Dunaújvárosi Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

2020-02-14 / 38. szám

2 KRÓNIKA Várkonyi Zsolt zsolt.varkonyi@dunahirlap.hu M ielőtt valami távolba mutató okfejtésre gondolnának, megpróbálom beazonosítani e kis írás tárgyát. Bizo­nyára önök is próbáltak már különböző élelmiszeripa­ri termékeket kinyitni. Hol türelemmel, hol anélkül. Ezen ét­kekhez való hozzájutás, legyenek azok műanyag, üveg- vagy fémdobozba zárva, netán zacskóba csomagolva, nem mindig egyszerű feladat. Ezeken a csomagolásokon rendre ott a jel, ami a hozzáférés irányát mutatja. Mi, egyszerű vásárlók talán örü­lünk is ennek, hiszen amikor kezünkbe vesszük az elfogyasz­tásra szánt terméket, először annak kibontásával kell megküz­­denünk. Sokszor szó szerint, mert a jel által mutatott nyitás­funkció nem mindig tölti be A küzdelem meg­tanít arra, hogy örülni kell a legki­sebb sikernek is feladatát, ezért sokszor el is megy a kedvünk az egésztől. A minap egy műanyag tál­cában lefóliázott húsipari ter­mék elfogyasztására tettem kí­sérletet, ennek első lépéseként a fentebb már felvezetett műve­letet kellett elvégeznem. A csomagolás bal sarkában a jel: itt nyí­lik! Laza mozdulattal vágtam bele az első kísérletbe, majd még egyszer, ugyanúgy. Először azt gondoltam, hogy nem a „work­­flow”-ban van hiba, hanem a türelmemmel. Ekkor már éreztem, nehezebb a feladat, mint gondoltam. Próbáltam ujjbeggyel, kö­römmel, majd közelebb hajolva a termékhez, még néhányszor megismételve a folyamatot. Ezt követően külső eszközt voltam kénytelen alkalmazni. Vágószerszámot ragadtam, és felhasítot­tam a kibonthatatlan valamit. A küzdelem megtanít(ott) arra, hogy örülni kell a legkisebb sikernek is! Talán ez (volt) a jel! Okostelefon segít a megtalálásban DH-INFORMÁCIÓ Másfélszere­sére nőtt a vonatokon hagyott tárgyak száma az elmúlt évek­ben. 2018-ban 5883, 2019-ben már 9029 talált tárgyat re­gisztráltak, az elhagyott ér­tékek közül minden második került vissza a tulajdonoshoz. Az utasok egészen meglepő dolgokat is a vonaton vagy az állomáson felejtenek: jegygyű­rűt, babakocsit, adventi koszo­rút, sőt Mikulás-jelmezt is. A MÁV-Start új adatbázis-ke­zelési rendszert vezetett be: a jegyvizsgálók, pénztárosok mobilkészülékén lévő alkal­mazásban képpel együtt azon­nal rögzíthetők a megtalált ér­tékek, ezzel segítve a gyorsabb és könnyebb beazonosítást. A talált tárgyakkal kapcso­latos adatokat tavaly novem­ber óta rögzítik a munkaválla­lók szolgálati okostelefonján is elérhető alkalmazás adatbázi­sába, ennek köszönhetően va­lamennyi hozzáféréssel ren­delkező szolgálati helyen, pél­dául a pénztárosok és jegy­vizsgálók is azonnal nyilván­tartásba tudják venni a talált tárgyakat. Az információkhoz a MÁVDIREKT is rögtön hoz­záfér, így a telefonon érdeklő­dő utasok, gyors és pontos tá­jékoztatást kaphatnak. Az új adatbázisba már fényképeket is fel lehet tölteni, ezzel a tár­gyak beazonosítása jelentősen leegyszerűsödik. A vasúttár­saság bízik benne, hogy a fej­lesztésnek köszönhetően több elhagyott érték talál vissza jo­gos tulajdonosához. A vonatokon talált tárgyak­kal kapcsolatos elérhetősége­ket az utasok a MÁV webol­dalán (www.mavcsoport.hu), az Ügyfélszolgálat menüpont alatt találják. Személyesen ál­talában az állomási pénztárak nyitvatartási idejében lehet érdeklődni, telefonon pedig a MÁVDIREKT éjjel-nappal hív­ható telefonszámain. Az elha­gyott értékek a nagyobb állo­mások személyes ügyfélszol­gálatára kerülnek, ahol a tár­gyakat nyilvántartják. DH 2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK A kulcsi önkormányzat közmeghallgatást tartott A csatorna végre célba ér márciusban Kulcs Községi Önkormány­zat képviselő-testületének 2020. évi első közmeghall­gatását február 12-én dél­után 16 órai kezdettel hir­dették meg a polgármeste­ri hivatal dísztermébe. Ezt a közmeghallgatást is hason­lóan az elmúlt évek esemé­nyeihez, Jobb Gyula polgár­­mester nyitotta meg. Török Tímea timea.torok@dunahirlap.hu KULCS Az ülés elején a telepü­lés vezetője köszöntötte az ön­­kormányzati képviselő-testü­let tagjait, a polgármesteri hi­vatal tisztviselőit, a közszol­gáltató cégek képviselőit és azokat a kulcsi lakókat, akik megtisztelték jelenlétükkel a kulcsi közmeghallgatást. Mivel