt eredendően az állatok takarmányozására termesztették? Úgy került az asztalunkra, hogy a nagyon szegény családokban ez is eledelnek számított. Szépapámék még szégyellték, ha ez volt a vacsora, s amikor már jobb módot adott nekik a sors, semmi kincsért nem sütöttek volna tököt. Nagyanyám - talán épp ezért - csemegének szánta, s ha megnyitotta a sparhelt ajtaját, úgy szállt az édes illat, hogy minden utca-Értékeljük hosszú termésidejét: csak nekünk érlelődik beli gyerek tudta, hova kell bekéredzkedni. Napjainkra kikövetelte a rangját, lassan az étlapokon is helyet szorít magának. Számtalan jótékony hatással bír a benne lévő kalcium, cink, mangán, réz, vas, foszfor, C-vitamin, karotin, biotin, niacin, pantoténsav, A, B1, B2, B6-vitaminok és folsav miatt kiváló egészségőrző), és még a fogyókúrázók is ehetik. Azt gondolnánk, hogy ami ennyire egészséges, az csakis rossz ízű lehet - de nem. Édeskés húsából készíthető leves, főzelék, sütemény, lekvár, ivólé. Bizony, ritka az olyan zöldségféle, ami három fontos jellemzőt egyesít: egészséges, finom és olcsó. A sütőtök ilyen. Talán nem véletlen, hogy az Antarktisz kivételével minden földrészen termelik és eszik. Hát együk! JK Az orange, avagy kanadai sütőtök a legnépszerűbb a fajták között Fotók: Laczkó Izabella Szeressük meg, ha eddig még nem kedveltük Látogasson el hírportálunkra! DUOL.hu Nemes Csaba: Helyi érték - a tárlat az elmúlt évtizedek legjobb munkáiból válogat A kortárs magyar festészet egyik kiemelkedő alakjának nagyszabású kiállítása a KMI-ben DUNAÚJVÁROS Ma 18 órakor nyílik Nemes Csaba festőművész kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben. Amint a tárlat sajtóanyagában is olvasható. Nemes Csaba a kortárs magyar festészet egyik fontos alakja, művei azonban manapság gyakrabban szerepelnek külföldi, mint hazai bemutatókon, vagy olyan nagy intézmények gyűjteményeiben tűnnek fel, mint a bécsi Albertina vagy a párizsi Centre Pompidou. Dunaújvárosi nagyszabású egyéni kiállítása elsősorban az elmúlt évtized festészeti anyagára fókuszálva - ám rajzait, linómetszeteit és videómunkáit sem nélkülözve - nyújt érzékeny, hiánypótló áttekintést. A válogatást nem a puszta visszatekintés, egyfajta tízéves leltár körvonalazása iránti igény formálta, hanem inkább az az elementárisnak vélt törődés-mozzanat, amely Nemes Csaba művészetét a szóban forgó időszakban alapvetően jellemezte, és jellemzi ma is. A valódi téttel jelentkező művészetfelfogás, a festészet mint tevékenység egzisztenciába való áthelyezése köti össze az itt látható műveket. „...Az ember transzcendáló törekvése olyan művekben kíván megnyilvánulni, melyek közvetlenül részesednek az élet menetében, annak elkötelező erejében....” A Tisza-parton töltött gyermekévek családi, baráti körben tapasztalt „klasszikus” törődésformáitól egészen a művész Ernesto Grassitól idézett egzisztenciális elköteleződésééig jutunk, egy olyan törődés-árnyalatig, amely programszerűen, minden félelmet hátra hagyva szólít meg bennünket, és foglalkozik a magyar közéletet, társadalmat, kultúrát megosztó politikával, a megrázó embertelenséggel elkövetett bűncselekményekkel, vagy a mélyszegénység és a kirekesztés traumáival a piktúrában. Nemes Csaba 1966-ban született Kisvárdán. 1985-1989 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult. 1989-1990 között ugyanott posztgraduális képzésben murális festő szakon folytatta tanulmányait. 1989-től tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületének. 1991- 1993-ban Derkovits-ösztöndíjas, 1995-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. 1996-ban Rotterdamban, 1997-ben Tornitzban járt tanulmányúton. Számtalan hazai és nemzetközi csoportos kiállítás résztvevője a kilencvenes évek eleje óta, a többi között 1996-ban szerepelt a Sao Paulo-i Biennálén. DH Nagyszabású tárlat várja a közönséget ma este Az alkotó kiállításrendezés közben Fotók: ZsE * *t