Dunaújvárosi Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-14 / 11. szám
Kenukirály: filmbemutató DUNAÚJVÁROS A Kolonics György Alapítvány szervezésében - amelynek elnökségi tagja a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának elnöke, Pető Zsolt is - a múlt héten az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be a kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes kenusról, Wichmann Tamásról (képünkön) készült, a Magyar lapát című portréfilmet. ►Iá Erősítés az agráriumnak VWAJÁNLÓ A magyar gazdálkodóknak idén több mint 450 milliárd forintot fizetnek majd ki különféle terület- és állatalapú támogatási jogcímeken a tavasszal benyújtandó támogatási kérelmeik után - ismertette a miniszter. A vidékfejlesztési program keretében beérkezett kérelmek folyamatos elbírálásával és a kifizetések további gyorsításával folytatódik a nyertes pályázatok kihirdetése. Új pályázatokat is hirdetnek idén a termelői csoportok újabb támogatására. ^7 Vizsgálják az akciókat MW* AJÁNLÓ A fogyasztóvédelmi hatóság az elmúlt évben négyezer üzletben több mint félmillió termék árát vizsgálta meg abból a szempontból, hogy az előírásoknak megfelelően tüntették-e fel az eladási árakat, egységárakat. ^7 Jó reggelt! Hétfőn abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy részt vehettem Dorogi József barátom kiállításmegnyitóján. A Mester több mint egy évtizede ikonfestészettel kezdte, majd áttért a virágképekre. Annyit elárulhatok, hogy nem az ikonfestészet hozott össze bennünket. Amikor több mint harminc éve átléptem a vasmű kapuját immár szorgos munkavállalóként, Józsi abban az időben már a legszebb férfikorban volt, és az energiaszolgáltató gyáregység kollektíváját erősítette. Azóta mindketten eljöttünk a „Putyilov-gyárból”, ő azóta már javában „nyugger" éveit tölti. Amit csinál, azonban mindenképpen példa. Példa arra, hogy ebben a korban is meg lehet újulni. VZs VÁROSI NAPILAP 2020. JANUÁR 14., KEDD • XXXI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM. ÁRA: 175 FT WWW.DUOL.HU Csúszós, fagyos utak, kedvezőtlen látási viszonyok Hóban áll a gőzös DUNAÚJVÁROS Hétfő reggelre kisebb mennyiségű ipari hóbort- fokozott figyelemre inti a közlekedőket. Hasonló idő várható tótta be Dunaújváros útjait. Bár a DVG Zrt. munkatársai még a a napokban, nem árt felkészülni. Ugyan a Muki (képünkön) korai órákban hozzáfogtak a síkosságmentesítéshez és a taka nem hagy téli gumit, de alapvetően semmilyet nem igényel, az irtáshoz, a fagypont közeli hőmérséklet és a sűrű, szürke köd autósok, bízunk benne, már rég lecserélték a nyári szettet. F3 Dorogi József festményeiből nyílt kiállítás Virággal borított falak DUNAÚJVÁROS Amikor a Munkásművelődési Központ annak idején megnyitotta földszinti kiállítóterét az intézmény folyosóján, deklaráltan dunaújvárosi amatőr alkotóknak szánt felületként aposztrofálták. Ehhez a mai napig tartják magukat, sok tehetséges és kevésbé tálentumos alkotó állította már ki képeit a falakon. Akadnak olyanok is, akik azóta már a feledés homályába vesztek, és van olyan is, mint Dorogi József, akinek hétfőn délután már a második tárlata nyílt a gyakran látogatott térben. Utoljára jó két esztendővel ezelőtt láthattuk alkotásait, mégpedig sajátos ikonjait, amivel egyedülálló volt szűkebb pátriánkban. Most teljesen új téma és technika jellemzi, virágképeket sorjáz a falakon. BT A látogatókat derűs színvilág fogadja Fotó: ZsE További képek és értékelés: DUOL.hu Kis Virág Jászfényszaru Tudjon meg többet Virágról a 3. oldalon! A fejlesztés éve van mögöttük MEZŐFALVA A siker titka a megfontolt gazdálkodás és a társadalmi konszenzus - mondta érdeklődésünkre Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere, aki a tavalyi év értékei mellett beszélt a 2020-as esztendő teendőiről is. Aktív civil szervezeteikkel közösen rengeteg közös programot sikerült megvalósítaniuk. ^4 Mi lesz majd a faóriások helyén? DUNAÚJVÁROS A Vasmű úti platánfákat kivágták. Egyet meghagytak mementónak, abból majd valamiféle emlékmű lesz. De mit ültetnek vajon a kivágott faóriások helyére? A platánok kivágása egyszerűbb volt, mint az új fák telepítése lesz. ►3 Doni áldozatokra emlékeztek FÁKOZD A doni katasztrófa áldozataira emlékeztek a hét végén a pákozdi Katonai Emlékpark múzeumi helyiségében, ahol két kiállítás nyílt a borzalmas háborús esemény 77. évfordulója alkalmából. Az egyik tárlat a doni harcokat mutatja be egy tablósorozaton keresztül, a másik pedig három magángyűjtő, név szerint Ősz Tamás Zsolt, Muszka István és Lukács Gergő gyűjteményeiből készült. A tárlatot, amelynek címe Jégbe zárt pokol, Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója nyitotta meg. F5 Beteg vagyok, kirúghatnak ezért? DUNAÚJVÁROS Utánanéztünk munkáltatói oldalról, hogyan érinti a cégeket a dolgozók ebben az időszakban gyakran előforduló egészségügyi indoké hiányzása. Jelenleg Magyarországon szinte valamennyi munkáltató létszámhiánnyal küzd, így a jól prosperáló cégek gyakorlatilag állandóan új munkavállalókat keresnek, a dolgozói táppénz nagymértékben megnehezíti a termelésszervezést. FG