a­ csatornázás már hosszú idő óta a kulcsiak éle­tének fontos része, ezért elő­ször a kivitelező cég képvise­letében Bíró Kornél projekt­vezető kapott szót. A szakem­ber elmondta, hogy a kulcsi munkálatok szinte a végéhez értek, a Deák Ferenc utca és a Lőtér sétány kivételével, de előreláthatóan március végé­ig majd ott is befejezik a köz­mű kivitelezését, és ezt köve­ti majd az útburkolat javítása. Ezt követően a DRV Zrt. kép­viseletében jelenlévő Vörösné Weiner Katalin önkormány­zati referens és Wéber Zoltán művezető vették át a szót. Fel­hívták több adminisztrációs jellegű teendőre a lakosság figyelmét. Fontos, hogy min­den csatornabekötést a vízmű szakembereivel kell majd át­vezetnie a kulcsi ingatlantu­lajdonosoknak, és szakértői díj megfizetésére is számíta­nia kell a lakosságnak, azon­ban a szokásos huszonkétezer forintos díj helyett az év végé­ig a csatornához csatlakozók­nak ez csak kevesebb mint kétezer forintjukba fog kerül­ni. A szakértők és a település vezetői is egybehangzóan szó­laltak fel a csatornaillemtan­nal kapcsolatban.­­ A szennyvízcsatornával kapcsolatos témák után a tele­pülés gazdálkodását alapvető­en meghatározó bevételek és kiadások áttekintése követke­zett. A bevételeket taglalva Pa­­lóczi Tímea a nyertes pályáza­tokról is beszélt, amelyeknek köszönhetően több folyamat­ban lévő beruházás is megva­lósul, mint például az orvosi rendelő bővítése és a felnőtt­játszótér. A kiadásokat ismer­tetve az üzemeltetéshez, az in­tézmények, úthálózat karban­tartásához, felújításához kap­csolódó kiadásokat emelte ki a hivatali munkatárs, s azt is hozzátette a pénzügyi szakér­tő, hogy közel tizenkétmillió forint tartalékforrás maradt az év közben felmerülő, előre nem látható kiadásokra a tele­pülésen. A napirend utolsó pontja­ként a jelenlévők intézhettek közérdekű kérdéseket a testü­lethez, ennek során szóba ke­rült a csatornázás, az utak ál­lapota, a csúszásveszélyes te­rületek jelenlegi helyzete, az ingatlanadó-emelés, a kame­rarendszer kivitelezése, az önkormányzati kommuniká­ció, és sok más mellett a pénz­kiadó automata kérdése is. Az ülést 19 óra után zárta be a polgármester. Csicskovics Zsuzsanna igazgatási előadó és Fekete György alpolgármester (j) társaságában Jobb Gyula polgármester Fotók: ZsE Pécziné Magyar Alexa Bíró Kornél projektvezető Látogasson el hírportálunkra! DUOL.hu Megtárgyalták és elfogadták a Fejér Megyei Kormányhivatal törvényességi kifogásait is Elfogadták Dunaújváros ez évi költségvetését DUNAÚJVÁROS Negyven napi­rendi pontról döntöttek a feb­ruár havi rendes közgyűlésen a képviselő-testület tagjai csü­törtökön a városházán. Az ülés egyperces néma fel­állással kezdődött. A jelenlé­vők így fejezték ki részvétü­ket a közelmúltban elhunyt Baky Ágnes tanárnő, dr. Gó­­zony Margit gyermekorvos és Csizmadia Márta pedagó­gus iránt. Ezt követően átad­ták a Dunaújváros Sportjáért díjat, amelyet idén Lencsés Jó­zsefnek (posztumusz) és Pász Péternek ítélt oda a grémium. Majd elkezdődött a döntésho­zói munka. A képviselők meg­szavazták a város idei költség­­vetését, amelyről Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester azt mondta, hogy ugyan feszes lesz a 36 milliárd forintos főösszegű büdzsé, de nem tar­talmaz megszorításokat. Meg­alkotásáért köszönetet mon­dott a hivatal munkatársai­nak. Teljes esélyegyenlőséget biztosítottak képviselők a te­metői szolgáltatók mindegyi­kének a temetéseknél. Tovább­ra is garantálja a közgyűlés a szünidei gyermekétkeztetés lehetőségét az arra rászoru­lóknak. A testület tagjai elfo­gadták a József Attila Könyv­tár és az Intercisa Múzeum tavalyi beszámolóját és idei munkatervét. Megszavazták, hogy az önkormányzat bruttó 400 ezer forinttal támogassa Hajdú Jonatán és Kiss Balázs olimpiai kvótaszerző verseny­re való felkészülését. Továbbá 1,5 millió forintos támogatást biztosítottak a 40. Aranyüsz Úszógála megszer­vezéséhez és lebonyolításához. A Fejér Megyei Kormányhiva­tal törvényességi kifogásait nyolc napirendben tárgyalták, és elfogadták azokat. Végül megszavazták a polgármester idei szabadságának ütemezé­sét és cafeteriakeretének mér­tékét is. BCS Dunaújváros MJV közgyűlése csütörtökön elfogadta a város 2020. évi költségvetését Fotó: Ll

Next