Dunaújvárosi Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

2020-02-21 / 44. szám

Kamarai bál tizedszer DUNAÚJVÁROS Tíz éve rendezte meg először a városi kamara a vállalkozók bálját, amelynek legfontosabb szere­pe a térség vállalkozói között az ös­­­szetartozás érzésének erősítése egy kötetlen, ugyanakkor rangos, ünnepé­lyes esemény keretében. P4 Védelmeznék a klímát MW-INFORMÁCIÓ A vállalatok mű­ködését, az áram- és hőtermelést, a háztartások energiagazdálkodá­sát és a közlekedést is érinti a kor­mány által meghirdetett nyolcpon­tos klíma- és környezetvédelmi ak­cióterv. Intézkedései megfelelnek a klímapolitika három elvárásának, miszerint hozzájárulnak a káros­­anyag-kibocsátás csökkentéséhez, alkalmazkodást jelentenek az ég­hajlatváltozáshoz, valamint szere­pük van a szemléletformálásban - közölte Palkovics László innová­ciós és technológiai miniszter. P7 Szigorítanak a britek MW-INFORMÁCIÓ A jelenlegi brit bel­ügyminiszter bevándorló szüleit nem fogadta volna be Nagy-Britan­­nia, ha akkoriban érvényben let­tek volna a most bevezetésre kerü­lő új jogszabályok - ezt maga Pri­­ti Patel ismerte el egy rádióinterjú­ban, amelyben a konzervatív kor­mány terveit vázolta fel. A belügy­miniszter szülei az 1960-as években hagyták el Ugandát, majd nyitottak újságárusító helyet Londonban. ►S Jó reggelt f­ arsang van ma a bölcsiben, ott, ahova a kisfiam is jár. Most, hogy itt a báli szezon, mi, felnőttek is kipróbálhatnánk valami újat, valami szokatlant. A mindennapok gyakorlatával el­lenkezőleg levehetnénk az átlagos álarcokat. Öltözhetnénk egyszerű­en mindnyájan boldog, őszinte és vidám embernek. Férfinak, nőnek, anyának, kollégának, vagy egysze­rűen csak egy átlagembernek. Aki vallási meggyőződéstől, nemi iden­titástól és politikai hovatartozástól függetlenül, egyszerűen megpróbál minél stresszmentesebben eliga­zodni ebben a képmutatással, erő­szakkal és durvasággal teli, de va­lahogy mégis, olyan szép minden­napi életünkben. TT F DUNAÚ­JVÁRO­SI VÁROSI NAPILAP 2020. FEBRUÁR 21., PÉNTEK • XXXI. ÉVFOLYAM, 44. SZÁM. ÁRA: 175 FT www.duol.hu Lottóláz - rekordközeli nyeremény az ötösön Ötmilliárd oka van DUNAÚJVÁROS Az ötös lottó várható nyereménye ötmilliárd fo­rint. Ötezer millió. Ennyi pénzt nem lehet zsebben hazavinni, nem lehet elkölteni. Nehéz lenne felsorolni, hogy mi mindent vehetnénk ezért az összegért, de ha például családi házakban gondolkodunk, akkor dunaújvárosi árakon megvásárolva azo­kat, egészen takaros kis falunk lenne. Csupán az elmúlt héten több mint 5,4 millió szelvényt töltöttek ki a kockák között kalan­­dorkodók. Fotó: ZsE ^2 Nyártól Grosch Vivien is eligazol a DKKA-tól Újabb játékos távozik DUNAÚJVÁROS Nyártól a Vá­ci NKSE csapatában folytat­ja pályafutását a korábbi ju­nior válogatott 23 éves jobb­szélső, Grosch Vivien. A du­naújvárosi nevelésű játé­kos - aki kétéves szerződést írt alá a Váci Női Kézilabda Sportegyesülettel­­ nyáron távozik „anyaegyesületétől”, a Dunaújvárosi Kohász Kézi­labda Akadémiától (DKKA). Mint ismeretes, a héten jelentették be azt is, hogy a DKKA két meghatározó szakembere, Imre Vilmos sportigazgató és György László, a felnőtt női csapat vezetőedzője is a jövő sze­zontól máshol folytatják. Csapó Kyra a felnőttcsapat kapusának jövőjével kapcso­latban pedig február elején tudhattuk meg, hogy nyártól Debrecenbe igazol. Mátyás Gábor a DKKA honlapján tájékoztatott „minden érdeklődőt, csapat­tagot, illetve a kézilabdázni vágyó lányokat” arról, hogy a DKKA működése továbbra is zavartalan. Úgy fogalma­zott, hogy felnőtt szinten fo­lyamatban van a 2020/2021- es bajnokságra az NB I-es csapat kialakítása, az után­pótlás érdeke is, hiszen ez feltétele annak, hogy az al­sóbb korosztályokból a játé­kosok fejlődése a lehető leg­magasabb színvonalon biz­tosítva legyen, illetve a leg­tehetségesebbeknek lehető­ségük nyíljon arra, hogy a legmagasabb osztályban is megmérettessék magukat. Lapunk azonban úgy érte­sült, hogy a DKKA több fel­nőtt és ifi játékosa is más klubban folytatja majd. DH Grosch Vivien Fotó: ZsE Keresse mai Hány fecske csinál idén nyarat? DUNAÚJVÁROS Egy fecske nem csinál nyarat, tartja a mondás, de mi a helyzet akkor, ha az összes vissza­térő fecskénk sem tud iga­zán? A probléma valós, Ma­gyarországon ugyanis egy­re kevesebb a fecske, azaz közel kétmillió példány hi­ányzik. Arról, hogy mi az oka a ro­hamosan, évről évre fogyó fecskepopulációnak. Feny­vesi Lászlóval, a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakértőjével beszélgettünk, akik több le­hetséges választ is adott a kérdésünkre, illetve rávilá­gított arra is, hol van az em­bernek a szerepe abban, hogy nem túl fényes jövő­kép előtt állnak ezek a vé­dett madarak. ^3 Döntés: az Újpestet választják DUNAÚJVÁROS Azari Zsolt, a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatának ügy­vezetője tegnap délelőtt kö­zölte a döntését, vagyis in­kább vezetőedzőjének, Da­vid Legertnek a határoza­tát, hogy az Erste Liga alap­szakaszában az Újpestet választják ellenfélül a ne­gyeddöntőben. Az első ta­lálkozót szombaton 18 órá­tól a helyi jégcsarnokban rendezik. ►16 Jellegzetes házak láthatók vásznon DUNAFÖLDVÁR A Kultúr­­házak éjjel-nappal orszá­gos program részeként sike­res alkotó projektet valósí­tottak meg lelkes emberek az elmúlt hét végén: egy, a Dunaföldvár jellegzetes épüle­teit megörökítő hatalmas fest­ményt készítettek szomba­ton délután a művelődési ház­ban. Az intézményt vezető Pa­taki Dezső az ötlethez jó part­nert talált az AztaKeservit egyesületben, annak kapi­tányában, Ferenczi Zsoltban, valamint az eseményre betérő alkotókban. Igazán különle­ges festmény született. >6 Fánksütés az első gasztrokalandjuk RÁCALMÁS Gasztrokaland-so­­rozatot indít útjára a rácal­­mási Jankovich-kúria Ren­dezvény és Turisztikai Köz­pont. A farsanghoz kapcsoló­dóan első alkalommal a fánk lesz a középpontban, és feb­ruár 21-én, ma, 17 órától lehe­tünk részesei az élménynek a gasztroházban. Pálvölgyi Ta­más rácalmási cukrászmes­ter libbenti fel a fátylat az iga­zi farsangi szalagos fánk ké­szítésének titkairól. >2 SZERKESZTŐS­ÉG: E-mail: szerkesztoseg@dunahirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 06-25/410-989 TERJESZTÉS 06-94/999-120 HIRDETÉSFELVÉTEL 06-25/402-985 TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL 06-46/998-811 MA HOLNAP 10­8 ^ Ma az ország nagy részén viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délutántól csökken a felhőzet, csak elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. ^13 Boldog névnapot kívánunk Eleonóra és Adolf nevű olvasóinknak!

Next